Végső búcsú a Petőfi Csarnoktól – Zeffer András interjú

10 éve már, hogy bezárták a Petőfi Csarnokot, mintha tegnap lett volna. Aki eddig is figyelemmel követte a PeCsáról szóló rövid sorozatot - a Cikipédián -, az minden bizonnyal az alábbi interjút is érdeklődve olvassa majd. Pedig már ez a beszélgetés is 10 éves, tehát a történelem egy apró szeletévé vált. Gondoltam idézzünk egy kicsit magunktól, magunkról is, mert hiába szidtuk ezt a bádogdobozt, mégis csak a mi múltunk egy - hosszan kísértő - darabja. Idő közben mi felnőttünk, míg mások megöregedtek és mindnyájunk emlékei is fakulni kezdenek. Nos, akkor frissítsünk a memóriánkon és nézzük, miről mesélt akkoriban Zeffer András...

2015 október

Elérkezett az idő, a Petőfi Csarnok leszolgálta, ami neki megadatott. Az itt látott és hallott sok száz koncert, és egyéb programok hamarosan már csak agyunk eldugott tárhelyén maradnak meg, mint kedves, régi szép emlékek. Október utolsó hétvégéjén, ezen a helyszínen utoljára szólalnak meg a rock nagyágyúi, hogy méltóképpen vegyenek búcsút az "öregnek" ítéltetett intézménytől. Szombat este a TRB, és a Mobilmánia segítségével. Tunyóval búcsúzik a PeCsától Zeffer András, aki az alábbi interjú során rengeteg érdekességet oszt meg az érdeklődőkkel. Mindenkinek kellemes olvasást, és nosztalgiázást! Találkozunk október 24-én a PeCsa nagyszínpad előtt egy utolsó tombolásra! (Fiery)

Elköszönnék a magam módján - Interjú Zeffer Andrással

Mit jelentett számodra a Petőfi Csarnok?

A 30 éves Petőfi Csarnok megnyitása óta közel 15 ezer rendezvénynek adott otthont, a látogatók száma meghaladta a tízmilliót. Ezek a számok magukért beszélnek. Nekem, mint zenésznek, rangot jelent és jelentett itt fellépni. A PeCsa szabadtéri színpada Európa egyik legjobb méretű és adottságait tekintve is egyedül álló helyszín volt rock koncertek megrendezéséhez. A belső terme is vonzotta a koncertre járókat. Az Ifi park után kaptunk egy helyet, ahol élhettünk, dolgozhattunk, tervezhettünk, mi Magyar rockzenészek, zenészek. Én személy szerint sok tízezer ember előtt adtam koncerteket zenekaraimmal 1980-óta. A RockBand első fellépése is itt volt, amikor mint énekes is bemutatkoztam. Azon az estén is közel 3500-an voltak.

Milyen különleges emléked, élményed van a PeCsáról?

Mint néző is sok-sok koncerten voltam itt, de a legmeghatározóbb emlékeim leginkább fellépőként maradtak meg. 1994-ben, a 4 rock tenor produkciót csináltuk a Mobillal, 2 nap alatt két előadást kellett adnunk, mert akkora volt az érdeklődés szombaton és vasárnap is fullra töltöttük a szabadtéri színpad lelátóját. Összességében két nap alatt közel 10 ezer embert mozgattunk meg. A másik élményem, amikor ki lettünk rúgva a Mobilból (Tunyogi Péter, Kékesi Laci és végül én is eljöttem onnan) a TRB-vel rendkívül nehezen tudtunk talpra állni. Sokat játszottunk a Pecsa sörkertjében nyaranta, maréknyi közönségnek, de én mindig ott kujtorogtam a szabadtéri színpad körül, azzal a gondolattal - hogy ide még egyszer fel kell, hogy másszak -. És sikerült. 1999-ben a TRB-vel adtunk egy hatalmas teltházas koncertet a Szabadtéri színpadon, nagy sikerrel és tűzijátékkal a végén. Sosem felejtem el, amikor elindítottam a tüzet, jeget és minden ilyesfajta látvány eszközt - Tunyó csak nézett fel az égre és szinte elfeledve, hogy a színpadon áll, azt mondta - "Jézusom, hát ilyen van?"- és összecsapta a kezét ámulatában, majd ott, a közönség előtt köszönte meg munkámat. Itt indult igazán útjára a TRB, mint nagy banda. Később, 2005-ben itt énekeltem először, mint front énekes a RockBand-el, rengeteg ember előtt. Itt készült egyik Mobilmánia koncertünkről a világ első 3 Dimenziós koncert kiadványa is és szintén egy Mobilmánia koncerten megdupláztuk a színpadot, hogy elférjen rajta öt komplett dobfelszerelés. De a legerősebb érzelmi szálak két koncerthez kötnek. Itt adtak a kollégáim értem segélykoncertet, amikor leukémiában szenvedtem és nem utolsó sorban itt volt a visszatérő koncertem is, amikor meggyógyultam. Szóval sokat köszönhetek ennek a helynek. Szerettem. Azt se felejtem el, hogy amikor már közeledtek a nagy koncertjeink és én mentem a Pecsába letárgyalni a dolgokat, a helyi technikusok menekülve futottak, hogy - jaj, jön a Zefi és biztosan megint akar egy csomó mindent .

