Táncdalfesztivál '66 - A Nagy Generáció születése – Korda György interjú

A hazai könnyűzenében Korda György neve mára fogalommá vált, akit hiába gyömöszöltek a slágerénekesek széles csoportjába, tehetségével, tudásával onnan is kimagaslik. Bár énekesi karrierjét 1958-ban kezdte, az igazi áttörést neki is az 1966-os Táncdalfesztivál hozta meg. Sikere azóta is töretlen, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy még a mai fiatal techno-generáció is komoly tisztelettel és hangos lelkesedéssel fogadja bármerre is jár az országban. Persze másképp volt ez '66-ban, amikor ő és az általa képviselt zenei műfaj öregnek, kiöregedettnek volt kikiáltva. Bizony komoly munka van abban, hogy ez a több mint fél évszázad mindezek ellenére a csúcson tartotta őt. Ez pedig műfajoktól függetlenül teljes tiszteletet érdemel. Az alábbi beszélgetés - mint ebben a sorozatban bármelyik - főleg az első Táncdalfesztiválról szól, bemutatja a beatzene lázadását, a Nagy Generáció születését a "másik oldal" szemszögéből, hogy összetettebb képet kapjunk arról a korszakról, amiről azt hittük, hogy ismerünk… (Máthé József "Fiery")

Hogyan indult el zenei pályafutása?

Vegyipari technikumba jártam, ami számomra kész szenvedés volt, hiszen én egy humán beállítottságú ember voltam a legnehezebb műszaki iskolában. Amíg a kémcsövek izzottak én énekelgettem, olvasgattam, az iskola meg felrobbant. Azt az első pillanattól kezdve tudtam, hogy vegyész nem leszek, de arra még nem gondoltam, hogy énekes legyek. Voltak ugyan visszajelzések, hogy szép hangom van, de soha nem hittem volna, hogy ez lesz a szakmám. Végül édesapám betett egy gyárba betanított munkásnak, miközben 1958-ban elkezdtem Vécsei Ernőnél énekelni tanulni (szerk: akkor a leghíresebb zenepedagógus és zongorista volt). Rám nézett és azt mondta, ha megyek, ha nem, minden óra 100 forintomba kerül, hát természetes, hogy egyszer sem hiányoztam.

Könnyűzenei dalokat énekelt?

A könnyűzenéről semmit sem tudtam, nem hallottam akkor sem olasz, sem amerikai zenét, a Kossuth Rádió, vagy a Petőfi pedig nem adott mást csak "Szénát hordanak a szekerek, szekerek, én a bakon ülök te veled, te veled…" Ennyit tudtam a könnyűzenéről.

Hogyan kezdte gyűjteni a tapasztalatokat 1966-ig?

Jelentkeztem 1958 decemberében a "Kit hozott a Mikulás" című műsorba, ami egy tehetségkutató volt, ekkor indult el a pályafutásom. 1966-ig sok víz folyt le a Dunán, ráadásul még két év katonaság is benne volt és sok minden más. Számomra a '60-as évek furcsa időszak volt, egyrészt azért, mert nagyon fiatal voltam még, egyetlen vágyam volt, hogy híres legyek, minél ismertebb. 1959-ben megszületett az első országos slágerem, a Szeretni kell, ennyi az egész, de még ekkor is csak kerestem a magam stílusát, a saját utamat, 1962-ben behívtak katonának, azt hittem, hogy vége a pályafutásomnak, mert még nem tudtam, hogy ez az időszak változtatott meg és járult ahhoz, hogy 63 évvel később itt beszélgethetünk erről. A Táncdalfesztiválnak akkor még nyoma sem volt.

Hogyan sikerült a pályán maradni?

A Magyar Rádió sokat segített, hogy túl éljem a katonaságot. Bolba Lajos, Szentkuti Pál, Zsoldos Imre folyton kikértek a katonaságtól felvételeket készíteni. Ekkor született a "Nem vagyok ideges, fő a nyugalom" című sláger is. Mit ad a jó Isten, 2019-ben egy fiatal zenekar is feldolgozta ezt a dalt, ami számomra azt jelenti, hogy ez egy örök sláger.

