Minden korszak hoz valami újat - Szűcs Gábor interjú

Szűcs Gábor "Medve" rendezte a Kék, kék, kék című tévéjátékot, amelynek alapját az Egressy Zoltán nevével fémjelzett, azonos című színdarab adja, és amelyet még 2010-ben a Győri Nemzeti Színház vitt színre. A film 2021 késő őszén kerül képernyőre, a rendezőt a forgatás kulisszatitkairól kérdezem, és a filmen keresztül még igen sok témát érintünk. Kellemes olvasást mindenkinek! (Máthé József "Fiery")

"Aetas semper aportat aliquid novi"

A történet röviden:

A szétesőben lévő, nem túl acélos minőségű Filadelfia Vándorcirkusz vissza nem térő lehetőség előtt áll: csatlakozhat az World Circus (WC) európai tagozatához. Ehhez mindössze egy elfogadható színvonalú előadást kell produkálnia. Csakhogy a családi vállalkozás tagjai között súlyos ellentétek feszülnek és nem is biztos, hogy a társulat meg tud felelni a magas minőségi elvárásoknak...

Mennyire volt nehéz a színdarabhoz képest a forgatás?

A Kék, kék, kék baromi jó lehetőség volt, bizony érzi az ember, hogy a színészeinknek minden tehetsége mellett fel kellett venni ezt a munkastílust is. A filmben máshogy kell játszani, a film teljesen más önkifejezést igényel, mint a színház. Például, ha közelit vesznek és hirtelen mindenki a színészre figyel, belemásznak az arcába, az operatőr az orra elé tolja a kameráját, elkezdik bevilágítani stb., az már önmagában megnehezíti a koncentrációt. Nehéz feladat, hogy ugyanolyan laza, olyan bájos legyen a filmen is, mint a színházban, a kis játékait ugyanúgy hozza, és ne foglalkozzon ezzel a rengeteg emberrel maga körül. Minden körülmény arrafelé hat, hogy a színészt "tehetségtelen állapotba" hozza, de hát azt szoktuk mondani, hogy a zsenialitás nálunk munkaeszköz, ezeken felül kell tudni kerekedni.

Vannak színészek, akik alkalmasak a filmes szerepek eljátszására és vannak, akik nem. A többség számára - legfőképp a tapasztalat hiánya miatt - a nyugodt állapotot nekem, mint rendezőnek kell biztosítanom, hogy mialatt 40-50 ember áll körülötte, ne váljon görcsössé. Mondanám, hogy ha már 64 mozifilmben szerepelt, akkor visszalazul, de ez egy kis ország, kevés idővel, kevés pénzzel, ezért ez sajnos szinte lehetetlen. Egy nálunk lényegesen nagyobb tehetséggel, nézőszámmal és filmiparral rendelkező országban ezt lehet biztosítani a színészeknek, itt viszont bele kell ugrani a mélyvízbe, és igyekezni kell elsőre profiként megoldani a feladatot.

Mekkora kihívás egy szinte egyetlen helyszínen játszódó színdarabból filmet készíteni?

Én a Győri Nemzeti Színházban rendezek. Az igazgatóm, Forgács Péter, a nyáron felhívott, hogy van egy projekt, amiben együtt dolgozna a színházi és egy filmes csapat. Az volt a kérdés, hogy Egresssy Zoltán Kék, kék, kék című darabjából készülő tévéjáték elkészítésében és megrendezésében dolgoznék-e. Nagyon tetszett az ötlet, ezért a válaszom egyértelmű igen volt. Ez egy tipikus színdarab, ami egyetlen helyszínen játszódik, de ezzel kapcsolatban bennem nincsen kérdés. Ha az a kérdés, hogy egy cirkuszi társulat életéből lehet-e jó tévéfilmet készíteni, szerintem lehet. El kell fogadnunk, hogy ez a történet nem John Voo akciófilmje, ahol "végigsöprünk" a fél világon, nem egy világsztár csapatról szóló történet, hanem egy magyar, kidőlt-bedőlt, általunk nagyon is jól ismert társulatról szól. Olyan érzésünk van, hogy ők sosem halnak meg, csak mi. Az ükapáink is már az ő produkciójukat nézték, apáink is, mi is, és majd a gyerekeink is rajtuk szórakoznak. Ez a társulat generációk óta pont ezzel a plakáttal, pont ezzel a műsorral, pont azzal a bohóccal, ugyanazokkal az artistákkal vonul végig falvakban, kisebb városokban. Kétségtelenül van ennek az életformának egy furcsa, bizarr bája, mégpedig az, hogy ezek az emberek vállalják ezt a rendkívül mostoha életformát. Faluról-falura felállítják a sátrukat és hozzák az együgyű számaikat, amik már annyira hozzánk nőttek, hogy tulajdonképpen ez az, ami bennünket szórakoztat. Egy ilyen társaság ihlette meg Egressy Zolit, és így született meg a Kék, kék, kék.

