Cselekedj és remélj! - Szina Kinga interjú

Fac et spera 

Beszélgetésünkben bepillantást nyerhetünk a művész életébe gyermekkorától napjainkig. Színes történetein keresztül betekinthetünk a színház, valamint a film világába, de megtudjuk azt is, hogy a rengeteg tanulás és munka mellett hogyan van idő a zenére is, hogyan kerül képbe a Hobo Blues Band, a Led Zeppelin, vagy éppen a Karthago együttes. Kellemes olvasást mindenkinek! (Máthé József (Fiery)

Szina Kinga színművész második gyermekként Veszprémben látta meg a napvilágot. Szülei a leningrádi (ma: Szentpétervár) egyetemen ismerték meg egymást. Színészetet a Nemzeti Színiakadémián tanult. Később a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán művelődésszervező diplomát szerzett, majd elvégezte a Pannon Egyetem színháztudomány szakát is. A Nemzeti Színház mellett játszott a Kolibri Színházban, valamint az RS9 Színházban. 2000-től napjainkig a Győri Nemzeti Színház tagja. 2016-2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója volt...

Hogyan indult az életed?

A szüleim Szentpéterváron (akkor Leningrád) a Műszaki Egyetemen ismerték meg egymást. 19 évesek voltak. Édesapám Magyarországról ment ki a Szovjetunióba tanulni, míg anyukám orosz származású. Szerelem volt első látásra és ebből lett 50 év közös, boldog év. Műszaki beállítottságuk ellenére mindig is nyitottak voltak a művészetek iránt. Anyukám egy együttesben énekelt, de egyszer csak eljött a pillanat, mikor döntenie kellett melyik utat választja, ő a mérnöki pálya, és ezzel édesapám mellett köteleződött el. Az egyetem elvégzése után Magyarországra költöztek, először Tatabányára, majd onnan Veszprémbe, ahol megszülettem és a kisgyermek éveimet töltöttem, végül Budapestre, ahol felnőttem. A testvérem még kint született Leningrádban.

Mennyire hatott a családod a jövendőbeli pályaválasztásodra?

Szerencsére nyitott családban nőtem fel, sokat beszélgettünk a világ nagy dolgairól. Kisgyerek koromtól fogva természetes volt, hogy kiállításokra járunk, utazunk, kirándulunk, hogy a polcok tele vannak könyvekkel, és mindenki olvas a családban. Ha a pályaválasztásomra mindez közvetlenül nem is hatott, de az ahhoz szükséges gondolkodásmódhoz, világlátáshoz biztosan hozzájárult.

Mikor döntötted el, hogy színész leszel?

Három éves voltam, amikor a családban először elhangzott a kérdés, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Már akkor azt válaszoltam, hogy színész. Emlékeim szerint két dolog motivált. Volt egy óvodai gyermekműsor, amiben szerepeltem és mivel nagyon élveztem a helyzetet, intenzív élményként maradt meg bennem. A másik hatás pedig a testvérem révén jött, aki Star Wars rajongó volt. Az ő hatására hatévesen én is megnéztem a filmet, ami annyira tetszett, hogy Lea hercegnő akartam lenni, de mondták a szüleim, hogy ez egy film, amit színészek játszanak és Lea egy színésznő, akkor döntöttem el végleg, hogy nincs mese, most már biztos, hogy színésznő akarok lenni. Persze ez félig-meddig vicc, de tény, hogy nagyon élénk fantáziájú gyerek voltam, és korán megéreztem ennek a világnak a vonzását. A szüleim támogatták az elképzelésemet, mert látták, hogy megtaláltam magam és nem is vagyok ügyetlen. Amikor később Győrbe szerződtem, vettek bérletet és az összes premier előadásra eljöttek. Nagyon büszkék voltak rám, illetve azt hiszem édesapám a mai napig az. Anyukám sajnos már nincs köztünk.

Mik voltak az első lépéseid a színház felé?

Általános iskolás koromban beléptem a színjátszókörbe, és persze szavalóversenyekre is jártam. Sok előadásban részt vettem, aztán később már én is szerveztem műsorokat Anyák napjára meg Gyereknapra. Felsősként, patronáltuk az első osztályosokat, akiket végig vittük amíg alsósok voltak. Nekik csináltunk műsorokat, amiket legtöbbször én találtam ki, én szerveztem. A tanárok látták, hogy van készségem meg kedvem ezekhez a feladatokhoz, ezért ők is támogatták az elképzeléseimet. Abban az időszakban működött néhány gyerekszínpad, ahol színházi rendszerben foglalkoztak a gyerekekkel, voltak stúdiós foglalkozások, ahol lehetett tanulni, játszani. Fejleszthettük a kreativitásunkat, miközben komoly előadásokat hoztunk létre közönség előtt művelődési házakban. Így már kisgyerekként élesben is kipróbálhattuk magunkat. Ilyen volt a Harlekin Gyermekszínpad is, ahol én is szerepeltem pár évig.

Csak a színház létezett számodra, vagy a zene is érdekelt?