2006. november 5-én volt egy nagyszabású koncert a PeCsában. Milyen érzés, hogy ennyi zenész és hatalmas tömeg te érted gyűlt össze?

Feleségem, Horváth Attilával, egy kedves barátommal és a PeCsa akkori vezetőivel szervezték ezt a koncertet. Felém mindaddig titokban tartották, még össze nem állt a program. A kórházban feküdtem, nem túl jó állapotban, amikor a feleségem telefonon küldött egy fotót, amin egy hirdetőoszlop volt, rajta az esemény plakátjával. Akkor még nem értettem semmit, de pár perc múlva behozott egy ilyen plakátot és feltűzte a kórházi szobám falára. Ott volt azon egy kicsi fotó rólam és a magyar rockzene legkiemelkedőbb együtteseinek nevei. (Tankcsapda, Bikini, Lord, Deák Bill BB, Beatrice,Takáts Tamás DBB, Zorall, Omen, Hard, Tunyó, Vikidál Gyuszi, Varga Miki...stb) Ahogy a könyvemben is írom, olyan érzés volt ez, mintha egy véglegesen és azonnal ható infúziót kötöttek volna a vénámba. Nagyon meghatódtam és attól a perctől tudtam igazán, hogy meg fogok gyógyulni. Ezeket az érzéseket nem lehet szavakkal kifejezni. Ilyen koncert addig nem volt, és úgy tudom, hogy azóta sem. Én a kórházból figyeltem élet-halál között az eseményeket, de azt hallottam, láttam, éreztem, hogy az a sok ezer ember szívből akarta, hogy meggyógyuljak. Amikor telefonon kértem őket, hogy "férfiak ordítsatok" olyan hangerővel kiabáltak felém, hogy a telefonomon szinte kiszakadt a hangszóró. Ott, akkor megfogadtam nekik, hogy hamarosan ott leszek, mint fellépő azon a színpadon és úgy is lett, majdnem pontosan egy évre rá, már a visszatérő koncerten örültünk egymásnak! A mai napig sem tudom ezt megköszönni a rajongóimnak, szeretett közönségemnek és kollégáimnak.

Talán ez volt az utolsó és egyben legnagyobb összefogás "rocker" körökben, mit kellene tenni, hogy az egymás iránti tisztelet újra feléledjen?

Hiányzik az őszinteség. Hamis közhely, hogy mindenki mindenkit szeret. Mindannyian figyeljük a másikat, és egymás sikereiből, vagy bukásaiból is sokat tanulhatunk, de sokan nem merik belátni, hogy mégis csak egymás konkurenciái vagyunk. Ez persze nagyon is inspirálhat, erősíthet minket. A konkurencia szó magyarul: versenytárs, tehát társak vagyunk egy komoly versenyben, ahol a céljaink azonosak. A média támogatása nélkül nagyon keményen kell megharcoljunk a sikerért! Ha a saját zenekarában mindenki megteszi a legtöbbet, amit tehet a magyar rock zenéért és emellett félszemmel figyeli a többi zenekar ténykedését, de nem gáncsoskodik, nem színez ki történéseket, nem vezeti félre a közönséget, nem tesz keresztbe, és hű marad a sajátjához, akkor már közel vagyunk az összetartáshoz.