Ennyire "tökéletesen" indult a pályafutása?

Egyszer egy fellépéskor a Zeneakadémián énekelnem kellett volna a Rozsda lepi már az emlékeimet című dalt és nem jutott eszembe, hogy kezdődik, csak ott álltam és mikor már harmadszor kezdett bele a zenekar egy néző megunta a várakozást és bekiabálta, hogy Mostanában én…

Hogyan lehetett tervezni hosszútávon?

Ami elindított a tervezésben, az Vándor Károly újságíró megismerése volt, aki a Népszava sportrovatának volt a vezető szerkesztője. Károly az olasz dalok és az olasz életstílus szerelmese volt. Az Olaszországból beszivárgott dalokat fordította magyarra. Akkor még ezeket a szerzeményeket operaénekesek énekelték, mint Domenico Modugno, mert ezek a dalok olyan nagy ívűek voltak. Szerencsére itthon szinte elsőként én kezdtem el énekelni. Magyarra fordítva kicsit sziruposak voltak a szövegek, de magához a dallamhoz nagy hangterjedelem kellett. A magyar zeneszerzők kezdtek felfigyelni arra, hogy van itt egy szép hangú énekes, aki a magas C-t simán kivágja és kezdték írni nekem ezeket a dalokat. Akkor rájöttem, hogy akkor tudok kitűnni a többi énekes közül, ha a hangomat kihasználom, aminek akkoriban tényleg nem volt határa. Később a lemezeimen is énekeltem egy-egy dalt olaszul, bár a nyelvet sosem beszéltem. Amore, azt tudom mit jelent.

Hogyan lehetett a nagy sikerek alatt is még tovább fejlődni?

Az ember nem tud megváltozni, csak fejlődni tud, mint ahogy én is és nem csak azért, mert idősödtem, hanem azért, mert én nem szégyellek a fiataloktól sem tanulni. Ugyanakkor van egy partnerem Balázs Klári, akivel 40 éve egy új karriert kezdtünk. Hajlamos voltam arra, hogy kitartsak hangokat, szavakat, amiket rövidebbre kellett volna venni, hogy pregnánsabban kell énekelni.

A beatzenészek cikinek vélték a tánczenét. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

Én nem vagyok megmondóember és egy pillanatig sem bántam meg, hogy mindig a szerelemről, a szeretetről, barátságról, az összetartozásról énekeltem. Az én dalaim emberek hétköznapjait ugyanúgy befolyásolja, mint a sorsfordító dalok, mert ilyennek is kell lenni.

Mint táncdalénekes, hogyan emlékszik, volt ellentét a beat-ek és a táncdalénekesek között?

A táncdalénekes titulust szeretném megváltoztatni, mert én nem vagyok táncdalénekes, én annál sokkal több vagyok. Ha már ki kell mondani, hogy mi vagyok, akkor legyek slágerénekes. Nekem mindig az volt a célom - már 1966-ban is -, hogy az emberek fülébe, szívébe beleénekeljem a dalt. Én nem a haboknak énekelek és nem magamnak a fürdőszobában, én az embereknek énekelek.

Mint slágerénekes, mit szólt a beatzene előretöréséhez?

