Rendezőnek születni - Hevér Zoltán interjú 1. rész

Hevér Zoltán nem csak rendez. Tipikus művészember, aki tanárként, íróként, dramaturgként, költőként és fordítóként is megállta a helyét. Az alábbiakban az ő munkásságát - annak nehézségeivel és érdekességeivel együtt - ismerhetjük meg négy fejezetben. E sorok írója pár évvel ezelőtt a Hadikok dokumentumfilm és a Hadik mozifilm forgatásakor ismerte meg a rendezőt. Kedves, közvetlen és érdekes személyiség. Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy leüljek vele és megismerjem az ő egyedülálló történetét. Most, hogy az utómunkák befejezéséhez közeledik a Boban Marković-ról szóló - szintén általa megálmodott és rendezett dokumentummozi, végre teremtettünk a beszélgetésünkhöz egy kis időt. Mert mindig abból van a legkevesebb. Én már tudom, milyen ember ő, érdemes másoknak is megismerni, közelebb kerülni a gondolataihoz, megtapasztalni a világlátását. Kellemes olvasást kívánok mindenkinek. Érdekes lesz, garantálom...

Hevér Zoltán rendező, forgatókönyvíró, A Magyar Filmakadémia tagja 1990-től napjainkig közel 200 dokumentumfilm-sorozatot, önálló dokumentumfilmet, televíziós magazin műsort, reklámfilmet, játékfilmet, sorozatot és kisjátékfilmet készített szerte a világon – Magyarországon, Európában és Afrikában –, rendezőként, forgatókönyvíróként és szerkesztőként. Dolgozott többek között az MTV, Duna TV, TV2 csatornáknak. Tanított vizuális kultúrát, dokumentum-, magazin műsor és filmkészítést aPPKE-en és BGE-en is.

Mikor született meg benned a gondolat, hogy rendező legyél?

Egy nagyon kis heves megyei faluban születtem ugyan, de később Budapestre költöztünk, a Belvárosba… Merész álmaim voltak…1969-ben a szüleim megvették az első televíziónkat. Talán 1970-ben indult el Magyarországon A Forsyte Saga című tévésorozat, azt nézte a család. Én 7 éves voltam akkoriban. A film hatására villant az agyamba, hogy felnőttként filmet akarok rendezni. A cél megvolt, már csak az utat kellett kijárnom.

Mik voltak ez első lépéseid a rendezés felé?

A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végeztem. Egyházi iskolából a Színház- és Filmművészeti Főiskolára szinte lehetetlen volt bejutni, így ennek megfelelően inkább az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karát választottam volna, de egyháziból oda se akartak felvenni, így maradt az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara, ahol Geszti Péterrel voltunk csoporttársak. A rendezést azonban akkor sem adtam fel. Nagyon érdekelt színház, ezért Budaörsön, a Jókai Mór Művelődési Házban elindítottam egy színjátszó csoportot. Ez az a művelődési ház, ahol most a Budaörsi Latinovits Színház talált otthont. Az előadások annyira jól sikerültek, hogy később színészek kerültek ki a csoportból. Nagyon élveztem, de mindezt az ELTE és a hajnali újsághordás mellett.

Mi volt a következő lépés?

Az Egyetemi színpad utolsó nagy időszakát élte, és én ott is rendeztem. 1983-ban Csoóriék kiajánlottak a felvidéki Jókai Napokra engem az egyik rendezőnek, ahol a szlovákiai magyar amatőr és diákszínjátszók országos seregszemléjét tartották és Komáromban rendeztek meg. A Jókai napok akkor nem csak a bemutatkozásról szólt. Sokkal több volt annál. Ez egyfajta ellenállásnak is számított. Részemről ez a csodálatos időszak azonban csak három évig tartott, ugyanis a harmadik évben díjat nyertünk, ekkor derült ki, hogy én vagyok a rendező, és ebből nagy tányércsörgés lett, mert addig álnéven rendeztem. Pontosabban a Magyar Tannyelvű Gimnázium kitűnő tanára, Gáspár Tibor szerepelt rendezőként, mert az akkori Csehszlovákiában nem vette jól a hatalom, ha az anyaországból rendez valaki, ráadásul magyarul.

