Rendezőnek születni - Hevér Zoltán interjú 4. rész

A dokumentumfilm nemcsak Boban Marković életét és zenéjét mutatja be, hanem azt a szakmai és személyes utat is, amelyet Hevér Zoltán rendező járt be a film megszületéséig. Évtizedes tapasztalatok, kulturális ismeretek és kreatív kihívások formálták a koncepciót, amely a szerb és magyar kultúra találkozását tárja a néző elé. Zoltán szemszögéből követhetjük, hogyan épült fel a film Boban karakterére, az archív anyagokra és a nemzetközi kontextusra támaszkodva. Az interjú során szó esik a forgatás nehézségeiről, a személyes kapcsolatok kialakításáról, valamint arról, hogyan vált egy kulturális évad ötlete mozifilmmé. Az alábbi beszélgetés bepillantást enged a rendező kreatív és emberi kihívásokkal teli munkájába.

Mikor és milyen kontextusban merült fel Boban Marković  dokumentumfilm elkészítésének lehetősége? 

Január 4-én csörgött a telefonom, Bandi kérdezte, hogy mit csinálok ebben az évben, mert lenne egy ötlete. Magyarország és Szerbia közös kulturális évadot rendez 2025 szeptembere és 2026 nyara között. Ennek keretében lehetőséget kaptunk egy a kulturális összefonódáshoz köthető dokumentumfilm elkészítésére. A filmet először 75 percesre terveztük, aztán ez 90 perc lett, majd még hosszabb, amikor végül kiderült, hogy mozi forgalmazásba is kerül.

Mi adta a személyes és szakmai alapját annak, hogy éppen te kaptad meg a feladatot a magyar és a szerb kultúra kapcsolatát bemutató film elkészítésére? 

Az összefüggés ez esetben is Sibalin Gyuri operatőr, aki magyarországi szerb nemzetiségű. 1994 óta - amióta együtt dolgozunk -, rajta keresztül alaposan megismertem a szerb kultúrát. Később, 2003-ban készítettünk együtt egy 40 perces dokumentumfilmet Szerbek Pesten és Budán címmel, ami arról szólt, hogy Budapest egy több évszázados kultúrát rejt magában. Az itt élő szerbek múltja és jelene évszázadok óta jelen van a város mindennapjaiban. A film végig követi a szerb és a magyar kultúra összefonódását a középkortól napjainkig. A producer bízott bennem, hogy ha valaki, én újra össze tudom kötni egy filmben a két kultúra találkozását.

Hogyan született meg a film címe és koncepciója, és miért lett Boban Marković a történet központi alakja? 

Boban Markovićnak Szerbia után Magyarországon van a legtöbb rajongója. Gondolkodtunk, hogy milyen címet adjunk a pályázathoz és szinte azonnal beugrott az a mondat, amit Boban minden interjúban közöl: Magyarország a második hazám. Így megvan az összeköttetés a szerb-magyar barátsággal. Ezt kellett úgy összehozni, hogy a film Bobanról szóljon a két nemzet barátságán keresztül. Szerbek megismerik Bobán szemszögéből Magyarországot, és a magyarok pedig Bobán szemén keresztül láthatják Szerbiát.

Milyen alkotói és személyes kihívásokkal szembesültél Boban Marković filmes megközelítése során? 

Én, mint fogyasztó, régóta ismerem Boban zenéjét. Ami az elképzeléseimben nehézséget jelentett, mind a televíziós, mind az írott interjúkban Bobán nagyon szűkszavú. A filmben ez ki is derül, mert rákérdeztem, hogy ez, miért van így? Ez már eleve kihívás volt számomra. Ahogy gyűlt az anyag és elkezdtem a forgatókönyvet összerakni, úgy éreztem, hogy van valami titok, amiről nagyon kevés ember tud. Így utólag azt remélem, hogy legalább 250.000 embernek elmondta. Boban rendkívül érzékeny, zárkózott művész, aki világsztár is egyben.

Koncepció volt, hogy a főszereplőt nem szinkronizáljátok?

