Mobil ÉS Mánia - Koncert a Barba Negra Red-ben
Amikor tavaly ősszel megtudtam, hogy a Mobilmánia az idén is nagyszabású koncertet tart, az elmúlt évek tapasztalata alapján tudtam, hogy ott a helyem. Zefi minden évben kitalál valamit, hogy összehozza a sportcsarnoknyi rajongótábort. Az ötlet most az volt, hogy a Mobilmánia legénysége erre az alkalomra összedob egy egész estés P. Mobil, majd másnap egy Mobilmánia időszakból álló koncertet. A kihívás óriási, de - mint azt a banda folyamatosan bizonyítja - nem megugorhatatlan.
Mindenki tudja rólam, hogy sosem voltam P. Mobil rajongó - noha a "kiskonyhában" rengeteg fantasztikus dal készült el - és sokáig a Mobilmánia sem volt a szívem csücske, azonban történt valami, amitől a véleményem gyökeresen megváltozott. A zenekar egy jó ideje már olyan minőségi szintet ugrott, ahová csak az igazán komolyan vehető produkciók juthatnak el. Sajnos, vagy szerencsére, de ezen a szinten már nincs sok zenekar. Szóval, ha valami jó és jól is működik, azt illik elismerni.
A fent említett okok miatt a tervem az volt, hogy csak szombaton, a Mánia-napra megyek el. A P. Mobil dalok már amúgyis a könyökömön jönnek ki. Évtizedek óta akármilyen koncertre megyek, valaki mindig kötelességének érzi, hogy Mobil nótával szórakoztassa a nagyérdeműt. Nem szeretem, ha valaki mások munkájával, eredményével azonosítja magát. A lehetőség mindenki számára adott, lehet írni saját nótákat is. Szóval a "mindenhol Mobil szól" történet már ugyanannyira unalmas, mint az ezerszer-tízezerszer lemásolt Pandora's Box szerzemény, a Zöld, a bíbor és a fekete -, amivel engem már simán ki lehet kergetni a világból. Lassan elérem azt, hogyha valaki nem tűzi a dalt műsorára, nálam már az is jópontot ér. Ugyanilyen a "legújabb" divatsláger, a Nélküled is. Szeretem, ha olyan zenész adja elő a művet, akinek valóban köze van hozzá.
Na szóval január első napjaiban megcsörrent a telefonom és meghívást kaptam mindkét előadásnapra. (Hát igen. Aki ismer, az tudja, hogy oda megyek, ahova hívnak, vagy ahova érdemes menni. Persze, sok esetben így sem jutok el mindenhová.) Alaposan megrágtam a dolgot és úgy döntöttem, hogy mégiscsak adok egy esélyt a Mobil daloknak, hiszen a zenekar tagjai közül a "nagy időkben" sokan alaptagnak számítottak és nem mellesleg ők is részesei voltak a nagy múltú banda hírnevének erősítésében, ráadásul nem akármilyen dalokkal járultak hozzá a sikerhez. Elmentem a Mobil-napra és jól döntöttem.
Nyitás után néhány perccel megérkeztem és az első meglepetés az volt, hogy már ekkor félig tele volt a Barba Negra Red dühöngője. Hamarosan beindult a henger, mindkét nap vendégzenekara, a Stardust. A társaság elég jól nyomta, igényesek voltak a dalok, megvolt a zenekari összhang, szépek voltak a vokalista lányok, azonban valahogy semennyire nem illett a képbe. Óriási hátránynak tartom, hogy egy magyar közönségnek egy magyar zenekar nem magyarul énekel. Ez nem az a sznob korosztály és rajongótábor, akiket meg lehet venni pár angol szóval. Sajnálom, mert a Stardust zenei csemegeként egy az egyben visszahozta számomra a '80-as évek rock és új hullámos időszakát. Szerintem nem volt jó ötlet egy Journey, Thin Lizzy TOTO, Whitesnake stílusú banda a Mobil éveket játszó Mobilmánia előtt. Ezen akár vitatkozhatunk is. Ettől függetlenül mondom, jó kis zenekar lenne, ha tudnának magyarul, vagy azt a közeget találnák meg, amelyik kajálja az idegen nyelvet, pedig ugye a zenekar énekese Horváth Ákos, vagyis a Kis Charlie, tehát Charlie fia. Na, a fater például tud magyarul énekelni!
