Táncdalfesztivál '66 - A Nagy Generáció születése - Szörényi Levente Interjú

Az a különleges megtiszteltetés ért, hogy a közelmúltban Szörényi Leventével beszélgethettem a hazai könnyűzene hőskoráról, annak körülményeiről, buktatóiról és sikereiről. Az interjú központi témája az 1966-os Táncdalfesztivál, ami - akkor talán nem ez volt a célja, de meghatározta a beatzene és a később ebből kialakult újabb műfajok jövőjét.

A Táncdalfesztivált, persze kevésbé jelenítjük meg, ugyanis mi a történet előzményeiről és annak következményekről – vagyis a Nagy Generáció születéséről - beszélgetünk. Kérdések százai jutnak eszünkbe. Miből, miért és hogyan indult el itthon a beatzene? Mennyire szólt bele a politika a fiatalok lázadásába? Miért nem akartak a beatzenészek eleinte magyarul énekelni és hogyan jutottak el odáig, hogy mégis magyarosították a beatzenét? Kellemes olvasást mindenkinek... (Máthé József "Fiery")

Hogyan kerültél az Illés zenekarba?

1964-ben én még Balassa Tamás zenekarában zenéltem, miközben már azért párhuzamosan lejárogattam más klubokba. Volt egy barátom, akivel egy iskolába jártunk, és egyszer közölte velem, hogy bemutat Illés Lajosnak. Kérdeztem, hogy ismeri-e, amire azt felelte, hogy ismeri persze, de személyesen még nem találkoztak. Egy grundon fociszünetben találkoztunk Lajossal, barátom bemutatkozott, majd bemutatott engem is. Szegény Lajos nem értette, hogy mit akarunk tőle. - A Levente gitározik, meg énekel és szerettem volna neked bemutatni – mondta a barátom. Lajos hozzám fordult és megkérdezte, hogy mit játszom. Akkoriban volt egy jelszó, amiben minden benne volt: Rádió Luxemburg, London W1. Ezeket a dalokat hallgatták a fiatalok minden este félnyolctól a Dunaparton, és én ebből a repertoárból sokat tudtam. Ezek után Lajos lehívott a Bercsényi klubba, mert akkor ott játszottak. Először nem jutottam be, mert akkor a kutya sem ismert még, de másodszor már nem bíztam a véletlenre. Nagyon népszerű klub volt és beugrottam egy-két számba. Röviddel később Balassát otthagytam, Lajos pedig feloszlatta azt a zenekart és elhívott engem az újjá alakuló Illésbe. Leültünk a Napolitánába, megittunk egy üveg vörösbort, közben felvázolta a terveit, nekem tetszett az ötlet és egy feltétellel - ha Szabolcs bátyámat is vihetem magammal basszusgitárosnak - elvállaltam.

Miért beatzene, miért nem táncdal?

A kérdés jó, de annyira mégsem. A Könyves Kálmán gimnáziumban jazz triónk volt Bajtala Jánossal, aki később a Cigánylány című slágerével vált híressé és Kőszegi Imrével, aki a jazzdobosok doaenje, én meg gitároztam. Jazzt játszottunk. A táncdal tőlem már akkor is fényévekre volt, attól függetlenül, hogy ezeket a divatos slágereket – mivel olasz szakos voltam –, például az Adriano Celentano dalokat tudtam, ugyanis ezekkel szórakoztattam a gimnazista osztálytársaimat. De alapvetően nekem a táncdal… Nem az, hogy lenéztem, csak nem érdekelt. Végül is ezt váltotta fel '64-ben a Beatles, az pedig már egyértelműen beat.

Hogyan lehetett tervezni a zenéléssel?

Én nem akartam zenész lenni, az én álmom az volt, hogy egyszer sebész orvos leszek, csakhogy megbuktam matekból és ezek után eszembe sem jutott felvételi vizsgát tenni. Kontraszelekció volt. Nem értem, hogy az orvosi egyetemre miért a matek volt a fontos, de ma már mindegy, ez nem jött össze. Sokan mondják, amikor előkerül a téma, hogy talán jobban járt mindenki azzal, hogy zenész lettem. Precíz ember vagyok, biztosan jó orvos lettem volna, ha megadatik nekem. Persze most már jól van így.

Akkoriban eszedbe jutott az, hogy meddig szeretnél zenélni?

Nagyon érdekes kérdés, mert ebből a korszakból számtalan emlékem van, például Mick Jagger, aki egy interjúban határozottan kijelentette, hogy 30 éves kora után többet nem lép színpadra. Én is megígértem magamnak, hogy elbúcsúzom a színpadtól és tényleg elbúcsúztam – ez már a Fonográf volt – és ugye csak előkerült az a hármas koncert – Illés, Metro, Omega – a Népstadionban. Ilyen dolgokra pedig nem lehet nemet mondani.

