Kamaker László interjú - Túl az Óperencián 1.rész

Kamaker László billentyűs, a nyolcvanas évektől tőlünk oly távoli világban zenélt különböző szintű zenekarokban. Azért éreztem úgy, hogy meg kell osztanom történetét az olvasóval, mert az interjú kis bepillantást enged egy távoli, ismeretlen, és számunkra szokatlan világba. A négy rész elolvasása után magunk is könnyen rájöhetünk, hogy "álomországban" sem olyan egyszerű az élet. Bukás vagy/és dicsőség! Mégis mi kell ahhoz, hogy sikeres legyél egy idegen világban? Nagy adag tehetség, kamatoztatott tudás, nagyfokú gátlástalanság, és persze még valami különleges plusz. László nemrég hazaért, most itthon folytatná, de a magával hozott amerikai lendülettel! (Fiery)

Amikor először ismeretlenül a segítségemet kérte, meglepődtem, hiszen azt sem tudtam, hogy kicsoda ő, ráadásul nem sűrűn találnak meg engem idegen zenészek. Kértem tőle hang-, és képanyagot, amit megnéztem, és úgy értékeltem, hogy hazai viszonylatban elég magas szinten tolja. Gyorsan továbbítottam két - a szakma által elismert - zenésznek, akik azonnal azt válaszolták, hogy profi a srác. Nem akarok előre szaladni a történetben - csak előző mondatomra reagálok -, de László összehasonlítja a magyar és az amerikai zenészeket, és az eredmény meglepő! Kamaker László persze nem csak billentyű tudásával emelkedik ki az "átlagból", hanem magasságával is. Egy biztos, ha valahol ott van, nem lehet nem észre venni!

Kezdjük is, mikor, hol születtél?

Kamaker László: 1964. augusztus 17. Diósgyőr, a szüleim zenészek, édesanyám operaénekesnő, édesapám dobos, zenész.

Ő is színházban, mint édesanyád?

Kamaker László: Nem, ő a vendéglátóiparban muzsikált. "A" kategóriás zenész volt. Megszülettem és rá hat évvel felkerültünk Budapestre, mert apukám ott kapott munkát. A VIII. kerületben cseperedtem fel, a Krúdy Gyula utcában. A Somogyi Béla Általános zeneiskolába jártam, mivel szüleim akartak zenére taníttatni, de énekeltem még a Botka Valéria, Csányi László által vezetett Magyar Rádió gyerekkórusában is.

Ezek szerint énekeltél is?

Kamaker László: Ritka vékony hangom volt, no meg jó hosszú hajam, én olyan lányos fiú voltam, de akkor ez volt a divat (Révész Sándor, Takáts Tamás...), ezért aztán elég kalandos volt az életem, ami ekkor kezdődött. A saját nemükhöz vonzódó pasasok mindig megtaláltak, úgy is mondhatnám, hogy a fenekem folyamatosan egy férfikézben volt.

Gyerekként is ilyen magas voltál?

Kamaker László: Igen, most kettő méter negy magas vagyok. Gyerekként is torony voltam, de ezt a hatalmas növekedést a gimnázium alatt hajráztam össze, a négy év alatt közel húsz centit. Ez annyit jelent, hogy amikor gimnáziumi éveimet elkezdtem, még "csak" 178 centi voltam, mikor befejeztem, már simán vertem felülről a két métert.

Sport, stressz?

Kamaker László: Kosárlabdáztam, az is biztosan közrejátszott, de hogy miért nőttem az égig, azt kérdezd meg a génektől.

Családban volt valaki ilyen magas?

Kamaker László: Nem, mindenki átlagos, csak nekem sikerült így megnyúlnom.

Hogyan kezdődött a kapcsolatod a zenével?

Kamaker László: A zenét a szüleim nógatására kezdtem el, hatéves koromban. Jártam maszek munkaközösségbe. Akkor még nem mehettél egyből állami zeneiskolába, ilyen volt a rendszer. Amikor az általánosba jártam, csak az tanulhatott zenét, akinek jó jegyei voltak minden másból. Nálam ezzel problémák voltak, ezért jártam maszek tanárhoz. Rosszul tanultam, nem is érdekelt semmi, csak úgy léteztem magamnak. Akkoriban még a zene sem kötött le. Az általános Iskola vége felé már egyre jobban zongoráztam, így elkezdett érdekelni a zene, ráadásul a csajoknál is nagydolog volt, hogy tudtam játszani, ez erősen ösztönzött engem. Nem igen sportoltam akkor.

Mikor kezdett érdekelni a zene?

Kamaker László: Későn érő típus voltam. Amikor a zeneiskolába jártam már négy-öt éve komolyabb szerzeményeket játszottam, akkor már kezdett érdekelni. Nem nagyon emlékszem rá, de amikor a gimnáziumot elkezdtem a Vörösmartyban, osztálytársam volt a Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa, a kis Berkes (Első emelet) felettem járt egy évvel. Elsőbe bekerültem az apám egyik ismerőséhez, aki egyben tanár is volt, Dr Garay Attila, akkor nekem ő volt az Isten. Ő volt az, aki élő emberként a legnagyobb hatással volt rám. Ott tudatosult bennem, hogy ez a zene dolog engem mégiscsak érdekel. Akkoriban ez az ember nagyon nyugatias, amerikás ízzel zongorázott, ami nekem nagyon tetszett. A gimnáziumi évek alatt ment a klasszikus zene, a tánczene, és jazz alapjait tanultam. A fülem megnyílt, kialakult a harmonizálás technika, megtanultam, hogyan épül fel egy dal, milyen szerkezetből áll, végre elkezdtem látni. A virtuózitás akkor még nem érdekelt annyira, hiszen a klasszikus zenében megvolt a technika. Attila néha megjegyezte, ha a lustaságomon túllépek hatalmas zongorista lehet belőlem. Az biztos, hogy elég szeleburdi voltam.

