Volt egyszer egy S.O.S. zenekar - Zeffer András interjú

A '70-es évek második felében a rockzenekarok között feltűnt egy csillag, ez volt az S.O.S. zenekar. Már épp a siker kapuját ostromolták, amikor beütött az összeomlás. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a banda legsikeresebb napja egyben a legszomorúbb történet. A zenészek (Zeffer András, Sárvári Vilmos, Kocsándi Miklós, Vrana Tamás) egy kivétellel (Szegvári Gábor) azóta külön-külön tartalmas utat jártak be. Mi is történt akkor és miért tűnt el hirtelen a süllyesztőben a csapat, Zefi így emlékezik...

Az első profi zenekar

Gyakorlatilag az első professzionális zenekarom az S.O.S. volt. A gimnázium után közvetlenül az egyetemi felvétel előtt kezdődik az én történetem. A haverokkal sokat jártunk le az ifi parkba, főleg a P. Mobil koncertjeire, akkor még Szegvári Gábor énekelt. Nagyon jó hangú, jó megjelenésű figura volt, aztán eltelt majdnem egy év, amikor tavasz környékén csörgött a telefonom és a vonal másik végén Gábor szólalt meg. Elmondta, hogy a zenész társaim ügyes billentyűsnek tartanak, és hogy meghallgatna engem. Megbeszéltük, hogy akkor hamarosan megmutathatom neki, hogy mit tudok. Izgatottan vártam a találkozást, mégiscsak sztárnak számított akkor ez a zseniális énekes.

Otthon gyakorolgattam éppen, amikor egyszer csak megszólalt a csengő. Kisétáltam a bejárathoz, kinyitottam az ajtót és ott állt két hihetetlenül jó fazon kopott farmerekben. Az egyik csávó a Sárvári Vili volt a másik pedig a Gábor. Mind a ketten igazán nagyszerű rock fazonok voltak. Nekem is elég nagy hajam volt már és a bajszom is szépen fejlődött, szerencsére nem lógtam ki a sorból. Bementünk a szobámba, ledobták magukat az ágyamra, én meg elkezdtem zongorázni. Kérte Gábor, hogy játsszak neki egy blues-t, majd játsszak ezt-, játsszak azt. Tetszett neki a zongorajátékom, közben beszélgettünk. Elmeséltem, hogy ha kell, énekelek is, ez még jobban tetszett nekik. Kérdezték hogyan oldom meg a hangszerszállítást, amire azt feleltem, hogy van egy autóm, majd azzal. Ennek annyira megörültek, hogy további gondolkodás nélkül felvettek. Innentől már teljesen más dolgokról beszélgettünk. A muternak volt egy kis vitrines szekrénykéje, amiben sorban álltak a kis konyakos üvegek, tele finom nedűvel. Ezeket a kis üvegcséket a beszélgetés alatt Gábor szépen, komótosan kiürítette. Anyám hazajött este és riadtan fedezte fel, hogy kiürült az összes, kérdezte, hogy itt meg mi történt. Igyekeztem megnyugtatni, hogy biztosan az új zenekarvezetőm itta meg - mert én nem is figyeltem, de más nem lehetett.

Felkészülés

A próbákon nagyon jól éreztük magunkat, és elkezdtük egyeztetni a koncert dátumokat. Észrevettem, hogy pont aznap lenne az első buli, amikor az egyetemi felvételim, jeleztem, hogy ez probléma lehet, de megnyugtattak, hogy megoldható a helyzet. Amíg bent voltam az egyetemen, a zenekar a mikrobuszban várt a bejárat előtt indulásra készen. A felvételi egyébként nem annyira sikerült, mert én akkor már inkább a zenére koncentráltam. Amint befejeztem, rohantam le a buszhoz, hogy mehessünk Nyíregyháza Sóstó szabadtéri koncertre. Részemről innen indult az S.O.S. együttes. Akkor este akkora bulit nyomtunk, hogy az valami őrület. Vrana Tomi volt a basszusgitáros, Gönczy Gabó dobolt, Vili gitározott, Szegvári Gábor énekelt és én zongoráztam.

