Egy új világ kezdete - Historica koncert

A mai koncertbeszámoló - mint általában - ezúttal is kifejezetten rendhagyó lesz, ugyanis számomra a pénteki buli nem csak egy "átlagos" lemezbemutató koncert volt, egy új jövő kezdetét is láttam. A következőkben erről az elképzelt jövőről fogok beszélni a Historica zenekar kapcsán. Lehet, hogy több leírt gondolat is megosztó lesz, de vitatkozni ezúttal mégsem érdemes, hiszen csak néhány hónap múlva derülhet ki, hogy jól látom-e ma a kérdést. Mindenesetre kalandra fel, a múlt segítségével induljon a jövőépítés.

"Aki nem ismeri a múltat, nem érti a jelent, s nem alakíthatja a jövőt."

(Széchenyi István)

Különleges meghívást kaptam a hétvégére és szívesen mentem, mert ott akartam lenni abban a pillanatban, amikor a nyilvánvaló változás – vagy újrarendeződés – elkezdődik a hazai rockzene történetében. Meg amúgy is kedvelem a bandát. De miért is mondom ezt? Hamarosan kiderül. Szóval Historica koncerten jártam, a legendássá vált BackStage Pubban. Ha jól számolom, a zenekar munkásságát 2014 óta követem. Akkoriban - bár lecsengőben volt, de – még elfogadható mennyiségű táborral működtek a nemzeti rockzenekarok.

Ez nem ellentmondás. Gondoljunk arra, hogy 1982-ben itthon már javában tombolt az újhullám, és sorra szűntek meg a nagy rockzenekarok, azonban a haldoklás ezen időszakában, még '84-ben is - például Pusztavacson - százezrek éltették a P. Mobilt, a P. Box együttest vagy a Budai Ifjúsági Parkban még mindig a legnagyobb tömegeket a HBB, Karthago, Korál, vagy az ős Bikini vonzotta.

2014 környékén a Historica rendre megtömte a házat rajongókkal, akárhol lépett fel. Aztán mindannyiunk szomorúságára belső válságok, és a külső, nemzeti megnyugvás hatására alábbhagyott a lendület. Ez a törvényszerűség persze nem csak a Historica esetében volt igaz, az összes nemzeti rockzenekarnál erősen megcsappant a közönség létszáma. A válasz egyszerű: Nem nagyon volt mi ellen lázadni.

Az alábbi történetet a kétezres évek elején az országban mindenhol teltházas sportcsarnokokban fellépő nemzeti rockzenét játszó sztárcsapat egyik frontembere mesélte nekem: Főhősünk magányosan ücsörgött a tabáni hegyoldalban, amikor lehuppant mellé egy fiatal politikus, aki később miniszterelnök lett. Beszélgetni kezdtek a világ nagy dolgairól, zenéről, majd, amikor a nemzeti rockzene került terítékre, az énekes megjegyezte, hogy ezeknek a zenekaroknak csak addig lesz nagy közönségbázisuk, amíg a jobboldal nem kerül hatalomra, mert utána már miről fogalmazzanak meg véleményt, ha a cél azonos lesz?

Ezerkilencszázhúsznak június havában,
Ahol a szemétdombon gall kakas kapar,
Hazámról azt mondták és aláírták páran,
Hogy mit érdekel, ki lakik ott, csak osszuk szét hamar…

(Historica)

A történetet jó mélyre elraktároztam magamban, hosszú évekig eszembe sem jutott. De az utóbbi években észrevettem az egyre üresedő koncerttermeket és láttam, hogy a legnagyobb nevek is negyede annyi ember előtt lépnek fel, mint előtte. Eleinte még nem voltam abban biztos, hogy a jós mondatai válnak éppen valóra, hiszen a hagyományos rockzenét, vagy heavy metált játszó szabadcsapatoknál is évről-évre érezhetőbb volt a nézők eltávolodása. A tavalyi év pedig már mélypontként íródik be a rock-történelemkönyvekbe. Valóban véget ért volna az aranyélet? Nem számolom ide a mesterségesen fenntartott médiasztárokat-tátogó rocksztárjainkat.

