Papp Gyula - Az első 70 év
Papp Gyula - Az első 70 év
A '60-as évek közepén, a beatzene aranykorában szemtelen húsz éves beat-ek öregnek nevezték a náluk négy-öt évvel idősebb táncdalénekes kollégáikat. Mikor gyerek voltam, a '70-es évek végén, még a 30 éves férfi is bácsinak számított és elképzelhetetlennek tartottuk, hogy még 40 évesen is a színpadon lesz. Emlékszem, Nagy Feró ajánlgatta a vele egyidős Somnak és Benkőnek a nyugdíjba vonulás lehetőségét. Az idő alaposan ránk cáfolt, itthon is és nyugaton is 70, 80, sőt 90 éves sztárok lépnek fel a publikum legnagyobb örömére. Bizony figyelembe kell vennünk, hogy ma már egy 70 éves a középkorosztályhoz tartozik és ha itt-ott meg is kopott a haj, a sebesség és az izmok sem feszülnek úgy, azért ők még ugyanazok az emberek, akiknek a zenéin generációk nőttek fel. (Fiery)
Papp Gyuszi, már 20 évesen sztárnak számított, tehetsége, tudása és zsenialitása a mai napig nem tudott megkopni, pedig elérte az érett férfikort (1951.11.28.) - és hol van még a nyugdíj? - kerek 70 éves lett és ezt szeretné megünnepelni szeretett közönségével, barátaival és zenésztársaival közösen.
2021. október 11. Erkel Színház
Hosszas szervezések után július 22-én megszületett a
szerződés az Erkel színházzal, szeptember
1-én pedig elkezdődtek a próbák a Papp Gyula 70 Életműkoncert "Generációk
közt" produkcióra. 1947-től 2008-ig ível át a fellépő művészek születési
ideje. A célközönség éppen ezért 10 évestől 80 éves korig meghatározható.
Egy kis történelem
1956-ban a család szolgálati lakást kapott a Rottenbiller utcai Játékkártyagyár és Nyomda épületében. Születésnaposunk hétévesen kezdett zongorázni tanulni Ehrenfeldné Bán Stefánia tanárnőnél, aki felfedezte Gyuszi tehetségét és segített neki bejutni a VII. kerületi Kertész utca 30. sz. alatti Konzervatóriumi előképzőbe. 1966-tól a Konzervatóriumban Kertész Lajoshoz zongora főtanszakra, majd 1967-től Huzella Elekhez zeneszerzésre járt. Így dupla főtanszakos lett, Ránki Dezső a padtársa, Kocsis Zoltán az évfolyamtársa volt. Még a Konzervatóriumba járt, amikor egy iskolatársa megkereste azzal, hogy beatzenekarukba orgonistát keresnek. Így indult könnyűzenei karrierje.
Első komolyabb zenekara a Mini volt, alternatív zenéjükkel hatalmas sikereket arattak leginkább a Bem rakpart 6. szám alatti klubjukban. Repertoárjukban szerepeltek Bartók feldolgozások, valamint az azóta rockhimnuszként elkönyvelt Visszatérés a városba című dal.
A következő - még nagyobb - megmérettetést a Skorpió együttes jelentette. A progresszív rockzene, a maximális hangszertudás minden koncertjük külön élményszámba ment. Mind a stílus, mind a mentalitás a legnagyobb nyugati sztárokhoz volt hasonlatos. A Rohanás című első lemezük több mint 300.000 példányban kelt el.
A Dinamit együttes következett, a
Skorpió teljes legénysége magára hagyta Frenreiszt, kiemelte Vikidál Gyulát a P. Mobilból és berobbantak. Az első, bemutatkozó fellépésük a budai Skála parkolójában történt
20.000 néző előtt, azonban a zenekarra hamar rásütötték az "államilag támogatott
zenekar" bélyeget és ebben van is valami. Bár annyira ekkor sem voltak támogatva,
mint az LGT, de valóban minden segítséget megkaptak. Az akkor és az egy évvel
későbbi (HÍD) albumon nagyon sok igényes rocksláger jelent meg, ám a zenekar a média
örökös negatív reklámjára hivatkozva mégsem bírta sokáig. Persze oknak valószínűbb
a rockzene haldoklása, az egyre kevesebb rajongó. Stílust kellett váltani.
Rövid ideig a Kormoránban zenélt, majd nagy tervekkel megalakult a svéd - magyar nemzetközi szupergroup a Safari, vagy P.S. Band, de a siker - a szakma teljes elismerése ellenére - elmaradt. Gyula rövid időre visszanézett a Kormoránba, majd feleségével, Sárdy Barbarával megalapította a Papp-Sárdy n.b.b. (Mother Funker) zenekart, mely kisebb- nagyobb kihagyásokkal a mai napig működik. A P. Mobil következett négy éven keresztül, majd az újra alakult Dinamithoz csatlakozott.
2013-ban újra elindult a legendás "Ős" Mini, felelevenítve a hatalmas sikereket, 2019-ben Mándoki László Bartók lemezén szerepelt világsztárokkal. 130 albumon közreműködő vendégzenészként és szerzőként. Közel 100 színdarab színrevitele zeneigazgatóként budapesti, vidéki, vagy éppen határon túli magyar színházakban: prózai darabok kísérőzenéje, Broadway-musical, magyar zeneszerzők által írt művek, filmzene. Szerzőként, két saját színházi alkotás: Madách, Az ember tragédiája című darabja alapján írt rockopera, valamint Schiller, Ármány és szerelem című művéből komponált ba-rock musical, Demjén Ferenc dalszövegeivel.
Az Iternationatal Songwriting Competition nemzetközi dalíró- versenyen, 15.000 szerző közül a legjobb 15 közé választva, döntős volt instrumentális kategóriában, Rhapsody in Paris 1789 c. művével.
És most térjünk vissza az október 11-i eseményhez! Nagyon sok fellépő lesz változatos programmal, igazi kavalkád.
A fellépők
Török Ádám, Kézdy Luca, a Skorpió együttes, a Dinamit együttes, Rudán Joe, Kurkó József, Békefi Viki, Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Varga Miklós, a Safari együttes, Zalarnay Sarolta, Charlie, és az Ismerős Arcok együttes.
Készítette: Máthé József "Fiery"