Sajnos nem tanultam hangszeren játszani, egy rövid népzenei iskolás időszaktól eltekintve. Hatlyukú pásztorfurulyán tanultam, de a szolfézs elriasztott, ezért sajnos abbahagytam. Viszont szeretek zenét hallgatni. A zenei ízlésem alapjait nyolc évvel idősebb bátyám "fektette le", aki kiskamaszként Karthagót, Hobót, P. Mobilt meg Hendrixet, Led Zeppelin, Rolling Stones-t (és még sorolhatnám), hallgatott otthon, és ez a zene hároméves koromtól belém ivódott. Képzeld el, hogy négyévesen a Halálapa Bluest énekelgettem, meg a Héj Joe-t. Ez a típusú muzsika a lelkemre is hatott mert túlcsordul az érzelemtől, de közben mégis ott van benne az a fajta életrevaló keménység, ami azt üzeni, hogy nem nyafogunk! Nem nyafogunk, hanem a nehézségeken túllendülünk, mert élni nagyon jó, és az élet rock & roll! Számomra ez a blues-rock volt az alap csapásvonal, aztán később megismertem és megszerettem többek között a rhythm and bluest is. Annyira megfogott ez a fajta zene, hogy középiskolás koromban képes voltam egyedül elmenni egy John Mayal koncertre a Petőfi Csarnokba. Később, amikor gimnazista voltam sok osztálytársam alapított zenekart, foglalkozott komolyabban a muzsikával, és ők egyengették tovább a zenei világomat, megmutatták, hogy a '70-es, 80-as éveken túl is születnek jó zenék, de természetesen továbbra is magamban hordozom gyerekkorom kedvenc dalait, zenekarait.

Térjünk vissza az iskolához!

Azt tudtam, hogy az általános iskola elvégzése után mindenképpen gimnáziumban akarok tovább tanulni, jó eredménnyel nem is gondolhattam másképp. Én itt lakom - mindig is itt laktam - Vizivárosban és adta volna magát a helyzet, hogy a közeli Toldy gimnáziumba jelentkezzek, de volt bennem egy dac, hogy csak azért sem megyek oda. Beadtam mind a három jelentkezési lapomat a XI. kerületi József Attila gimnáziumba, de nem vettek fel. Akkor még nem tudtam, hogy az iskolák a saját kerületükből válogatnak. Ha a Toldyba jelentkezem, valószínűleg bejutok, de így utólag már nem tehettem semmit. Kicsit aggódtam a jó jegyekkel a zsebemben, de szerencsémre a Mártonhegyi úti általános iskolát felmenő rendszerben tizenkét osztályos gimnáziummá alakították. Talán többek között azért, mert nagyon sokan voltunk, és rengeteg jó képességű tanuló maradt volna iskola nélkül. Jelentkeztem és azonnal felvettek. Tamási Áron gimnázium lett a neve. A gimnázium alatt végig tudtam, hogy ezután a színművészetire jelentkezem majd, ezért a négy év alatt Schubert Éva színi tanodájába jártam, ami nagyon sokat adott nekem. Éva néni nagy tudású asszony volt, tele szeretettel, ami azért is volt fontos, mert úgy gondolom, hogy egy fiatal személyiségének a fejlődésében, tehetségének kibontakozásában a szeretet tud a legtöbbet segíteni és ezt itt maximálisan megkaptuk.

Mi történt a gimnázium után?

Jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, de sajnos nem vettek fel. Három éven keresztül próbálkoztam, de valahogy mindig elcsúsztam a második rostán. Az igazság az, hogy nem tudtam, hogy kell felvételizni, nem tudtam, hogy kell felkészülni. Nem felvételiztem jól. Jelentkeztem a Kolibri Színházba, ahol egy évet stúdióztam. Gyönyörű időszak volt. Ott szagoltam bele először igazán a színház világába. Egy év után jelentkeztem az akkori Nemzeti Színház iskolájába, a Nemzeti Színiakadémiára és oda jártam Császár Angéla és Szélyes Imre osztályába.

Elindult a színészi pályafutásod?

A második évtől a nappali képzés mellett esténként az előadásokban már folyamatosan játszottunk kisebb-nagyobb szerepeket. Olyan emberektől leshettem el a szakma titkait, mint Agárdi Gábor, Tolnay Klári, Kállai Ferenc, Sinkovics Imre, Béres Ilona, Moór Mariann...

Volt olyan momentum, ami megérintett és megerősített abban, hogy színész leszel?

A Nagyamát játszottuk és az egyik jelenetben, ahol mi diáklányok voltunk - néhány mondattal -, Tolnay Klári megjelent a színpadon. Hosszú percekig tartó taps volt, mi pedig lehajtott fejjel köszöntöttük őt, ez olyan felemelő pillanat volt, aminek nagyon örülök, hogy a részese lehettem.

Folytatjuk... (2022.04.17.)

Készítette: Máthé József "Fiery"

Foto: Győrfi-Forgács Beáta, Veress Ráhel