Nos, úgy néz ki, - ha a jelek nem csapnak be -, hogy a közelmúltbeli "rendszerváltással" újra előtérbe kerülhet a nemzeti gondolkodás, az öntudatra ébredés.

Ahol tudósok megálmodtak csodákat,
Átadtak néhány titkot a világnak.
Hol a mennyei borban az igazság,
Hol a tehetséget végül elitták.

Hol, ha elutazom, hosszú utat bejárok.
Mindenhol várnak hazátlan barátok.
Az egyik elment és honvágya van,
A másik ott maradt, ahol volt, ezért gondba van!

(Historica)

Ezekkel a gondolatokkal jutottam el a pénteki koncertre. Sokat vártam az estétől, mert úgy éreztem, hogy a zenekar újra a rajtvonalon állhat, ahol a cél ezúttal a csillagos ég. A rajongószám adott, a kirobbanó sikerhez pedig további változásra lehet szükség. Az elégedetleneknek, kiábrándultaknak most nem kifejezetten Mohácsra, Egerre, Kassára, vagy 1514-re van igénye, hanem a jelen problémáira felhívó megmondó emberekre. Persze a siker még így is kétséges lehet, mert mi van akkor, ha nincs igazam, és ez a politika is ugyanazt azt utat választja, mint az előző? De ha mégsem... Mi történik akkor, ha az új hatalom megérti a neki címzett üzenetet és közbeszól? Mi van, ha ellehetetleníti azokat, akik megszólalnak az igazságukért? Történt már ilyen, nem is egyszer, az "átkosban" is és Demszky idejében is. A rockzene az elnyomások alatt - ha nehezen is, de - talpon maradt és sikeres volt. 

Azt persze nem felejthetjük el, hogy ebben a "szabaddá vált" világban bátorság kell kimondani egy kritikus gondolatot, ugyanis a szólásszabadság ma nem azt jelenti, hogy azt mondasz, amit akarsz, csak azt mondhatsz, amit szabad...

Ha ez megnyugtat bárkit is, a rockzene mindig a lázadásról szólt, a valós problémák kimondásáról, nem a bimbózó szerelemről, a hajdani hőstettekről - bár ezekről sem szabad megfeledkezni -, de most, jelenből táplálkozó őszinte hangra, hitelességre van szükség. Szembe kell szállni a határainkon átszökő álkultúrával, az új hamis bálványokkal, a valóságtagadással, fel kell lépni magunkért, a nemzet, a magyar nyelv fennmaradása, a továbbélés érdekében. Ne legyünk mesterségesen kialakított tudatlan katyvasz, akik lánccal a nyakukban, lakattal a szájukon ünneplik a nem létező szabadságot, a szerelem nevében hirdetett öncélú szexet. El kell ítélni a birodalmi ambíciókat, a népek összemosását, ki kell állni a megtévesztett kisemberek mellett, a hamisan zúgó hírharangok ellen. Most ugyanúgy megtelhetnek a koncerttermek, mint 2010 előtt, mert lesz rá igény. Most lesz újra feladata a magyar nemzeti rockzenének és ez a zenekar elég hiteles lehet ahhoz, hogy megtegye, amit a közönség tőle vár. A múlton már sírtunk eleget, ne kelljen egyszer majd erről a jelenről is bánatosan emlékezni.

A Historica együttes új lemezzel jelentkezett, de ez az anyag még "nyugalmi szakaszban" született. Gyorsan kell gondolkodni és azonnal kell lépni! Sajnos hiába jó az album, ha nem kifejezetten a milliókat érintő jelen problémáival foglalkozik.

Amikor kell, húzol, amikor kell, tolsz.
Amikor jó akkor tombolsz, amikor nem kell, nem szólsz.
Amikor egy asztalnál ülve, amikor meghat az ünneplés,
Tudod én is arra tartok pont, amerre te is mész.

Amit tető alá hoztunk együtt, nem felejtjük el,
Egy mécses a színpad szélén, velünk az Isten, csak ennyi kell!
Szét nem áztatja eső, el nem hordja szél,
Együtt nevetünk, együtt sírunk, egy az ősi vér!