Nem volt semmi olyan zene, ami megfogott volna?

Kamaker László: Amikor gimnáziumba jártam, nem szerettem semmilyen zenét, Beatlest például egyáltalán nem. A suliban mindenki Omegás volt, vagy Piramisos, nekem meg nem volt egy magyar kedvencem sem. Nem szerettem ezt a zenét, és nem is hallgattam ilyet. Azt sem tudtam mit szeretek. Néztem magam a tükörben, hogy mi van velem mert a külföldiektől sem tetszett egyik sem. Hallottam, hogy Boney M, meg Abba de az inkább tánczene volt. Nem motivált semmi. Tudtam, hogy létezik a jazz, de az akkor még standard volt. Aztán egyszer apám hozott nekem egy Billy Cobham kazettát, na akkor bennem megnyílt valami. Elkezdtem dobolni pálcával, majd komolyabban is, na onnantól indult nálam a zene.

Túl egyszerűnek találtad a hazai felhozatalt?

Kamaker László: Valahogy engem a magyarok egyáltalán nem fogtak meg.

Szóval jött Billy Cobham és győzött

Kamaker László: Igen Cobham és az a világ, a fúziós zene, ami még akkor alakult. Akkor jött Chick Corea, de azt sem tudtam még akkor, hogy kik ők. Toltam a standard számokat, ott még klasszikus zene ment, Bartók, Mozart. Bartókban nagyon utáltam a Mikrokozmoszt, de hirtelen jött a jazzes váltás és onnantól a Bartókot másképp hallottam már.

A suli után merre vitt az utad tovább?

Kamaker László: Gimnázium vége, katonaság, Hetényegyháza/Kecskemét. Előtte még az ifjúsági kosárlabda válogatottban is játszottam. Szóval a honvédségnél aztán alaposan megszívattak, mert nem hagytam abba a zongorát. Az akkori Honvéd kosárlabda csapat edzõje aki szintén az ifjúsági válogatott edzõje Mészáros Lajos azt mondta, döntsem el, hogy sport vagy zene! Én nem szóltam semmit, nem tudtam választani. Közben hívtak a Körmendbe játszani, kaptam volna lakást is. Előzményként annyit kell tudni, hogy a gimnáziumi évek alatt a Csepelben mint profi fizetett játékos kosaraztam. A sportot szerettem de a zene jobban érdekelt már akkor is. Megkaptam a behívóm de nem Körmendhez ha nem a Honvédba. Bevonulásom után a kötelezõ alaki gyakorlatok után az első edzésen Mészáros Lajos megmondta nekem hogy holnaptól áthelyeznek engem és õrkatona leszek életem végéig. Így megmondta a szemembe. Tudta, hogy a Körmend hívott, de hogy oda ne kerüljek ezért a Honvédba kikért így rám tehette kezét majd betesz egy olyan helyre, ahonnan nem kerülök ki, és zongorázni sem lesz lehetőségem. Mivel nem jól választottam, hát elküldött a világ végére, Hétegyházára ami akkor annak tünt.

Elment a vonat, ott állt egy kétméteres fogpiszkáló, közepes alkatú egyfogú juhász, egy miskolci kocka kajakos és a bokszoló kubai fekete Jimmy. A TSZ elnök lemérte mekkora vagyok, kérdezte nem akarok-e kosarazni a KSC férfi csapatában. Én meg gondoltam, hogy bármi csak innen szabaduljak ki. Jobb életem lett, minden héten meg volt írva a könyvem, a kecskeméti haveroknál aludtam, nem is jártam be nagyon csak nagy ritkán egy egy éjszakára. Ott ismerkedtem meg az első igazi zenekarom tagjaival.

Mennyire számított komolynak a zenekar?

Ez volt Ars légió zenekar mely inkább rockzenét játszott abban az idõben. Személyem meghatázó volt a zenekar jövõbeli hangzásának. Mi voltunk - legalábbis azt hittük - az első magyar funky zenekar. Sokáig a KFT előzenekara voltunk és már csak egy lépcső választott el, hogy bekerüljünk a kalapba. Voltunk tehetségkutatókon is, és párszor nyertünk is. A Csillagfény diszkóban is felléptünk. Aztán a zenekarban a basszeros külföld mániás volt és jelentkezett Hollandiába a hilversumi zene konzervatóriumba és szólt nekem, hogy menjek vele. Fel is vettük a szükséges promó anyagot õ elküldte az iskolába. Majd kicsit késõbb azt mondta, hogy menjünk ki, fel vagyunk véve. Aztán én még sem kerültem be, rólam nem is tudtak. Ő kint maradt, kicsi mosoly szünet volt akkor köztünk. Ezután gondoltam, én most innen elmegyek. Szóval ráböktem a térképre csukott szemmel, és melyik ország jött ki? Izrael. Életemben nem jártam még ott, kimentem két bőrönddel, abban a kommunista időben, pálmafás helyre, héberül sem tudtam, angolul sem beszéltem.

Folytatjuk...

Készítette: Fiery