Táncdalfesztivál '66 - A Nagy Generáció születése - Juhász Előd Interjú

Elérkeztünk interjú sorozatunk hatodik fejezetéhez, melyben beszélgetőtársam Juhász Előd zenetörténész. Első sorban természetesen az 1966-os Táncdalfesztivál kapcsán szerettem volna vele beszélgetni, de abban az évben ő éppen tanulmányi úton volt Amerikában. Úgy gondoltam, hogy ettől függetlenül a Nagy Generáció korszakának hajnaláról azért érdemes lesz elcsevegni, mert fontos, hogy egy zenetörténész szemszögéből is megismerhetjük a könnyűzene születésének pillanatait. Szerencsére igazam lett, Juhász Előd komolyan hozzá tudott tenni a történethez, miközben a többi megszólaló emlékezéseit is megerősíti. Kellemes olvasást kívánok… (Máthé József "Fiery")

Juhász Előd magyar zenetörténész, tévés és rádiós műsorvezető, szakíró, a hazai zenei ismeretterjesztés közismert alakja. Középiskolai tanulmányai közben zeneiskolában tanult zongorázni, az érettségi után felvételizett a Zeneakadémia karmester-, illetve zenetörténész szakára. Tanulmányai alatt kórusoknál, kisegyütteseknél, népi zenekaroknál volt korrepetitor, de már a Magyar Rádiónál is kapott kisebb megbízásokat. Zeneakadémiai tanulmányait 1961-ben kitüntetéssel fejezte be, de emellett elvégezte az ELTE BTK zeneesztétika szakát is, itt doktorált. Doktori disszertációját a zenei esztétikum és a hétköznapi tudat áthidalási lehetőségei témájában írta

1962-től a Zeneműkiadó szerkesztő-gyakornoka volt, közben a Magyar Radiónak is dolgozott. 1963-ban végleges állást kapott a Rádiónál, és már az első évében meginterjúvolhatta a Budapestre érkező Igor Sztavinszkijt. Műsorvezetője volt a Hétvégi panoráma, a Kettőtől ötig és a Muzsikáról – fiataloknak című műsorsorozatoknak, de a legemlékezetesebb és egyben legtovább, a Csiba Lajossal közösen készített, 25 évig futó Zeneközelben volt. Utóbbi vegyes tematikájú műsor volt, amiben a komolyzene mellett a népzene, a dzsessz és a rock is helyet kapott. Közben írt is; első könyve az 1964-ben megjelent, Gershwin című kötet volt, emellett pedig zenei ismeretterjesztő előadásokat is tartott, fiataloknak.

1966-ban Ford-ösztöndíjjal és Kodály tanácsaival felvértezve, egyéves amerikai tanulmányúton vett részt. Itt tanulmányozta az amerikai zenei életet, a zenei iskolákat, a zenei kísérleteket – például az elektronikus zenét – és a zenei fesztiválokat. 1981-ben átment a Rádióból a Magyar Televízióba, ahol – több más mellett – a Zenebutik volt a műsora. Ez is több műfajú műsor volt, a komolyzenei témák mellett bemutatták a legfrissebb nyugati pop-rock-videóklipeket, de irodalmi, képzőművészeti részek is szerepet kaptak. Az élőben sugárzott, változatos helyszínekről (még külföldről is) jelentkező műsorsorozat húsz év alatt 266 adást ért meg. (wikipédia)

Honnan jön a zene iránti szereteted?

Zenetörténésznek készültem, 1961-ben fejeztem be a tanulmányaimat a Zeneakadémián és már akkor mindenevő voltam. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az akadémiai éveim alatt különböző munkákat vállaltam, mint például népi együtteseknél kísértem zongorán a táncosokat, emellett kórusoknál is dolgoztam és mindenféle zenét igyekeztem magamba szívni, megismerni. Délelőtt Zeneakadémia, kóruspróba, utána este opera, majd elmentem egy bárba, ahol Pege Aladár – aki egy ikon volt számomra - bőgőzött. Ali volt az egyik olyan ember, aki elsőként verte le a zenehidat, mert ő, ha kellett jazzt játszott, ha kellett tánczenét, ha kellett Bach kompozíciót. Soha nem választottam külön a különböző zenei műfajokat, mindent nagyon nagy kortyokban igyekeztem magamba önteni és ez a beatzenére is, a jazzre és a népzenére is vonatkozik.

