Kamaker László interjú - Túl az Óperencián - 4.rész

Eljutni a megálmodott csúcsra Amerikában, még nem azt jelenti, hogy ott jó helyen vagyunk, de ezt a témát bontsa tovább inkább Kamaker László, hiszen ő élte meg! Az utolsó részben megtudjuk - még ha nem is biztos, hogy megértjük -, hogy miért is jött vissza Magyarországra, ha végre a rengeteg erőfeszítés árán elérte az amerikai álmot... (Fiery)

Dubaiba mentél Amerika után?

Kamaker László: Csökkentek a koncert lehetőségek. A fiam közben kikerül hozzám, felneveltem, több pénz kellett. Az énekes levált már, zenekar nem igen kapott bulikat, mert a vezető nem ment a fellépések után nem úgy mentek a dolgok ahogy a kellett volna. Nekem pénzt kellett keresnem. Nem akartam Dubaiba menni, csak arról volt szó, mennék innen valahova ahol jobban kereshetek. Hívtak több helyi zenekarba is de azok sem kerestek többet. A Facebookon keresztül jött egy megkeresés. Fel voltak téve a promo videóim dolgaim, valaki hallott rólam és mondta Dubaiban van egy banda, ahova SOS-be kéne december közepétõl március végéig, aztán ha akarok maradok. Gondoltam a pénz nem rossz, hát miért ne, három hónapra. Gyerekem elvolt ott egy barátommal. Két hetem volt, hogy százhetven számot megtanuljak.

Megérte?

Kamaker László: Dubai az teljesen más világ. Kanadai zenészek közé kerültem. Van egy Indiai tulajdonosu Ramee szálloda lánc Disco Top40 slágereket nyomtuk. Tudom miért mentem ki, de rájöttem, hogy nem ez a világom. Kész egy szám majd kezded is már a másikat, látszott, hogy az emberek nem a zene miatt mentek. A csajok, a pia, bum bum lüktetés ennyi! Hogy mit játszol az szinte teljesen mindegy. Ez olyan, mintha lenne egy Ferrarid és csak hatvannal mehetsz. Kerestem Dubaiban helyeket, de azt kell, hogy mondjam, nem talaltam számomra tetszõ minõségi zenekarokat. Nagyon sok ukrán megy és nagyon sok kanadai, amerikai zenészek szinte nincsennek. Van ott rockzene, ami nem rossz, de nem folytam bele, amit mi nyomtunk R&B-t Top40 zenéket az inkább mennyiség volt, nem minőség. Amit játszottunk az jó volt oda, mert nem kellett több a közönségnek, de egy zenésznek ez kevés. A fizetés sem olyan magas, mint mondjuk Kínában, Hong Kongban vagy Japánban.

De Japánban az életkörülmények is drágábbak nem?

Kamaker László: Nem tudom, de tisztán keresnek körülbelül négyezer dollárt egy hónapban plusz a szállás. A szerződés úgy néz ki, hogy repülőjegy, a felszerelésed, poggyászod összes útiköltség térítik. Én mikor mentem Dubaiba, kivittem két 88-as billentyűt, állványt, hangmodulokat. Ezer dollár volt csak a szállítás, azt is kifizették, meg visszafele is. Eladtam pár dolgot Dubaiban, mielõtt vissza jöttem. A Yamaha Motif ES8-at és az állványt.

A gyerek közben Las Vegasban maradt?

Kamaker László: Igen az ex barátnőmmel. A régi zenekarom Rhythm Nation zenekar amikor meglátott, nem kellett sok, mondták menjek vissza hozzájuk. Mondtam nem leszek fix tag, csak helyettesítek. Lett ebből négy hónap.

Újra Amerika?