(Historica)

A BackStage Pubban persze nem csak a zenekar, a közönség is nagyon szépen kitett magáért. Lelkesen énekeltek, tapsoltak. Mostanában ritkán – vagy egyáltalán nem – hallok skandálást, a színpadon állók éltetését, a szó jó értelmébe vett megszokott rockzenei személyi kultuszt. Ezen a bulin viszont többször is felhangzott, és ez jó. Koncerthangulat a javából, már csak meg kell duplázni, triplázni a nézőszámot. Kellő akarattal, ezzel a tudással nem lesz nehéz.

A társaság annyiban már előrelépett, hogy a régi dalokat - gondolom, Szibelle Charlie-nak köszönhetően - rockosabbra vette, most következhet az "arcátlan" szövegvilág. A zenészek jók, Mezőfi Józsi professzionális basszusjátéka megnyugtató háttérnek bizonyult, és Szabó Krisztián tudására és Hammondjára is szüksége van a rockzenének. 

A koncertélmény akkor került csúcsra, amikor a hajdani debreceni P. Box gitárosa, Sándor József "Günter" is beszállt a játékba. Még inkább megelevenedett a színpad és pillanatokon belül felforrósodott a hangulat. Az eljátszott négy-öt Pandora's Box dal alatt még magasabb színvonalra kapcsoltak a muzsikusok. Mintha egymással vetélkedett volna mindenki, hogy melyikük a legjobb. Megtelt élettel a rock & roll.

Az idő megáll, most megtudod mitől féltél.
A harang szól a galamb messze száll.

A sors utolér, megfizetsz mindenért.
Szolga leszel, szabad leszel,
Halott leszel, már eldöntötték...

(Pandora's Box)

Azt is látjuk, hogy a régi nóták szövegei ma jobban élnek, mint amikor megírták. Külön köszönet a bandának, hogy a Zöld, a bíbor és a Fekete című ezrek által agyonnyúzott számot nem játszották el. Nem csak a gitár lélegzett, hanem a gitáros és mellette az összes fellépő zenész. Ilyen kiemelkedő dobolást rég hallottam Csabától. A rajongók előretódultak a dobogóig és együtt énekeltek a frontemberrel, Ézsiás Petivel. A siker pedig nem csak az ismerős daloknak szólt, sokkal inkább annak a közös szívnek, amit egyemberként tett le a zenekar a rajongók kezébe. Úgy játszott mindenki, hogy az elénekelt szöveg minden részletét azonnal elhittem.

Én őszintén drukkolok a Historica zenekarnak, mert talán minden eddiginél nagyobb lehetőség előtt állnak és megérdemelnék már újra a teltházas bulikat.

Olyan fa vagyok, mely száz gyökérből éled,
Olyan fa vagyok, mely több mint ezeréves,
Olyan fa vagyok, mit villámok csapdostak,
De mindig menedéke volt ennek a honnak.

(Historica)

Mint írtam, a banda is és a közönség is becsületesen kitett magáért. Érezni lehetett, hogy az összetartozásra egyre komolyabb igény van és úgy érzem, hogy ez még csak tovább fog erősödni, ehhez viszont olyan erős színpadi produkcióra lesz szükség, ahol valaki hitelesen közvetíti, hangfalaival felerősíti az emberek legtitkosabb gondolatát, és megnyugtató választ ad az aktuális kérdésekre. A Historicának vannak ilyen dalai és néhány hasonló új szerzeménnyel meg lehet alapozni azt a bizonyos fényesebb jövőt. 

A fent leírt gondolatok persze csak az enyémek és egyáltalán nem biztos, hogy igazam van, még akkor sem, ha jelenleg így érzem. Hogy mit lép a zenekar, ők lépnek-e először, az csak tőlük függ. Az igazság hiánycikk lett, hát meg kell mutatni, hogy még létezik!

A zenekar tagjai:

- Csikós Csaba - dob

-Szibelle Károly "Charlie" - gitár

- Ézsiás Péter - ének

- Mezőfi József - basszusgitár

- Szabó Krisztián - billentyűk

Írta: Fiery

Fotó: Seybold Anita Beatrix