Táncdalfesztivál '66 - A Nagy Generáció születése - Hajnal Gábor Interjú

Nehéz feladatot vettünk a nyakunkba amikor az első magyar táncdalfesztiválról terveztünk dokumentumfilmet készíteni. A beszélgetések folyamán egyre több háttérben megbúvó titok derült ki és így már a Táncdalfesztivál inkább a történet gyűjtőneve lett, egy olyan burok, amelynek segítségével megismerhetjük a legizgalmasabb zenei korszak, a Nagy Generáció születését. Mire gondolok?

Remélhetőleg hamarosan láthatók és hallhatók is lesznek az alábbi teljes interjú részletei tizenkettő további beszélgetéssel - kiegészítve egymást. Hajnal Gábor, a '60-as években klubvezető volt - később rockzenei menedzser -, aki még csak a közelében sem járt '66-ban az ország legnagyobb eseményének, mégis rengeteg hasznos és igencsak érdekes történettel szolgál. Beszélgetésünk nem a csillogó-villogó színházban játszódó fekete-fehér színekben úszó boldog mosolyokra, gyöngyberakásos fellépőruhákra, vagy az eufórikus hangulatban tapstól izzadó tenyerekre koncentrál, nem. A történet nem a '66-os nyár sikertörténetéről anekdotázik, hanem az akkor zenei "ellenforradalmároknak" számító Nagy Generáció korszakára összpontosít, amelynek későbbi színkavalkádban pompázó kivirágzása éppen a megállítására kitalált Táncdalfesztiválnak köszönhető. A gondolatot alátámasztja első interjú alanyunk Hajnal Gábor, aki szeint ez volt a jelszó: "ha valamit nem tudsz megszüntetni, annak az élére kell állni"... Kellemes olvasást kívánok! (Fiery)

Beszélgetéseinkben a Táncdalfesztivált, mint központi témát kevésbé jelenítjük meg, mi a történet előzményeiről és következményeiről beszélgetünk, hogy "miből lett a cserebogár". Kérdések százai jutnak eszünkbe. Vajon a politika irányította a beatzenét, vagy tehetetlen volt a fegyverek nélküli forradalommal szemben? A fiatalok miért nem akartak magyarul énekelni, aztán mégis miért változtatták meg addigi véleményüket? Milyen értéket jelentett a nevében megbotránkoztató első Táncdalfesztivál? Kérdéseinket feltesszük az elsőként megszólaló Hajnal Gábor mellett több olyan hírességnek is, mint Szörényi Levente, Bródy János, Frenreisz Károly, Korda György, Zalatnay Sarolta, Toldy Mária vagy Szinetár Miklós. hogy a lehető összetettebb képet kapjuk arról a korszakról, amiről azt hittük eddig, hogy ismerünk...

A műsor készítése idején abban a szerencsében részesülhettem, hogy beszélgetőtársa lehettem a ma már az égi zenekarhoz tartozó Kóbor Jánosnak és Dobos Attilának is. Újból köszönöm az értékes információkat, az érdekes történeteket, legyen nekik könnyű a föld...

Kezdjük azzal, hogyan csöppentél a beatzene világába?

1966 fontos év volt a beatzene időszakában, mint ahogy az enyémben is. Érettségi után az Állami Könyvterjesztő Vállalathoz mentem dolgozni, ennek volt egy ifjúsági könyvklubja a Liszt Ferenc téren, a Népköztársaság útja, Andrássy út sarkán. Még akkor kezdtem ide lejárni, amikor hétvégenként játszott a Flottilla nevű katonákból álló zenekar. Faragó Judy volt a gitáros. Ő egyébként a Scampolo együttesben játszott előtte a Komár Lacival. A klubvezetőlány bekerült a budapesti KISZ bizottságra függetlenített munkatársnak és valamilyen rejtélyes oknál fogva engem választottak klubvezetőnek. Ugyanakkor milyen az élet, Judy leszerelt a Flottillától, újra megalapították a Scampolo-t és megkerestek engem, hogy lehet-e itt a klubjuk. Nagyon jó, elegáns hely volt a város közepén. Én örültem, mert nagyon népszerű zenekar volt akkor ráadásul szerettem őket. Így lettem a Scampolo klub és egyben egy beat klub vezetője egyik pillanatról a másikra.

Mit szólt a család, a barátok?

