Cikipédia 13/25 - A könnyűzene helyzete a szocializmus idején 8

A rezsim, ha nehezen is, de kiheverte a félelmetes Piramis éveket, ekkor azonban eljöttek a botrányos Beatrice évek. Nem mondom, nehéz időszak járt az egyre komplikáltabb helyzetbe kerülő politikai vezetésre, de ezt kizárólag önmaguknak köszönhetik. A politikai utánpótlás (Kommunista Ifjúsági Szövetség) sem igazán hitt a régi eszmékben, pedig a fiatalokra specializálódott szervezetnek lett volna elsőként a dolga a "selejtet" kiszűrni és eltüntetni, de ekkorra már kellően fellazult a rendszer ahhoz, hogy az ifjúsági szövetség kettős játékot űzzön úgy, hogy felfelé is smúzolt és lefelé szintén. Nem csoda, hogy a rendszerváltást sokan túlélték, sőt a "megújúlt MSZP" színeiben még a hatalomba is visszatértek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nyolcvanas évek kitüntetett ifjú kommunistái - ahogy érdekük kívánta - bárkit megvezettek. Mire gondolok? Többek között a KISZ a betiltásra ítéltetett rock- és punkzenekarokat rendszeres fellépésekkel segítette, újságcikkekben felmentette, mellé állt és néha mártírrá avatta, miközben hangzatos szavakkal a felsőbb vezetés mellett állva elítélte ugyanezeknek a fiataloknak a lázadását.  Kellemes olvasást! (Fiery)

Kopaszkutyák

Induljunk a nyolcvanas évek elejéről és nézzünk példákat a filmipar helyzetéről. A Kopaszkutya című filmről maga Tóth Dezső miniszterhelyettes írt akkor véleményt. A filmet megtekintette rajta kívül Bors Jenő, Gyurkó László, Köllő Miklós, Szabó B. István, Vitányi Iván, valamint Pándi András, akiknek nagy vitát követő pozitív állásfoglalása jelentette végső soron azt, hogy később a mozik is bemutathatták. 1981 tavaszán arról tájékoztatta a film gyártásvezetője Bors Jenőt, hogy a Filmfőigazgatóság elfogadta a film bemutatását, így a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak mielőbb színt kellett vallania a számok szövegét illetően, amelyeket tételesen megkaptak ők is (Kőbánya blues, Hosszúlábú asszony, Illatos dal, Tetovált lány stb.). Érdekes, hogy az idő rövidségére hivatkozva a sanzonbizottság véleményét nem kérték ki, ugyanis a film bemutatását két hónappal később, május végére- június elejére tervezték. A megbeszélésen a vélemények olyannyira megoszlottak, hogy a bemutatást ellenzők is találtak benne értéket, míg a mellette állóknak is maradtak fenntartásaik. Összességében a bemutatás mellett állók voltak többségben. A történetet összevetették több televíziós filmmel, és arra a következtetésre jutottak, hogy ennél a filmnél a szocializmustól jóval távolabb álló alkotásokat is játszottak abban az időben, ami ráadásul valós problémára, a társadalomból való kitaszítottságra hívta fel a figyelmet. A harmadik érv a bemutatás mellett az volt, hogy a közvéleményben már híre kelt a produkciónak, így a sajtó nyomására a szereplő zenészek mártírokká váltak volna, ha nem kerül bemutatásra szélesebb nyilvánosság előtt. A film bemutatása ellen az szólt, hogy:

"a film nem csak feltár, hanem növeli, propagálja egy nemkívánatos életszemlélet vonzóerejét; ironikus elemeit elsöpri az általános hatás; a fiatalság ügyében közvetlenül érdekelt széles rétegek - szülők, pedagógusok - részben konzervatív, részben jogos ellenérzéseit együttesen, összegezően provokálná; nincs garancia arra, hogy egy-egy moziban a gyerekek nem törik-e össze a berendezést; a film jóváhagyásának láncreakciója lenne, a Hanglemezgyártónak fel kellene adnia eddigi, a szövegekkel kapcsolatos politikai megfontolásokon alapuló elzárkózását, a film általános hangvételének és szövegeinek erejéig utat kellene nyitni a nagylemez-igényeknek."