Sok feladatot vettél a nyakadba…

Fiatal koromban három verseskötetem jelent meg, az egyik könyv fülszövegét Faludy György, a másikat Fodor András írta. A fülszöveg egy rövid ismertető szöveg, ami kedvet csinál a könyvhöz, bemutatja a témáját, hangulatát, illetve az írót is. Célja, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését és összefoglalja, miről szól a könyv anélkül, hogy elárulná a fontos részleteket. Jól indult, de úgy alakult, hogy 27-28 éves koromra már annyi mindennel foglalkoztam, hogy erről le kellett mondanom. Például akkoriban versek, könyvek fordítását is vállaltam.

Hogyan kerültél a színháztól a filmhez?

Diploma után 1990-ben Sipos Tamás, az MTV dramaturg-vezetője, kiváló író megkeresett, hogy szeretne velem együtt dolgozni. Ekkoriban ment a tévében egy nagysikerű kulturális sorozat, a Stúdió '90 Szegvári Katival és Érdi Sándorral a szerkesztői és a dramatikus feladatok mellett rendeztem is, akkoriban készítettem első dokumentumfilmjeimet is. 1997-ben, amikor Magyarországon elindultak a kereskedelmi televíziók, a TV2 egyik első munkatársa, mondhatni alapítója lettem. Amikor kiderült, hogy ez nem az, amit mi szerettünk volna, akkor a Duna TV-hez jelentkeztem át, ahol Nívó-díjban is részesülhettem.

Nem te lennél, ha nem lett volna e mellett is másik munka…

Munka szempontjából nagyon jó időszak volt, mert ekkoriban indult az úgynevezett "produceri rendszer", sorra alakultak a produceri irodák és egyre több megbízást lehetett teljesíteni. Jó mestereim voltak, A-tól Z-ig megtanulhattam a szakmát.

Eközben az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) már létezett, és ide lehetett ötletekre benyújtani pályázatokat. Évente pályáztunk és nyertünk is támogatásokat dokumentumfilmekre.

Ennek köszönhetően megkaptad az első díjadat is…

Ezekből gyakorlatilag kettő olyan dokumentumfilm volt, amire a legbüszkébb vagyok: Az egyik, egy Furugy nevezetű faluról szólt. Egy festő barátom jegyezte meg egyszer, hogy nyáron járt egy festőtáborban Szarvas mellett és bekeveredett egy faluba, ahol megállt az élet. Mintha a XIX. században járt volna és abból a szempontból is különleges, hogy a házak ablakai nem az utca felé néznek, hanem a kertre. A téma azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Az volt a lényeg, hogy a faluban nem volt rendes út, csak földút. Februárban forgattunk. A film apropója egyébként az volt, hogy meghalt valaki, mert a mentő nem tudott bemenni. A "Furugy" magyar dokumentumfilm két idősíkon (1996 és 2002) keresztül mutatja be a Békés megyei kis falu megmaradásért folytatott évtizedes küzdelmét és lakóinak életét. A film a sáros úttal rendelkező falu fejlődését dokumentálja, különös tekintettel a tenni akaró lakóknak köszönhető fejlődésre.
A Furugy I. hozta az első díjamat, 1996-ban a Tolerancia-díjat.

Melyik volt a másik film?

A másik dokumentumfilm, amire szintén nagyon büszke vagyok, a 1995-ös Genezis, svájci közreműködéssel készült. Én voltam a forgatókönyvíró és a rendező is. Genezis, egy 40 perces filmetűd szöveg nélkül. Budapestnek azt a részét mutatta meg, ami már nincs, eltűnt. Rendezői szempontból ekkor kezdett kialakulni az a stáb, akikkel azóta is együtt dolgozom. Sibalin Gyuri, akivel a Boban filmet is elkezdtük forgatni, Somlai Dávid, aki akkor egy fiatal tehetséges operatőr volt, gyorskezű, jószemű. Sajnos ő szinte még fiatalon elhunyt idén a Boban film forgatás időszakában.

Reklámfilmeket is készítettél. Miben volt az más munka, mint ma?

A '90-es években még nem ilyen jellegű reklámfilmeket gyártottak, mint ma. Nem az volt, hogy külföldről bejön egy kész film és magyar szöveget tesznek alá, mi készítettük az elejétől a végéig. Ezzel a szakmát komolyan meg lehetett tanulni. 1994 és 2010 között a Du Pont – Conoco, E-ON , T-com , Habitat for Humanity International, Hungexpo, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak forgattam reklám- és image filmeket, hogy csak a legfontosabbakat említsem. 

Folytatjuk: (2025.12.24. szerda)

Készítette: Máthé József "Fiery"