A legjobb felállás

Emlékszem, Gabó intézte a hangosítást, mert ő már akkor is foglalkozott ezzel. Szegvári pedig állandóan nyüstölte, hogyha már egyszer bevette dobosnak a bandába, akkor foglalkozzon ezzel is. Ezek után elég nagy teher nehezedett Gabó vállára. Vadonatúj hangfalakkal, mély-ládákkal indultunk egyszer a debreceni virágkarneválra, ahol egy medence partján tartottuk a koncertet. A rajongók hulla részegen ugráltak a vízbe és onnan locsolták egymást, de legfőképp a hangfalakat. Szegvári is beugrált az emberek közé, utána énekelt majd ő is bele fröcskölt a hangszóróba, szegény Gabó meg infarktust kapott. Én még akkor kis srác voltam 20 év alatti, csak lestem, de úgy éreztem, hogy ez a rock and roll, ez a rockérzés, ez nekem nagyon bejött. Szegény Gabó nagyon ki volt akadva, le is lépett, hát keresnünk kellett egy új dobost.

Létezett egy Napsugár nevű zenekar, ahonnan a Cserháti Pityi ment a P. Mobilba és a Kocsándi Mikit pedig mi csábítottuk dobosnak hozzánk. Hozzá teszem, hogy sikerrel. Ekkor alakult meg a legsikeresebb S.O.S. formáció. Kluboztunk és néha eljutottunk az ifiparkba előzenekarként, ami óriási tisztességnek számított. Persze azért ez ritka alkalom volt.

Jártuk az Expressz táborokat és sorra kezdtek megjelenni rólunk újságcikkek a Magyar Ifjúságban, vagy a Pesti Műsorban. Egyre ismertebbek lettünk. Nagyon szép időszak volt és borzasztóan szerettük egymást. Sajnos, nem nagyon tudtunk megélni a zenélésből, ezért amikor nem volt pénzünk, beálltunk segédmunkásnak. Hajnali háromra mentünk a gyárba dolgozni, de reggel hétkor már otthon voltunk. Szerintem annyi kárt senki nem okozott a Távközlési Műveknek, mint mi. Szerettük egymást, szerettük a közös programokat, a közös zenélést. Ez az öt ember annyira együtt volt, hogy amikor tehettük, a szabadidőnket is együtt töltöttük. Számtalanszor történt, hogy Miki a próba után felugrott hozzánk kajálni. Sajnos semmi sem tart sokáig, néhány ember szemében probléma lett, hogy túl jó volt a zenekar, az akkori LGT-hez kezdtek minket hasonlítani. Szegvári Gabinak nagyon erős hangja volt, ráadásul úgy nézett ki, mint a The Who együttes énekese Roger Daltrey.

Kezdett erősödni a keményebb rock vonal és mi is próbálkoztunk rockzenét csinálni, de nagyon nem illett Szegvári stílusához. Írtunk új dalokat, de mielőtt megérkeztem, már akkor is voltak slágerei a bandának, mint például a K.O. király. Amikor ez a dal ment a színpadon, Szegvári bokszkesztyűt húzott és püfölte a mikrofont. Embertelen jó volt, amit ez az ember művelt.

Akkor már Huszár Erika is írta a szövegeinket, mint például a Válogasd meg a jó barátaidat, vagy amit a Kocsándi Mikivel raktunk össze közösen az Árnyék és fény. 6/8-os, hihetetlen, borzalmas erős dal volt és a szakmában kiverte a biztosítékot, mert mind az öten énekeltünk. Olyan vokálos megszólalásunk volt, amire odafigyeltek az emberek. Török Gábor volt a hangmérnökünk, minden összeállt szépen, de egyszer csak elérkezett egy szomorú pillanat amikor is Kocsándi Miki bejelentette, hogy hívja őt a Karthago.

