Ha már 60, szóljon nagyban! - Kalapács 60

2022.06.16

Bevezetőként úgy terveztem, hogy bemutatom Kalapács József (Józsi, Bivi, Kalács, Joe...) munkásságát, de aki az alábbi sorokat olvassa, annak őt nem kell bemutatni. Elmondható róla, hogy a hardrock és a metálzene élharcosa, aki minden nehézség ellenére megtalálta helyét a rockoperák és a musical-ek világában is. Azt pedig, hogy oka van az írás megjelenésének szintén minden rocker, metálos és hajdani csöves srác és lány előtt ismeretes, hiszen a rocklegenda idén tölti be hatvanadik életévét, amit annak rendje és módja szerint  június 12-én az Erkel színházban meg is ünnepelt. Ez az este volt a hangulat felvezető, ami ugyan nem egy hagyományos "rocker" buli, de mégis a szokásos komolyságú produkció. A láncokat csörgető metálosok örömére azonban hamarosan a jubileumi acél csattogtatás és dallamfűrészelés is megrendezésre kerül.  Kellemes olvasást mindenkinek! (Fiery)

Egyszerre volt végtelenül szomorú és hihetetlenül vicces, amikor Józsi péceli díszpolgársága azon úszott el, hogy az egyik rettenetesen tájékozott képviselőasszony kitalálta, hogy Bivi SÁTÁNISTA. Azt a mai napig nem tudni, hogy ezt az információt melyik ujjából szopta a hölgy, de meggyőződése ahhoz elegendőnek bizonyult, hogy a tervet elmeszeljék. Végülis... 60 év a földi pokolban... Ki tudja?

Életünk kiemelkedő ünnepei közé tartozik a születésnap, sőt a legfontosabb, amikor az általunk eltaposott évek kerek számot takarnak. Ilyenkor öakaratlanul is bekerülünk a "következő évtizedben járók klubjába". Első olvasatra ez nem akkora öröm, mert belül örökké azok a lökött tinédzserek maradunk miközben őszülünk, ráncosodunk, vénülünk. 

A letargia megfelelő ellenszere az, amikor félretoljuk a negatív gondolatokat és hagyjuk, hogy sodorjon magával az ár, az önfeledt ünneplés. Amit elértünk az már a miénk, amit nem vehet el tőlünk senki. Kalapács Józsi is így tesz. Az idén kerek 60 esztendős rocker úgy érezte, hogy ha már ünnep, akkor az legyen kövér, legyen színes, izgalmas és érdekes. Bivi szembe szállva a könyörtelenül rohanó idővel, kitalálta, hogy megtréfálja azt és az egész év CSAKAZÉRTIS erről a jubileumról fog szólni. Ha már 60, szóljon nagyban! A rocker pedig megadja a módját, egyből két kiemelt bulival, aztán év végéig még a többi fellépéssel. Pedig az idő valóban szalad. Közel három éve beszélgettem a frontemberrel, aki akkor azt ígérte, hogy onnantól fogva jóval többet dumálunk majd, de a feladatok mindkettőnket máshova szólítottak. A szó elszáll, az írás megmarad! Még jó, hogy "legutóbbi" beszélgetésünket megörökítettem, hiszen akkor Kalács így gondolkodott a "jövőbeli" ünnepről:

"Férfi ember lévén minden egyes elmúlt évvel kicsit megrendülünk. A koncertek vége felé elszoktam mondani, hogy egy koncerten mindig eljön az a dal, ami az utolsó. Minden egyes évvel közelebb kerülünk ahhoz az évhez, hónaphoz, naphoz, ami az utolsó, ezen ugye okkal rendül meg az ember. A másik oldalról viszont igyekszem tudásom, képességeim és lehetőségeim szerint tiszta erőből, teljes hőfokon megélni a legszebb pillanataimat. Ezért is készülök egyre jobban erre a hatvanas "traumára", hogy ezt ne csupán drámaként fogjam fel, hanem úgy, hogy a végső visszaszámláláskor is jó szívvel gondolhassak vissza erre a nagy bulira."

