Pengék és halak – Santa Muerte 1.rész

A Santa Muerte zenekar azon kevés rockzenei szabadcsapatokhoz tartozik, akiknek van mondanivalójuk a világ számára. A '60-as évek újra előkerített jellemábrázolásával rúgnak fejbe, hogy ébredjünk már fel, törjünk ki a mátrixból és a saját életünket éljük végre, ne másokét! De miről is beszélek? 1986-ban Ómolnár Miklós írt egy nagyon jó könyvet a legendás gitárkiráyról, Radics Béláról, Pengék és halak címmel. Az a a könyv pontosan arról szólt, amit ma a Santa Muerte képvisel. Mert bizony ilyen egyszerű a szlogen: "vannak a pengék és vannak a halak…"

Nagy vállalkozásba vágtam a fejszémet. Egy olyan zenekarral kapcsolatban filozofálgatok hosszú oldalakon keresztül, amelyik tehetségéhez és tudásához képest a hazai rockközegben méltánytalanul alul reprezentált. Esetünkben nem is ez a fő probléma. Az emberek többsége lusta az olvasáshoz és nemhogy egy könyvet, de már egy háromoldalas írást sem képes végig olvasni. A fotók, vagy rövid, félperces videók még talán rendben vannak, de az olvasás, már igazán  megterhelő az agynak. Én mégis megosztom gondolataimat, abban a reményben, hogy lesz olyan, aki felül kerekedik a nehézségeken és akkor ők is kiléphetnek a "halság" megalázó pozíciójából és az olvasóval együtt egy kis időre én is pengének érezhetem magam.

Egyszer fel kell tenni mindent egyetlen lapra,

Egyszer át kell lépni az árnyékot, akár csak egyetlen napra.

Egyszer fel kell rúgni az asztalt, meg is lesz az ára,

Soha többé senki nem vesz álarcot magára.

Én csak leengedem a függönyt és a díszlet mögé látsz,

Szabadon enged a véred, ha nem túl vastag a nyakadon a lánc…

Kezdetként álljon itt egy összeollózott idézet a könyvből: "Kell az újabb meg újabb bizonyíték, hogy az ember nem egy racionális kis güzü, aki fölkel, fölöltözik, kimegy, melózik és párzik. Majd meghal, és berakják koporsóstól a földbe… A hős eligazodik a világban. Tudja ki hal, ki penge. Ki az, aki csak úszik az árral és olyan mindegy neki, hogy ezernyolcszáznegyvennyolcat vagy ezerkilencszáznyolcvanhatot írnak. A körülmények betápláltak valamit a fejébe, s ha beszél akkor is csak tátog, bambán meredve maga elé… Bezzeg a pengék, akik belehasítanak a dolgok közepébe… csontig hatolnak, metszenek… ők megmutatják mi van a kor bőre alatt…"

Milyen újdonságot nyújt a Santa Muerte a jelen posványában ebben az értelmetlen sorozatokra, egészségre káros "gyógyszer" reklámokra, bugyuta Tiktok sztárokra, háromakkordos előadókra, celeb-híradókra, és 8 általánost végzett influenszerekre fogékony sekélyes világnak? Semmit. Nincs új a nap alatt, csak változatok vannak. No, de akkor mitől különleges a zenekar? A fiúk bátran előveszik a múltat, leporolják és megmutatják a kíváncsiskodónak, hogy mitől volt és mitől lehetne a jövőben boldogabb és jobb az életünk. Ez azért nagy kihívás. A szerzemények saját élettapasztalatok alapján olyan ellentétekről szólnak, mint élet-halál, ébrenlét-álom, érték-értéktelen, igaz-hamis. Ezek az emberi különbségek döntik el, hogy mivé válunk életünk során. Mi döntjük el, hogy hova tartozunk, és ki leszünk. Penge, vagy hal?

A rockzenének mindig a lázadás (pengeség) volt a feladata, NEM a valóság eltakarása olcsó közhelyekkel, szerelmes csipogással, nem létező problémával. (A romcsiból egy-kettő azért belefér). Sajnos lassan elfogytak az emlékezők, az emlékeztetők. Nincs, aki megmondja, hogy melyik út merre vezet. Persze, kinek van kedve az egész napos hajtás, megaláztatás után még gondolkodni is? Jöjjön inkább a nyálas romantika, a hazug szépség, a kábító mesevilág. Tudom, hogy a fiatalok a maguk módján ma is lázadnak - ez a dolguk -, de azt nem tanulták meg, hogyan kell. Mi eltanultuk, elloptuk a lázadás lényegét az előttünk taposó generációtól és tovább formáztuk a helyzet szerint. A mai generáció pedig a torz, hazug amerikai- nyugati filmekben látja a mintát. A lyuk az arcban, piercing a nemi szervben, a drog, vagy az átoperálás nem lázadás, hanem öncsonkítás. Okos ember nem így hívja fel magára a figyelmet. A zenekar pedig segít és teljes torokból bele ordítja az arcodba, hogy ez nem a te utad, ha nem akarsz hal maradni.

