Jótól jót tanulni - Szabó Gyöngyi interjú

Szabó Gyöngyi rendezőasszisztensként komoly név a filmes szakmában. Szigorú, erős egyéniség, szereti, ha a rendszer működik körülötte, de természetesen nem riad vissza a váratlan kihívásoktól sem. Amikor a néző a film végén pörgő feliratokat olvassa, nem biztos, hogy tisztában van vele, miről is szól pontosan például a rendezőasszisztens munkája. Beszélgetésünkből erre éppúgy fény derül, mint ahogy arra is, hogy milyen volt a rendszerváltás előtti filmes szakma, és milyen napjainkban. Én személy szerint hálás vagyok neki, hogy bokros teendői közepette időt szakított erre a csevegésre, és holnaptól talán mindenki megadja a tiszteletet a film készítőinek azzal, hogy elolvassa az alkotók nevét. (Máthé József "Fiery")

"A bonis bona discere"

Honnan jön a film iránti szereteted?

Fiatal koromban sűrűn jártam moziba, filmklubba. Jó pár filmet néztem meg, mire eljutottam arra a pontra, hogy én ennél jobbat tudnék csinálni. Persze, elsősorban azért érdekelt a film, mert volt olyan alkotás, ami mély nyomokat hagyott bennem. A rengeteg film közül meghatározó élményt nyújtottak Huszárik Zoltán kisfilmjei, például az Elégia. A Szindbádot vagy nyolcvanszor láttam. Bármikor, ha megy a film valamelyik tévécsatornán, azt hiszem, hogy tovább tudom kapcsolni a tévét, de nem. Ez a film - akárhányszor nézem meg - leköt, ugyanúgy, mint a Csontváry, amit szintén nagyon szeretek, de számomra Huszárik kisfilmjei jelentik a 'legek legjét'. Kedveltem még a Jancsó filmek világát is, de természetesen nem csak a magyar filmek voltak rám hatással, hanem a francia újhullám, a lengyel, valamint a cseh filmek is. Közben persze amatőr filmeket készítettem, ráadásul egy szemlén találkoztam Huszárikkal, és ez a találkozás meghatározta az egész életemet.

A gimnázium után Pestre jöttem, és bekopogtattam a filmgyár ajtaján, ahonnan páros lábbal rúgtak ki. Azt mondták, hogy majd értesítenek, mert jelenleg nincs felvétel. Kellett a munka, mert az albérletet és a kosztot finanszírozni kell valamiből, ezért jelentkeztem a Pannonia Filmstúdióba, ahova felvettek szinkron-előkészítőnek. Ez persze jól hangzik, de a következőt jelenti: két műszakban jártam dolgozni, és az asszisztens által bejelölt filmtekercseket - digitális technika híján - feldaraboltam, majd kaptam egy diszpót, hogy melyik stúdióban mik lesznek a szinkronok, és odakészítettem. Nem volt felemelő munka, viszont zseniális színészeket ismerhettem meg, csoda volt hallgatni őket. A rendezők pedig - legendás korszak volt - mind nagy névnek számítottak, és még ott volt a rajzfilmstúdió is. Ahol dolgoztam, ott például volt egy keskeny, filmekkel telepakolt folyosó, aminek a leválasztott vége Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező irodájaként működött.

Dolgoztam a szinkronstúdióban, és közben továbbra is folyamatosan igyekeztem bekerülni a filmgyárba, de mindig elküldtek. Egyre jobban tele lett a hócipőm, de nem adtam fel, inkább elkezdtem sűrűbben bejárogatni személyesen, meg telefonálni eleinte naponta, aztán naponta többször is. Végül az örökös próbálkozásomat megunták és fölvettek, ha még nem is asszisztensnek, de naplóvezetőnek. A snittest így hívták akkoriban.

Mik voltak az első filmes munkáid?