Az első nagyszabású "Kalapács jubileum" az Erkel színházban zajlott június 12-én, vasárnap. Rocker szempontból fura időpont, fura helyszín. A rockerek megszokták a péntek- szombati elhajlásokat, tombolásokat, no de vasárnap? Igen, ez egy színházi időpont, de mi mást várhatunk egy színházi programtól? A helyszín magáért beszélt és láss csodát, a nézők többsége az alkalomhoz öltözött, aki meg nem, azzal sem volt semmi baj, hiszen a program alapja a rockzene. A színházi fellépés ötletét nem most találta ki Józsi, aki nem mellesleg a fémzene mellett ezt az ipart is iszonyat hosszú ideje űzi, ráadásul komoly sikerrel. Nem véletlen tehát, hogy ezt a "romantikusabb" oldalát is meg akarta ismertetni követőivel. A három évvel ezelőtti interjúban így vezette fel ezen irányú elképzelését:

"Szeretném az ötvenéves nagy koncertet jócskán felülmúlni. Gondolkozom azon is, hogyan tudnám valamelyest a színházi valómat is megjeleníteni."

A teljes beszélgetés itt megtalálható: https://szinfalak-mogott4.webnode.hu/l/beindul-a-soosimiseg-a-barba-negraban-kalapacs-jozsi-interju/

A gondolatot 2022-re tett követte. A rocker múlt ellenére az Erkel színházban tartott bulin nem volt semmi szégyellnivaló. Mivel elég korán érkeztem, titkon bele-bele hallgattam a várakozás alatti beszélgetésekbe és nyugodtan mondhatom, hogy azok, akik ezen az estén lépték át először Kalapács miatt a színház kapuját, kíváncsiak voltak arra, hogy mégis mi a fene lesz itt. Akadt, aki nem tudta elképzelni, hogy egy ilyen helyen hogyan fog szólni a Jel, vagy a Háború gyermeke és ezzel nem voltak egyedül, ugyanis titkon mindannyian reménykedtünk, hogy a "Metál Hammer" nem fog kivetkőzni magából és "véletlenül" valahogy csak előkerül néhány fémesen csengő dallam is. Nem tévedtünk.... sokat.

Az előadás egyébként élvezetes és pörgős volt, akárcsak a fellépő vendégek, akik saját stílusukban léptek fel. Több kiemelkedő pillanata volt az amúgyis magas színvonalú estnek, számomra az egyik ilyen a Kérdések című - valamikori MHV dal - volt, amit Józsi Vikidál Gyulával énekelt együtt. Tökéletesen egészítették ki egymást, A közönség körében a legnagyobb sikere az István a király rockopera részleteknek volt, abban aztán szerepelt az összes fellépő (kivéve Vikidál) és ekkor jött az egyik legnagyobb meglepetés, amikor hirtelen berongyolt a színpadra Nagy Feró. Tovább nem is nosztalgiázok, mert nem akarok senkit sem kiemelni a többiek rovására. A vendégek mind nagyot alakítottak. Úgy volt jó a buli, ahogy volt. 

Az est legmelósabb részét az Atilla Fiai Produkció zenészei vállalták fel (Szűcs Antal Gábor, Závoti Zoltán, Tempfli Erik, Borbély Zsolt, Talabér László, valamint Gál Péter). Mit mondjak, nem egyszerű feladat állva lenyomni kétszer másfél órát, de ők profi muzsikusok, tisztességesen helyt álltak, de izgalmas volt a fellépők változatos névsora is. A vendégek: Gallusz Niki, Sári Évi, Koós Réka, Kalapács Ódor Cintia, Vikidál Gyula, Varga Miklós, Rudán Joe, Mr. Basary és a meglepetésvendég: Nagy Feró. Ez nem egy spontán színházi esemény volt, hanem egy rockosított buli, amiben vidáman elfért egymás mellett, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Honfoglalás, a Macskák, az Egri csillagok, az Atilla - Isten kardja, az Árpád népe, a Sacra Corona, a Cantus Hungaricus, és az István a király rockoperák.

Az előadás komolyabb hibák nélkül precízen lezajlott, a közönség végig élvezte a műsort, a végén állva ünnepelte a születésnapost. Ebből az estéből bátran erőt lehet meríteni a pontosan két hónap múlva tartandó második felvonásra, ami augusztus 12-én lesz a Budapest Parkban, ahol látható és hallható lesz:

Hard és Kard évek: Kalapács József, Mirkovics Gábor, Vámos Zsolt, Borbély Zsolt, Szebényi Dániel

Omen évek: Kalapács József, Nagyfi László, Nagyfi Zoltán, Sárközi Lajos, Mezőfi József

Kalapács évek: Kalapács József, Sárközi Lajos, Weisz László, Beloberk István, Beloberk Zsolt

Pokolgép évek: Kalapács József, Nagyfi LászlóPazdera György, Tarca László

A tervek szerint ott lesz még: Paksi Endre, Rudán Joe, Vikidál Gyula

És remélem, hogy én is...

Írta: Fiery 

Foto: Koncertmagazin.hu