Táncdalfesztivál '66 - A Nagy Generáció születése - Szinetár Miklós Interjú

Egyesek szerint a beat fegyver nélküli forradalma majdnem ugyanakkora hatással volt az utókorra, mint 1956, ugyanis '66 eredményei a mai napig hatnak. Ennek fényében felvetődik a kérdés; vajon mennyire szólt, vagy akart bele szólni a politika beat-generáció életébe? Miért nevezzük ezen időszak fiataljait Nagy Generációnak? Miért pont ők a Nagy Generáció és a később felnövő nemzedék miért nem az? Miért született meg a Táncdalfesztivál ötlete és mi volt a célja? Ez alkalommal a kérdéseimet Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művésznek teszem fel, aki nem mellesleg a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt, valamint a Táncdalfesztivál idején a Magyar Televízió elnökhelyettese. Kellemes olvasást mindenkinek… (Máthé József "Fiery")

Mire gondolt, amikor meghallotta, hogy nyugati mintára itthon is lesz Táncdalfesztivál?

Nem meghallottam, hanem én kezdeményeztem. Fontos volt számunkra a Táncdalfesztivál, mert szerettük volna, ha a televíziót még többen nézik, szerettünk volna sikert és az is ambíció volt, hogy találjunk tehetségeket, új énekeseket, új számokat, hogy legyen valami mozgás a könnyűzenében.

Hogyan választották ki a zsűrit?

A zsűri a kor jelentős táncdallal, zenével foglalkozó személyiségeiből állt, meg külföldről is hívtunk notabilitásokat, akik szintén zenével foglalkoztak. Nagy zsűri volt. Lehetett látni a felvételeken, hogy az Erkel színház teljes páholysora fönt a zsűri volt.

Milyen szempontok alapján pontozott?

Én egy életen át, amikor zsűriben voltam, mindig abból a szempontból pontoztam, hogy tetszett vagy nem tetszett. Nem voltak különösebb gondolataim, az volt a fontos, hogy hatott rám, vagy nem hatott rám.

Zsűriben voltak viták?

Nem volt jelentősége. Mondhatnám azt, hogy alig voltak viták, mert elég világos volt a mezőny. Az egyes előadók között olyan jelentős különbségek voltak, hogy nem volt nehéz a döntés, de a dolgot azért valami motiválta, az, hogy a közönség meg voltaképpen a zsűri is az előadók befolyása alatt állt. Tulajdonképpen az előadók szerint pontoztunk, holott ez a dalok versenye volt. Folyton erőt kellett venni magunkon, hogy ne csak azt előadót figyeljük, hanem magát a dalt is.

Miben volt más a beatzene, mint a már jól bevált tánczene?

A dolog borzasztó érdekes volt. Megjelent valami, ami a korábbiakban nem volt kívánatos, egyfajta fiatalos agresszivitás. Minden számban volt valami erőteljes akarás, ez volt a beat jellegű és volt két-három, ami azt képviselte, hogy finoman, nyugodtan, rendesen, minden a helyén legyen, ez egy másik világ volt. Itt már voltak összeütközések, hogy melyik kerüljön díjazásra. Nem kétséges, hogy az úgynevezett agresszív számoknak volt egy rizikója, mert nem volt benne a megkívánt korszellemben. Nagyszerű énekes, jó művész volt Vámosi János, remek számot énekelt, ez volt az elvárt a társadalomtól és utána megjelent Zalatnay Sarolta, aki zseniális volt és valami egészen más hangot hozott és áttört, ez már egy konfliktus helyzet volt.

A politika mennyire szólt a fellépők, vagy a dalok összetételébe?