Menni vagy maradni

Pont őt szúrták ki maguknak Szigetiék. Emlékszem egyik próbánkra lejött Gidó, meg Feri, hogy ne haragudjunk rájuk. Nem ármánykodtak, egyenesen beszéltek. Tudtuk, hogy a Karthago anyagi helyzete erősebb a miénknél, eszméletlen profizmus a háttérben. Gidóékkal régebb óta ismertük egymást és a történtek ellenére a mai napig nagyon jó barátságban vagyunk. Csábították ugyan Mikit, de közben meg sajnáltak minket, hogy egy ilyen jó bandát szétszednek. Végül úgy döntöttek, hogy a saját érdekük fontosabb és én ezt tökéletesen megértem.

Az S.O.S. együttes szerepelt egy musicalben, amit Boros Lajos és Trunkos András jegyzett, az volt a címe, hogy Bekapcsol a bosszantó gép. Rajtunk kívül szerepelt a 100 Folk Celsius együttes is, valamint a KISZ Központi Művészegyüttese. Ezzel a műsorral jártuk körbe az egész országot. Nagyon állat csapat volt így együtt.

Egy nagy Ikarus buszban utaztunk Orbán Jociékkal együtt és egész úton röhögtünk. Bármi történt, mi mindig röhögtünk, szem sosem maradt szárazon. Nem felejtem el, egyszer megálltunk tankolni egy benzinkútnál, a csávó épp töltötte a gázolajat a buszba, amikor a technikusunk picit figyelmetlenül kidobta a félig leégett csikket az ablakon, ami pontosan a töltőpisztoly mellett repült el egy centire. A pasas úgy ordítozott, mint a fába szorult féreg, ez a sztori egész útra adott nevetni valót.

Annyira összeszoktunk, hogy a bulikon már nem is néztünk egymásra, minden dallam fejből ment. Mikinek akkor még nem volt rendes dobfelszerelése, csak egy kölcsön cucca. Na, ekkor érkezett a felkérés, hogy mi lépjünk fel a Krokus előtt az ifi parkban. A Pesti Műsor főszerkesztője, Bálint Péter jelezte, hogy az ő javaslatukra kerültünk a Krokus elé. Azt tudtuk, hogy ez egy világhírű svájci zenekar és játszottak már együtt az Omegával is, és tudtuk, hogy kurvajó banda, tízezer ember, szóval abszolút teltház lesz. Végre úgy éreztük, hogy elérkezett a mi időnk, de az is a szemünk előtt lebegett, hogy ez lesz a Miki utolsó koncertje velünk. Elérkezett az S.O.S. zenekar életében a csúcspont, aminek igazán senki nem tudott örülni, hiszen a legsikeresebb koncert utáni pillanatokban már össze is tört az álom.

A fájdalmas búcsú

Gábort nagyon megtörte lelkileg, hogy a dobosunk lelép. Miki érezte, hogy az S.O.S. zenekarból anyagilag még sokáig nem fog jól kijönni, szüksége volt a pénzre, hangszereket kellett venni. Amikor a Krokus cuccait felpakolták, csak ámultunk a hatalmas hófehér Ludwig dobon, az óriási felszerelésen. Döbbenet, ahogy kinézett a színpad. Mi meg a kis magyar zenekar, ott álltunk a wurlitzer zongorával, monofónikus szintetizátorral - amit még OTP részletre vettem -, Miki meg kirakta ezt a kölcsön rozsdás állványos dobját. A Kerényi Péter "Skanzi" hangosított és neki irgalmatlan jó füle volt a hangzásokhoz. Olyan dob soundot csinált - főleg annak az egy darab dobnak -, hogy még mi is csodálkoztunk, hogy mi az Istentől szól ez az ócskavas ilyen jól.

