Kamaker László interjú - Túl az Óperencián - 2.rész

Kamaker László billentyűs, a nyolcvanas évektől tőlünk oly távoli világban zenélt különböző szintű zenekarokban. Azért éreztem úgy, hogy meg kell osztanom történetét az olvasóval, mert az interjú kis bepillantást enged egy távoli, ismeretlen, és számunkra szokatlan világba. A történet elolvasása után magunk is könnyen rájöhetünk, hogy "álomországban" sem olyan egyszerű az élet. Bukás vagy/és dicsőség! Mégis mi kell ahhoz, hogy sikeres legyél egy idegen világban? Nagy adag tehetség, kamatoztatott tudás, nagyfokú gátlástalanság, és persze még valami különleges plusz. László nemrég hazaért, most itthon folytatná, de a magával hozott amerikai lendülettel! (Fiery)

Milyen elvárások voltak, hogy jutottál oda?

Kamaker László: Öcsémet már két héttel hamarabb kiküldtem, mert ő is jönni akart. Egyébként ő kezdte a munkavállalást, egy törülköző gyárban, és mondta én meg megyek majd valahova máshova. Mikor leszálltam a gépről, azért elmentem hozzá, mert nem azért mentem ki, hogy narancsot szedjek, én zenélni akartam. Nála voltam 1-2 napot és sétálgattam Tel Aviv és Petah Tikva között, ahol van sok kis tér. Ahogy ott bóklásztam, magyar hangokat hallottam. Mint utólag kiderült, régi menekült erdélyi magyarok voltak. Mivel hosszú göndör hajam volt, azt hitték zsidó vagyok, de azért titokban tegyük hozzá, hogy római katolikus vagyok. Beszélgettünk az öregekkel és kérdezték hol lakom, mondtam, hogy a testvéremnél, kéne menni narancsot szedni, de ahhoz nincs kedvem. Egyiknek teljesen véletlenül volt egy üres lakása és meghívtak, hogy lakhatok ott, csak fizessem a számlát vagy még azt se. Öcsémnek mikor elmondtam, azonnal mentünk a lakásba. Az erdélyiek mondták, hogy összehoznak valakivel, aki meg bemutat kosárlabdásoknak. Akkor nyerte meg Izrael a döntőt. Amikor találkoztam a kosár csapat főnökével, olyan pénzt ígért, hogy a szemem kettédurrant. Nem kosaraztam előtte két éve, katonaság után megharagudtam mindenkire, hogy senki nem nyúlt utánam, hogy segítsen. Elmentem próbajátékra, és mondták kapok 2000 Márkányi Sékelt. Tudod milyen pénz volt az akkor? Mondtam ezért megeszem a palánkot is. Felvettek a felnőtt csapatba, Jeruzsálemnek van egy másodosztályú csapata, ott lehúztam körülbelül 1 évet vagy másfelet. Ez volt '87-ben. Öböl háború előtt jöttem el '90-ben.A klub tulajdonosai mind bankárok voltak, mindenki azt hitte, hogy én is zsidó vagyok, senki nem ellenőrizte, meg voltak győződve. Ment a kosár, bekerültem az ottani tv2-es csatornába, de úgy, hogy öcsémmel sétáltunk. Akkor már vagy egy éve Izraelben éltünk, és útba esett a zeneművészeti iskola. A kapura pedig ki volt írva, hogy tehetségkutató verseny van aznap. Civil ruha, farmer, jó ing, nagyon komoly haj, öcsémmel besétálunk, jelentkezünk. Volt mindenféle hangszeres. Előtte már jártam Tel Avivban és egy magyar ügyvédnek volt ott hangszerboltja a Fő utca mellett, ahol akkoriban az egyetlen hangszerek istene Kurzweil pörgött egy kis színpadon, K1000-es, ami az első nehezített billentyűs zongora. Néztem és meg voltam érte halva. Fődíj 2500 sékel. Bementem, nem volt zongorám. Ahol laktam, ott nyelvtáborba elküldtek, még a kosárcsapat küldött el Jeruzsálembe, megkaptam a tetőteret, így láttam rá az óvárosra, ott voltam egy évet majdnem, megengedték, hogy lakjam ott hosszabban, tudtam gyakorolni, de nem sokat. Lementünk, elkezdtem gyakorolni, jöttek be az emberek, én akkor Bartók, jazzt játszottam. Öcsémmel lazán, ismeretlenül bejelentkeztünk, aki besétál egy ilyen versenyre az milyen ember? Gátlástalan.

Mi volt a terved?

Kamaker László: Bementem és megmondom őszintén nem volt meg konkrétan, hogy mit játszak, de végül mégis kialakult egy kis Bartókos muzsika, amiben volt egy kis nemzeti íz és némi jazz elem. Gyorsan összeraktam egy elejét, közepét, végét, bementem, hatalmas zsűri, eljátszottam, óriási taps, felálltam, és megnyertem az első díjat. Rohantam a zsidókhoz, megvettem a hangszert, nem is volt annyi, kaptam plusz memóriát, hogy több hangszer legyen még benne. Ezek azok a dolgok, amik mindig erősítették bennem, hogy a zene az amivel foglalkoznom kell.

Újabb döntés előtt álltál?