Igen. Nekem első pillanattól kezdve ez volt a koncepcióm, de nemcsak Boban, mert az összes szerb szereplő beszéde magyar felirattal, a magyar szereplők beszéde pedig szerb felirattal lesz látható. A szinkronhang zavaró lenne. Csak hogy tovább bonyolítsuk, a nemzetközi vetítések alkalmával a teljes film viszont angol felirattal lesz látható.

Milyen kommunikációs és emberi nehézségekkel szembesültél a közös munka során, és hogyan hatott ez a rendező–főszereplő kapcsolatra? 

Bobán sajnos nem tud angolul. Ennek megfelelően végig tolmácsokkal dolgoztunk, ami rendezői szempontból nagyon nehézzé tette a dolgomat, mert ilyenkor nem lehet annyira közvetlen kapcsolatot kiépíteni a főszereplővel. Ez ugye kávézásnál, vagy egy ebédnél is gondot okoz, mert ilyenkor miről beszélget az ember? Arról, hogy rosszul parkoltam és megbüntettek, vagy a gyerek egyest kapott matematikából. Ezzel lehet egy olyan kapcsolatot megteremteni, amiből rájössz, hogyan működik-, vagy nem működik ez az egész. Később azért a forgatások utáni személyes beszélgetéseinkből kiderült, hogy gyakorlatilag mind a ketten a kezdetektől fogva ugyanazt gondoljuk.

Miben volt más egy ilyen körülmények között zajló koncertforgatás, mint egy klasszikus koncertfilm készítése? 

Koncerteken is forgattunk, miközben ez nem koncertfilm, ami azt jelenti, hogy nem állt rendelkezésünkre koncerttechnika. El sem lehetett vállalni, hogy egy-egy szám abszolút koncertszinten lesz feldolgozva. Nem csak a színpadokon, hanem különböző helyszíneken egy-egy rendezvénybe beépülve léptek fel. Egyik színpad 8 méter széles, a másik pedig csak 6 méter, ha az adott helyszínen, a helyi a világosító úgy gondolta, hogy sárga, piros, meg zöld fényeket rak fel, az nekünk nem jó. "Hát most nincs rá idő itt, nem tudom átállítani".

Mekkora kihívás volt a nemzetközi hírű szereplők bevonása? 

A világhírű filmrendező, Emir Kusturica jó lett volna. Sokáig úgy is volt, hogy sikerül vele beszélgetni, végül sajnos mégsem jött össze. Nem volt könnyű feladatunk. Például Novak Đoković is nagyon sokáig úgy volt, hogy mesél nekünk. Abban az időszakban készült egy interjú egy nagyon fontos személlyel, Boban pótanyukájával, aki beszélt a Đoković pótanyukájáról, mert a két híresség sorsa rajtuk keresztül kapcsolódik. Amikor Goran Bregović zeneszerző beszélt az Undergroundról, ami egy 1995-ben készült - a délszláv háborút allegorikusan feldolgozó és értelmező szatirikus filmdráma -, akkor úgy volt, hogy annak a főszereplőjével, "Miki" Manojlović-csal is leülünk. 1991-ben a Crvena Zvezda nyerte meg a bajnokcsapatok Európa-kupáját, akkor a Boban ott dolgozott. Amikor a BEK serleggel üdvözölték a szurkolókat, Boban zenélt. Mindezen témákat, természetesen, azért behoztam a filmbe, a barátaival készült közös interjúk és rengeteg archív anyag felhasználásával.

Milyen meglepő emberi pillanatokat rejt a film? 

Az óriási élmény volt számomra, amikor a világ leghíresebb kosárlabda edzője, Želimir "Željko" Obradović az interjú során elárulta, hogy melyik Boban kedvenc dala. A filmből ezt is megtudjuk.

Mennyire volt nyitott a magyar zenei és kulturális közeg a filmben való részvételre? 

