Mindhalálig Karthago - Kocsándi Miklós

A dob mögül más a világ

Kocsándi Miki zenei pályafutása elején gitárosként indult, amíg az akkori dobosuk ki nem jelentette, hogy ő már öreg, meg a család miatt abbahagyja a zenélést, keres magának egy "rendes" munkát. Miki szerencséjére a régi dobos a próbateremben hagyta a felszerelését, azon csak úgy kedvtelésből elkezdett gyakorolgatni. Egyszer az egyik haverja lehozta az új gitárját és mutogatta, hogy szól, Miki pedig poénból beült a dob mögé és elkezdte kísérni. A banda tagjainak annyira megtetszett a pontos, tiszta játék, hogy ettől a naptól kezdve nem volt vita, a dob lett a hangszere. Mivel eddig is minden zenekarban vagy vokálozott, vagy énekelt, ezért természetesnek vette, hogy a dob mögött is hallatni fogja a hangját. Legtöbbször olyan dalokat énekelt el, amiket a többiek nem vállaltak be, de neki ez is fényesen sikerült.

A dobos mesterség rejtelmeit Pálmai Zolitól (akkor P. Mobil) és később Szendrei Pistitől (Wastaps) leste el. Az alapokat már magától nyomta, de ők a tutit mutatták. A két különböző stílusú tanár oktatgatása a későbbiekben nagyon jól jött, hiszen Szendrei funky, Pálmai pedig rocker típusú dobos volt.

A Szerencse katonája

A Napsugár együttesben Bill is énekelt, de volt olyan időszak, amikor Cserháti Pityi volt a billentyűs Sárvári Vili és Tóth Zoli gitározott. Visszatekintve egy ez egy szupergrupp zenekar volt. A próbaterem a Mahart Klubban volt a Vigadó téren. Itt nem csak gyakoroltak, hanem kluboztak is. 1976 nyarán - egy évvel a Ki Mit Tud tévés vetélkedő előtt - valahol a Balaton mellett játszottak, és Tóth Zoli lekeveredett a Jugoszláv határra, ahol megfogták. Akkor a disszidálás büntetendőnek számított, négy hónapot ült ezért Kaposváron. Bevonták az útlevelét, így a Ki Mit Tud után nem mehetett a zenekarral külföldre. Ekkor került a csapatba Sárvári Vili, de Zoli szabadulása után mindketten a zenekarban maradtak.

1977-ben eljutottak a Ki Mit Tud legjobbjai közé. Akkor ezek a tehetségkutató műsorok is másként működtek. Ha az ember itt jól szerepelt, az már egy bizonyos kiemeltséget jelentett az ország bármely pontján. Persze, rossz zenészeket akkor nem engedtek a tévé közelébe. Nem úgy volt, mint most, amikor már szinte ciki bemenni egy-egy műsorba. Nagy szónak számított a tévében szerepelni, hiszen ez volt az egyetlen olyan információforrás, ahol az arccal együtt megismerhették a hangot is. Már a selejtezőnél problémával találták szembe magukat, mert a konkurenciát jelentő Spirál együttes a KISZ központi Művészegyütteshez tartozott, így nyilvánvaló volt, hogy nekik kell tovább jutniuk. Így is történt, de amikor kiesett volna a Napsugár, a közönség szavazatai alapján mégis tovább juthattak. Végül a fesztivált a Color együttes nyerte, Mikiék ezüstérmesek lettek.

Ha valaki szerepelt egy ilyen népszerű tévéműsorban, annak megnyíltak az ország kultúrházainak kapui. Egy idő után már annyi buli lett, hogy már azt sem tudták, mikor, merre járnak. Miki nagyon fontosnak tartotta, hogy más koncertekre is eljusson, tanuljon más zenészektől. kedvenc helyei közé tartozott a Csepeli Ifjúsági Park, vagy a Radnóti Művelődési ház. Sokszor megfordult Radics Béla koncertjein, Tűzkeréken.

Az Éjszaka Vándora

Az, hogy mikor és hogyan léphetsz tovább az mindig a véletlenen alapul. Ilyen véletlen játszódott le a Napsugár zenekar végóráiban is. A Napsugár előrébb nem tudott lépni, így a levegőben érett a változás. Ebben az időben Zeffer Andrásék lementek a klubba a gitáros játékát megnézni, de a koncert után végül Mikihez sétáltak oda, hogy lenne-e kedve játszani az S.O.S. zenekarban. Hirtelen jött a felkérés, de úgy gondolta, hogy meg kell próbálni, talán elérkezett a kiugrási lehetőség.

