A nyolcvanas évekre a szocializmus látványosan rogyadozott, de még hatalmon volt. A könnyűzenét sem voltak képesek saját ideológiájuk szerint irányítani. Ez köszönhető annak is, hogy az egyik legfőbb támasz, az utánpótlásnak számító KISZ kettős játékot játszott, hangzatosan felszólaltak, jelentettek azok ellen, akik nem a megfelelő ideológiát...
Színfalak mögött - Cikipédia
TÉNYEK ÉS VALÓSÁG! - ÉRTED HARAGSZOM, NEM ELLENED...
"Minden csupán emberi vélemény - és saját véleményed egyedül tőled függ. Szüntesd meg kevélységedet és félelmeidet, mielőtt értelmed rossz irányba terelnék, és életed megzavarnák. Vess ki hát gondolataidból minden előítéletet, amely igazságos döntéseid és szereteted útját állja, és mindentől mentesülni fogsz. Ki akadályozhat meg ebben saját magadon kívül?" Marcus Aurelius
A rezsim, ha nehezen is, de kiheverte a félelmetes Piramis éveket, ekkor azonban eljöttek a botrányos Beatrice évek. Nem mondom, nehéz időszak járt az egyre komplikáltabb helyzetbe kerülő politikai vezetésre, de ezt kizárólag önmaguknak köszönhetik. A politikai utánpótlás (Kommunista Ifjúsági Szövetség) sem igazán hitt a régi eszmékben, pedig a...
A nyolcvanas évek közepén két komolyabb meglepetést is okozott az addigra már eltemetett rockzene. A '83-ban bemutatott István a király rockopera szinte a semmiből szárnyalt elő, de őrülete a mai napig tart. 1984-ben pedig 150.000 érdeklődő indult el a pusztavacsi rockfesztiválra, többek között P. Mobil koncertre. Ilyen sikerek mellett vajon...
Abból lehet észrevenni, hogy egy politikai rendszer gyengülési folyamata elindul, hogy egyre több és határozottabb "látszatintézkedéssel" igyekszik fenntartani a hatalmának külsőségét. Nem maradnak el a hivatalos fenyegetések, de amikor a tettek mezejére kell lépni, valamiért mindig meghátrálnak a nem elég magas pozícióba került főelvtársak....
Szocialista világunk, amely 1957-től kezdve a rendről, az ideológiáról és a biztonságról szólt, a hetvenes évek végére - mi, akik benne éltünk észre sem vettük - megtorpant. Ebből az időszakból egy új szlogent ismerhettünk meg: "vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek". A könnyűzenénél maradva a sztárok egyre többet engedtek meg maguknak és tényleg...
A hetvenes évek végétől az egyik leghatékonyabb módszer, a beszervezés volt. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy az utcán sétál valaki, odamegy hozzá a rendőr és megkérdezi, hogy kedves uram, maha olyan szimpatikus, szeretne besúgó lenni? A zenészek nagy része sosem volt a Rendszer híve, ezért amint lehetett léprecsalták őket. Akár...
Cikipédia 13/20 Én kérek elnézést, de nem tudom másképp mondani - Egy Bikini koncert margójára
Lehet, hogy holnapra mindent megbánok, amit ma leírok, de azt mondják, az első reakció az őszinte, és a rockzene pedig alapból megkívánja az őszinteséget, ha már arról szól. A téma a péntek esti Bikini együttes telt házas koncertje a Barba Negra színpadán. Hogy mi a bajom ezzel? Aki veszi a fáradtságot és elolvassa, az megtudja. Az alábbi írás az...
A fellelhető dokumentumok alapján a Rendszer erős irányítás alatt tartotta a könnyűzenei iparágat, ettől függetlenül azt vélt, vagy valós hibái, hiányosságai miatt folyamatosan ostorozta. A hetvenes évekre - szerintem a korábbiakban is - nem csak ez volt az egyetlen ellentmondás, hiszen az ideológia alapján számos zenekart támogatott, ahelyett,...
A hatvanas évek elejétől Magyarország a Kelet európai blokk legvidámabb barakkja. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy minden könnyű és szabad volt, csak annyit jelentett, hogy a Nyugat felé mutatott kép érdekében itthon megengedőbbnek mutatkozott a Hatalom. Ez nagyobb biztonságot, külkereskedelmet, turistát, beatzenét és ezáltal egy kicsit -...
A következő tervezett 14 részben a könnyűzene és a politika mintegy negyven évet felölelő történetét igyekszem bemutatni - felhasznált iratok és dokumentumok segítségével - a Rendszer szemüvegén keresztül. Lehet mondani rengeteg rosszat szocialista korszakunkról és rossz szájízünknek van bőven alapja, de sorozatunkból nem csak ez fog kiderülni. A...