Az első filmem nagyon mókás volt, gyakornokként lelkesen elkezdtem előkészíteni Mihályfy László Higgyetek nekem! című filmjét, miközben Fábry Zoltán utolsó filmjének ment a szinkronja. Szóltak, hogy szükségük van egy naplóvezetőre, és mivel én szinkronnál dolgoztam, kérték, hogy menjek én. A szinkronnál persze teljesen másképp működik minden, mint az utószinkronnál, így először fogalmam sem volt arról, hogy mit kell csinálni. Nagyon izgalmas volt, hiszen Fábry Zoltánnal dolgozni nem mindennapi élmény, remegett kezem, lábam. Emlékszem, egy kis asztal mellett ültem és az volt a dolgom, hogy a tekercs elejére rá kellett mondanom elég hangosan, hogy hányas tekercset hányadszor vesszük, és ezután a színészek felmondták a szöveget. Mellettem ült Kormos Gyula, a már akkor legendás asszisztens, aki megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, majd ő megüti a hátamat, ezzel jelezve, hogy mikor kell megszólalnom. Amikor elérkezett a perc, Gyula megütött, de úgy, hogy csúsztam vagy három métert, miközben a szalagra ráüvöltöttem az adott számot, mire Fábry Zoli bácsi kiszólt hozzánk, hogy végre egy naplóvezető, aki elég hangos.

Feladatom befejeztével visszamentem Mihályfy Laci filmjéhez, amiben végig közreműködtem. Közben az asszisztensek jöttek- mentek, mivel a film forgatása eléggé elhúzódott... Az első asszisztensnek kezdődött a főiskola, aki gyakornok volt, az kiment külföldre, és így a pótforgatást meg a forgatás végét én asszisztáltam le. Szóval szerencsém volt, mert Mihályfy Laci filmjében egy rövid ideig asszisztálhattam egyedül. Nagyon élveztem, hiszen olyan színészekkel dolgozhattam, mint Páger Antal, Reviczky Gábor, Babos Tamás, Meszléry Judit, Fekete András, Hassmann Judit.

Az utóbbi időben nagyon kevés filmnek kerülök a hatása alá, viszont ha egy jó film megragad bennem, nagyon sajnálom, hogy nem én csináltam. Ilyen volt nemrég Horváth Lili filmje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, amit moziban láttam. Tátott szájjal néztem végig, zseniális produkció.

Fokozatosan lépkedtél előre?

A filmgyárban volt egy ranglétra. Először két évig gyakornok voltál, utána lehettél naplóvezető II, ahol már könnyebb munkákat csinálhattál egyedül, és csak ezután válhattál naplóvezetővé, aki teljesen szabadon dolgozhatott. A Higgyetek nekem! után következett Gyarmati Lívia: Egy kicsit én, egy kicsit te című filmje Őze Lajossal, Esztergályos Cecíliával, Lukács Andorral, és itt már önállóan dolgozhattam. Ekkoriban ment egy korosztály nyugdíjba, így fiatalodott a gárda. Ezekben az időkben még a gyártáshoz tartoztunk, ami később megszűnt.

Gothár Péter Idő van című filmjéhez engem kért fel, ami akkoriban nem volt még divat, mert a munkavállalót a főnökei osztották be. A főnökasszonyom nem is nézte jó szemmel, és bár azt felelte Péternek, hogy rendben van, elenged, mégis egy másik scriptest osztott be oda, arra hivatkozva, hogy engem máshova rendeltek. Péter kiverte a balhét, aminek a hatására megkaptam az áhított feladatot, és nagyon boldog vagyok, hogy dolgozhattam a filmben, ami még ma is egyik kedvencem. Ezen a forgatáson ismertem meg Lázár Katit, akivel a mai napig szeretjük egymást, de dolgoztam Zala Márkkal, Cserháti Zsuzsával, Ruttkai Évával is. Elképesztő élmény volt.

1988-ig megbízott asszisztensként dolgoztam, amikor meghívtak Elek Judit Tutajosok című filmjébe és véglegesítettek asszisztensként. A film egy érdekes francia- magyar koprodukció volt, ami az előző évben indult volna, de leálltunk. Lengyelországban forgattuk majdnem a felét, majd leköltöztünk a Tiszához, aztán feljöttünk Pestre. A forgatás hónapokon keresztül zajlott (90-100 nap), még nem nagyon tudtunk hétvégén sem hazajönni, ez 100 embernek összezárva májustól szeptemberig megterhelő feladat.

Mit hozott a rendszerváltás?

