Engem ne sajnáljatok - Dinamit koncertbeszámoló

A zenekar a hazai rockélet csúcskorszakában született, fennállásuk mégis csak két évig tartott. Néha elég valami olyat tenni, vagy néhány olyan dalt írni, amitől "örök életet" nyerhetnek a zenészek. Az idő megmutatta, hogy a Dinamit együttes ezt megtette. Az alaptagok visszatérése késett ugyan 10 évet, de talán éppen ettől robbantott akkorát, amekkorát kellett. A koncert előtt még latolgattam magamban a lehetséges címek között, Dinamit az égben, vagy Dinamit a mélyben, de a buli végére már más gondolat foglalkoztatott...

Születés

Szerettem volna bővebben írni a koncertről, de már annyi elemzés született a médiában, hogy én inkább - szokásomhoz híven - más szemszögből vezetném le az estével kapcsolatos észrevételeimet. Annyit azért elárulok, hogy régen találkoztam a VIP-ben a szakma ennyi képviselőjével, zenésszel, újságíróval. Akik nem voltak ott, azok vagy komoly elfoglaltságuk miatt nem jöttek el, vagy még mindig a nyolcvanas évek eleji irigységben szenvednek. Mint tudjuk, a Dinamit mindig is megosztó zenekar volt, pedig a zenészek végig az egyesítésen dolgoztak.

1979 a magyar rockzene újjászületésének éve volt, sorra alakultak meg, és/vagy ebben az évben váltak sikeressé, mint a HBB, Korál, Karthago, Edda és természetesen a Dinamit. Olyan erős volt a felhozatal és olyan rövid a csúcspont, hogy már a '80-ban indulók nem fértek fel az új legendák közé.

Az összes akkori társzenekar közül látszólag a Dinamit legénysége volt a szerencse szülötte, miközben pont nekik volt a legnehezebb dolguk. A többiek között voltak sokkal támogatottabbak is, csak őket nem szabad a mai napig sem piszkálni. Őszintén belegondolva a Dinamitnak persze, hogy látványosan örült a hatalom, hiszen összeállt egy zseniális muzsikusokból álló szupergrupp. A papírforma szerint ők lehettek volna a következő LGT. (Lehet, hogy ez is közre játszott a rövid élethez?) Ettől függetlenül hiába volt bárminemű háttértámogatás, rövid idő eltelte után sem a sajtó sem a közönség nem tudta hova tenni a bandát.

Ott van a híd

Pedig iszonyúan jól sikerült az indulás. A két kislemezzel akkorát robbantottak, hogy később bemutatkozó koncertjükre, a Skála mögötti parkolóban közel húszezer ember gyűlt össze. Úgy tűnt, hogy végre konszenzus született a rebellis fiatalság (külvárosban születettek) és az ország urai (a néma kőszobrok) között. Azonban a konkurencia által feltüzelt bérsajtó "áldásos tevékenységének" köszönhetően a közönség lassan elfogyott, így egyre erősebben vált hallhatóvá az a pár balhézó oda küldött figura, akik képesek voltak csak azért elmenni egy Dinamit koncertre, hogy Vikidált árulózzák. Úgy néz ki, divat volt a rosszindulatúság, hiszen ebben az időben ugyanezeket a fájdalmakat élte át Gidófalvy Attila is a Karthagoban. 1980-ban csatlakozott a csapathoz Lugosi László "Suta" is, így mindenki azt hitte, hogy innentől nem lesz megállás a trónusig. Nem így történt. 1981-re a rockzene itthon már a végóráit élte és ezt sem a hatalom, sem a média, sem a közönség nem tudta normálisan feldolgozni, vagy a piac volt túl kicsi, de ezek után a zenekaron belül is megfagyott a levegő, így két év, két nagylemez után a zenészek búcsút intettek egymásnak.

