Egy kis magyar Historica

Az elmúlt időben annyi minden történt, ezért az alábbi koncertbeszámoló kissé rendhagyó lesz. Sok mindent érintünk, de a téma középpontja természetesen a Historica együttes április 23-i koncertje.

Hosszú, nagyon hosszú idő telt el a lezárásokkal, tilalmakkal teli időszak alatt és mire azt hittük, hogy fellélegezhetünk, kitört a szomszédban a háború. A lényeg az, hogy ha akarjuk, ha nem, ennek a szele már befújt hozzánk is néhány százezer valódi menekültet.  Rengeteg magyar ember érzi át a mások által átélt borzalmakat és ezért ahogyan csak tud, segít. Így tett a pomázi Magyar Vár csapata is és befogadott jó néhány rászorulót.

De hogy kerül képbe a Historica zenekar? Nos, ők ezen a helyszínen tartottak április 2-án egy nagyszabású támogató koncertet és a teljes bevételt felajánlották a menekültek javára. A szakadó eső, majd az azt váltó hózápor ellenére sokan érkeztek, hogy ők is kifejezzék segítő szándékukat. Minden jelenlévőnek őszinte hála és tisztelet. De írásunk nem erről a koncertről szól, hanem a három héttel későbbi, Legenda Sörfőzdében történt fellépésről. 

Szóval úgy tűnik, hogy elért minket is a hét csapás, legalábbis az "öreg szakállas" elkezdte. Kezdődött ugye a 2009-es világválsággal, majd jött 2015-ben a migrációs krízis, aztán 2020-ban a pandémia döntött le a lábunkról, közben a bolygó, majd a "legfejlettebb világ" felmelegedése, valamint az árak végzetesnek tűnő elszabadulása. Most éppen nyakunkon egy háború, amit egyik félnek sem áll szándékában befejezni, hiszen, nem kell ahhoz sok ész, hogy megállapítsuk, a két főszereplő nem hazai pályán ütközteti világuralmi érdekét. Ebben az egész összeesküvés elméletben egyetlen gondolat lehet pozitív, ha jól számolok, túl vagyunk a felén, de attól azért még tartok egy kicsit, hogy nem a nehezén. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy már csak nyakig ülünk a szarban. A világtörténelemnek mi köze van a Historica fellépéséhez? Biztosan meg tudnám magyarázni, de az elmélkedés szabadságának jogával ezúttal éljen az olvasó...

A pandémia után az ember azt gondolná, hogy a világ megünnepli, hogy kiszabadult a négy fal közül és őrült módon elkezdenek a tömegek színházba, koncertre járni, szórakozni, hiszen mindegyikünkre ránk fér egy kis lazulás, egy kis kultúra. Mégis sorra panaszkodnak a zenekarok, előadók, hogy alig van érdeklődő, még mindig sokan nem mernek kimozdulni megszokott kényelmükből. Bizony a járvány megtizedelte a rajongókat épp úgy, mint a művészeket, de a világlátás is sokat változott. Csak az elmúlt két évben rengeteg banda tűnt el véglegesen és akik újra megpróbálják, azok sikerük is kétséges. Néhány kivétel azért szerencsére mégis van, ezek közül mi most a Historica együttessel foglalkozunk.

Pedig az "Ézsiás csapatnak" sem volt egyszerű, hiszen a közelmúltban a fent említettek mellett más tényezők is közre játszottak a zenekar átalakulásában. A régi csapatból Ézsiás Péter, frontember és Csikós Csaba, dobos maradt. Hozzájuk csatlakozott korábban a basszusgitáros Huszák Zsolt, majd érkezett a billentyűs Kalmár Géza. Mind "öreg" profi a hazai rockzenében. Utolsóként egy fiatal tehetséges gitáros csatlakozott Bogenfürst Dávid személyében.

Ez az este a Legenda Sörfőzde termében is úgy indult, mint az április eleji segély koncert, hiszen megint csak szakadt az eső. Ennek ellenére rengeteg érdeklődő volt, barátságos légkör fogadott, sok ismerőssel. Úgy látom, itt nem lesz probléma a nézőszámmal. A Legenda - mint koncert helyszín - továbbra sem a szívem csücske és sosem lesz az. Azt viszont be kell látnom, hogy a fővárosban egyre kevesebb a koncertterem - és lassan ritkaságként már, de a Legenda még áll -, ezért a létezését el kell fogadnom és tiszteletben kell tartanom. Az elmúlt pár évben elhullott többek között a PeCsa Café, a Crazy Mama, a Városligeti Sörsátor, a Rocktogon, Dürer Kert, Josefina Blues Bell és ezek csak a nevezetesebb helyszínek. Ami a Legendán kívül áll még, az a BackStage Pub és az Analóg Music Klub.