Mennyire volt ciki magyarul énekelni?

Mi '65-ben elkerültünk a Nógrádverőcei ifjúsági táborba, ott beszéltük meg Bródyval, hogy csináljunk saját számokat, de nekem akkor már két dalom is volt a tarsolyban. Az egyik már be is került a rádióba, a Rohan az idő. Gergely Ági és a Koncz Zsuzsa feljártak hozzánk a Visegrádi utcába és ott egyszer elpötyögtem ezt a nótát és Koncz azonnal lecsapott rá és elvitte. Elkészült a felvétel a TV-ben és ha jól emlékszem a Jégpályán énekelte el korcsolyázás közben. A másik dal, amit szintén 16 éves koromban írtam, az Utcán, akkor még szöveg és cím nélkül, majd 1965-ben, amikor bekerültünk az Illés zenekarba, akkor írt rá szöveget Bródy. Ja, és volt még egy dal, amire Hajnal István szerzett szöveget, de azt nem fogadta el a sanzonbizottság, ez volt az Alvajáró, ami az Illés zenekarban Itt állok egymagammá avanzsálódott. Abból induljunk ki, hogy a Rádió Luxemburgot azért hallgatták, másolták magnóra, és a zenekarok azért játszották ezeket a nótákat, mert akkor még nem volt saját szám, és ha volt is, azzal a néhány dallal nem lehetett egy estét betölteni.

A beatzenészek nem mertek, vagy nem akartak magyarul énekelni? Ti ezzel szembe mentetek…

Ez egy nagyon fontos kérdés - miközben az ember ma már mosolyog ezen. Számunkra a bolsevik hatalommal való szembeállást valósították meg a Rádió Luxemburgon hallott nyugati zenekarok számai. Játszottunk Rollingot – persze azt kevésbé -, de Beatlest, Kinks-t, The Animalst, Pretty Things-t, és a többi akkori zenekarok számait, amik igazán remek dalok voltak. Félelmetes volt már a gondolat is, hogy aki kinyitja a száját magyarul, az elárulja a beat-mozgalmat, ez egy nagyon izgalmas dolog volt. Magyarul a Záray Márta és a Vámosi János meg az akkori öregek énekeltek, mi mások voltunk. Például ezért is nem örültünk annak, hogy a fesztiválon táncdalénekesek között kell játszanunk.

Emlékszel az első saját dalt hogyan fogadta a közönség?

Igen, a Balzac utcai Bosch klubban, Angyalföldön léptünk fel és ott elsütöttük a nyáron megírt Óh mondd című nótánkat és a szünetben kérdeztük, hogy milyen volt a saját szám? Milyen saját szám? A zene alapján nem tűnt fel nekik - és ez jó hír volt -, nem hallották, hogy magyarul énekeltünk. Az volt a szerencsénk, hogy tökéletlen hangosító berendezés állt rendelkezésünkre. Dübörgött a zene és hát magyarul? Ne vicceljetek! Az angyalföldi közönség nem "úrigyerekekből" állt, és bár minket nem vertek meg, de előfordulhatott volna az is – azért, mert magyarul énekeltünk, lecsördül egy-két pofon.

Az akkori szakma hogyan fogadta a ti szerzőpárosotokat.

1966-ban, a Táncdalfesztiválra jelszavazva beadtuk a nótát és így kerültünk be a táncdalénekesek közé, onnantól persze nyilvánvalóvá vált egy ország számára, hogy van egy Szörényi-Bródy szerzőpáros. Ezen kívül azért a Még fáj minden csóknak van egy másik érdekes története is. Amikor lement a fesztivál, kaptam a tévéből egy levelet – mert akkoriban a tévén keresztül kaptuk a leveleket – szóval ez állt a levélben: hogy "Kedves Szörényi elvtárs, látva magát a televízióban, kénytelen vagyok elismerni Darwin elméletét, miszerint a majomtól származunk". De van még egy érdekes története is ennek a dalnak, visszatérve a Boschba. Az egyik szünetben egy idősebb ember lépett hozzám. Bár ez így relatív, mert mi voltunk 20 évesek, ő meg lehetett 40, de az már öregnek számított. Azt kérdezte, hogy ugye a Még fáj minden csók, az '56-ról szól? Na most azért ne felejtsük el, hogy pont 10 évvel a forradalom után vagyunk. Én csodálkozom, hogy a szervezőbizottság erre nem figyelt fel, miközben ez az ember meg volt győződve. Visszakérdeztem, hogy '56-ról? Erre azt felelte, hogy de hát ott van a szövegben, hogy oly váratlan volt, ami történt… Hát ilyen időket éltünk. Magyarul nehéz volt megszólalni, de ha megszólaltunk politikát láttak benne, így indult.