Eljárunk egymás fontosabb koncertjére és tudom, hogy kitől várhatok őszinte kritikát, ami persze nem csak a negatívumok összegzése! És én is őszinte vagyok azokkal, akik szeretik tudni valóban a szakmai véleményem. Persze azért vannak konkrétumok is, amikkel segíthetjük egymást. Amikor pl. érkezik egy felkérés, de arra a napra már lekötött bulink van, azonnal átadom a lehetőséget más együttesnek, akikről tudom, hogy hasonló helyzetben viszonozzák ezt. Sokszor hívnak kollégák egy-egy szervezővel vagy hellyel kapcsolatban is.

A közelmúltban nagy volt a zűrzavar a zenekarok tájékán, de most úgy érzem - és remélem-, hogy ez lassan rendeződik. Erősebb kontúrok vannak az együttesek körül, remélhetőleg mindenki rájön, hogy a hűség, a lojalitás, a kitartás fontos fogalmak a túléléshez, a fennmaradáshoz és leginkább az alkotáshoz. Ha a zenekarok egyenként erősek, összetartóak, akkor az erős láncszemekből összeállhat egy erős, összetartó, egymást segítő rock zenei szakma, ami már kivívhatja a neki járó elismerést is.

Miben volt más a PeCsa mint az Ifipark?

Azt hiszem, hogy az én korosztályomnak az Ifipark mindig többet jelentett érzelmileg, mint a PeCsa. Az épület, a gyönyörű környezet és maga az a tény, hogy ott indult el valami, ami más volt, mint addig. Lázadtunk a külsőnkkel, a zenénkkel, sőt még a hangszereinkkel is. De biztosan az idő is megszépít dolgokat, hiszen az akkori politika sem segített minket zenészeket, sőt mint közönséget sem. A PeCsa ridegebb volt egy kicsit, valahogy mindig olyan érzése volt az embernek, hogy csak átmenetileg kaptuk addig, amíg nem lesz jobb.

Mitől lehet legendás egy olyan rockzenei központ, mint a PeCsa?

Amint már említettem, itt a zenekaroknak rang volt föllépni, már csak a méretei miatt is, hiszen egy ekkora termet, de főleg a szabadtéri színpad hatalmas nézőterét nem lehet akármivel megtölteni. Minden zenekar (főleg a magyarokra gondolok) a legjobb arcát igyekezett itt bemutatni. A "best of" koncertek helyszíne volt, mindenki igyekezett valami különlegességgel, valami mással meglepni a közönségét. Az itteni koncerteket éppen ezért legtöbbször rögzítették is, a zenészeknek fontos mérföldkövek voltak ezek a bulik, így a közönség mindig a legjobbra számíthatott. Koncert CD-k és DVD-k sokasága őrzi ezeket a bulikat. A külföldi produkciók pedig emberibb közelben voltak itt, mint az Arénában. Nekünk, zenészeknek, többször megadatott, hogy bemehettünk, megnézhettük az általunk nagyra becsült külföldi zenészek hangszereit, beleshettünk a színfalak mögé is, ami volt, hogy csak érzelmileg, de volt, amikor szakmailag is sokat jelentett.

Milyen érzések kavarognak benned, hogy megszűnik az utolsó "állami" rockvár is?

A PeCsát a zenészek valamilyen szinten sajátjuknak érezhették. Tudtuk, hogy ha a produkciónk megérett arra, hogy akár ezreknek is érdekes lehet, akkor ott bemutathatjuk. Ma Budapesten rengeteg a szórakozóhely. Vannak jó koncerthelyek is, így attól nem félek, hogy nem lesz helyszín, ahová nem tudnék menni zenélni, vagy közönségként szórakozni. Sajnos a PeCsa már jó ideje haldoklik, így a közönség és az együttesek is rátaláltak azokra a helyekre, ahol jól érzik magukat. Ezeket a helyeket lelkes emberek vezetik, akik azért hál istennek nem kizárólag üzleti megfontolásból állítják össze a fellépőiket, így van rá esély, hogy nem csak a média által felemelt produkciókat láthatja a közönség. Van bennem egy kis félelem amiatt, hogy ha ezeket a helyeket elárasztják a külföldi produkciók, akkor a magyar rock zenekarok kiszorulhatnak, de, hogy hová, azt nem tudom! Ha a PeCsa nem is volt az a meghitt hely, a környezete, a Városliget mégis kellemessé tette, megszépítette. Kifejezetten szerettem a hangos koncertek után, nyári estéken sétálgatni, beszélgetni itt.

Mit jelent számodra, hogy te és a zenekaraid zárjátok a PeCsát?