Elérkezett a buli napja. A hangbeálláson odajött hozzánk a Krokus dobosa és úgy nézegette Miki dobját, mintha valami csodát látna. Nem értette, hogy milyen dob ez, ami úgy szól, ahogy az övé talán sose fog, főleg a felsőtam. Elkezdte mondani, hogy neki van ez a csodálatos dobja, de az a közelébe sincs annak, ami nekünk van. Ettől függetlenül mindenki keserűen ment neki a koncertnek, mert tudtuk, hogy ez lesz Miki utolsó bulija. Gábor már előre betintázott, így akarta levezetni a feszültségét és folyamatosan idegesítette magát. A koncert ennek ellenére hatalmas siker volt, óriási vastaps, ismételni kellett. Megkérdeztük a Krokus tagjait, hogy vissza mehetünk-e még egyszer, azok meg bólogattak, hogy "persze, nagyon jók vagytok, menjetek". Meghajoltunk utoljára, mégis mindenki keserű szájízzel ment le a színpadról. Az egyik szemem sírt, hogy elmegy a Miki, de a másik szemem azért örült, hogy legalább neki most már jobb lesz. Gábor teljesen máshogy fogta fel. Bementünk az öltözőbe és elkezdte osztani Mikit, de elég csúnyán bántotta szegényt. Persze csak azért, mert nagyon el volt keseredve. Ordított, mint a sakál mindennek lehordta Mikit, teljesen kivetkőzött magából, tudod az ital meg a keserűség dolgozott benne rendesen. Miki akkor elpakolt, összeborultunk utoljára és ő elindult a hírnév felé.

Külön utakon

Elkezdtünk dobost keresni, de akit találtunk, az nem volt rossz ugyan, de nem tudott énekelni. Miki hangja nélkül már nem úgy szóltak a dalok. Nagyon ritka volt egyébként abban az időben a dobos-énekes, ezt külföldi bandákban lehetett látni, de ott is ritka jelenség volt. Be kellett látnunk, hogy ez így nem működik tovább.

A Szegvári Gabi elment a Wastaps zenekarba, és egyik este elmentünk Vilivel, meg Tamással, hogy megnézzük Gábort. Amikor odaértünk, tőlünk kérdezték Keres Tibiék, hogy tudunk-e valamit Gáborról, mert eltűnt. Egyszer csak jöttek mindenféle pletykák és legendák, öngyilkos lett, meggyilkolták...

Gábor nagyon nagy művész volt és - mint sok mindent -, ezt sem bírta feldolgozni ital nélkül. Amikor ivott egy kicsit, agresszívabb lett, de nem velünk szemben, inkább kifelé. Bármire képes volt. Egyszer jött le próbára és elmesélte, hogy kapott papírt, hogy be kell vonulnia a börtönbe, le kell ülnie pár forintot, ugyanis az történt, hogy egyik hajnalban, amikor kirakták a tejeket a közértek elé, ő elvett a ládából egy literes- zacskós tejet, felült egy Trabant tetejére és ott iszogatta. Tehát akkor még részeg se volt. Iszogatott a Trabant tetején és jöttek a rendőrök, akik látták, hogy lopás történt. Mivel nem lehetett kifizetni azt a körülbelül kilencven fillért - hiszen zárva volt még a bolt -, bevitték az örsre, és jegyzőkönyvet vettek fel. Ezután jött a levél, hogy ha nem fizeti ki, akkor le kell ülnie. Úgy volt vele, hogy ő nem fizet, inkább börtönbe vonul. A jegyzett időpontban megjelent a börtön kapujában batyuval, papírral, ott meg kérdezték tőle, hogy minek akar ide bejönni, innen inkább kifelé vágynak az emberek. A végén úgy rúgták ki a börtönből, hogy még az igazolást is megkapta, hogy leülte azt a pár napot.

Múlnak az évek

Pár évvel később találkoztam Mikivel - akkor én már a Mobilban voltam - és mesélte, hogy ha akkor a Gábor nem így beszél vele, akkor lehet, hogy minden másképp alakult volna. Annyira jól érezte magát velünk, és ő azt akarta mondani az öltözőben, hogy nem hagy el bennünket, de nem tudta kimondani, mert folyamatosan kapta az ocsmányságokat. Erre azt mondta magában, hogy "jó, akkor te most eldöntötted helyettem". Én nem voltam ott az öltözőben sajnos más dolgom volt, azt gondolom, ha ott vagyok, talán nem ez a vége. Próbálkoztunk más dobosokkal, de egy idő után abbahagytuk. Tovább léptünk, próbáltuk felvenni a Ferm együttes tagjaival a Ferm nevet, de az énekes fiú, aki hozta a nevet magával nem tudott énekelni, nem tudta megközelíteni a Gábor képességeit. Ekkor tudtuk meg, hogy Schuster Lóri billentyűst és gitárost keres a P. Mobilba.