Miki lement egy próbára, ahol Szegvári Gábor, énekes, és Zeffer András billentyűs várta már. Időközben elkészült egy musical, amit Boros Lajos és Trunkos András írt, ez volt a Bekapcsol a Bosszantógép, ahol az S.O.S. volt a rockzenekar, Karsai Gizi pantomim és szerepelt még a 100 Folk Celsius, mint folk együttes. Mindenből egy kicsi. Rockzene, színház és természetesen a művészegyüttes. A nagy áttörést mégis a Krokus koncert hozta, mert előttük játszott az S.O.S. úgy érezték, hogy elérkezett a pillanat, most sztárok lesznek.

Egy szombati napon, Miki otthon, Csepel-csillagtelepen pihengetett, amikor megszólalt a kaputelefon. Gidófalvy Attila és Kiss Zoltán érkeztek hozzá. Elmesélték neki, hogy a "Corvinás" Szigeti Feri alapított velük egy rockzenekart és egy rettentően jó dobosra lenne szükségük, és rá gondoltak. Miki úgy gondolta, hogy Szigeti elég ismert személyiség és biztosan valami komolyat akar létrehozni, de azért egy kis időt kért, mert nagyon szerette az S.O.S. együttest, ráadásul a befutás kapujában álltak. Gidóék megértően azt felelték erre, hogy rendben, de hétfőn találkozó és aláírás. Egyre népszerűbb zenekarnak számított az S.O.S., így nagyon nehéz volt a választás. Mivel sok időt nem hagytak Mikinek a gondolkodásra ezért nem volt mit tenni, igent mondott.

A fények, a hangok, az árnyak

Budapesten, a Mini előtt kezdett a Karthago együttes a Danuvia művelődési házban, majd következett az első önálló klub, a Metro klub. Lement az első nóta, lement második, de akkor már érezték a zenészek, hogy egyre jobban figyel a közönség. A végére fergeteges buli lett. A közönség száma koncertről-koncertre duplázódott, aztán a negyedik buli környékén már akkora tömeg állt kint az utcán, hogy a rendőröket hívtak segítségül. Összeállt az ötös fogat, mindenki tette a dolgát és az újszerűnek számító zene előadása mellett Tamás pattogott, repült a levegőben, Gidó tologatta a Hammondját, Kiss Zoli evezett a basszusgitárjával, Feri pedig egy hatalmas lepedőbe burkolva lebegett.

Hiába lett egyre népszerűbb a Karthago, az első időkben nem volt annyira egyszerű a dolguk, hiszen a bulikon megjelenő Beatrice rajongók folyamatosan árulózták Gidót. Erre az volt Gidó válasza, hogy nem szabad összeveszni a rajongókkal, inkább még jobban kell csinálni. Sokszor dobáltak be sörösüvegeket, amik aztán a hangfalon, vagy a színpadon csattantak, de olyan is volt, hogy Mikit találta el valami kemény tárgy. Igyekezett a banda a provokációra nem reagálni, dolgozni kellett tovább. Egyszer a Budai Ifjúsági Park falára kiírták, hogy "Gidófalvy ma meg fogsz dögleni". Rengeteg civil ruhás rendőr cirkált a közönség sorai között, de a zenekar erről az egészről nem tudott semmit. Ment a buli és volt egy srác, aki imádta a zenekart és fel akart mászni a színpadra. Szerencsétlent kékre-zöldre verték, majdnem eltörték kezét-lábát. Aztán egyszer csak megszűnt ez a hadviselés. Az Áruló című dalt pont ezek miatt az incidensek miatt írta Szigeti. A zenekar ezek után is ugyanúgy megszakadt a színpadon, ha kevesen voltak - vidéken -, mint amikor tele volt valamelyik ifjúsági park. Azokat kell megtisztelni, akik ott vannak.

Persze nem csak a koncerten voltak a zenészek egységesek, például a próbákon, egymás szerzeményeit is együtt dolgozták ki. Azóta is úgy írják a dalokat, hogy valaki lehoz egy ötletet, "te figyelj ez így működik, játszd ezt", erre jön a másikunk egy újabb elképzeléssel, majd bekapcsolódik a harmadik és mindannyian boldogok vagyunk. A Karthago együttesben mindenki imád hangszerelni. Soha senki nem bántja a másikat, inkább örülnek a segítségnek. Főleg Mikinek köszönhetően megismerték a Kansas, a Forigner, vagy a Journey nótáit, és ezek a dalok mindig nagyon jó irányba terelték a zenekar stílusát is.

