Kamaker László interjú - Túl az Óperencián - 3.rész

Az alábbi fejezetben Kamaker Lászlóval, az Amerikából érkezett billentyűssel az amerikai megpróbáltatásokról beszélgetünk. Fény derül arra is - amit minden gondolkodó ember már amúgy is tudott -, hogy kint sem kolbászból van a kerítés, és nem elég jónak, a legjobbnak lenni, ott is a kapcsolatokon múlik sok minden. Szükség van kitartásra, és egy csomó olyan tulajdonságra, amitől előbbre lehet lépni! (Fiery)

Amerika

Kamaker László: Negatív élmény volt, amikor először mentem ki, hogy nem muzsikálhattam. Először New Yorkban semmi nem tetszett, hatalmas távolságok, lóvé nincs, el kellett mennem dolgozni. Szerencsére beszéltem héberül és mit csinál kint majdnem minden izraelita akár illegálisan is? "Moving" költöztetést. A filmekben is látható, piros "Moishe's teherautókat. Dolgoztam, hamarosan "foreman" főnöki posztig vittem.

Eltelt jó pár év, a fiatalságnak annyi. Lementem Chicagoba, majd vissza New Yorkba. A zenével semmi nem történt. Ez szomorú korszakom volt. Gyakorolgattam, de semmire nem vittem, egy idő után meghalt a kreatívizmus bennem. Zongorázgattam, de a legnagyobb álmom vált köddé, hogy én ide a büdös életbe nem jutok be.

Miért volt nehéz zenészként elhelyezkedni?

Kamaker László: Elárulom neked, a turisták amikor sétálgatnak New York utcáin és hallják mennyire jók az utcazenészek, el vannak ájulva. Csak tudd, az utcán azok zenélhetnek, akik a Juilliardból voltak végeztek. A Maffia ural ott mindent! Akartam én is ott zenélni, megkérdezték ki vagyok, mondom "én", erre elzavartak. Akiket utcán látsz, zenélni, azok a legjobb zenészek és így keresik a hatalmas pénzt. Ott az utcazenész az, aki a legjobb helyeken játszik. Kisebb sikereim voltak, öcsémmel muzsikáltam mexikói étteremben, de nem erre vágytam. '93-ban hazajöttem Kecskemétre, megnősültem, szerelem, mondom menjünk ki megint Amerikába! Kimentünk Chicagoba, ott voltunk '98 végéig, ez azért fontos, mert akkor ismertem meg Las Vegast a szórakoztatás fellegvárát!

Végre zene?

Kamaker László: Chicagoban autóértékesítő voltam. Mivel magas, bárányarcú, és rettenetes fejgép voltam, rendesen kerestem. Elküldtek tréningre, megtanultam, hogy kell eladni azaz "értékesíteni" az autókat. Utána lementem "pót mézeshétre" Las Vegasba, ahol addig soha sem voltam. Megérkeztünk, és gyakorlatilag letérdeltem a a rám zúduló látnivalók terhe alatt. Jártam én már mindenfelé, de amit ott fogadott attol megdermedtem. Bementél egy Kaszinóba és mindenhol volt legalább két zenekar, nagyszínpad, fények csillogás és minden hatalmas méretben. Ez a város az USA-n belül is egy teljesen más világ, még egy amerikainak is sok.

Miben más ez?

Kamaker László: Az egész a szórakoztatásról szól. Prince-nek ment már a tribute bandje akkor is. A srác úgy nézett ki, mint Prince, úgy táncolt, majdnem úgy is gitározott, énekelt, mint a sztár. A mai napig játszanak még. Akkor rájöttem, hogy ez vagyok én! Nem Prince, hanem a nagy színpad. Rockzenével nem is találkoztam akkor. A rockzene az a regi "Old Strip"-en a Fremont Street és környékén van Las Vegasban. A rock az nem táncolós műfaj, a nagy hotelekbe nem zúzni kell menni. A kaszinón belül két-három színpad. Végem volt, egy hetet maradtam. Jöttünk vissza aztán Magyarországra.

Még mindig semmi zene?

Kamaker László: Itthon belefolytam az autó kereskedelembe, de közel nem úgy ment, mint Amerikában, nem volt hitel. Később csináltam egy saját céget, ahol én voltam az első mobil autó finanszírozó, szét kerestem magam. Zene továbbra sem volt, volt hangszer, gyakoroltam, de nem igen zenéltem. 2002 tõl évente háromszor jártam ki Las Vegasba. Az öcsémhez mentem látogatóba aki szinén Chicagoban élt sokáig majd Las Vegasba csàbítottam sikeresen. Amikor elváltam, úgy voltam vele, a pénz már nem boldogít, ráment a házasságom, gyerünk az álmom felé, zene, vöröslő szikla hegyek, nyolc henger, sivatagi melegtõl barnán farmer ingben, jó csaj mellettem és színpadon zenélni!

Konkrétan zenélni mentél már ki?