A Még fáj minden csók is Szörényi-Bródy szerzőpáros dal?

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Nógrádverőcén elhatároztuk, hogy mindegy, hogy közösen vagy egyedül írja bármelyikünk is a dalt, az akkor is Szörényi-Bródy. Mondták is, hogy mi vagyunk a magyar Lennon-McCartney. Ennek a dalnak én írtam a szövegét, ha valaki elkezdi mélyebben elemezni, akkor rájön, hogy a Még fáj minden csók egyáltalán nem Bródy szöveg, ő nem így fogalmaz, ha szerelmes nótákat ír.

A fesztivál előtt milyen kapcsolatba kerültetek a táncdalénekesekkel?

Amikor még a Balassával játszottam, az egy professzionális zenekar volt. 1964 áprilisában Moszkvába, Leningrádba, májusban meg Lengyelországba utaztunk, - igaz, hogy divatbemutatót kísértünk -, de így szerződtettek minket. Nem csak gyönyörű manökeneket kísértünk, hanem táncdalénekeseket is. Én akkor mindenkit ismertem, ami később visszajött az életünkben. Ugyanis, amikor az Országos Rendezőiroda szerződtetett minket a Halló itt Balaton! című országos produkcióra – többet voltunk a Nyírségben, mint a Balaton körül -, de ez volt a hívószó a plakáton, az összes létező táncdalénekest és színészt kellett kísérnünk. Az volt a nehézség a műsorban, hogy a turné során megirigyelték egymás sikereit és akkor minden délelőtt próbáltunk, mert kicserélte az egyik dalt egy másikra, vagy pluszba még rátett, csakhogy lekörözze a kollégát.

Egyszer egy Futár Béla nevezetű hakniszervező a fejébe vette, hogy országos turnéra viszi az Illés zenekart és Honthy Hannát. Állandóan félház előtt játszottunk, mert mi léptünk fel az első részben, de arra nem jöttek be az öregek, mert ugye mi "ordítoztunk". A második részben meg eltávoztak a fiatalok. Honthy az utolsó előadás után behívatott az öltözőjébe. Ő volt az egyetlen sztár a szó igazi értelmében - ma már mindenkit sztároznak, de ez nem így van -, azt mondja, hogy ez a közös turné nem volt jó ötlet, de van neki egy elképzelése, írjak kettőnknek egy duettet. Azt feleltem, hogy ez sajnos nem olyan egyszerű, erre azt felelte, hogy majd megoldja azt maga. Azóta is írom. Ha létrejön ez a duett, az kincset ért volna, de akkor minket kivetettek volna a beat társadalomból és akkor mégsem érne kincset.

Hogyan láttátok meg '66-ban a lehetőséget a Táncdalfesztiválban?

'66-ot azért vállaltuk el azonnal, mert tudtuk, hogy ez a népszerűséget csak fokozhatja. Egy ország foglalkozott velünk. A fiatalok szerettek, az öregek meg nem szerettek, de rólunk, a beatzenészekről beszéltek. Mészáros Márta nyilatkozta valahol - akinek később nagyon sok filmjéhez írtam zenét -, hogy a Balatonon üdültek Jancsóval és az emberek fel voltak háborodva, hogy legalább a beatzenészeket tiltsák le. Nagyon sokan nem értették, hogy mi mit keresünk a tévében, mert a táncdal az rendben van, de ezek a majmok mit keresnek ott?

'67-ben már nem adtunk be számot és akkor volt az a bizonyos Vitray interjú, amikor kiakadtak ránk. Vitray élő adásban megkérdezte, hogy ugye ott leszünk a Táncdalfesztiválon? - Azt nem lehetett elmondani, hogy melyik dallal, de azt igen, hogy neveztünk, vagy nem neveztünk. Én meg akkor azt válaszoltam, hogy nem nevezünk és akkor kitört a botrány. Hogy lehet A Vitraynak azt mondani, hogy nem? De hát milyen hülye kérdés ez? Miért szabadították az emberre ezt a kérdést? Erre Vitray azt válaszolta, hogy nem a fesztivál lesz szegényebb attól, hogy nem leszünk ott. Mondtam, hogy hát jó. Ha más nem is történt, magára haragította a beat közönséget.