Korábban jártál koncertekre is?

Jártam beatzenei koncertekre, de akkoriban még nem tudtuk azt, hogy minek nevezzük. Könnyűzene? Beatzene? Szórakoztatózene? Az '56-os forradalom után kezdett megváltozni itthon a zenei világ és ez megváltoztatta az életünket. Ekkor kezdett nagyon sok zenei kezdemény kivirulni. Ezek közé tartozott a szórakoztatózene a slágerzenétől kezdve az elvontabb muzsikáig. A Bajcsy-Zsilinszky úton, az Alkotmány utca sarkán volt a Dália kávéház, ami az egyik bölcsője volt a visszatérő jazz muzsikának. Azért visszatérő, mert már a két világháború között is létezett Magyarországon, hogy aztán átmenetileg eltűnjön és újra megjelenjen.

1966-ban, a Táncdalfesztivál ideje alatt Amerikában jártál tanulmányi úton az amerikai zenét és az amerikai zenei életet vizsgáltad.

1961-ben kitüntetéssel diplomáztam a Zeneakadémián, majd rövid ideig dolgoztam a Zeneműkiadó Vállalatnál, ezután '63-tól 20 éven keresztül a Magyar Rádióban, aztán további 20 évig a televízióban. Mindenhol ez a sokágú tevékenység jellemezte az ott eltöltött éveimet. Hogy Amerikába hogyan jutottam el a '60-as években? Ennek is meg volt a magyarázata. A Gondolat Kiadó elindított egy sorozatot Zenei Könyvtár címmel és felkértek, hogy írjak egy könyvet Borogyinról (Igor herceg). Azonnal igent mondtam, de felvetettem, hogy legyen Gershwinről is egy könyv. 1963 – 1964-et írtunk. Az első háború utáni jazz könyvek '64-'65-ben jelentek meg Pernye András és Gonda János által. Ők voltak az úttörők, én ezek oldalvizén - mert ugye Gershwin nem teljesen jazz, inkább szimfonikus jazz – megírtam a könyvet és úgy tűnt, hogy ez jó belépő volt az ösztöndíj kérelemhez. Ennek köszönhetően kaptam meg az amerikai ösztöndíjat az amerikai zenét és zenei életet tanulmányozandó. Minkettő gyűjtőfogalom, mert amerikai zene nincs, az nagyon sok mindenből tevődik össze, mint az Amerikai Egyesült Államok, ami egy olvasztótégely. Amerika persze aztán a saját zenéjére is rátalált és nem csak Gershwin által, hanem a XIX. század végétől a fekete muzsikusok fantasztikus muzsikájával. Elmennek a templomokba és nem csak ájtatosan imádkoznak, hanem énekelnek mellé. És hogy énekelnek? Úgy, hogy közben táncra is perdülnek. Doktor Jézushoz imádkoznak, akit természetesen tegeznek és nagyon közel engedik őt magukhoz. Aki elmegy Harlembe egy gospel misére, az abban az élményben részesülhet, hogy ott helyben a fekete muzsikusok pillanatok alatt átmennek kórusba, az orgonista játssza a ritmust, és már mindenki táncol.

Mennyire tudtad elfoglalni magad a tanulmányút alatt?

Az ösztöndíj feltételeként minden hónapban egy beszámolót kellett írnom, hogy azt az X mennyiségű dollárt mire költöttem, mert külön volt keret operabérletre, belépőjegyekre, stb... A harmadik hónap után azt mondták, hogy nem kell több beszámolót készítenem, mert teljesen elámultak, hogy délelőtt könyvtár, utána Juiliard School, operaelőadás, vagy Carnegie Hall, és még utána elmentem, Greenwich Village-be, hogy Miles Davist meghallgassam. Ott az ember nem érezte, hogy épp a jazz-történelem kellős közepébe csöppent, hanem természetes volt, hogy ott vagyok New Yorkban és teszem a dolgom.