Mindezen érvek és ellenérvek felsorakoztatása után a film realizmusából fakadóan olyan társadalmi kérdéseket érintett, mellyel addig nem néztek szembe a szakemberek. A KISZ kettős játékot űzött, amikor a kemény rock és punk együttesek számára fellépési lehetőségeket biztosított, ami miatt nem egyszer szembe került saját politikai propagandájával ahelyett, hogy a KISZ politikai vezetése elé tárta volna ezt a problémát. Ráadásul a sajtó egy része támogatta ezt a jelenséget, amikor a disszidálás egyik okaként éppen azt állították be, hogy mennyire engedték vagy tiltották a fiatalokat azonosulni ezekkel a zenei áramlatokkal. Önkritikusan hozzátette, hogy az akkori művelődéspolitika nem volt képes komolyan venni a csöves-kérdést, a Beatrice-jelenséget. A generációs kérdés nem csak zenei, de egyszersmind politikai kérdés volt. Szocialista erkölcsi aggályait is felvetette a film egyes jeleneteivel kapcsolatban: "Képtelenek vagyunk indokolni, hogy a filmnek mi köze a szocializmushoz. Összeegyeztethetetlen normáinkkal, hogy a törvénysértők ugyancsak törvénysértő átverésével lehessen pénzt szerezni a zenekar létrehozásához. Képtelenség, hogy a társadalmunk előtt álló feladatok bármilyen természetű részvételére mozgósíthasson egy olyan film, amelynek zenéje, szövege mindenfajta szervezett társadalom, munka és az azzal járó normák tagadására szuggerál."

Megoldásként felmerült az ötlet, hogy a Tanú című filmhez hasonlóan a szűkebb nyilvánosság előtt mutassák be az államapparátus fiataljainak, esetleg oktatási igazgatóságokon, fegyveres testületeknél, majd a tapasztalatok leszűrése után kellett volna szerinte döntést hozni a film bemutatásának időpontját, terjesztésének csatornáit illetően. A felvetésnek megfelelően először a film szűkebb körű bemutatására került sor több helyszínen. A TKKO 1981. június 22-én megállapította, hogy a vetítések rendben lezajlottak, de a film nem dolgozta fel a társadalmi problémákat teljes mélységében, inkább a zenekar történetét mutatta be. A bálványozott együttest, melynek zenészeit a Hobo Blues Band tagjai személyesítették meg, kiegészülve Schuster Lóránttal a P. Mobil vezetőjével, meglehetősen lecsupaszítva, a sztárokról kialakított képhez képest egyáltalán nem méltó helyzetekben (lopás, csúnya beszéd, verekedés) mutatták be. Összességében azonban a fiatalok még több alkalommal szerették volna megnézni, így nem volt értelme betiltani a filmet. A szélesebb nyilvánosság előtti bemutató után 1981 őszén nagy port kavart fel, amely maga után vonta levelek írását a legmagasabb fórumokra. Többek között Kádár Jánosnak írt egy 27 éves tanár, az V. kerületi Pedagógus KISZ Bizottság titkára, amelyben kifejtette ellenérzését, miszerint a film reklámot adott a munkakerülésnek és a nyugatmajmolásnak. A levélre válaszolt a TKKO, amelyben összességében indokoltnak tartotta a film bemutatását. Érvként felhozta, hogy a csöves kultusszal sem az alkotás, sem a pártvezetés nem azonosult, hanem problémát vetett fel.