Tépd el az időt

A divatirányzatok letűnése után a nosztalgia került középpontba így a '79-esek sorra tértek vissza és ebből a hosszú ideje mély álomban lévő zenekar vezetője, Németh Gabi sem akart kimaradni, de a csapat tagjai közül akkor még páran máshogy gondolták. Tulajdonképpen a nagy visszatérés pontosan 10 évet késett, mert 2009-ben berobbantak a köztudatba, de nem teljesen az elképzeléseknek megfelelően. Vikidál helyett Kálmán Gyuri lett a frontember, Németh Lojzi helyett pedig Zsöci kezelte a mélyhúrokat. Öt év után pár alkalommal Gyuri mellett már Rudán Joe énekelt, majd maradt egyedül. A Dinamit azóta is kisebb-nagyobb megszakításokkal, de működik. Akkor miért fontos esemény ez a 2019-es, májusi buli a Barba Track-ben?

Elérkeztünk 2019-hez, amikor 40. születésnapját ünnepli a Dinamit együttes. Végre kötélnek állt Vikidál Gyula mellett Németh Alajos "Lojzi" is. Most hosszú évek után egyetlen (?) alkalomra összeállt az 1979-es szupergrupp. Biztosan ott lett volna még Lugosi László "Suta" is, de ő sajnos már nincs közöttünk. A siker így is megint borítékolható volt. A Dinamit zenekar pedig az elvárásoknak megfelelően óriási koncertet dobott össze teltház előtt, ami persze a közönség nélkül nem ment volna, de a nép láthatóan nagyon ki volt éhezve erre az alkalomra. A valamikori gonoszkodó hangok elgyengültek, a bandát valamikor földbe gyepáló "hűséges" média munkások pedig már mind a múlt ködébe vesztek.

A koncerten az egész csapat odatette magát becsülettel, Szűcs Antal Gábor "Totya" gitártudása egy cseppet sem fakult, Papp Gyuszi a mai napig világszínvonalon uralja fekete-fehér billentyűit, ezen az estén is úgy játszott, mintha még mindig 1979 lenne. Németh Alajos "Lojzi", testvérével, a színpadon örökké mosolygó Német Gábor dobossal tökéletesen biztos alapokat szolgáltatott, tudásukat 18 éves koruk óta senki meg nem kérdőjelezheti. A komolyzene birodalmából érkezett Hornok István az új Dinamit billentyűse szintén végig kísért a színpadon, Zselencz László "Zsöci" higgadt, profi játékát is élvezhettük pár szám erejéig, míg Rudán Joe-ról csak annyit árulnék el, hogy az ország legtisztább hangja.

A dalok akkordról-akkordra majdnem úgy szóltak, mint a lemezen a besípolásoktól eltekintve. Jó, az eltelt 40 év és a digitális technika már nem adta meg a hajdani karcosságot és Vikidál sem őserővel énekelt már, de ennyi idő múltán ne is várja ezt el senki. Azért bizony elhangzott pár dal, amikor még a szakma is összenézett, a 71 éves torokból előtörő hangok hallatán. Gyula megmutatta a kételkedőknek, hogy még mindig nem lehet őt leírni. Minden dicséret a zenekaré, tökéletesen oldották meg a feladatot, hogy mindkét énekhang kiadhassa magából a legjobbat és közben tudjon is eleget pihenni. Egyik frontember se volt se túl kevés, se túl sok. És ha már a dicséreteknél tartunk, tökéletes húzás volt meghívni Lugo fiát, Danit, aki legalább annyira dzsunkán nyomja a rockot, mint a fater annak idején. Én a magam részéről szívesen hallgattam volna még a játékát, mert az ő gitárjában a digitális technika ellenére valahogy vérré vált a '70-es évek.

A koncert annyira jól sikerült, hogy a hírek szerint lesz még folytatás, de ez majd legyen egy következő cikk története. Az idő ismétli önmagát, most újra ott tartunk, mint 1979-ben a Skálaparkoló buli után, csak a zenekaron múlik, hogy megragadja-e az alkalmat, vagy betudja azzal, miszerint a csúcson kell abba hagyni és a felújított csapat viszi tovább a zászlót....

Írta: Fiery