Úgy tudom, hogy Kodály Zoltán is megbízott feladattal

Kodály Zoltán nem volt a tanárom, de személy szerint ismert engem. Akkor lettem neki szimpatikus, amikor '61-ben diploma évem alatt síelés közben eltörtem a lábam, ezért a Zeneakadémiára mankóval jártam be. Egy ilyen alkalommal találkoztam a tanár úrral aki megkérdezte, hogy mi történt velem? Amikor megtudta, hogy síeltem, nagyon megkedvelt, mert ő a zene mellett a testi–lelki jobblétnek is az apostola volt. Egy könyvmoly, egy kottamoly, aki síel és aki ilyen többrétű életet él, az neki szimpatikus volt. Később Amerikában is találkoztam vele és azt mondta – a maradinak beállított Kodály Zoltán -, hogy menjek el az elektronikus zenei stúdióba és nézzem meg, hogy mit csinálnak ezekben a kísérleti műhelyekben és majd nyáron számoljak be neki az eredményről. Sajnos a beszámoló elmaradt, mert a nyarat már nem élte meg.

Magyarországon hogyan jöhetett létre a beatzene?

1956 nagyon sok mindent felrobbantott és ezáltal kinyitott. A fiatalok elővették a gitárokat, akik ugyan nem jártak a Zeneakadémiára, de szerették a zenét, az iskolai bulikat, táborozásokat. De mit lehetett akkor zenélni? Azokat próbálgatták, amiket akkoriban hallottak maguk körül. Volt népzene, nótavilág és mellette, amit a Luxemburg Rádió, vagy az Amerika Hangja sugározott. Természetes, hogy a fiatalok ez utóbbiakat kezdték utánozni - amennyire tudták angolul. Ettől kezdve már csak egy lépés volt, hogy miért éneklünk mi angolul, amikor tudunk mi magyarul is, miért énekeljük ezeket a slágereket, amikor mi is képesek vagyunk hasonlókat írni? Ez egy érdekes folyamat volt, amiből kialakult, hogy nem az utánzás az érdekes, hanem amit mi is megpróbálunk. 1956 után a fiatalok összejöttek és muzsikáltak. Mindenki próbált a maga útján haladni, ami nem volt könnyű - csak megjegyezném, hogy annyira nem könnyű, hogy - ez a folyamat a mai napig tart.

A beatzene fegyverek nélküli lázadásnak számított?

Akkor, amikor itthon a nyugati kultúrát, a kapitalizmust, a Coca Colát támadta a hatalom, a fiataloknak ez új volt és elérhetetlen. Ez volt természetes, hogy ők valami újat akartak. Szász Endre festőművész mondta egyszer, hogy az a fiatal, aki egy kicsit nem forradalmár, az hülye. Akiben volt egy kis spiritusz, az megpróbált egy kicsit mást csinálni, megpróbálta ugyanazt létrehozni a maga nyelvén, nem angolul, hanem magyarul, nem költőket, hanem saját verseket. Ebben volt az önállósodásra törekvés, volt ellenállásra vagy lázadásra törekvés. Voltak, akik szembe mentek, voltak, akik több fenekű szöveget írtak, ha akarom így is lehet értelmezni, ha akarom úgy is lehet értelmezni. Nagyon sok lehetősége volt a szabályok alól való kibújásnak. A '60-as évek eleje egy hatalmas robbanás volt, a fiatalok megtalálták a beatzenében a saját útjukat, de ez vonatkozott a jazz-re, és vonatkozott a táncház mozgalmakra is, ami szintén egy nagyon fontos önállósodási fejlődéstörténet, hiszen a mai napig a magyar népzenei kincs a világ leggazdagabb kincse.

És szó nélkül tűrte az itthoni politikai vezetés?