A politika nem szólt bele semmibe, de a háttérben a nyomása azért jelen volt. A politika szorongott, mert egyrészt szeretett volna valami sikert, tehát jól jött az, hogy a televízió valami olyat produkált, amire mindenki odafigyelt, másfelől ettől a forradalmias hangvételtől tartott. A legjellemzőbb az, hogy én akkoriban a televízió kulturális műsorok vezetője, felelőse voltam. Ez egy országos rendezvény volt, amire az egész ország odafigyelt és a végén átadták többek közt a Magyar Televízió Elnökének díját és az elnök nem jött ki, nekem kellett átadni. Szorongott attól, hogy mi lesz akkor, ha nem úgy sül el, ahogy szerették volna. A magyar politika mindig arról szólt, hogy középen van egy stabil hatalom, az egyik oldalon is vannak szélsőségesek és a másik oldalon is vannak szélsőségesek. Az egyik oldalon nem értették ezt a nyugati fegyelmezetlenséget, a másik oldalon meg örültek, hogy végre történik valami új. De középen ott volt a hatalom, aki ennek is annak is egy kicsit igazat adott, kicsit fenyegetett, de bele nem szólt. Akkor erről szólt a világ. Az elnök izgult, hogy nehogy eldőljön valamelyik oldalra a történet. Minden perc a kultúrpolitikában úgy, mint Magyarországon az elmúlt 100 évben mindig, folyton egy egyensúlyi játék volt és állandóan a levegőben lebegett, hogy melyiknek lesz igaza.

Miben volt forradalom a beatzene?

A Táncdalfesztiválnak voltak bizonyos rizikós pillanatai. Egy olyan világban, ahol Berlinben állt a fal, itt meg azt énekelték, hogy Drága bakter úr a sorompót húzza fel, annak jelentése volt. Amikor arról volt szó, hogy a fiatalok sokat ugrálnak, miközben itt vagyunk mi a konszolidált jó vezetők és Zalatnay Sarolta azt énekelte, hogy Nem várok holnapig. Egy egész fiatalság nevében egy forradalom volt. Nem tudta abba hagyni, amikor őt ünnepelték, háromszor kellett megismételni a dalt. Minden a szerelemről szólt, minden be volt csomagolva a szerelembe, de a dal egy csomó esetben nem arról szólt. Mindenki tudta, csak volt, aki nem akarta tudni.

Tettek különbséget a beatzenészek, táncdalénekesek között?

A hatalom nem szólt bele, hogy ki legyen, ki ne legyen, ki a mi kutyánk kölyke, ez nem volt. Én örültem a győzteseknek, mert mindegyik nagyon profi volt. Mindenki elgondolkodhatott, hogy mit is jelent az, hogy Más ez a szerelem, más ez az ölelés, kinek más és hogyan? Hogy is van ez a dolog? Nem várok holnapig, jó, ha kibírom félhatig. Egy generáció dörömbölt a kapukon. Nagyon tehetséges emberek voltak és a dolog fontos esemény volt, mert egy ország erre figyelt. Másnap az emberek mindenhol a Táncdalfesztiválról beszéltek a munkahelyen, az iskolában. Valami volt, amiben lehetett győzni, lehetett fogadni lehetett valaki mellé odaállni. Megjelent egy fiatal generáció rendkívül agresszíven és rendkívül diadalmasan és azt sugározták, hogy itt vannak a kapuban.

Mekkora volt a zsűri felelősége?

Nagyon felemelő érzés volt ott ülni, hallgatni a számokat, attól függetlenül, hogy másnap az embert a közértben vagy dicsérték, vagy szidták. Ez akkor egy olyan országos ismertséget adott, ami ma már elképzelhetetlen. Olyan is volt, hogy ne haragudjon, de hogyan lehetett felpontozni azt a hamis énekest. Ez egy össznépi ügy volt, végre lehetett valamiben állást foglalni. Az emberek ősi vágya, a futballmeccstől kezdve a kártyán át, hogy igaza legyen. Az ember folyton azt akarja, hogy igaza legyen, hogy győzzön. A műsor nem volt agyon manipulálva, hogy még két percig lehet szavazni, még öt percig, még egy telefon lehet… Nem volt körülötte ez az ordító manipuláció. Az egy sokkal manipuláltabb társadalom volt, és ezekben a dolgokban mégis kevesebb volt a manipuláció, ilyen is van.