Megtiszteltetésnek érzem, hogy minket kértek fel erre a feladatra. Nagy felelősség olyan programot kiállítani, amiben nem csalódnak, ami még évtizedek múlva is emlékezetes lesz. Az Ifiparkot is mi zártuk be anno, még a Mobillal. Mivel Tunyó az összes zenekarom koncertjén velem volt, ráadásul az utolsó kiadvány, amin szerepel (egy Rockband DVD), szintén a PeCsában készült, így az volt az első gondolatom, hogy legyen ez az est Tunyogi Péter emlékére.

Mivel lehet ezt a koncertet felejthetetlenné tenni?

Elsősorban a dalokkal. A műsor első részében, az ő nevével fémjelzett együttes, a Tunyogi Rock Band (TRB) lesz eredeti felállásban hallható. A TRB project úgy tudom, hogy egyedülálló dolog a világon. Technikai és előadásbeli bravúr, ugyanis Tunyó régről megőrzött és elmentett hangját a zenekar élőben-szinkronban kíséri, miközben szintén szinkronban láthatjuk őt énekelni egy hatalmas Led falon. Minden Mobilmánia koncerten egy szám erejéig így emlékezünk rá, de ez most egy teljes koncertanyagnál így lesz. Úgy gondolom, hogy ez önmagában egy felejthetetlen élmény. Megjelennek a kortársai, Som Lajos, Vikidál Gyula, Horváth Attila. A lányával, Tunyogi Bernadett színművésznővel, közösen énekelnek el több dalt is, köztük lesz egy ősbemutató, egy új feldolgozás is. Szóval, könnyeket indító programot szeretnék összehozni Tunyó emlékére.

Hogyan került a képbe Som Lajos, ő is színpadra lép?

Lajost én szerettem volna, hogy velünk legyen. A magyar rock szakma egyik kimagasló ikonja ő. Mivel Závodi Janó a TRB legendás tagja is ott lesz, így Lui személye is nagyon fontos azokban az órákban.

Závodi Janó is ott lesz, elképzelhető, hogy egy Piramis dal is megszólal?

Hát igen .... Mivel mi a TRB-vel, Janó miatt sok Piramis dalt adtunk elő Tunyóval, így meg fognak szólalni azok a dalok, amihez SOM LAJOSNAK is sok-sok köze volt. Többek között Bernadett és Tunyó közösen fogják az egyiket énekelni.

Vikidál Gyula szinte állandó vendégetek, milyen különleges szerepe lesz ezen az estén?

Gyula a MOBILMÁNIA alapító- és örökös tagja, nem csak koncerteken számíthatunk rá, de legújabb lemezünk készítésekor is velünk volt. Lesz egy olyan rész, amikor ketten fogunk énekelni egy olyan dalt, amit Gyula írt éppen Tunyó emlékére. Ez a dal egyébként nem szerepel a koncertprogramunkban, csak most lesz hallható. De a műsor utolsó, záró részében egy zúzós Mobilmánia koncert lesz, amiben Vikidál Gyuszi is bőven kap szerepet.

Miért kell a PeCsa záró bulin ott lenni?

Én azt kérem, hogy azok jöjjenek el, akik úgy érzik, hogy az elmúlt 30 év alatt ettől az intézménytől kaptak valamit. Akiknek jó emlékük fűződik a helyhez. Jöjjenek együtt barátok, akik együtt szórakoztak itt. Emlékezzenek egykori közös élményeikre. Azok is jöjjenek el akik csak úgy látni szeretnék az épületet, a helyet, ami rövid idő múlva már csak egy emlék lesz. Egy emlékezetes hely a magyar rockzenét szeretők életében. És nem utolsó sorban azok is jöjjenek el, akik szerették Tunyogi Péter barátomat, kollégámat, akivel 24 évet dolgoztunk, alkottunk együtt, és akik szeretnek minket és szerették azt, amit csináltunk és csinálni fogunk a Pecsa után is a TRB-vel, a RockBand-el és a MOBILMÁNIÁVAL.

Megengeded, hogy elköszönjek a magam módján?

Jók legyetek, szeressétek egymást. Vigyázzatok magatokra. Az Isten áldjon meg benneteket, a viszont látásra 2015.10.24-én este 19:00h-tól a PECSÁBAN utoljára.

Készítette: Fiery

A fotó 2015. október 25-én készült a Petőfi Csarnok búcsúztató koncertjén (Vintage TV)