A család örült, hogy én is a zene közelébe kerültem, mert nálunk a zene folyamatosan szólt. A faterom hangszerboltot vezetett, nagyapámnak volt egy kocsmája a rómain és hétvégenként a család ott zenélt. Apám harmonikázott, nagyfaterom dobolt, nagybátyám pedig hegedült. Apám minden zenésszel jóban volt, hiszen hozzá jártak hangszert vásárolni.

Mennyire lehetett a beatzenével hosszútávon tervezni?

Hosszútávú terveink nem igazán lehettek, mert aki akkoriban benne volt a beat világában, úgy gondolkozott, hogy egy darabig működik, aztán majd elmegy dolgozni valahova. Egy pár ember kivételével senki nem épített hosszútávú karriert. Akik '66-ban gondolkozhattak a jövőn, azok az Illésék, a Metro, vagy az Omega lehetett. Egyébként én sem hittem volna, hogy ebből fogok megélni. Gondoltam, hogy a könyvklubban egy ideig elbohóckodok a zenekarokkal, aztán amikor ez lecseng, majd könyvesbolt vezető leszek. Eszembe nem jutott, hogy az egész életemet a zene fogja betölteni.

Hogyan állt a politika a beatzenéhez?

A politika hozzáállása nagyon érdekes volt, mert 1966-ra rájöttek, hogy nem tudnak mit kezdeni a fiatalok zenéjével. Először megpróbálták megfojtani, ellehetetleníteni, hiszen mindenki a Szabad Európát hallgatta és hogy ne áramoljon be szabadon az imperialista muzsika, zavarták az étert. A beat ennek ellenére terjeszkedett és akkor jött egy új gondolat, hogy amit nem tudsz megszüntetni, annak az élére kell állni, ennek érdekében kitalálták, hogy a KISZ majd átveszi az irányítást.

A te életedet is próbálta irányítani a hatalom?

A könyvklub is egy KISZ klub volt. Engem elküldtek Balatonszemesre egy KISZ klubvezetőképző táborba. A KISZ elkezdett nagyon foglalkozni a beatzenével, mert még mindig jobb, ha ők mutatják az utat, mint a nyugati dekadencia képviselői.

A politika mennyire volt partner?

Tulajdonképpen a politika nem tiltott semmit, legalábbis látványosan, de felállítottak egy sanzonbizottságot, akik elbírálták a dalokat és természetesen a szövegeket is. Tudjuk, hogy például a Bródy szövegeket is többször át kellett írni, mire azt végre elfogadta a "tiszteletre méltó" bizottság. Beleszóltak, hogy ne legyenek olyasmik, amik nem jól hatnak a fiatalságra.

Ezek szerint az elvtársak megengedőek voltak a hazai beat-tel kapcsolatban?

Nagyon jó példa erre egy kicsit későbbi történet, amikor megalakult a Taurus együttes, és volt egy koncertjük a Dunán egy hajón, Radics Béla volt akkor Isten volt. A hajó kikötött este 10-kor és az az ötszáz ember elkezdett vonulni a belvárosban és azt skandálták, hogy Bélát a pártba, Bélát a kormányba. Nem is volt több buli, mert azt konkrétan betiltották. Az ilyen megmozdulásokat már nem viselte el a hatalom. Benne volt a politika, de a szálakat csendben, hátulról piszkálták.

Térjünk vissza rád. Mennyire kaptál szabadkezet?

A klubvezetői működésembe, ha nem is közvetlenül, de azért beleszólt a politika. KISZ klub volt, voltak KISZ-es főnökök, volt egy ifjúsági klubtanács, amit a budapesti KISZ bizottság hozott létre. Bizonyos alkalmakkor összejöttek a klubvezetők, mondjuk a klubvezető-képző tanfolyam azért volt, hogy tudják, hogy ki mit csinál.

Ennyire odafigyeltek a klubvezetőkre is?

Amikor az Ifjúsági Rendező Irodába mentem dolgozni 1982-ben, és ültem az igazgatóhelyettessel az első nap és arról beszélgettünk, hogy mi lesz a dolgom. Beszélgetés közben bejött egy fickó, akit addig még sosem láttam, ekkor teljes nyíltsággal bemutatta az igazgatóhelyettes az "elvtársat", hogy ő a belügyminisztériumi összekötő. Felálltam a fotelból, hogy bemutatkozzak és mielőtt kimondtam volna a nevemet, nagy meglepetésemre simán letegezett. "Szia Gábor, hogy vagy?" Elmesélte, hogy '66-tól kezdve, amióta elkezdtem műsorokat és klubot vezetni, színpadon álltam, koncerteket rendeztem, minden lépésemről tudtak. Nem voltam kiemelten megfigyelve, mégis minden dolgomról képben voltak. Erről csak azt tudom mondani, hogy nem nagyon volt szükség a III/III besúgókra, mert nélkülük is mindenről tudott a hatalom.