Kamaker László: Kimentem két bőrönddel. Ott ugye nem lehetsz kint illegálisan, gyerek nem vagyok már, nem tudok bujkálni. Mivel gyakran jartam ki hosszabb idõre sok ismeroõsre tettem szert. Ohatatlanul belém szeretett egy fekete bőrű csaj, sokat találkoztunk buliztunk. Mondta ő komolyan gondolja velem, válás után meg úgy voltam, próbáljuk meg. Rendes lány volt, jól éreztem vele magam. Kijöttem, eltelt egy hónap és jött, hogy hogy lesz, mondom kint maradok, úgy is akartam, viszont kell akkor papír. Erre õ egy napos nyári Szombat délután megkérte a kezemet, majd nem sokkal késõbb esküvő megint. A Függetlenség napján, Júliu 4.én ahogy kell, bevezettünk a templomba azaz mint a McDonald's-nál "drive thru"-ba az autóval. Átadtam a pénzt a mobilpapocskának összeadott minket és már mentünk is tovább. Három évet együtt voltunk aztán elváltunk, nem egyeztek a nézeteink.

Kint voltam, mondom most betámadom Las Vegast, hát nem volt könnyű. Rájöttem, hogy a zenei világban vannak a feketék, meg spanyolok, de fehérek nem sok. Két évembe telt, hogy le engedtek ülni a zongorához. Aki hallott engem játszani - mert hozzám nagyon sokan feljöttek -, mindig csodálkoztak, hogy így játszom. Fúziós jazzt toltam, nem az a kör volt, amit a Las Vegas-i klubokban szól. Végre jött egy telefon, az egyik ismerősöm ismert valakit, hívtak, hogy a jól ismert neves Rhythm Nation zenekar billentyūse nem akar menni fellépni a csapatával vidèkre Wendover-be mert Karácsonykor a családjával akar lenni. Úgy képzeld el, Nevada és Utah találkozásában, Nevada része vörös sziklás Utah oldalon sós lapos ameddig a szem ellát felszinén katonai támaszpontokkal. négy-öt kaszinóból álló falucska világ végén, és a zongorista nem akart oda felmenni, 500 kilóméterre volt körülbelül Las Vegastól. Utána Szilveszteri buli egyből Kaliforniában, egy indián rezervátumi kaszinóban, arra már elment volna a billentyūs, hiszen ezer dollárt fizettek. Szerencsém volt hívtak, hogy menjek akkor, mert színpadon kell lenni annyi embernek ami a szetzõdésben volt. Hangszerem mindig volt, de két év alatt feléltem mindent. Olyan cuccom volt, hogy nem hitték, hogy nem keresek pénzt. Jöttek értem bepakoltam a kocsiba "gear-t" és indulás!

Kaptál egy listát, hogy mit fogtok játszani?

Kamaker László: Az is nagy dolog, inkább elküldik a számokat számok címét emailen és én leszedem, vagy küldenek MP3 kat-t vagy CD-t és tudni kell a számokat a megfelelõ verzióban. Tehát felmentem Wendoverbe õszintén fogalmam sem volt semmiről, volt egy listám 60 szám, abból hallottam vagy húszat, de én ezeket a számokat nem nyomtam. Mentem az autóval, nincs pénzem, teljesen mindegy akármi is lesz, nem aggódtam, kettő dollár ötven centem volt akkor. Megérkezünk a helyszínre, nagyszínpad, monitorok, kontroll, erősítők, ráadásul karácsony volt. A zenekarvezető azt mondta, kedden szerdán csütörtökön nem lesz semmi különleges, de péntek szombaton jönnek a vendégek, addigra tudnom kell a számokat. Se próba se kotta. Apartman lakásokat kaptunk, ketten voltunk egyben, kétszobás, nappali, mint egy rendes lakás. Mindenkinek volt saját hálószobája, hál istennek.

Hogy zajlottak a koncertek?

Kamaker László: Kedden színpadon nyomtuk a számokat, figyeltem, szerda csütörtök is és tényleg nem tudom hogyan, de már csütörtökre nagyon sok számot tudtam. Rendesen fel voltam hangosítva. Nagyon sok fekete zenekar nem úgy játssza a zenét, ahogy a CD-n van, nekik saját verziójuk létezik. Mire megszoktam, hosszú időbe telt. Ott rájöttem, hogy nagyon fontos a fül. Pénteken gyilkosan szólunk, szombaton is, és szombaton az utolsó buli után odajött hozzám a zenekarvezető és azt mondta; László, volna egy ajánlatom eljönnél a szilveszteri bulira is? Ezer dollár? A héten nyolcszáz dollárt kerestem, abból gondoltam elélek két hónapig de még ezer dollár? Hülye vagy? Persze, hogy vállalom!

Beindult a buli?