Mire Zefiék megérkeztek a színpadra, a Barba Negra olyan volt, mint egy heringes doboz, úgy megtelt a placc. A szervezők simán kitehették a "megtelt" táblát. Kissé meglepődtem - bár nem kellett volna -, hogy a fiúk/férfiak úgy kb. 70%-ban képviselték magukat. Erről eszembe jutott a hajdani mondás, hogy a lányok siránkoznak, hogy miért nincs két életem, amire a fiúk azt felelik, hogy a válasz csak annyi, hogy kettő nem lehet! Szóval már a '70-es években is úgy volt, hogy a Piramisra a csajok jártak inkább, Mobilra pedig a fiúk. Ahogy látom, ez ma sem történik máshogy.
Bár hallottam az előkészületekről, a hangulati tervekről, de amikor Zefi, Bajnok és Gamsz Árpi Mándoki bajuszában jelentek meg, felsírtam és nem fájdalmamban. Az ötlet ragyogó volt, az időugrás látványa mosolyt fakasztott az arcokra. Egyébként az emelvény látképe is a '80-as éveket idézte és sajnos néha a hangosítás is, de ami számomra a legfontosabb, a közönség is a rég elfeledett "csöves-kultusz" hangulatába került. Nagyon régen jártam már olyan rock koncerten, ahol a közönség végig üvölti, ugrálja és csápolja az előadást, ezúttal ez történt.
A Mobilmánia zenekar előtt végig hullámzott a tömeg és a csapat közben fent a színpadon mindent elkövetett, hogy szünet nélkül végig így maradjon. Talán túl sokat is tettek azért, hogy ez a nap a lehető legszebb emlékekkel végződjön, de erről talán később. Kintről úgy tűnt, hogy a bulit a gitárfenomén, Nusser Ernő élvezte a legjobban. Ő a tőle megszokott magabiztos virtuózitással játszott. Zefi tökéletesen meglátta benne a tehetséget és a profizmust. Ernő gitárjátéka a már bevált látványelemeken kívül olyan energiát sugároz kifelé, amit nagyon kevés rockzenész mondhat el magáról. A szólóinak különleges íze van. Nem hiszem, hogy túl nagyot mondanék azzal, hogy ő ma Magyarország egyik legjobb gitárosa. Zefi természetesen az egész estét a billentyűk mögött nyomta, a dalok összekötő-szüneteiben pedig legtöbbször ő beszélt. Méretes bajusza alól kicsit furcsán törtek elő a szavak, de tiszta és érthető volt ráadásul jókat mondott. Bajnok ezen az estén kissé háttérben mozgott, még akkor is ezt mondom, hogy elénekelt egy pár örökzöldet ő is. A játékával ezúttal sem volt gond, a bajusz alatt mosolyogni is tudott, miközben hozta a szigorú tempót. A dobok mögött a magasban Donászy Tibor hozta a tőle elvárt minőséget, lentről nem éreztük, hogy tériszonya lenne, ugyanis a dobszerkó olyan magasan volt, hogy a fejebúbja szinte a tetőt érintette. Persze egyetlen percig sem volt veszélyben, de bennem azért előtört egy 1984-es Első Emelet koncert, amikor Berkes billentyűje volt a színpad felett vagy hat méterrel és ő bizony akkor egyszer - nem is kell többször - hátra lépett. A zuhanó bombázó kutya fasza volt hozzáképest. Ezen az estén egy új gitáros mutatkozott be, akinek a becsületes neve Szijártó Zsolt. Ő - talán az első közös fellépés miatt - eleinte kissé megilletődötten pengetett, de aztán kapott egy rövid blokkot, ahol megmutathatta tudását. A demóból nekem az a látványos elem tetszett, amikor Zsolt a tarkója mögé feszítette a hangszert és úgy mutatta be Monti Csárdását, de ezt már a teljes banda kíséretében. A színpad huligánja, az egyik legjobb Mándoki hasonmás, a zenekar frontembere, Gamsz Árpi, aki az egész koncert alatt kifejezetten otthonosan mozgott és viselkedett, mintha állandóan ennyi ember előtt lépne fel. Na jó, a Mobilmánia sikereinek köszönhetően mostanában valóban minden évben ezrek előtt játszanak. Egyébként ezen az estén Árpi előtt nem volt akadály, hiszen olyan magasságokat énekelt ki, amilyet mások még fütyülve sem képesek. Bizony sokszor eszembe jutott, hogy marad-e ebből az őserőből másnapra is valami.