Vili egyik reggel lejött a próbára és szólt, hogy próbáljuk meg, mit veszíthetünk? Elmentünk a castingra, billentyűs jelölt csak én voltam, gitáros ugyan volt négy, vagy öt, de aki jól gitározott az nem nézett ki jól, aki jól nézett ki, az meg rettenetesen gitározott. Bencsik Samu után bárkinek nagyon nehéz megfelelni, akármilyen jó gitáros vagy. Vili az S.O.S.-ben nagyon jókat játszott, de ez egy teljesen más stílus, teljesen más helyzet volt. Emlékszem, rengeteget gyakorolta a Csizma az asztalon című dalt. Állandóan hallgattuk és gyakoroltunk folyamatosan, hangról-hangra leszedtük. Nagyon beakartunk kerülni a P. Mobilba, főleg így együtt, ketten, a két barát. Lóránt vacillált egy kicsit, de indult a Mobil turné és úgy döntött, hogy mindkettőnket bevesz a bandába, de Vilit próbaidőre, ami a mai napig tart.

S.O.S. a májusi télben (PM 79)

Az időjárás gonoszul elbánt a májusi tavaszünnepen, szabadtéren szórakozni vágyókkal. A dermesztő hidegben és a meg-megújuló esőzuhatagban mégis kitartó csoportok figyelték az S.O.S. együttes bemutatóját a Lőrinci Ifjúsági Parkban. A fiatal rockcsoport, bár csak most készül első rádiófelvétele, jórészt saját dalokból állította össze a műsort. A Roger Daltery-alkatú szólóénekes, Szegváry Gábor hangjának és mozgásának természetessége azonnal föltűnt...

A nosztalgia programrészben a Blind Faith - Well Allright című dalában az is kiderült, hogy hanganyaga és frazírozási képessége valóban megközelíti a winwoodi szintet. Ráadásul a hideg mit sem vett el a játékos kedvéből. A K.O. király eredeti és ötletes "koreográfiája" (eljátszott egy rövid boxmérkőzéset) valóban új színpadi show-stílus lehetőségét villantotta fel. Ezt a fajta játékosságot mindenképpen érdemes továbbfejleszteni. A zenekar többi tagja is jobban föloldódhatna és részt vehetne a játékban.

Az együttes technikailag még sok kívánnivalót hagy maga után, főként hangszíneket és keverési arányokat tekintve. De a Charles blues zongoraszólójában végre, a billentyűs, Zeffer András improvizatív készsége is kiderült. Többet építhetne játékára a csoport. Sárvári Vilmos gitáros ujjai a fagyban se gémberedtek el. Mindenekelőtt ízes effektusaival emeli a dalok színvonalát, a ritmus-szekciót. Vrana Tamás (basszusgitár) és Kacsándi (suc!) Miklós (dob) mindvégig korrektül és stílusosan játszott. A vokálok fölépítésén és hangzásán még van mit csiszolni. Érdekes módon a rockegyüttes lírai dalai a kifejezőbbek.

Legkevésbé a koncert vége sikerült. A végig egyenletes színvonalú programot szinte agyoncsapta a lapos és ízetlen befejezés. A zenekar is és a hűségesen kitartó közönség is jobb csattanót érdemelt volna. Ennek ellenére az S.O.S. figyelemre méltóan játszott, az együttes a hazai új hullám egyik ígérete lehet.

(Fábián Tibor írása megjelent a Pesti Műsor egy 1979. májusi számában)

Készítette: Fiery