Egy kis magyar história – Historica koncert a BackStage pubban (beharangozó)

2024.12.10

A Historica együttes fővárosi közönségével együtt december 14-én, szombaton búcsúzik el a 2024-es évtől. A jó hangulat garantált és a már megszokott és megszeretett rockslágerek ezúttal sem maradnak el. Ismét lesz együtt éneklés, vendég zenész és némi meglepetés. Mindenkinek érdemes kihasználni a lehetőséget és megragadni az alkalmat, hogy végre újra egy forró hangulatú koncerten lehessen jelen. Legyünk ott, mint régen!

Énekelsz velem az első sorban,
Mindegy, ha tűz a Nap, vagy ha por van,
A színpad felől nézve mindig felnézünk rád.
Koszorú vagy zászló a kézben,
A szívünkkel mindig ezt tartjuk észben,
Egy jó cimbora az első sorban, egy jó barát! 

Amíg a zenekar az évtől búcsúzik, mi kormányozzunk vissza az "ősidőkig" és elevenítsük fel, hogyan is indultak a fiúk, mennyi változáson kellett keresztül menniük, mire a közönség mellett a szakma is felfigyelt rájuk.

A zenekar története 2001-ben kezdődött, pár haver Nagytarcsáról összeállt, hogy alapítsanak maguknak egy zenekart, amivel olyan dalokat játszanak el, amiket szeretnek és ami az embereket is érdekli. A banda 2002. március 15.-én lépett fel először, akkor még Útonállók néven. Eredetileg a rockzene gyökereit játszották, ezért Gyökereknek nevezték volna el magunkat, de az akkori dobos azt mondta, hogy ő ilyen névvel nem hajlandó fellépni. Megszületett az Útonállók név, ami egy szójáték - mint a 66-os úton vagy, amikor a zenekar utazik -, hiszen azóta is folyamatosan úton állnak. Március 15-én a Költő visszatér rockoperából játszottak egy-két dalt, aztán megint változások jöttek. Ézsiás Péter ekkor lépett először frontemberi szerepkörbe.

Megszületett a Mohács, Eger, Nándorfehérvár, Drégely című dalok, a zenekar neve ekkor már Sic Dicunt volt, ami annyit jelent, hogy ezt beszélik, így történt, de ez a név sem maradhatott sokáig, hamarosan újabb változáson ment keresztül, jött a H599 rockzenekar, ami a magyar termék vonalkód első három számjegye volt. Ez az időszak 2010-ig tartott, akkor született meg a jelenleg is ismert Historica, a közönség 90%-a már ezen a néven ismerte meg társaságot. Közel tíz évre volt szükség ahhoz, hogy a Historica sikeres együttes legyen és végre a szakma is felfigyeljen rájuk.

Megszakad a szív, dübörög az ég, köszönjük szépen az ilyen békét,
Rokonoktól kapott képeslap hordja más ország bélyegét!
Megszakad a szív, dübörög az ég, köszönjük szépen az ilyen békét,
Rokonoktól kapott képeslap hordja más ország bélyegét! 

A hosszú évek és változások alatt, a szebb és a nehezebb időszakokban jó néhány nagy sláger született, kimondhatjuk: A Historica együttes letette a névjegyét. A dalok örök érvényűek, tehát minden bizonnyal újabb tíz-húsz év elteltével is lesznek, akik érteni és énekelni fogják.

Ézsiás Petiék ezúttal a Városligeti fasor 44-es szám alatt található BackStage-t hódítják meg remélhetőleg telt házzal. Mindenki érkezzen időben - vagy idő előtt -, hogy a helye a színpad előtt biztosítva legyen.

Titkokat nem akarok elárulni a szombati eseményről, legyen az meglepetés, de minden régi és új ismerőst sok szeretettel vár Ézsiás Péter, Szabó Krisztián, Csikós Csaba, Mezőfi József és Szibelle Károly Charlie.

Ami viszont nem titok, hogy a vendég Günter lesz, Krisztián hajdani P. Box zenésztársa, így könnyen kitalálható, hogy talán hallunk majd ebből az időből is néhány jól ismert szerzeményt. Tehát szombaton a BackStage-ben találkozunk! Ne hagyja ki senki!

10 éve az úton, a műsor megy tovább
A hegyek között Erdélyben, vagy az óceán partján
10 éve az úton, hegyeket mozgatunk meg,
Míg van, aki meghallgat, ott vagyunk Veled 

Írta: Fiery