A rendszerváltás környékén szabadúszó lettem. Mindenki mindenkit ismert, nem csak azt, akivel dolgozott. Amikor megtudtuk, hogy az adott évben milyen filmek készülnek, akkor már nagyjából tisztában voltunk azzal, hogy melyik filmet ki fogja készíteni, így lehetett tervezni előre az életet. A rendezők állandó asszisztenciával dolgoztak, és csak akkor váltottak, ha két film összecsúszott. Szinte minden tökéletesnek tűnt, a dolgok csak akkor váltak érdekessé, amikor ez a rendszer megszűnt. Jöttek a producerek, és a rendezők már nem álltak ki az embereikért, mindenki elkezdte félteni a maga pozícióját.

Persze azért ismerek olyan rendezőt, aki a mai napig mindent megtesz az embereiért, de ebből a fajtából nagyon kevés van, egy kezemen meg tudom őket számolni. A szakma szétszóródott, megérkeztek az új emberek, akik közül már alig ismerünk valakit. Különvált a magyar és a nemzetközi filmgyártás. A rendszerváltás előtt egy félemelet volt az nemzetközi csapaté a filmgyárban, nem voltak tőlünk messze, ma már különböző stúdiókban vannak, szinte nem is ismerjük egymást. Én, aki magyar filmekben utazom, alig ismerek onnan valakit, de ettől függetlenül van, aki ebben is, abban is érdekelt. Nekem is volt egy ilyen rövid korszakom, de az amerikai film nem az én világom, az európait ugyan szerettem csinálni, de inkább maradtam a magyar filmnél, ez nálam tudatos döntés volt.

Tévéfilm, mozifilm, sorozat... Mitől mások?

A rendszerváltás előtt a tévés és a filmes világ teljesen különbözött egymástól, és ez a különbség elsősorban minőségi volt. A tévéből a filmes világba bekerülni rettenetesen nehéz volt, míg a filmből a tévébe sokkal egyszerűbb.

Számomra a filmszínháznak mindig van egy varázsa: ha beülsz, akkor csak a film létezik, míg, ha leülsz a tévé elé, csörög a telefon, hozzád szól a család, nem tudsz teljesen kikapcsolni, ráadásul más a látványvilág. Ma ez még rosszabb, mert több a reklámidő, mint a film, és ettől az egész nézhetetlen. Egyébként mindkettőt szeretem, a tévét is, meg a mozit is. Tulajdonképpen a sorozatot is kedvelem, de ez alól kivételt képez a napi sorozat, ennek a nézésére alkalmatlan vagyok, mert minőségben nagyon a léc alatt van. Az, hogy olyan kevés idő van leforgatni olyan rengeteg anyagot, mindenképp a minőség rovására megy.

Amit imádok csinálni, az a kisfilm, és nagyon sajnálom, hogy ma Magyarországon nincs a műfajnak olyan kultúrája, mint ahogy azt anno Huszárikék csinálták. Ma a kisfilmeket úgy kezelik, mint egy vizsgadarabot, miközben úgy gondolom, hogy ez egy külön forma, ami arra lenne igazán jó, hogy kísérletezz, kipróbáld magad, szabad légy, és nem azért, hogy megfelelj, hogy majd kapj tévéfilmet vagy mozifilmet. Ez a varázs megkopott, pedig a kisfilm igazán izgalmas, mert csak rövid idő áll rendelkezésedre, hogy elmesélj egy történetet.

Klip, reklám?

Igen, a klipek is a kisfilmekhez tartoznak, mégis másként kezelendők. Valaha én is készítettem videoklipeket, de ez egy megrendelt műfaj, egészen más, inkább olyan, mint a reklám. A reklámban valakinek a pontos elképzeléseit kell megvalósítani, míg a klipben még akad egy kis szabadság. Tulajdonképpen szeretek reklámot csinálni, de ha csak ez töltené ki az életemet, szomorú lennék.

Ki tudsz emelni egy alkotást, amire a legbüszkébb vagy?