Szóval nagy csata zajlott a film körül. A pártvezetők hatalmas dilemmába kerültek, mert, ha megjelenik a film, csöveseket, munkanélkül lézengő életművészeket emelnek piedesztálra, ha letiltják, ugyanezekből mártírokat avatnak. Én azonban azt gondolom, hogy a probléma ott kezdődött, hogy "valakik" igen magas körökben engedélyezték a film forgatókönyvét, majd a forgatást és minderre anyagi támogatást biztosítottak. A funkcionáriusok nagyon is tudatában voltak annak, hogy ha elindulnak a film munkálatai, onnan már nem lesz megállás. A kérdés tehát nem az, hogy jóvá hagyják, vagy sem, hanem az, hogy kik engedélyezték és tolták végig a produkciót és milyen okból. Érdekes, hogy azok, akik a háttérből irányatottak, milyen taktikusan lépték át a kötelező engedélyeztetőket, mint például a sanzonbizottságot. 

Amikor az újságíró megkérdezte Hobót, miszerint a bemutatóval egyidőben a film dalai megjelennek-e nagylemezen, Földes azt felelte: "Én nem tudom, hogy erről szó lenne. Mi a dalokat a filmhez írtuk, tehát a jogok a filmgyárat illetik, semmilyen kapcsolatban nem vagyunk senkivel az ügyben. A Hanglemezgyár tud a készülő filmről, a többi már nem is a mi dolgunk." Ezzel szemben az örök lázadó jó pár évvel később már mint betiltott lemezről beszélt a történettel kapcsolatban. Valami azt súgja, hogy sok embernek jó üzlet volt a szocialista rezsimmel szembeni látszólagos ellenkezés. De ha már benne vagyunk, folytassuk szinte ugyanezzel a brigáddal, a több megyéből kitiltott fekete bárányokkal. A Kopaszkutya című film valóban korszakalkotó és nagyszerű tükre az időszaknak, de nem véletlenül került vászonra. 

A film pályafutása halványan hasonlít az egy évvel korábbi Fekete bárányok fesztiválra, ahol három "rendszerellenes" zenekar látványos fellépésére mehettek az ország kitaszítottjai, a nép által lenézett csövesek (ma rockereknek hívják). A fékezhetetlen Hobo Blues Band, a soha meg nem alkuvó Beatrice és a mindenki által üldözött P. Mobil közös koncer­tet adott az Óbudai Hajógyári Szigeten. A KISZ kettős játékának és a gyenge rendszernek köszönhetően - vagy nagyobb elvtársak álltak a háttérben? - születhetett meg a zenei esemény, amelynek szervezője és támogatója az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, a házigazda a III. kerületi KISZ-bizottság, az Express pedig utaztatta a fiatalokat. Kora délutántól különféle színes, látványos programok szórakoztatták a szigetre érkező fiatalokat, majd este nyolc óra körül egymás után színpadra lépett a három együttes. A műsorvezető Arató András és Riskó Géza volt. Nekem ez a program nem úgy tűnik, mintha a fellépőket bárki is üldözte volna legalább egy méteren keresztül.

Bár 1980 a Beatrice éve volt, megkapta a lehetőséget az Omegával és az LGT-vel tartott közös országos turnéval, valamint egy új nagylemez megjelenésének lehetőségével, de Feró nem engedett a szövegekből, ezért a hatalom a "baráti zenekarok" segítségével hamar ellehetetlenítette a bandát. Mire gondolok? Az egy évvel későbbi fesztivál már nem fekete bárány volt, hiszen csak a veszélytelenek léphettek fel, mint a Bergendy, a P. Box, a Kati és a Kerek Perec, az Új Skorpió, az Edda, a KFT, a Korái, a Mini, a Saturnus, a V'Moto-Rock, az East, a P. Mobil, a Hobo Blues Band és a Karthago. Természetesen nem hiányozhattak az Omega, az LGT és a Piramis tagjai sem. A műsorközlő a szintén "örök lázadó" Bródy János volt. Nagy Feróékat a színpad környékére sem engedték, amit Presser személyesen nyomatékosított.

A másik két zenekar viszont - mit ad isten - a fellépésen kívül nagylemezt jelentethetett meg és filmben szerepelhetett. Erre mondják, hogy ilyen ez a popszakma...

