Vérfrissítés - A november 24-i B52 koncert beharangozója

2023.11.21

A B-52 zenekar két okból született meg 2014 áprilisában. Jankai Béla éppen kerek ötvenkettedik születésnapját tartotta és zenész barátaival létrehozott egy "egykoncertes" zenekart. (Jankai Béla - billentyűk, Járdány Barna - basszusgitár, Szűcs Janó - gitár, Pálmai Zoltán - dobok, Kálmán György - ének). A másik ok, hogy Béla és Kálmán Gyuri ekkoriban váltak ki a Dinamit kötelékéből, így több idejük maradt az önmegvalósításra.

A BackStage Pubban tartott születésnapi buli azonban jobban sikerült, mint remélték és már másnaptól elkezdtek gyülekezni a koncert felkérések. A csapat úgy gondolta, hogy miért ne folytassák a show-t, ha erre valóban komoly igény van. Rövid idő múlva - miközben végig turnézták az országot -, megjelent első albumuk is. Béláék a sikert továbbra sem bízták a véletlenre, ezért számos alkalommal egészült ki a társaság Vikidál Gyulával, Janicsák Istvánnal, Varga Miklóssal és Vörös Istvánnal. A szekér robogott tovább egészen 2018-ig, amikor Ács Andris lett a zenekar új basszusgitárosa a második albumot már vele készítették el. A váltásnak az oka egyszerű, Járdány Barna más irányú elfoglaltságai miatt nem tudta tovább vállalni a közös munkát.

2019-ben újabb változás következett, ezúttal dobos fronton. Pálmai Zolit, a leglegendásabb fekete bárány – játszott a P. Mobilban, a HBB-ben, valamint a Beatrice zenekarban is - dobost Czébely Csaba váltotta. Csaba többek között a Pokolgép együttesben edződött, így vele a muzsika keményebbé vált. A B-52 legénysége négy éven keresztül játszott ebben a felállásban, de a pandémiának és a gazdasági válságnak köszönhetően egyre kevesebb érdeklődő előtt, egyre kevesebb helyszínen.

Körülbelül két hete a közösségi média oldalán folyamatosan szembejön velem a B-52 zenekar pénteki (2023. november 24.) koncert hirdetése és azt látom, hogy újabb – ezúttal még komolyabb - változás történt a zenekar életében.

Gondoltam, megkérdezem Bélát, hogy mi történt, mi ez a változás. Megbeszéltük, hogy a következő próbára lemegyek és akkor mindent megtudok.

Csütörtök este le is csattogtam a próbaterembe, ahol új arcokkal ismerkedhettem meg. A doboknál Borbély Zsolt, akinek első komolyabb zenekara a Prognózis volt, de többek között a Moho Sapiens, a Nox, az Exotic, a és az Örökség együttesben is püfölte már a fazekakat. A gitáros Beke Pétert a rajongók az utóbbi Triász bulikon már láthatták, de előtte a Bulldózerben, az R-Go-ban és Kovács Áron zenekarában, a Reload-ban vállalt szerepet, jelenleg Abaházi Csaba zenekarában zenél. A mély hangok frontján az a Jankai Sebastian bőgőzik, aki az NFR mellett a kezdetek óta a nagyzenekaros Triász koncertek állandó részvevője.

Ha már ott voltam, arra gondoltam, hogy a tisztánlátás kedvéért megkérdezem a zenekar vezetőjét, Jankai Bélát, ő pedig szívesen válaszolt.

Jó zenészek, de jó zenészek voltak Janóék is, miért történt mégis a váltás?

- Szükségesnek éreztem, hogy egy kis vérfrissítéssel a hosszú negatív időszakot a hátunk mögött tudva újabb ötletekkel, lehetőségekkel és nem utolsó sorban frissebb hangokkal jelenjünk meg újra. Sok nehézség ért bennünket az utóbbi időben, amitől úgy éreztem, hogy már nem úgy megy a szekér, mint azt szerettem volna.

Azt gondolod, hogy az új zenészekkel jobban fog menni?

- Nézd, a Szűcs Janó bekerült a Piramisba, ami észrevehetően új és nagyobb löketet adott annak a zenekarnak, de ott van a Taboo zenekara is, akikkel nem régen egy bulin előttünk léptek fel és Janót mintha kicserélték volna.

A barátság azért megmaradt?

- Természetesen megmarad. Nézd, egy zenekar akkor működik jól, ha három feltételnek felel meg. A barátság, a szeretet es a jó érzések fontosak egy zenekar életében, ha valamelyik lecsökken, megszűnik, változtatni kell.

Úgy tudom, hogy a régi társaid a közösségi médiából tudták meg, hogy már nem a B-52 muzsikusai. Miért így történt?

Hát nem pontosan így volt, hisz az ő közösségi média bejegyzésük, melyben közölték, hogy már nem tagjai a bandának korábban jelent meg, mint hogy az új tagok bemutatkoztak egymásnak.

Milyen tervekkel indul az új B-52?

Természetesen folytatjuk a megkezdett úton, rengeteg új dal is vár ránk a jövőben, de nem feledkezünk meg a múltunkról sem, amit egyre kevesebben őriznek, igy nagyobb a feladatunk is.

Miért pont ők és mitől lesz frissebb az új zenekar?

Borbély Zsoltival a '80-as évek végen játszottunk a Prognózisban, és amikor lehetőség volt rá, meghívtam egy-egy bulira, pl. volt egy Beathoven est, ahol Benkő Lacival, Balázs Fecóval es Szakcsi Lakatos Belával játszottunk. Beke Petit a Triászban üdvözölhettük, igy kéznél volt, sőt boldogan fogadta el a felkérést a B-52be, Szebike meg már többször ugrott be a csapatba helyettesként, neki a műsor is ismert, meg hát a fiam…

Mire számíthat a közönség pénteken?

Hatalmas bulira, egy megújult műsorral egy megújult csapattal, es természetesen barátságra, szeretetre, es jó érzésekre…

A döntés természetesen a zenekarvezető dolga és el kell fogadnunk, hogy ez a változás jót tesz mindenkinek, főleg, ha a barátság továbbra is megmarad. A B-52 zenekar tehát új társakkal robog tovább, legközelebb 2023 november 24-én, pénteken találkozhatunk velük budapesti klubjukban, a BackStage Pub színpadán. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak legyen az rajongó, kíváncsi, vagy akár kritikus…

Készítette: Fiery