Életem egyik legnagyobb élménye az volt, hogy készítettem Faludy György költőről egy sorozatot (1997-2002). Magyarországon szerintem ez volt az első olyan produkció, amit az eredeti helyszíneken forgathattunk. Jártunk Marokkóban a kulturális minisztériumnak megfelelő ottani szerv és a marokkói nagykövetség támogatásával, voltunk Máltán, Olaszországban, és természetesen itthon is forgattunk sokat. Szerintem a hely hangulata eleve jobban felidézi a történetet, és így a néző is jobban megérti egy olyan ember életét, aki megjárta a világot oda-vissza. Úgy tudom - és erre nagyon büszke vagyok -, hogy ez volt az első magyar dokumentumfilm, ami moziba került. Igaz, hogy hivatalosan nem hozták forgalomba, de fél évig játszotta a Budapest Film támogatásával a Szindbád mozi.

Mi manapság egy rendezőasszisztens feladata?

A kérdés többféleképpen közelíthető meg. Hivatalosan szakmailag fel kell dolgozni egy forgatókönyvet, abból gyártási tervet előállítani, egyeztetni a rendező álmait, vágyait, mindezt tolmácsolni a különböző részlegek felé, majd levezényelni a forgatást az elejétől a végéig. Eddig a hivatalos verzió.

Nem hivatalosan a rendezőasszisztens feladata, hogy kitalálja azt, amit a rendező még meg sem álmodott. Sokféle asszisztens van és sokféle rendező, és ezek a rendezők különböző igényekkel rendelkeznek. Vannak olyan rendezők, akik tényleg azt várják el, hogy összerakj egy korrekt diszpós könyvet (azaz a rendezőasszisztens képről képre, beállításról beállításra kigyűjti a részlegeknek a legszükségesebb információkat, s összeállítja számukra a pontos listákat, teendőket; újra felméri a könyvet, de most már beállításonként, ennek alapján összeállítja a gyártási tervet; helyszínekre lebontva kigyűjti a képeket és a beállításokat; jelzi, hogy egy-egy helyszínen hány beállítást kell felvenni, s milyen napszakban, melyik színész melyik képben, s ott hány beállításban szerepel, mikor, milyen ruhában kell lennie. Ha egy szereplőnek több ruhája, maszkja és hajviselete van egy filmben, akkor azokat számokkal látja el, s a diszpós könyvbe - a beállításban szereplő színész mellé - odaírja a megfelelő számot. Ezen felül elkészíti a helyszínek berendezési és kelléklistáit. (Filmiskola) - a szerk.), a gyártási tervet, és hogy a forgatást levezényeld. Onnantól kezdve nem kíváncsiak rád. Ez általában nem az én műfajom, ha csak nem olyan a rendező, akinek a művészetét még én is tátott szájjal bámulom. Én azt a fajta rendező- asszisztens viszonyt szeretem, amikor nullától együtt gondolkodunk a könyv megvalósításáról, a színészekről, szeretem, amikor együtt születik valami. Ez nem hivatalos feladat, de ez az élvezet benne.

A rendezőasszisztens a rendezővel, az operatőrrel és a gyártásvezetővel van szoros munkakapcsolatban. Van egy költségvetés, amit be kell tartani, emellett van egy alkotói igény a rendező és egy az operatőr részéről. Ebben a hármasban úgy kell balanszírozni, hogy az alkotók megkapják, amit szeretnének, miközben a kereteink között maradunk. Folyamatosan látnunk kell, hogy mi mennyit ér, mit miért adunk fel...

Mi változott a hagyományos korszak óta?

Régen attól, hogy nem volt mobil és internet, a kommunikáció sokkal személyesebb, hosszabb, átgondoltabb előkészítést és egyeztetést követelt meg. Amiben megállapodtunk, azt tartottuk. Nem mondom, hogy nem történtek apróbb változások, de az sokszor nem is tudatos volt. Ma bármikor el tudsz érni bárkit, és ha eszedbe jut valami, küldesz egy üzenetet, hogy "jaj mégse így!" vagy "inkább úgy!". Ma, ha az alkotók kitalálnak vagy kérnek valamit, tisztában vannak azzal, hogy lehet változtatni egy óra múlva, félóra múlva, vagy másnap reggel, és ettől nincs rendesen végiggondolva a történet, mint ahogy az sem, hogy ha valamin változtatok, annak következményei lesznek. Szerintem ez kifejezetten nagy baj, hiszen ettől gyengül az anyag.

Folytatjuk...

Készítette: Máthé József "Fiery" - Korrektor: Szabó Dóra