1968-ban meg azért adtuk be az Amikor én még kissrác voltam-ot, mert rájöttünk, hogy nincs más fórum. A Táncdalfesztivál az egyetlen, ami ország-világ előtt zajlik, jó, hogy népszerűek vagyunk meg teltházas klubokban, ORI-műsorokban lépünk fel, de ez egy koncentrált megjelenési lehetőség.

Az öltözködésbe beleszóltak?

Az elsőn nem volt semmi probléma, de 1968-ban, úgy döntöttünk, hogy Bocskay zsinóros ruhában lépünk fel, amit egy szabó csinált kifejezetten a műsorra. A színházi folyosón Bánki László a fesztivál létrehozója üvöltözött, hogy hogy lehet ilyen nyilas ruhát felvenni? Nem értettük, meg voltunk döbbenve. Mondtuk, hogy ez egy Bocskay, ez egy magyar ruha. Laci bácsi azt mondta ebben nem lehet kimenni, erre én azt válaszoltam, hogy Laci bácsi, akkor hazamegyünk. Csendben megjegyzem, hogy ne felejtsük el, ebben az évben vonult be a magyar néphadsereg Csehszlovákiába.

A folklórtól is féltek?

Nyilván nem, de váratlanul érte a fesztivál hangulatát az előadott dalunk, miként '66-ban a Még fáj… előadása. Az Amikor én még kissrác voltam című délszláv ihletésű dalt énekeltük és miután a zsűriben zenészek is ültek, Petrovics Emilnek - aki délszláv származású - nagyon megtetszett, hogy folklorisztikus beatdal is van a repertoárban. Gondolom, a ránk hullott díjeső kiváltásában nemcsak a közönségsiker, de az ő támogatása is közrejátszott.

Mennyire szóltak akkoriban a szövegekbe?

Volt a Sláger és Sanzonbizottság, akkor még vagy elfogadták a dalt, vagy nem. A Rohan az idővel volt bajuk, de nem a szöveggel, mert S. Nagy István már bent volt a berkekben, ettől függetlenül kétszer is elutasították, mert hogy mit képzel ez a Szörényi, hogy ír egy nótát és mi meg fogadjuk el. Jött az értesítés: "A Rohan az idő című szerzeménye jellegtelen, nem szerencsés alkotás. Várhegyi Tibor titkár", Aztán egyszer csak kaptam egy újabb levelet, hogy mégis mehet. Valószínűleg az történt, hogy amikor Koncz Zsuzsa elénekelte a tévében meglepődtek, hogy rajtuk kívül is hoznak döntéseket. A televízió valamennyire szabadabb volt, mint a rádió meg a lemezgyár. Voltak ilyen szabályok, hogy egy műsorban lejátszható és ha már lement, akkor engedjék.

A rajongók nem haragudtak, hogy részt vettetek a Táncdalfesztiválon?

Nem, nagyon hálás közönségünk volt, nagyon örültek a szereplésnek. Persze sokszor felmerült később olyan kérdés, hogy ezt vagy azt miért írtuk, mint például, amikor kitaláltam, hogy az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozatát dolgozzuk fel. A közönség nem tudta hova tenni. Ez egy fél lemezoldalnyi oratórikus opusz volt. Nem tudtuk, hogy lehet ezt kiadni, mert hiába ENSZ, mi mégis a szovjet blokkhoz tartoztunk és emberi jogok… Az elvtársak értették, hogy ez miről szól. Erdős Péter találta ki, hogy hogyan lehet kiadni, mert azért ők is feszegették a határokat. Akkoriban volt Angela Davis a fekete emberjogi harcos, - Erdős kitalálta, hogy legyen egy fénykép, amikor Angela Davist két zsaru viszi a kóterba, hogy akkor ezt beletesszük a borítóba. Kérdeztük Erdőst, hogy nem lesz ebből baj? Erre azt felelte, hogy ne féljetek, az a fénykép ki is hullhat a borítóból. Mire megjelent a lemez, már "ki is hullott".

A beattel együtt beindult a technikai fejlődés is?

A '66-os fesztivál elhozta a generációs feszültséget, ami 1968-ra már konszolidálódott. A rádióban profibb felvételeket készítettünk, mint a lemezgyárban, hiszen ők nagyon elmaradott technikai parkkal rendelkeztek. addig ezt a műfajt nem ismerték. Szimfonikus zenét, Fischer Annie-t vettek fel a Rottenbiller utcában, a régi moziban. Amikor Pásztory Zoli dobja elé betettek egy mikrofont, a mikrofon elszállt. Fel kellett erősödni technikai szinten a Borséknak, hogy ebből ők sikert és pénzt csináljanak.