Kamaker László: Larry White, aki a White család a leszármazottja, Bobby Brown-nak volt a zenei igazgatója. Ő azon kevesek egyike aki megbecsült tisztelt és tényleg jó barátomként tudhatom tudhattam. Nem mondom, hogy néha nem szólt be nekem, de ha ő nincs, akkor nem vagyok a zenekarban, a többiek nem igen rajongtak értem. Dubai előtt már megkért, hogy csinál egy lemezt és fel kéne játszani a billentyűket, pár hét, akkor nekem nem volt Dubai szerződésem, és mondtam persze. Gondoltam magamban, miért nem a zongoristáját kéri meg, de nem kérdeztem meg tőle. Felmentem hozzá, csináltuk a számokat, nagyon gyorsan feljátszottam. Pénzről nem beszéltünk, de fizetett. Mondtam Larry, én játszanék a zenekarodban, az övéké mindig nagyon jól ment, ők voltak a sztár zenekar Las Vegasban Nevadában és a nyugati partokon. Mindig kedves volt velem, azt válaszolta, hogy most még nem jött el az ideje. Kérdeztem Larryt mit csináljak, azt mondta menjek ki Dubaiba, és utána meglátjuk mi lesz. Mikor haza jöttem megint játszottam fel neki számokat, és kérdeztem mi van már. Azt mondta várjak. Eltelt így körülbelül egy év, 2014-ig egy Rock és Top40 zenekar, fehérekbõl álló zenekar, gondoltam jó lesz a változatosság. Ezekkel más helyekre jártunk, elég komoly repertoárom lett. Jöttek a kihívások, rájöttem arra, hogy nem szabad csak egy stílust játszani minden zene jó. Be kell fogadni azt is ami nem annyira a favoritod, és el is kell játszani, akkor tudsz róla beszélni. Ha valamit nem ismersz, akkor hülyeséget fogsz mondasz róla. Rájöttem, hogy képezni kell magam. Olvastam is utána, szívtam magamba az információt, tudtam az emberen látszik az intelligencia, színes egyéniség lesz. Ha világot lát valaki, látszik rajta. 2014 Szeptemberén Larrynél vettem fel számokat megint, a lemezére, ami elkészült, ott csak én játszom billentyűn. Ezek után volt egy Pool party, az egyik kaszinókban, nyomtuk kint a medence mellett, volt vagy negyven fok, mondjuk én megszoktam. Larry hívott mindig céges bulikra, ami hat-hétszáz dollárt fizetett, jó pénz volt. Megvolt a buli, és kezembe ad egy A4-es papírokból álló listát, mondom ez mi? Mondja a fellépések, bent vagy a zenekarban. Megörültem, hogy na végre. Onnantól jött igazából a másik világ.

Akkor megint bejött

Kamaker László: Ez a zenekar rögtönzésekkel tūzdelt parti zenét játszott általában. Nem kerültem volna be, ha nem lett volna az előző zenekar. Meg volt szervezve a számok rendszere de bizonyos részeknél idõközökben jam volt. Ott kellett a fül, Larry kiválasztotta azokat, aki képes a színpadon azt a hangzást elérni amit seretne tolmácsolni ami nincs leírva, de érzed. Ez egy másik szint. Szinte semmi nem volt lepróbálva, figyelnem kellett. A közôs munka alkalmakkor akarta ő megtudni, hogy hogy játszom, mondta is néha hogy gyilkos vagyok. Mindenki figyelte Larry-t a basszusgitárost, mint a nyulat. Fogalmam sem volt - de a többieknek sem -, hogy mit fogunk játszani a következõ pillanatban. Egy pillanat alatt be kellett szállni. Ment a zene, Larry beintett vagy kiállt, ott sem olyan jó a hangosítás és ki kellett hallani, hogy mit akar játszani. Azt mondták négyig elszámolsz, nem szállsz be nincs baj, következő négynél bent vagy, de azt, hogy félre ütsz azt felejtsd el. Ezt nem tudta, hogy képes vagyok e rá, ezért vitt el azokra a bulikra.

Az elején nyomtam a számokat, aztán azt mondta Kami, figyelj, hagyd a kottát, ő olvasott kottát, többiek nem nagyon, azt mondta, mi feketék nem így zenélünk. Figyeltem itthon a nagy neveket, elmentem helyekre, szomorú, de nem szólnak úgy.

Ha beteszek egy R&B zenét, akkor tudom, hogy amerikaiak. Itt nem volt baj ha egy dolog szólt öt percig, ezt itthon nem bírják megcsinálni. Nekem a zongora megnyílt, olyan hangokat találtam, amit előtte nem láttam hallottam. A hangok el vannak rejtve a zongorában. Improvizációm is más volt már.

Nagyon kevesen tudnak stage pianon Fender zongora vagy Hammond orgona hangszínen játszani izesen. A zongorista nem tud úgy külön billentyűs technika van. Én ezt megtanultam és mindenki mondta, hogy fekásan játszom. Ebben a zenekarban azért maradhattam bent fehérként, mert sok feka nem tud így játszani. Szól a zene, beszól a basszus, és tudni kell mi jön a dobosnak is, és egységben kell jól szólni. Válogatta a zenészeket, kirúgta, aki nem volt jó. Megtalálta a magot, ezért örült nekem, annak nem örült, hogy elmegyek. Most megint két billentyűse van, volt három is, én két kézzel zongoráztam, ők meg inkább eggyel.

Miért jöttél vissza Magyarországra?

Kamaker László: Úgy terveztem itt összeszedek egy zenekart, hogy megmutassam ott nekik, hogy mi tudunk ilyen zenét játszani, jobban, mint ők. Nyolc év aktív zenélés után beletanultam, most már a legjobbat akarom! Megtanultam rajtuk keresztül ezt a muzikalitást, előadás módot, mikor szól jól a zene.

Vége

Készítette: Fiery