Kamaker László: Kérdeztem miért nem jön a zongoristátok? Nem felelt rá semmit legyintett egyet. A basszeros a barátom volt, ő vitt a bandába, csak mosolygott és azt mondta, csak így tovább. December 31-én lementünk, észak Kaliforniába az indián kaszióba. Profi hangosítás hatalmas színházterem. Ott úgy szóltunk ahogy kellett nagyon jól! Számokban volt már magabiztosságom. Szólózni is engedtek már, én meg nyomtam, nem kellett kétszer mondani. Megvolt a buli, három szettet játszottunk, közte szünetek, és észrevettem, hogy már a zenészekkel beszélgetek, tetszett. Január 1, vége a bulinak, megkapom a pénzt, kijöttünk a hotelből, a hangszer már bepakolva, mire felkeltünk ónos esős, ködös, talán a legcsúnyább január 1-je a világon. Én a basszeressel mentem, a hangszerek valaki másnál voltak, kint álltunk, odajött hozzám a gitáros, és mondja, "László, welcome in the band!" Majdnem összeesetem, a nem várt hír miatt. Már kirúgták a zongoristát, mert annyival jobb voltam nála. Híres Chicagoi zenész volt, végig utált onnantól, ő felmondhat, de őt nem rúghatják ki, ráadásul egy fehér került a helyére!

Ez egy tribute zenekar volt?

Kamaker László: Cover zenekar volt. Velük voltam addig amíg nem mentem ki Dubaiba, 2013-ig. öt évet lehúztam körülbelül.

Miért szálltál ki, ha ez volt az álmod?

Kamaker László: Bejött a gazdasági válság, 2008-2010-ben, akkor váltam el, a bulik is fogytak. A feketék nem szeretnek új számokat tanulni ez is nehezítette a piacon való maradást. Én maszekban új számokat kottáztam tanultam magamnak, de sokszor volt hogy idegen zenészek Facebook-on kértek meg hogy kottázzak le számokat nekik nem túl profin, hanem inkább könnyen érthetõ akkordokkal néhol betétekkel. Rengeteg kottát írtam meg hetek hónapok évek alatt, gondoltam létrehozok egy Facebook oldalt az általam írt egyedi kézírásu kottáknak és ott hoozáférhet mindenki.Azóta az egyik legismertebb kotta oldallá nõtte ki magát. Elkezdtem csinálni YouTube videókat is hasonló okból.

Nem volt más lehetőség?

Kamaker László: 2009 január 1-én kerültem be hivatalosan a Rhythm Nation zenekarba, ezzel bekerültem be a kaszinók világába is, nekem végem volt, olyan boldog voltam, mint az állat. Pénz sem volt rossz, megéltem belőle. Bulinkért fizettek, a Cézár Palotában adtak a legtöbbet, nyolcszázötven dollárt, öt napra, nagyon jó pénz volt. Aztán lassan fogyni kezdtek a helyi fellépések, ott és a környezõ kaszinókban is egyre kevesebbet léptünk fel. Show mūsorokkal töltötték fel a bárokat a táncos termeket. Ezért mentünk vidékre más városokba játszani. Miután sok új helyen játszottunk lassan már hívtak más zenekarok is helyettesíteni, amikor mi nem játszottunk. Bekerültem a köztudatba és kiderült, tényleg jó zenész vagyok.

Milyen érzés egyszer fehérként egy fekete zenekarban játszani?

Kamaker László: Nekem egyszer mondta a haverom, ha nem tudnék zongorázni, már rég nem lennék közöttük. Én a csúcson hagytam abba Las Vegas legjobb ismertebb zenekarával az In-A-Fect-tel. Velük, három-négy díjat is nyertünk, többször is legjobb R&B zenekar, legjobb előadó ... Ők sem értették miért nem akarok velük játszani, mondtam haza kell mennem aztán ennyi volt. Most is várnak vissza. Tíz körömmel ragaszkodtam, hogy itt akarok maradni Magyarországon. Vettem hangszert, rájöttem bő egy éve, hogy nem bírtam tovább jutni. Lehetett volna menni feljebb még, de a zenekar máskeppen gondolkodott. Nem tanultak ùj számokat, én másképpen gondolkoztam, mint a zenekar, láttam hibákat ami nem volt igéretes a szakmai jövõm számára. Kettőt tehettem, vagy elmegyek máshova játszani, vagy addig csinálom amíg tudom. Két fő zenekarról beszélünk, akikkel nyomtam négy évig 2009-től. Tőlük megtanultam, hogy a fekete zenének hogyan kell szólni. Megfigyeltem miben különbözik a magyar RnB-től, és meg merek esküdni, hogy itt Magyarországon és Észak- Európában is sikeres lenne egy R&B Funk zenekarnak.

Ezt tisztázzuk is, hogy mi a külömbség a néger és a feka szó között!

Kamaker László: Én a "n" szót kétszer mondhattam ki. Fekete a black, néger az rabszolgát jelent utal a rabszolgatartó idõkre. Sértés sértõen hangzik számukra. Ők egymásra mondhatják mondják is. Ha a haverja vagy akkor talán mondhatod de inkabb ne. Magyarországon kevesen vannak a feketék és talán nem mernek szólni, de kint nem hagyják annyiban. Ott ez hatalmas nagy sértés.

Folytatjuk...

Készítette: Fiery