Mivel ez a nap a P. Mobil időszak előtti tisztelgés volt, a repertoárban természetesen legendás P. Mobil dalok hangoztak el, elsősorban a saját szerzeményekre koncentrálva. Ezen az estén nem lehetett kedvenc dalt kiemelni, mert mindegyik egy külön életmű (mint azt látjuk a többezer tribute zenekar által képviselve). Régen éreztem már egy kétórás koncert után, hogy ez nagyon rövid buli volt és nem úgy láttam, hogy "na, ők is megtalálták ezt, vagy azt a dalt"...
Másnap, kicsit fáradtabban indultam el a Barba Negra Red felé és a kezdésig azon gondolkodtam, hogy a tegnapi hangulatot vajon lehet-e fokozni. Az akkor még eszembe sem jutott, hogy a zenekarnak mennyire lehet fárasztó ez az erőltetett menet. Hamarosan megkaptam a választ. Ezen a napon a színpad már modernebb háttérrel várta a nagyérdeműt és a zenekar tagjai is megszabadultak a bajusztól és azt kell mondjam, hogy néhány "apróbb" technikai problémától eltekintve nem is volt nagyobb gond.
A legenergikusabbnak továbbra is Ernő tűnt, aki ezen a napon is magabiztosan gitározott, de a színpadon kevesebb volt a mozgás, a nagyterpesz, ami a hangulaton mit sem változtatott. A Mánia-dalok gyorsan tovább repítették az együttest a nehézségeken. Aki mindkét nap ott volt a bulin, az átérezhette, hogy bizony nem piskóta ez a folyamatos leterheltség. Persze, aki ismeri Zefit az nagyon jól tudja, hogy az a szó, hogy fásultság, nem létezik egy Mobilmánia koncerten, a közönségnek mindig a maximálisat kell nyújtani. Azt este sztárvendége, az örök tiszteletbeli tag, Vikidál Gyula volt, akinek már a neve hallatára is felrobban a koncertaréna. A legendás frontember szintén rendkívül kitett magáért, nem véletlenül rajonganak érte a mai napig annyian, mint azért az emberért is akit szintén nem szabad kihagyni a felsorolásból, bár most nem volt a színpadon, de az oldalfronton jelen volt a zenekar dalszövegírója, Horváth Attila.
A műsor végén előkerült egy olyan szerzemény, amit majdnemhogy lehetetlen élőben eljátszani, ez a Nincs szivárvány. Nos, Zefiék mégis megpróbálták és ezt a szintet is megugrották. Jó. Az igazán magasak azért már nehezen törtek elő Árpi torkából, de ez érthető - ha már egyszer így lett megírva -. Felmerült bennem, hogy vajon jobban járt volna a csapat, ha a koncert elején nyomják el, de aztán rájöttem, hogy ennek valószínüleg így kellett történnie.
A rajongók az utolsó pillanatig élvezték a magas színvonalú bulit. Erre a rövid időre elfeledkezhetett mindenki a problémájáról és átadhatta magát a könnyed kikapcsolódásnak, a rockzenének. A zenekar tagjai pedig most egy rövid ideig kifújhatják magukat, hogy aztán teljes energiával újra munkába állhassanak. Zefit ismerve már meg van az új célkitűzés, az új nagy dobás, talán egy "mégnagyobb koncert valahol, valamikor, talán még ebben az évben"...
Írta: Fiery