A médiáról

A nyolcvanas években a Pártbizottság még mindig mindenre odafigyelt és amibe csak tudott beleszólt, úgy irányított látványosan, hogy közben nem volt fontos, hogy mit akar. Így történt a Magyar Rádió esetében is, amikor annak a munkáját elemezte; "az ifjúsági műsorokban szereplő zene a politika közvetítő közegének kapcsolata" címmel:

"Az ifjúsági műsorok tartalmilag - formailag gazdagodtak. Hangvételük friss, figyelembe veszik hallgatóik életkori sajátosságait, számukra vonzó zenei környezetben politizálnak."

A célt könnyű volt elérni, mivel a fiatalok egyre ritkábban hallgattak rádiót és azt sem politikai célzattal. Közben már sokan temetni kezdték ezt a fajta médiát. Akkoriban még nem járt az utakon annyi autó, hogy visszatérjen a rádió aranykora és a munkahelyeken sem volt divat hallgatni, ettől függetlenül a pártvezetés úgy érezte, hogy visszaszorította a nemkívánatos szerzeményeket.

Milyen érdekes, hogy az ötvenes évek szintjén akarták szabályozni a műsor struktúrát, de az idő szalad az egypárt-rendszer hatalma pedig folyamatosan gyengült, ráadásul ez esetben azért nem kellett tenni semmit, mert a fiatalok a lemezek és kazetták (az évtized vége felé a walkman lett divat) terjedésének köszönhetően elszoktak a rádiózástól. A kiadók egyre több olyan zenei anyagot jelentettek meg, amelyek szintje nem felelt meg a közmédia által elvártaknak. A hordozható magnóval pedig elterjedtek a koncerteken készült kalózfelvételek. (Én már csak tudom, mintegy 500 órányi felvett anyagom van)

A Párt tagjainak bizonyítaniuk kellett, hogy még mindig az ő kezükben összpontosul a hatalom, ezért tennivalókat fogalmaztak meg: "az ifjúság minden más rétegnél kisebb arányban hallgatja a rádiót. Ez alól csak a popzene és az Ötödik sebesség című adás jelent kivételt." A Pártbizottság tehát a popzenével kapcsolatban megállapította, hogy az általános hazai zenei helyzetből következően hullámzó a színvonala, amit az ifjúsághoz szóló műsorok politikai nívójával együtt emelni kellett volna. A változásokat a nyolcvanas évek második felére berobbant a Poptarisznya, a legrádióbarátabb zenekarokat támogatva és mindenki mást kiütve. Az akkori kedvencek voltak a Bikini, EDDA, Kft, természetesen az LGT, Demjén, Charlie, az R-GO, az Első Emelet, Dolly Roll, valamint a Neoton Familia. A felsorolás külön érdekessége, hogy a Poptarisznya megszűnésével pontosan ezeket a zenekarokat, előadókat karolta fel mindig az éppen aktuális slágereket játszó rádió, ez azt jelenti, hogy közel 30 éven keresztül maradtak túlsúlyban és jutottak tisztességtelen előnyhöz a többiekkel szemben. Ekkoriban nyújtották be az MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottsága felé a Juventus és a Danubius Rádió alapítási tervét, ami hamarosan megvalósult.

1986-ban ezért hatottak kissé felemásan a bátorító szavak: "Az ártó politikum akaratlan, vagy néha sandán becsempészett jelenléte azonban a korábbi időszakhoz képest kisebb mértékű. A televíziós szórakoztatás helyzetében addig nem lesz szilárd fordulat, amíg a szórakoztatás országos szellemi bázisa és intézményrendszere újjá nem alakul, infrastruktúrája létre nem jön." A könnyűzenei intézményekben többnyire ekkor már végbementek, vagy legalábbis elkezdődtek a reformok, nyilván ennek hatását várták a televízióval kapcsolatban. Ennek ellenére 1987-től hatalmas változás állt be a hazai média addig egyeduralkodó életébe, ugyanis hirtelen 8-9 műholdas műsoros csatornával kellett megküzdenie a Magyar Televíziónak, amivel a hazai könnyűzene hátrányára a nyugati könnyűzene is nagyobb teret kapott. 