Nagyon érdekes volt a beatzene előretörése, mert nem ismertem addig. Elvis Presley-ről hallottam, aztán kezdtük a Beatlest hallgatni, és itthon is egymás után megjelentek a zenekarok, mint az Illés, az Omega, a Metro, valamint még számos kevésbé ismert. Először úgy éreztem, hogy perifériára szorítják azt a fajta hagyományos zenét, amit én képviselek. És akkor valóban oda is sodortak – elismertségben -, miközben egyáltalán nem bántottak engem. A mai napig barátaimnak tekintem Kóbor Jánost, Benkő Lacit, de Szörényiéket is nagyon szerettem. A legjobb barátom Schöck Ottó zeneszerző volt a Metróból, ő a testvéremnek számított. Olyan haverok voltunk, hogy egy évig nálam lakott és folyamatosan próbált engem a maga zenéjére átformálni, meg is írta a Gyere a napra című dalt nekem, ami nagyon nagy sláger lett. Amikor énekeltem, azt kérte tőlem az Ottó, hogy rekesszek, mint a beat énekesek, üvöltsek, én ugyan megpróbáltam, de elment a hangom és akkor rájött, hogy engem nem lehet átalakítani, és akkor ő alakult át és megírta a Lady N című dalt.

Nem is próbálkozott többet a beat-tel?

Semmi kifogásom nem volt a beatzenével kapcsolatban. 1965 környékén a Kisstadionban volt egy óriási beatkoncert, ahol én is felléptem. Mikor kinéztem a nézőtérre, egyből azt gondoltam, hogy itt áll a színpad előtt tízezer beat-rajongó, ebből gond lesz. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkértem Levit, hogy elénekelhetném-e a Ne gondold című dalukat, ő pedig szó nélkül megengedte és ezt soha nem felejtem el neki. A közönségnél hatalmas sikert arattam, mert Leviék dalait nagyon szerették, ezzel nem lehetett megbukni. Nézték ugyan, hogy ez az ürge miért énekel egy ilyen dalt, de elnézték nekem, mert szerették, így már a saját slágereimnek is sikere volt.

Mire gondolt, amikor megtudta, hogy lesz Táncdalfesztivál?

Mikor megtudtam, hogy lesz egy táncdalfesztivál, nem értettem, hogy miről van szó. Mi ez? Ki versenyez? Én versenyzek? A dalok versenyeznek? Kaptam a rádiótól két dalt, aminek nagyon örültem, az egyik az Égig érnek a fák, a másik pedig egy akkoriban divatos ritmus szerint - az esztam nagyon divatos hangzás volt (szerk: egy játékmód, ahol a kísérőhangszerek felváltva szólalnak meg és ezáltal egy lüktető ritmuskíséretet hoznak létre). Ekkor már énekeltem két-három ilyen dalt, mint az Aki rózsát kap, a másik pedig volt a Hazudik a szemed az a gyönyörű… Nagy sikere volt mindkét dalnak, felfigyeltek a hangomra, ettől függetlenül ez volt az egyetlen fesztivál, ahol nem jutottam a döntőbe. Valami miatt egyik dalomat sem díjazták, miközben én magam háromszor kaptam meg a legjobb előadó díját, szintén háromszor a közönségdíjat, de dal egy sem lett díjazva. Nem jutottam a döntőbe, mégis sláger lett, fütyülték, énekelték az utcán. Akkor még nem volt az, hogy Korda György más, mint a többi énekes, csak jelek mutatkoztak.

Visszaemlékezve, mit adott Önnek a Táncdalfesztivál?

Aki ma még prosperáló énekes vagy énekesnő, mind tudja tanúsítani a szavaimat; hogy a hosszú pályafutásunkat a Táncdalfesztiválnak köszönhetjük, és nem csak azért, mert megismerték az arcunkat, hanem mert megismerték a dalainkat. Volt olyan, hogy egy számot ötször is elkellett elénekelni egymás után. Mire leértél a színpadról, már az egész ország fújta a dalainkat és ez meghatározta az egész életünket, a pályafutásunkat. Én olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a nagy szerelmes dalaimat, meg a Táncdalfesztiválos dalaimat nem kell unos-untalan elénekelnem, mert közben én egy másik karriert indítottam el számtalan slágerrel. De ha ezekre a fesztiválokra visszaemlékezünk, nem csak csodálatos ifjúságunkra emlékezünk, hanem a pályánk legmeghatározóbb részére is…

Folytatjuk... (2023.05.01.)

Készítette: Máthé József "Fiery"

Az interjú a B&LlIne Kft segítségével készült.