Abba beleszóltak, hogy kivel foglalkozhatsz és kivel nem?

Abba nem szóltak bele, hogy milyen zenekarokkal dolgozom együtt, pedig úgy alakult, hogy a bandák vadabb részével én foglalkoztam, mint a Piramis, a P. Mobil, a Beatrice vagy a Hobó. Egyszer megkérdezték, hogy nekem miért fontos velük foglalkozni.

Minden lépésedet követték?

Én csináltam Csepelen a Beatrice klubot '78-tól '80-ig, ez volt a hazai rockélet egyik legbrutálisabb időszaka. Akkor sem szólt nekem senki, de az már más kérdés, hogy ott voltak a "megfigyelők" a bulikon. Nem akartak látványosan betiltani semmit, csak mindent megfigyeltek és gondolom, szorgosan írogatták az észrevételeiket.

A rendőrség ezt hogyan oldotta meg?

Érdekes módon a rendőrség sem volt jelen hivatalosan, illetve ott volt, csak nem volt ott. A könyvklubban is volt egy rendőr '66-ban, aki minden bulira bejött, de szigorúan csak a hátsó bejáraton közlekedett, megivott egy sört és csendben távozott, mert az ő feladata az volt, hogy tudja mi történik, de a közönség előtt sosem mutatkozott. Később, amikor a Közgáz rockfesztivált csináltunk, akkor annak az első napján bevonult 100 rendőr, lementek a pincébe és a rendezvény teljes ideje alatt végig ott ültek. Időnként besétáltak a nézőtérre, vagy a színpad elé, és ha úgy volt kedvük, akkor volt egy kis gumibotozás is, de ez azért nem volt jellemző. Mindent tudtak rólunk.

Ifjúgárdisták vigyáztak a rendre, nem volt még biztonsági szolgálat, nem voltak kordonok, a rendőr hiányt ifjúgárdistákkal igyekeztek megoldani, akik odaálltak, de egy perc múlva feküdtek a földön, a közönség átgyalogolt rajtuk.

Beszéljünk egy kicsit a Táncdalfesztiválról is. Mire gondoltál, amikor megtudtad, hogy lesz?

A beatzene a táncdal ellen jött létre, ami nem volt igaz, mert a Táncdalfesztiválon a beatek nagyon jól meg voltak a táncdalénekesekkel, miközben kívülről a közönség úgy látta, hogy végre meg van az ő zenéjük. Úgy érezték, hogy végre nem kell Vámosi-Záray-t hallgatniuk, miközben az idősebbek kifejezetten ragaszkodtak a táncdalokhoz. A beatzenekarok egy része, a külvárosiak, a vadabb, progresszívabb társaságok, akik például Rolling Stonest játszottak, egyszerűen kiakadtak, de azok, akik a különböző egyetemi klubokban játszottak, ők már nem voltak annyira felháborodva. Nem igazán értettük először, hogyan lehetett összeereszteni ezt a két műfajt.

Az ötlet születéséről tudsz valamit?

Valószínűleg a rádióban találta ki valamelyik okos ember. és azt sem lehet tudni, hogy ez egy háttérgondolat volt-e, hogy a beatzenét megszelídíteni, összeereszteni a tánczenészekkel, vagy nem volt ilyen egyáltalán és csak mi gondoljuk így. Az is előfordulhat, hogy valaki csak kitalálta, hogy ez mennyire jópofa. A címe is zavaró, hogy Táncdalfesztivál, miközben ugye itthon a beatzene a táncdal ellen jött létre. Külföldön voltak már hasonló típusú műsorok, de azokat dalfesztiválnak hívták. A Táncdalfesztivál nagyon szocialista típusú történet volt, ezért a szakma ezt kikérte magának.

Mennyire volt divat ekkoriban magyarul énekelni?