Alapjába véve szinte mindenki boldogan igent mondott a felkérésünkre, mikor megtudta, hogy Bobanról beszélgetünk, de a magyar résznél is voltak nehézségek… Elég annyi, hogy akik esetleg hónapokon keresztül nem "értek ránk", sajnálhatják, hogy ebben a moziban nem vettek részt…. Az ő kivételükkel - akiket szerettem volna -, mindenki eljött. Palya Bea, Sipos Péter, Söndörgő, Eredics Gábor, Kovács Antal…és ahogy mondani szokás "még sokan mások" is.

Mennyire tekinthető a film nemzetközi alkotásnak, és kiket szeretnél elsősorban megszólítani vele? 

Ez egy nemzetközi mozi. Egészen biztos, hogy Boban Szerbián kívül például Franciaországban, Németországban, Svájcban, Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában és sok más helyen is fellép. A szerbek ugyanúgy, mint a magyarok mindenhol ott vannak a világon. Ha csak egy kis közösség is, például Belgiumban - ahogy a film megjelenik -, hozzájuk is eljut a hír és ők is szeretnék látni, mert a szerbek nagyon büszke nemzet. A szerbeknél fontos a vallás és a közösségi élet, mint pl. itt Szentendrén is. Vecsernye és utána buli. Ennek megfelelően én az egyházi részt is megismertem, meg a nagy bulikat is.

Archív anyagok is kerülnek a filmbe?

A kezdettől koncepció volt, hogy minél több archív anyagot használjunk, de ez sem egyszerű. Képkivágás, méret különbségek, nem moziformátum anyagok… Ezt be kellett vállalnunk. A Bobanék vagy a Romano Drom zenekar new york-i fellépése valószínűleg például telefonnal készülhetett. A filmben nagyon fontosak, de ezektől a felvételektől nem lehet moziminőséget elvárni. A másik gond a felirat volt, mert a szerb nyelv sokszor hosszabban ír le bármit, mint a magyar. Mivel pedig a film dokumentum alapú, önmagában a szereplőknek is van névinzertje.

Mikor lesz a bemutató?

A jelenlegi állás szerint a bemutató 2026. február 5-én csütörtökön lesz, az Urániában. Azért szeretnék ezen a napon, mert közvetlenül utána Boban még koncertezne is Budapesten… A tervekben az is szerepel, hogy a fellépésen Goran Bregović is ott lesz és 2-3 dalt el is játszanának közösen. Szerbiában is lesz még egynéhány díszbemutató, majd fesztivál szereplések, és azután kezdik sugározni a tévécsatornák.

Hevér Zoltán nemcsak rendező, hanem tanár, író, dramaturg, költő és fordító is, akinek munkássága számos műfajt és formát ölel fel. Pályafutása során közel 200 dokumentumfilmet, televíziós magazint, sorozatot és játékfilmet készített Magyarországon és a világ számos pontján, miközben tanított vizuális kultúrát és filmkészítést egyetemi szinten. Alkotói pályáját a történelmi és kulturális évfordulók, valamint az erkölcsi és szellemi irányelvek határozták meg, így filmjei gyakran foglalkoznak hittel, szabadsággal és identitással. A Hadikok dokumentumfilm és A múlt birodalma sorozat során is következetesen építette fel a történeteket, szakmai kihívások és intézményi nehézségek ellenére. Rendezőként mindig a kreatív szabadságot és az alkotói döntéseket helyezte előtérbe, legyen szó rövid vagy hosszabb formátumról. A beszélgetés során most a legújabb munkájáról, a Boban Markovićról szóló dokumentummoziról esik szó, amely a szerb világsztár és Magyarország közötti kulturális kapcsolatot tárja fel. Hevér Zoltán pályája így nemcsak a szakmai teljesítmény, hanem a személyes elköteleződés és gondolkodásmód példája is. A beszélgetés bepillantást enged abba, hogyan formálódik egy film a rendező egyedi látásmódja és tapasztalatai alapján.

Köszönöm, hogy időt szakított ránk, megosztotta gondolatait, és bepillantást engedett munkásságába. 

Készítette: Máthé József "Fiery"

Fotók: Grátz Márk, Rattner Richárd, Petz Péter, Sylvester András.