Miénk az éjjel

1981. februárban, amikor meghalt a srác egy Karthago koncerten, az nagyon furcsa érzés volt. A zenekar tagjai a helyszínen talán nem is fogták fel, hogy mi történt. Ezután/emiatt egy rövid ideig a szervezők nem merték meghívni a csapatot, mert elterjedt a hír, hogy a koncertjeiken általános a verekedés meg egymás eltaposása. Amikor Szigeti Feri levitte a próbára a Requiem című dal ötletét, Miki nagyon nem szerette volna, mégis ez a dal lett az, amivel a mai napig megemlékezhetnek a szomorú sorsú srácról. Feri megmutatta a dalt, a zenészek meghallgatták, de nem nagyon akarták eljátszani. Végül megállapodtak abban, hogy egyetlen egyszer eljátsszák az ifi parkban. Eljött a nap és megszólalt az emlékdal. Amikor elhallgatott az utolsó akkord is, az öt ember a színpadon, némán lehajtotta fejét, síri csend lett a parkban, de talán egész Budán. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz a közönség reakciója. A néma csendben csak a mikrofonok búgtak, egyszer csak irdatlan ordításba kezdett a közönség, vagy háromszor kellett ismételni. A Budai Ifjúsági Park minden ott lezajlott koncertet rögzített és az ezen az estén történteket is felvette. A hétvégén pedig leadták a Petőfi rádióban és innentől nem lehetett eldugni a dalt, kötelező szám lett.

Csak a zene szól

A Karthago dalt kivitte a lemezgyár a MIDEM-re és ezt meghallotta az éppen arra sétáló OK Musica producere, Warner úr, aki egyből megszerette a dalt és szerződést is kötött velünk. Ő indította később a Karthago együttest a vilachi fesztiválon. Lejátszották, érezték ugyan, hogy megfogta a közönséget, hiszen mindenki azt gondolhatta, hogy egy kemény rockzenekar elindul lágyan és majd beindul a henger, de semmi ilyesmi nem történt. Ez biztos meglepetés volt. Az előadás szombaton volt, hétfőn már kapható volt egész Ausztriában a lemez. Gyönyörű szálloda, Mercedes vitte a zenekart, fotózások, interjúk, amikor besétáltak az osztrák EMI székházba, a folyosó tele volt emberekkel és hatalmas tapssal fogadták a zenészeket.

A Karthago ezek után bejárta Ausztriát, Németországot és Svájcot. A külföldi turné jókor is jött, mert Magyarországon alábbhagyott a rockzene utáni őrület. Amikor pedig otthon voltak, egyre kevesebb koncertlehetőség akadt. Lassan a nyugati szál is elszakadt. A zenészek elkezdtek önállósodni, így a Karthago fontossága háttérbe szorult. 1985-ben még a Karthago nyitotta a Petőfi Csarnokot, majd azzal a lendülettel be is fejezték egy időre. Feri elment a Szovjetunióba Varga Miki zenekarával Karthago néven, de akkor már mindenki teljesen más utakon járt. Miki a 100 Folk Celsius zenekarban találta meg új helyét, még ha fájó szívvel is.

Az ezredforduló

1990-ben megkereste a Petőfi Csarnok szervezője Szigeti Ferit, hogy ötéves lesz a Petőfi Csarnok és a Karthago együttessel szeretnék megünnepelni. Újra együtt volt a banda, ráadásul egy óriási teltházas koncertet sikerült összehozni. A hihetetlen siker ellenére továbbra is nagyon ritkán lépett fel a Karthago, egészen 2003-ig, amikor végre leült a csapat és megállapodtak abban, hogy együtt kell folytatni, minden más háttérbe szorul.

Amikor újra összeállt a Karthago, Miki számára újra ez a zenekar lett a legfontosabb. A Country banda döntését elfogadta és megoldották helyettessel. Talán azért is nem lehetett nagy gond, mert a 100 Folk Celsius arca Orbán Józsi volt, amíg ő dumált, a kutyát nem érdekelte, hogy ki dobol, vagy gitározik hátul. A Karthago viszont ez az öt ember, ez az öt arc immáron 40 éve.

Miki szeret munkálkodni a Karthago lemezeken, úgy érzi, hogy a sok közös munka szellemileg is frissen tartja a zenekart, és még jobban összekovácsolja a brigádot. Nagyon szeret ott lenni a felvételek keverésénél, még akkor is, ha semmi dolga ott. Szereti, amikor egy dal megszületik és a füle hallatára válik nagykorúvá. Ilyen volt a Senki lánya című dal is, ami úgy keletkezett, hogy otthon ült és a fejében már megvolt az egyszerű zenei alap. Levitte az ötletet a próbára és ott közösen felépítették. A Karthago egy igazi jó társaság. A mai napig ott lebeg Miki szeme előtt, amikor még a papírgyári strandra mentek le és a kisszínpadra fel volt pakolva dobszék meg egy szakadt dob cucc, aztán elmúlt pár év Budai Ifjúsági Park, Budapest Sportaréna, Amerika...

Készítette: Fiery