A filmipar tovább csillog a moziban is

Azt sem felejthetjük el, hogy a nyolcvanas évek közepére szinte teljesen eltűnt itthonról az őszinte kőkemény, lázadó rockzene, a punk amilyen gyorsan érkezett, ugyanolyan gyorsan vált köddé, és így járt az alternatív zene is. Minden kiüresedett, már nem volt politikai mondanivaló. Mindenhol az üres popzene szólt, ahol az volt a legkeményebb duma, hogy "a kör közepén állok, körbevesznek jó barátok és rosszak". Bár a mai napig nem jöttem rá, hogy milyenek a rossz barátok, de mint tudjuk, ez akkor sem volt fontos és ma sem az. 

1983-ban nagy divat lett a képzőművészekből álló Bizottság zenekart szeretni. Megvallom őszintén, én is bedőltem az új idők kihívásainak az első élő koncert tapasztalatáig az E-Klubban. A nem kifejezetten zenészekből álló alkotócsoport kétakkordos szerzeményeinél már csak a szövegvilága volt értékelhetetlenebb. Akkoriban ez az álintellektus viselkedés meggyőzően hangzott - a király új ruhája szindróma -, aki nem értékelte pozitívan, az hülye volt. Feró a "zenekart" kivitte a Bárányok közé, ahol természetesen mindenki "értette" a Millarepa verziót és a Női agyvelő működését. Nem véletlenül születhetett meg a talán egyszer előadott slágerük sem, a Büdös van és tapsolnak című. A Bizottság két lemez mellett egy úgynevezett kultuszfilmmel - ami A Kutya éji dala címet viseli - is büszkélkedhet. "És akkor az Andrásnak teljesen lerepült a feje, de nem halt meg"...

Nagy sikert aratott az 1987-ben bemutatott Moziklip című zenei klipekből álló mozifilm, melyben megjelentek az időszak hírességei és újdonságai. A kakukktojás ez alkalommal az a Kamara Rock Trió volt, melynek tagjai számos komoly, mélyértelmű szöveget írtak, ezzel szemben a Kacsamajom című nem annyira fontos dalt adták elő, amit viszont a videoklipje miatt nem engedélyeztek először, ugyanis a zenekart üldöző kacsamajom oroszos egyenruhában jelent meg a vásznon.

A nyolcvanas évek végére leült a világ, ez volt a vihar előtti csend, de mi ezt akkor még nem tudtuk. Nagy Feró fogalmazta meg egy évvel a rendszerváltás előtt: "Mostanában nem történik semmi, mert nincs itt az idő ahhoz, hogy történjen". Velünk együtt ő is tévedett...

Írta: Fiery

Felhasznált dokumentumok:

A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája (tanulmány) alapján: MSZMP KB IB, majd PB iratai, MSZMP KB Titkársága iratai, MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya iratai, MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztály iratai, MSZMP KB Tudományos Közoktatási és Kulturális Osztály iratai, MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottság iratai, MSZMP KB Ifjúsági Bizottság iratai, Népgazdasági Tanács ülések jegyzőkönyvei, előterjesztések, határozatok, Belügyminisztérium Miniszteri Titkársága iratai, Művelődésügyi Minisztérium Ellenőrzési Főosztály iratai, Művelődésügyi Minisztérium Közművelődési Főosztály iratai, Művelődésügyi Minisztérium Zene és Táncművészeti Főosztály iratai, Kulturális Minisztérium Zene- és Táncművészeti Főosztály iratai, Kulturális Minisztérium Ellenőrzési Osztály iratai, Művelődési Minisztérium Ellenőrzési Főosztály, KISZ KB IB iratai, Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága iratai, Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Népművelési Osztályának iratai, Dokumentációs és Felosztási Osztály...