Azért volt jó pár nagyobb balhétok is. Hogyan úsztátok meg ezeket?

Nem úsztuk meg. Visszafelé kezdem. Az 1973-as Diósgyőri Popfesztiválon Bródy kicsit megcsiklandozta a rendőröket, amiért 3 hónapra szobafogságra ítélték és négy tagura fogyatkozott a zenekar. Amikor elbúcsúztunk a közönségtől, az együttes nevében Bródy megköszönte a rendőrség munkáját az alábbi szavakkal: "Köszönöm a rendfenntartó erők segítségét. Igen komolyan gondolom ezt, mert voltak, akik már tegnap lejöttek Miskolcra, és nem volt hol aludniuk, a padokon, az Avas oldalában akarták tölteni az éjszakát, a rendőrség részükre szállást biztosított – igaz, hogy ez a fekhely nem volt olyan, mint az otthoni ágy, de reggel megkérdezték, hogy jól aludtak-e, és jó szórakozást kívánva kiengedték őket". Erre begurultak és Bródy nem léphetett fel, de történt már hasonló eset, amikor Szabolcsot bevitték katonának három hónapra, azt akkor úgy oldottuk meg, hogy Bródy lett a basszusgitáros. Az nem volt akkora gond. Kértük az ORI-t, hogy a nyári turnét tegyük át őszre, mert veszélyes volt, hogy ha Bródy nincs velünk a színpadon, arra a közönség, hogy reagál, de nem engedélyezték, lement a buli nélküle.

1970-ben pedig a filmes botrány úgy történt, hogy a londoni koncertünk után behívtak bennünket a BBC magyar adásába és ott beszéltünk arról, hogy az ifjúság Magyarországon is mennyire szereti ezt a zenét és több klub is lehetne. Itthon kiakadtak, hogy a BBC-ben nyilatkoztunk, és letiltották a zenekart egy évre. Csak az érdekesség kedvéért említem, hogy '71 márciusban született a fiam Örs. Ráértünk… Még az is színesíti a dolgot, hogy Tardos Péter újságíró szerint abban az évben az Illés volt a vidék legjobb zenekara, mert Keszler Pál az ORI igazgatója azt mondta az elvtársaknak, hogy éhen halunk, ha nem léphetünk fel és akkor vidéken játszhattunk. No de hogy működött ez? Keszler nagyon jó és szoros kapcsolatot ápolt a Mátyásföldi szovjet parancsnokkal, aki a hírek szerint "megfenyegette" az egész bagázst és azonnal jött a válasz, jó akkor felléphet vidéken az Illés zenekar.

1968-as pécsi kukaügy pedig koncepciós per volt. Tolcsvayék Szabolccsal jöttek le a Tettyéről és az utca közepén volt egy kisméretű szemetesvödör, azt lerúgták a járdára. Pechükre arra járt egy besúgó, aki ezt azonnal jelentette. Berohant a rendőrségre és elmondta, hogy itt jönnek a huligánok. Ezzel nem lett volna még nagy probléma, de Szabó László, a Kékfényes elvtárs azonnal a televízióban és a Népszabadságban feljelentett bennünket, hogy na lám-lám.

Így visszatekintve, szerinted a beat lázadás volt?

Az egész világon az volt. Alapban a Beatleshez kapcsolódik, de rengeteg ilyen zenekar volt rajtuk kívül is. Elsősorban zenei lázadásnak mondhatjuk, de voltak ennek járulékos szálai is. Az az érdekes ebben az egészben, hogy nem csodálkozom, ha az elvtársak felháborodtak, amikor a nem kommunista nyugaton is kilőtte a biztosítékot a beatzene. Csak ott másképp terjedtek tovább a hullámok, azonnal rákapcsolódtak a menedzserek és az üzletemberek. Ebben ott óriási pénz volt.

Anno az Ifjúsági Magazin újságírója kérdezett meg arról, hogy mi a beat jövője. Azt válaszoltam, hogy nyilvánvaló, hogy majd különböző műfajokba torkoll a beatzene. Én mindig is hittem abban, hogy a műfaj gyökerei képesek értékes komoly dramaturgiai mondanivalót is hordozni. Ebből lett számos színpadi mű is. Én úgy látom, mondtam, hogy ez a lázadásforma egyszer kifúj, de a lázadás megmarad csak nem a zenében, hanem a politikában… És a többit nem tudom…

Folytatjuk... (2023.04.10.)

Készítette: Máthé József "Fiery"

Az interjú a B&LlIne Kft segítségével készült.