A történet drámaiságát az adja meg, amikor ez a kis csapat felkelti egy olyan nagy tekintélyű, hatalmas világszervezet érdeklődését, mint a World Circus, miközben mi pontosan tudjuk, hogy az igazi cirkusz ma már nem ez. Tudjuk, hogy van egy Cirque du Soleil, egy Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál, a kínai cirkuszok több száz, vagy akár ezeréves tradíciója. Ma már működik a modern cirkusz, ami több akar lenni és több is. De a Filadelfia cirkusz nem ez. Ez a mi kis magyar valóságunkban létező, ZS- kategóriás társulatunk, ami azért érdekes, mert az a tény, hogy felfigyel rá a világ elsőszámú cirkuszi szervezete, önmagában hordoz egy drámaiságot, ami alatt be tud omlani egy ilyen kis társulat.

Rendezőként ezt a témát kellett feldolgoznom, és nem rettentett el az sem, hogy a történet két helyszínen játszódik. Persze, van olyan film, ami több városban zajlik, és összecsattan negyven busz. A mi filmünkben nincsenek autós üldözések, robbanások. El kell fogadnunk, hogy ez a történet vagy önmagában megtalálja a közönséget, és hordoz annyi izgalmat, feszültséget, ami elég ahhoz, hogy a képernyő előtt tartson, vagy azt mondja a néző, hogy ez nem az ő mozija, tessék felrobbantani azt a negyven autót!

Milyen lehetőségeket látsz a filmben?

A Kék, kék, kék egy első találkozás a színház és a producer cégek között. Szerintem ez egy baromi jó ötlet. A koncepciót egy olyan ember találta ki Káel Csaba személyében, aki otthon van a színházi és a filmes világban is, pontosan látja az átfedéseket és a határvonalakat. Mi kicsi ország vagyunk kis piaccal, nem úgy, mint az Egyesült Államok, ahol differenciálódni tudnak a színházi, a show business, a filmes és a televíziós szerepek. Káel Csaba jó érzékkel ismerte fel, hogy ha a színházi és filmes szakmát összehozzuk egy közös produkcióban, az termékenyítően fog hatni mindkét csoportra, mert jó lehetőség arra, amiről korábban beszéltünk, hogy a színészeink találkozzanak a filmmel, a filmesek pedig megismerkedjenek kiváló színészekkel. Az, hogy együtt csinálhatnak filmet, egy folyamat első lépése, egy nagy lehetőség.

Ugyanazon egyetemen tanulnak a színházi és a filmes szakemberek?

Valahogy úgy alakult, hogy egyetlen intézmény képzi őket, de valójában sose kapják meg a filmesek a kézenfekvő megoldást a "szomszéd osztályból", ezért inkább "kívülről" hívnak színészeket. Olyan, mintha nem egy egyetemen tanulnának. Amikor a főiskolára jártam (1988-1992), akkor sem volt olyan természetes és olyan rendszeres a kapcsolat, mint ahogy gondolná az ember. Mintha a Szentkirályi utcát és a Vas utcát földrészek választanák el egymástól.

Hogyan közeledik egymáshoz a két csapat?