Kamaker László: A kosarat abbahagytam, mert nem érdekelt már, bekerültem a tévébe, mert már eljutott hozzájuk a hírem. Készült velünk egy műsor, és megkértek, hogy csináljak ehhez intro muzsikát. Addigra megtanultam profin héberül. Írtam, olvastam. Összeszedtem egy nőt. Izraelben nagyon nehéz csajozni, mert nem vagyok zsidó ugye, megismerkedtem egy magas marokkói kávébarna nővel, odaadtam neki a telefonszámom. Megvolt a felvétel, ami a műsor elején meg a végén ment. A riport arról szólt, hogy mi új bevándorlók vagyunk, öcsémnek vettünk egy basszusgitárt, és mi ketten ott muzsikálgattunk. Kaptam lehetőséget egy fellépésre is. Van Jeruzsálemnek egy ilyen gyönyörű szép épülete, egy koncert és kiállítóterem.

Beindult a zenei élet?

Kamaker László: Mivel megnyertem azt a versenyt, nyomattak volna tovább, mivel Jeruzsálemben laktam, rendeztek egy koncertet, rendesen meghírdették. Öcsém szólt, hogy vigyem el őt is, így is léptünk fel, mint Kamaker László és Kamaker Zsolt. Bartók és jazz. Elérkezett az idő, megtelt a hely. Volt ott egy ember, aki egy nagyon híres román-magyar, más nemet szerető ember. Ő volt a leghíresebb művész egész Izraelben. Megvárt koncert végén, én addig mindig megismertem a másképp gondolkozókat, de ezen a fickón nem vettem észre semmit. Meghívott a Hilton szállodába, mert este lesz egy bulija, ahol képet fog festeni. Elmentünk, sok milliomos idősebb amerikai nő, pénzes emberek, ő meg felhívta őket a színpadra, megkérte, hogy húzzanak egy vonalat a vászonra, ő meg abból készített egy képet, amit utána eladtak nem tudom hány ezer dollárért.

Bekerültél a "bablevesbe"?

Kamaker László: A buli után megjelent az újságban, hogy én vagyok az ő új barátja, gyorsan meg is beszéltem vele a dolgot, a következő számban tisztázta a "félreértést. Egyébként rengeteget segített. Később például rajta keresztül jöttem össze egy hölggyel, amilyet a filmben látni csak. Milliomos, hotel penthaus-ba szobapincér jön.

Abból nem volt baj, hogy abbahagytad a kosárlabdát?

Kamaker László: De, de mivel aláírt szerződésem volt, mégsem érdekelt. Ők azt várták, hogy felkerülök a nagyligába, mert akkora voltam, én edzettem az enyéimmel meg velük is, elvoltam, de nem érdekelt. Egy ideig játszottam a pénzért, aztán a zene volt a fontos. Mivel bele tojtam, olyan is lett a játékom, egyre kevésbé voltak velem megelégedve már. Jött volna egy szerződéshosszabbítás, de már egyikünk sem erőltette.

Szóval mi lett az új támogatóddal?

Kamaker László: Az az ember egyik nap - ez már közel van az Öböl háború felé -, fel mentem a lakására. Gyönyörű helyen volt, festmények a falon, valódi művészlakás volt. A Golan Globus filmcégnek ott van a központja. Bevitt, abban az időben a reklám filmek úgy mentek Izraelben, hogy nem volt mozgókép, mert a vallásosok nem engedték. Beültél a moziba, fel volt téve a Colgate fotója és alá mondták, hogy Colgate, ezzel mossál fogat. Elvitt ehhez az emberhez, mondta, figyelj ide, itt ez a srác, görög adonisz - mindig így hívott -, tehetséges zongorista és kitalálhatnál neki valami jó melót. Mondta a pasi, oké, lassan beindul a mozgófilm reklámgyártás, kellene olyan ember, aki ért a zenéhez, keverőkhöz. Azt feleltem, hogy értek mindenhez, de nem értettem. Azt gondoltam, hogy meg lehet tanulni. Lényeg az, hogy éreztem, hogy hamarosan lesz módom bekerülni tényleg a javába. És én csinálom a filmek alá a zenét. Ez akkor lépcsőt jelentett. Közben kitört az Öböl háború, de előtte nem is olyan sokkal éppen nála voltam és beszélgettünk. Mondtam neki, hogy ki akarok menni Amerikába, végső célom az. Meg voltam halva, amerikai láz égett bennem mindig. Jó ez a Golan Globus, de ha lehet mennék. Aztán egyik este telefonált, beszélt valakivel angolul, mondta, itt van egy srác, jól zenél, kimenne. Akivel dumált, az Leonard Bernstein volt. Letette a telefont és azt mondta, hogy két dolgom van, most kimegyek és a barátja vleszek, ott fogok vele lakni, be tud tenni a Cindy Lauperhez, vagy a Madonnához, ahova akarom. Mondtam nem. Később kimentem New Yorkba, elkezdtem zenélni és sosem felejtem el, néztem egy hotelt, gondoltam én barom, meg is halt szegény nem sokkal '91 után. 6 hónapig kibírhattam volna, na így nem találkoztam Leonard Bernsteinnel és így nem lettem az ő barátja, pedig ha buzival kell, hát vele, nem? Szóval így kerültem ki.

Folytatjuk...

Készítette: Fiery