A beat-ek annyira nem akartak magyarul énekelni, mert ez vérciki volt. Illés Lajos konkrétan ellenezte, mert hogy néz ki egy dal magyarul, miközben a beatzene nyelve angol. Azért sem lehetett magyarul énekelni, mert fennállt annak a veszélye, hogy a közönség ledobálja őket a színpadról. A fiatalok úgy voltak vele, hogy hallgattak már elég magyar tánczenét, a beat angol legyen. Emlékszem, az Illésék akkoriban a Bosch nevű helyen kluboztak és ott énekeltek egy nótát először magyarul. A Levente megpróbálta fura angolsággal prezentálni, mert nem merte felvállalni. Elsütötték magyarosan, ami annyira sikerült, hogy a rajongók észre sem vették, hogy van egy saját dal a repertoárban.

Ha ilyen ciki volt a tánczene és a magyarul éneklés, miért vállalták el mégis a megmérettetést?

Azért vállalta el a beatzenekarok egy része a fellépést mert addig nem igazán jutottak média szerepléshez. Rájöttek, ha ezen részt vesznek, akkor országos nyilvánosságot kaphatnak. Nagyon ritkán szerepelt némelyik a tévében, a rádióban pedig még annyiszor sem. Nem is volt igazán felvételük. Akkoriban egy rádió és egy televízió létezett. Ezt az egy televíziót nézte 7-8 millió ember. Az a zenekar, amelyik egy fővárosi klubban játszott szombatonként párszáz embernek, egyszer csak olyan lehetőség elé került, hogy eljátszik egy dalt és azt 8 millióan fogják nézni az országban. Persze, hogy elvállalták, azzal is számolva, hogy mindez a fiatalok előtt mennyire ciki, de akkora reklámot kapnak, amekkorát soha addig ebben az életben. Szerintem a fellépő beatzenekarok esetében ez főszempont volt, egy ugródeszka a továbbiakban.

Hogyan lehetséges, hogy a zenekarok a frontemberek nevével indulhattak el?

Ezen a versenyen nem az előadók és az együttesek versenyeztek egymással, hanem a dalok. Ki kellett hangsúlyozni az énekesek nevét. Nem az Illés vetélkedett Bakacsi Bélával, hanem az általuk előadott szerzemények. Hogy ki adta elő, az egy más kérdés. Eleinte a rádióújságban megjelent a rádióműsor, akkor még abban is csak a szerzők nevét írták ki, de ez az idő változásával megszűnt, rájöttek, hogy ez egy zenekar és Szörényi Levente énekes és gitáros, de nem szólista.

Szerinted a zsűri tett különbséget a táncdalénekesek és a beatzenészek között?

A fesztiválon a zsűri nem tett különbséget. Nagyon sokan voltak és táblákat mutattak fel, ott ültek az erkélyen az első sorban, de nem lehetett érezni, hogy azért pontozzák le az Illés zenekart, mert az egy beatzenekar és azért pontozzák fel Korda Györgyöt, vagy Bakacsi Bélát, mert ők a mi kölykünk. Nem lehetett érezni, de ha mégis volt ilyen, azt nagyon ügyesen csinálták.

Milyen hatása lehetett külföldre a Táncdalfesztiválnak?

Külföldre nem volt hatása, talán annyiban, hogy ugye a zsűriben is voltak külföldiek, és a műsor után egész sokan jutottak ki a szocialista országokba, a Szovjetunióba, az NDK-ba, vagy éppen Csehszlovákiába, ahol teltházas fellépéseket rendeztek a sportcsarnokokban. Angliában ettől egészen biztosan nem jöttek lázba.

Mi lett azokkal, akik nem indultak az országos megmérettetésen?

Voltak zenekarok, akik nagyon megbánták, hogy nem voltak ott, de beszélgettünk erről például a Scampolo tagjaival, és ők nem bánták meg, mert ők soha nem készültek magyar számok megírására, mert egy ideig még mindig népszerűbbek voltak, mint a Metro vagy az Illés. Őket nem zavarta, hogy nem léptek fel a Táncdalfesztiválon, ugyanis nem volt saját nótájuk. A vadabbnak számító beatzenekarok pedig eleve nem akartak ebben a projektben részt venni, Óbudán a Liversing, Zuglóban a Nevada, meg a többi külvárosi banda. Nem voltak hajlandóak magyarul énekelni, később ezért is tűntek el. Elindult egy úton a szakma jól szituált része, míg a másik út az ismeretlenségbe vezetett, mert akinek nem volt saját száma, az le is húzhatta a rolót a '60-as évek végére...

Folytatjuk... (2023.03.13.)

Készítette: Máthé József "Fiery"

Az interjú a B&LlIne Kft segítségével készült.