Mennyire volt felkészülve a televízió az élő felvételre?

Az élő felvételeknek meg volt a maga varázsa, az a varázsa, hogy nem manipulált. Időnként a zenekar meg az énekes elment egymástól világgá, de benne volt az is, hogy volt, akit nem engedett le a közönség a színpadról.

Volt politikai üzenete a Táncdalfesztiválnak?

Az volt a politikai üzenet, hogy nálunk még ilyesmi is lehetséges! Nem igaz az, hogy ez a hatalom csak a végtelenül konzervatív, ósdi dolgokat pártolja. A világon minden hatalom sikerorientált. Bele volt kalkulálva, hogy rengeteg nagyon szigorú nagyon kemény elvtárs ezen fel fog háborodni. Erre talán az egyik legjellemzőbb az, hogy akkoriban én voltam a Televízió Kultúrális Osztályának az egyik felelőse, de hát azért rajtam kívül még nagyon sok vezető volt. Na most ez egy nagy országos rendezvény volt, amire az egész ország odafigyelt. A végén átadták többek között a Magyar Televízió elnökének díját és a végén az elnök nem jött ki személyesen, hogy átadja a díjat, hanem nekem kellett átadni, mert szorongott attól, hogy mi lesz akkor, ha végül is nem úgy sül el, ahogy szerették volna.

Miben más az 1966-os fesztivál közvetítése egy maihoz képest?

Egyszerűen ma már más világban élünk, akkoriban EGY DARAB Televízió csatorna volt, nem száz. Most sikernek számít egy magyar film százezer nézővel, abban az időben, ha egy film nem érte el az egymilliót, akkor megbukott. Régen kiálltam az erkélyre és néztem, hány lakásban villog a fény, és a túlnyomó többségében villogott, az volt a siker. Ma mérik a nézettséget, de ez egy hazugság, mert nem a nézettséget mérik, hanem a bekapcsoltságot, ez két különböző dolog. Ma a televíziózás jórészt abból áll, hogy közben vasalnak, ebédelnek, beszélgetnek, főznek, vagy oda figyelnek, vagy nem. Annak idején odaültek és megnézték a műsort, a nézői szokások teljesen megváltoztak.

A Nagy Generáció nem attól viseli a "nagy" elnevezést, mert különb lett volna bármelyik előző, vagy későbbi nemzedéknél, a Nagy Generáció annak szól, hogy az ország teljes fiatalsága egy stíluson, a beatzenén nőtt fel. A fejlődéssel egyidőben a beat-muzsikából más irányok, műfajok születtek, így a következő fiatalság már nem teljes egységben, hanem külön-külön zenei stílusukon szocializálódott. A beatzenéből kialakult egy rocknemzedék – hardrock, jazz-rock, instrumentális, dallamos-rockzene, stb… - egy diszkónemzedék – funky, pop, stb… -, majd ezek további ágakra oszlottak és ez a rétegeződés tart a mai napig.

A Nagy Generáció az akkori rendszer ellen nem lázadhatott fegyverrel és a nyílt beszéd is komoly retorziót vonzott maga után, ezért "a szó veszélyes fegyver" szlogent kihasználva, kétértelmű dalszövegekben jelent meg az elégedetlenség. Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy az egyre értelmesebben gondolkodó ifjúság már olyan egyszerű szerelmes dalokban is politikai üzenetet lásson, mint a Még fáj minden csók. Később néhány rocklegendánk ezt a lehetőséget alaposan ki is használta és így tett szert nagyobb népszerűségre.

A tudatos félreértelmezés azért még a '80-as években is jelen volt, például a KFT együttes Afrika című szerzeményével, amikor 1984 környékén egy jól sikerült koncert után néhány rajongó beszélgetésbe elegyedett Bornaiékkal és sűrű kacsingatások közepette jelezték, hogy ők bizony tudják, hogy miről szól a fekete kontinensről írt dal.

Folytatjuk... (2023.04.24.)

Készítette: Máthé József "Fiery"

Az interjú a B&LlIne Kft segítségével készült.