A félkilences kezdésre hirdetett koncert néhány perccel később indult el, de annál nagyobb energiával. A zenekar szokásához híven a régi nagy dalokkal robbantott, elsőként az Olyan fa vagyok cíművel, amiért a rajongók hada hálás volt. A számomra legfontosabbnak ítélt szerzemények kivétel nélkül elhangoztak, mint a Többezer év, a Katonadal, az Egyszer volt, a Száll a lelkem, vagy a Tizenötmillió. A Megsárgult kép pedig azért áll legközelebb a szívemhez, mert egyik legjobb barátom kedvence volt, még a temetésén is ezzel a dallal búcsúztunk tőle. Szép dolog a magyar múltról, a magyar történelemről megemlékezni és kifejezetten okos, mert a múltunk figyelmeztet, hogy mit csináltunk jól és mit rosszul. Ha a múltunkat alaposan ismerjük, akkor a jövőnket nem ronthatjuk el! És úgy gondolom, hogy itt, ezen a koncerten ezzel mindenki tisztában van...

A buli "kétfelvonásos" volt és nekem úgy tűnt, hogy a második rész volt az, amikor már mindenki abszolút ellazult. Ez a rész Csiga Sanyiról, a nemrég elhunyt dalszövegíróról való megemlékezéssel indult. A csapat tisztelgésül eljátszotta a Soha nem elég és a Zöld, a bíbor és a fekete című Csiga szövegre épített rockslágereket. Tehették azért, mert a zenekarnak volt némi köze Sanyihoz, hiszen többen szerepeltek vele, játszották szerzeményeit. Csaba és Peti Csiga együttesében, a Black Boxban találkozott először. Bár már többször említettem, hogy vannak dalok, amik hallatán a milliónyi zenekar túljátszásának köszönhetően falramászom - ilyen a Zöld, a bíbor és a fekete is -, de ennek a nótának most helye volt a programban. 

A koncert kétharmadánál az amúgy tehetséges gitáros, Dávid végre felfedezte a színpad által kínált lehetőségeket és szólóinál egyre többször merészkedett előre. Csak így tovább! Amikor a frontember nem énekel, mert szóló van, a gitáros nem csak látványelem, hanem akkor és ott ő a produkció középpontja. Szóval ilyenkor nem csak illik előre menni, hanem kötelező! Azt kell mondjam, hogy hangszertudásban remek a srác - bár nekem hiányzik Gönci Apuka ízes játéka -, de azt gondolom, hogy Dávidban is kialakulóban van már az a bizonyos rock & roll életérzés. 

Csabi hátul a doboknál hozta a kötelezőt - hiszen már az összes dal a kisujjában meg a könyökében van -, nem okozott csalódást. Kalmár Géza, aki mögött talán a legnagyobb múlt van, a billentyű szakavatott mestere és mivel a második részben a keverőnél kicsit visszahúzták a szinti hangját, sokkal élvezhetőbbé vált a játéka. A basszus poszton Huszák Zsolt hozta az elvárt színvonalat, ő biztos alapja a zenekarnak. Ézsiás Peti a kapitány pedig szokásához híven, profin vezényelte le a teljes produkciót.

A közönség végig énekelte a dalokat és ami a Historica koncertek elmaradhatatlan  epizódja; a műsor legvégén a Kis magyar historica című dal alatt a rajongók összekapaszkodtak és ez minden alkalommal lenyűgöző látvány. Ezek után mindenki nehéz szívvel hagyta ott a termet. Rövid búcsúzkodás, elmélkedés a világ nagy dolgairól és elindultunk haza. Hát persze, hogy a kocsiban Historica lemez szólt.

Szóval egy ilyen koncertből lehet/lehetne tanulniuk a háborúkat gerjesztő nagyhatalmaknak, a megvásárolt politikusoknak, akik az előbbiek akaratát akarják ránk eröltetni, a környezetszennyező multinacionális cégeknek - akik mindig megússzák a büntetést - és a pénzsóvár üzletembereknek éppúgy, ahogyan az orvosi Nobel-díjra ácsingózó - vírustörzsek kifejlesztésével foglalkozó - "tudósoknak" is. Hogy a világtörténelemnek mi köze van a Historica fellépéséhez? Mint már az elején jeleztem, az elmélkedés szabadságának jogával ezúttal éljen az olvasó...  

Írta: Fiery