Tehetséges emberek nem jutnak lehetőséghez, csak akiknek megfelelő kapcsolatuk van, a tehetség pedig elveszik - Jancsó Nyika interjú 4. rész

Elérkeztünk beszélgetésünk utolsó részéhez, ahol elképzelhetetlen finomsággal levonjuk a megfelelő kozekvenciát, majd meglepődünk, amikor asztalunk mellett megáll egy ismerős figura, hát persze, hogy John Malkovich. Most tényleg, ki más járna egy péntek délelőtti napon a Nagymező utcában? Örülünk, hogy találkoztunk, majd a kávéspoharat magunk mögött hagyva elköszönünk és indulunk tovább. Maradt még kérdésem bőven, de azt inkább legközelebb, talán egy közös forgatás szünetében.  Köszönöm az interjút Nyika mester! (Fiery)

Hogyan kerültél a Napló sorozatba?

Addigra én már túl voltam jó pár filmen. Mészáros Márta mindig nagy kvalitású emberekkel dolgozott. A Napló sorozat ő személyes története és úgy határozott, hogy én leszek az operatőr. Elkészült az első rész, ami egy darabig dobozban volt, aztán tanakodtak, hogy mi legyen vele, akkor ki került Cannes-ba, ahol nyert, erre pár évre jöhetett a következő, a harmadik pedig már a rendszerváltás előtti fél évben készült el.

Ki döntötte el, hogy melyik filmben ki dolgozzon?

Mindig a rendező és a stúdió döntött. Persze volt, hogy a stúdió azt mondta, hogy ne azzal csináld, de ha a rendező nagyon ragaszkodott valakihez, akkor már nem volt vita. Ma egy filmnél sokkal jobban megmondják, hogy kivel javasolt együtt dolgoznod. Tehetséges emberek nem jutnak lehetőséghez, csak azok, akiknek megfelelő kapcsolatuk van a megfelelő helyeken. Azok kapják sorra a munkát miközben a tehetség elveszik.

Ha már a kapcsolatokról beszélünk, te kiváltságos voltál, vagy többet kellett bizonyítanod, mint bárki másnak?

Én a kettő között lebegtem. Semmi olyat nem kaptam, ami előbbre vitte volna a karrieremet, de nem is hátráltattak semmiben.

Hogyan indult el a "80-as évek végén a mai napig tartó külföldi pályafutásod?

A skót barátomon keresztül kezdtem el dolgozni kint, aztán haza jöttem, forgattam ezt-azt, mentem Németországba, aztán megint itthon rengeteg amerikai filmben. Minden ment a maga útján, egész addig, amíg 1989-ben elkezdtem a zenei témakra koncentrálni. Először dokumentumfilmeket készítettem világhírű karmesterekről, énekesekről és ezután teljesen véletlenül bekerültem a film világítással foglalkozó részébe. Akkor elkezdtek foglalkoztatni a nagy koncertek, szabadtéri fesztiválok, rengeteg opera, balett, jazz forgatásoknál. Most lesz 35. éve.

Végülis visszatértél a zenéhez. Jobban élvezed, mint a játékfilmeket?

Az elején kicsit meghasonlottam, mert párhuzamosan foglalkoztam mindkettővel, aztán jöttek az összeütközések és akkor rájöttem, hogy 60 éves kor felett nem kell nekem ugrálni. A mi időnkben jóval kisebb volt a konkurencia és nem volt telefonnal való filmezés sem. Közel 20 éve döntöttem el, hogy inkább maradjon nekem csak a muzsika. Rengeteg helyre eljutottam, elképesztő zenei világba cseppentem és ezekre vissza gondolni is felemelő érzés. Ezért is szoktam le az úgynevezett könnyűzenéről, nem azért, mert sznob lennék, de ez a zenei világ tetszik. Én nem vagyok zenész, körülbelül sejtem, hogy mi a jó zene, mit lehet komolyan venni.

Az egykori lemezgyűjtő kiábrándult a könnyűzenéből?

Tulajdonképpen meguntam ezt a mai link könnyűzenét. Persze nem mindenki link, rengeteg iszonyú jó, érdekes figura van a fiatalok között, de ma már mindenki film és rocksztár. Pont ezért az utóbbi 30-40 évben a könnyűzene elértéktelenedett. Nem vagyok benne biztos, hogy egy mai srác, ha kiállna minden erősítés nélkül, képes lenne bármit is jól elénekelni, mint a régiek.

A koncertfilmekről mi a vélekedés a "szakmában"?

Sokak szemében - amivel most foglalkozom - nem elég kreatív, de ez nem így van. Amikor például négy nap alatt egy próbával össze kell rántani a New York-i, vagy Berni filharmonikus koncertjének filmre forgatását, az legalább akkora meló, mint egy játékfilm forgatás. Egy ilyen munka minimum napi 16 órát vesz igénybe. Az nem úgy van, hogy kapcsolják be azt a villanyt és jó lesz úgy. Eszméletlen diplomácia, türelem és rettenetesen komoly munka szükségeltetik ahhoz, hogy a végén egy minden szempontból jó koncertfilm szülessen.

Mai ésszel mit csinálnál másképpen?

Az a jó, hogy 60 év felett az ember már kurvára tudja, hogy mit kellett volna 18 éves korában tennie, de az nem jut eszébe, hogy előre nem látja, hogy melyik döntésének mi lehet a vége. Szóval, mindent meg kell tapasztalni akkor, amikor annak itt az ideje.

Végezetül, te hogyan látod? Mi a különbség a régi és az új operatőr tanulók között?

Az akkoriban egy nagyon más világban éltünk, ami nem volt egyszerű, de egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a mai fiataloknak jobb helyzetben vannak. Az egy érthetetlenül lenézett időszak volt, amit akkor éppen szocializmusnak neveztek. Lófaszt. Nehéz volt, kevesen voltunk, de mindent megtanultunk. Ami viszont ma van, az azért sokkal keményebb helyzet, mert ma mindenhol a világban - de Kelet Európában még kegyetlenebb -, óriási a fluktuáció, kevesebb a lehetőség. Gondolj csak bele, hogy az én időmben egy évfolyamra hat operatőr tanulót vettek fel, míg ma csak az elmúlt 20 évben a nagy főiskolán, a régi főiskolán, a mostani állami főiskolán, az ELTE bölcsészkar média szakon.... Ez legalább 100 tehetséges fiatalember, akik nagy része talán soha nem fog kamera mögött ülni. Tehát, ha így nézzük, akkor jobb volt…

Vége

Készítette: Fiery