A színházi rendezőnek nagyobb jártassága van a színésszel való kommunikációban, mint egy filmes szakembernek, akár instruálásról, akár színészvezetésről van szó, hiszen közös nyelvet beszél a színpadot jól ismerő, de a sokéves filmes gyakorlattal általában nem rendelkező művészekkel. A színházi rendezőnek viszont nincs a képalkotás szabadságából adódó, szinte végtelen asszociatív lehetőség praktikus megvalósíthatóságát biztosító gyakorlata, ami során egy filmrendező - sok filmen keresztül - megtanulja azt, hogy ez a formanyelv elképesztő szabadságot nyújt arra, hogy ugrálhat térben, időben, közelikben, távolikban, totálokban, díszletben és helyszínben. Ha úgy áll a helyzet, hogy mindent szabad, tapasztalat híján elveszettnek érezheted magad.

A film technikai sport, olyan technológiák kapcsolódnak hozzá, mint a képrögzítés, a kameramozgatás, a világítás és egyéb szoft-, és hardver lehetőségek. Ilyen szempontból a két műfajt - ha jól akarja valaki csinálni - mérföldek választják el egymástól. Ami viszont igaz mind a színészetre, mind az operatőri munkára, vagy akár a rendezés természetére is, hogy a tehetség mellett irgalmatlan nagy tudást kell összeszedni. A tehetség csak 10-15%, minden más az, amit majd kibontakoztat a tapasztalat - vagy nem.

Milyen érzések maradtak benned a forgatás után?

A Kék, kék, kék című filmmel kapcsolatban azt érzem, hogy most még csak leforgattuk, van még mit dolgozni vele. Feszes forgatási menetrendet valósítottunk meg, mivel a pályázat alapján az ütemtervünknek igazodnia kellett a színházi évadokhoz, valamint a pandémiás helyzethez. A film előkészítésekor még úgy képzeltük el, hogy szabadtéren forgatunk, ott építjük fel a cirkuszi sátrat. Ki is néztünk két-három külső helyszínt, de ahogy haladt az idő, kiderült, hogy még télen le kell forgatni a filmet. Azzal szembesültünk, hogy a szabadtéri forgatás kivitelezhetetlen, mert szétfagy mindenki. Egy praktikus szemponton lényegesen túlmutató koncepcionális váltást hozott maga az élet: egy döntést, amit nem a rendező hozott más elképzelés alapján, nem a producer hozott pénzügyi szempontok alapján és nem is az igazgató hozott a kettő közös elképzelése alapján. Kiderült, hogy ha a realitásnak akarunk megfelelni, nem lehet szabadtéren forgatni, ezért végül egy sportcsarnokból készítettünk stúdiót.

Önmagában ez a film nem lesz naturalista, realista, neorealista. Egy "Dogville típusú" film (Lars von Trier filmje - a szerk.) lesz, egy teljesen más mozi. Ha úgy tetszik, újraépítettünk egy színházat. Nem tudtunk szabadon garázdálkodni a plánokkal (érthetővé teszi a film mondanivalóját és cselekményét a nézőpont és a képmozgás beállítása által - a szerk.), mert a szettet egy irányba tudtuk elkészíteni. A költségvetés bár nagyvonalú volt az NFI részéről, drága vizuális trükkök megvalósítását (pl. a greenboxolást) nem tette lehetővé. De mi úgy voltunk vele, hogy amivel nem tudsz szembe menni, annak állj az élére.

Mik a terveid a COVID utánra?

A színházban - gyakorlatilag a filmmel párhuzamosan - végigpróbáltuk Szigligeti Ede Liliomfi című darabját, amit - mint Mátyás király ajándékát a mesében - be is mutattuk meg nem is, mert a bemutató végül online történt meg. A járványhelyzettől függően a hagyományos bemutatóra is sort szeretnénk keríteni, remélhetően még ebben a negyedévben. A jó hír, hogy elég lesz a főpróbahetet újracsinálni, tehát mégsem legelölről kezdjük. Lóg a levegőben két premier, László Miklós Illatszertára Dunaújvárosban és Georges Feydeau Bolha a fülben című műve, ami egy hármas koprodukció, ugyanis dunaújvárosi, salgótarjáni és győri kollégák is közreműködnek benne. Mindeközben egy operatőr kollegámmal versenyben van még pár filmes ötletünk is...

Készítette: Máthé József "Fiery" - Korrektor: Szabó Dóra