A hatalom eleinte csak tűrte miközben azért próbált beavatkozni. 1963-tól rádiószerkesztőként dolgoztam. Abban a helyzetben kialakultak olyan technikáink, hogy hogyan lehet a műsorokat úgy alakítani, hogy ne ütközzenek falba. Például még a '60-as évek végén sem lehetett karácsonyi dalokat karácsonykor a rádióban megszólaltatni. Úgy oldottuk meg Csiba Lajos barátommal, hogy volt egy Simon & Garfunkel szám, ami a vietnámi háborúról szólt (The Sounds of Silence) és abban a háttérben egyszer csak megszólalt a Csendes éj című karácsonyi szerzemény. Az emberek felfigyeltek arra, hogy a magyar rádióban "véletlenül" elhangzik egy karácsonyi dal. A zene, a zenélés, a táncház, ezek mind-mind a magyarság, magyar fiatalság öntudatra ébredését volt hivatott adni. 1977-től Csiba Lajossal készítettük a Zeneközelben című magazinműsort élőben, ami hétfő esténként ment a rádióban. Élő adások, sorozatban, ami egy izgalmas produkció volt. Adni kellett egy műsortükröt, hogy kik szerepelnek majd, és ebből soha semmi probléma nem adódott.

Később, amikor 1981-ben, azt a tudást vittem a televízióba, amivel felvérteződtem a rádióban, a legeslegújabb dalokat lehetett szerkeszteni. Így jöttek a klipek a Zenebutikba annak idején, ami nekem teljesen természetes volt, azt persze nem tudtam, hogy a nézőknek ez nem természetes, de szerencsére mégis otthonra talált. Különböző zenéket, műfajokat át lehet együtt vinni. Kaptam hideget-meleget, hogy egy Mozart zongoramű után megszólal Elton John, utána népzene, vagy opera, de a közönség vette, ezért is élt meg a sorozat húsz évet. A szakmának persze nem tetszett, ők csak az "elegáns" zenét akarták, csak szent templomi, csak komolyzene, opera. De ha végigmegyek az Andrássy úton, ott is megfér egymás mellett az opera, a bárzene, a népzene, a jazz. Gondolj bele, csak ezen az egy úton.

Az igényes zene pedig tovább él!

Ha vége lesz ennek a pandémiás időszaknak, nem fogjuk győzni a különböző hangversenyeket, fesztiválokat, mert mindenki megakarja mutatni magát, egyre kisebb a távolság a nagyvilág és a mi kis világunk között. Nálunk nagyon tehetséges muzsikusok vannak, egyrészt a magyar zeneoktatási rendszernek köszönhetően, másrészt a Jó isten megáldotta őket nagy tehetséggel és élnek vele. Mindenki, aki túlélte az egyszeri felvillanást - és a mai napig hallgatjuk -, azok ebbe a kategóriába tartoznak. Én - mint az elején meséltem - nagy étvágyú vagyok a kínai asztalról, ahonnan bármit lehet csipegetni, de hozzá teszem, hogy nem össze-vissza, hanem megszerkesztve a minőséget, a javát és olyat, amit jó szívvel adok. Nem nagyon szoktuk hangsúlyozni, de azt hiszem így 83 éves korban hozzátehetem, hogy nem mi vagyunk a fontosak egy műsor esetében, a mi szerepünk az, hogy itt van a mű, itt van a hallgató vagy a néző, a kettő között építünk egy hidat. Én azért vagyok, hogy kedvet ébresszek, az adott dalt azért érdemes meghallgatni, mert valami csoda, de nem úgy, hogy A-molból átmegy D-dúrba, és G-dúrba, hanem valamit megéreztet, amire felfigyelünk. Mi, aki a zenét átadják, mi csak közvetítők vagyunk, katalizátorok, és kell alázat és kell szeretnünk a befogadót, a közönséget.

Folytatjuk... (2023.04.17.)

Készítette: Máthé József "Fiery"

Az interjú a B&LlIne Kft segítségével készült.