A banda zenéje nem egyszerű, mégis szinte az összes szerzemény fülbemászó, vérbeli rocksláger, pedig az első buli után még azt gondoltam, hogy a dalok a Vazul vére című rockoperából kimaradt, vagy később írt nóták ugyanarra a sémára felhúzva, de nem volt teljesen igazam. Bár kétségtelen, hogy Vörösmarti Imre "Ermi" keze nyoma ugyanúgy ez az anyag is, mégsem színházra, sokkal inkább zenekarra, rock-színpadra íródott dallam és szövegvilág. Ehhez pedig olyan társakra van szükség, akik precízen képesek az elképzelést megvalósítani és egy olyan frontemberre, aki tudja, hogyan közvetítheti mindezt HITELESEN a közönségnek. Ermi jól tette, hogy a Vazul után belevágott a zenekarosdiba, hiszen most szegényebbek lennénk pár ütős slágerrel, számos komoly gondolattal és egy olyan zenekarral, amelyik kendőzetlenül a szemünkbe vágja a rút igazságot. JUhász Attila "Kicsi" pedig jól tette, hogy előlépett a dobszerkó mögül, mert ha valaki, akkor ő igazán tud azonosulni az általa közvetített értékekkel és a hangja is tökéletesen bele illik a képbe. (Na, ez képzavar, de sebaj. Érthető, nem)? Istenem, hány zenekar van, ahol az énekes hatalmas átéléssel, vagy még azzal sem csak előadja a dalt, miközben halvány fingja sincs arról, hogy miről szól. Ehhez pengeség kell!

Szabad a kezem és az is marad, vannak a pengék és vannak a halak

Vízben fogoly és ha kifogják szegényt a kövekre vetik a megfulladt reményt

Nem adom fel, míg messze a cél, jobb, ha nem jön az, aki fél

Rohan az út, fut a két kerék, délen mindig kék fenn az ég

Törvényen kívül telnek a napok olyannak szeress, amilyen vagyok

Bilincsbe verve mit ér az élet? Úton leszek, addig míg élek…

Azért akad a banda háza táján egy halakra jellemző probléma… Na, essünk túl a nehezén már az első részben! A társaság eddig csak nagyon szűk rétegnek mutatta meg tudományát, miközben adva van egy bitang jó banda, kiváló zenészekkel, nagyszerű muzsikával, jó dalokkal, nagyszínpadra való látványelemekkel, koreográfiával, azonban ezzel a lehetőséggel nem képesek élni. Ez természetesen menedzseri feladat lenne és az ember – már én is kategorizálok – vagy művész, vagy üzletember. Ritka a kettő együtt. Sajnos a banda nagyon keveset lép fel és csak meghatározott helyeken, pedig lenne kapacitás bőven. A BackStage Pub - amely egy csodás törzshely – mellett leginkább a fiatalok által látogatott helyekre kellene benyomulni, mint a Dürer Kert, de erőltetni kéne a Barba Nega, vagy a Budapest Park színpadát is, hogy minél több fiatalabb gondolkodóhoz, útkeresőhöz eljusson a hírük. De amikor hazai pályán kluboznak, egy-két saját dalra meghívhatnának ismert előadókat, akik erre az egy alkalommal szintén kipingálva megy fel a színpadra a csapattal. Legyen az Stula, Kálmán Gyuri, Kiss Zoli, Király Tibi, Csipa, Béka, de tovább is érdemes gondolni. Az ő segítségükkel hamar értékesebbé válna a Santa Muerte neve a szakmában. Amíg a fiúk magányosan kluboznak, addig nagy előretörés nem várható. Pélkdául, amikor megosztjátok a fenti gondolat rohamot, ne felejtsétek oda jegyezni a következő fellépés helyét és dátumát! Srácok, ne legyetek halak!

A biztonság kedvéért a cikket felosztottam két részre, de akinek nem okozott nehézséget eddig olvasni, az toljon egy lájkot, a pengébbek pedig hozzá is szólhatnak! Én meg holnap elmondom - annak, aki még mindig nem érti -, hogy miért nem  hagyományos zenekar-promót írtam...

A zenekar tagjai:

Dob - Gagyi Zoltán Sándor

Ritmusgitár - Bánfalvi Csaba

Basszusgitár - Czudor Gyula

Szólógitár - Vörösmarti Imre "Ermi" 

Ének - Juhász Attila "Kicsi"

Az olvasás edzést holnap folytatjuk...

Írta Fiery