Cikipédia 6/30 - Vágjál hülye fejet

Mai témánk - ki gondolta volna - a rockzene, elsősorban azok a bandák, melyek valahogy nehezen kerülnek a Rádió Rock látókörébe, pedig nem kis múlttal rendelkeznek. Érdekes, hogy miért nem emlékeznek a szerkesztők ezekre a klasszikusokra, vagy miért nem mernek olyan újakat megmutatni, akik képesek lehetnének megőrzik a rock and roll szellemét. A cikkben kicsit körbejárjuk a rockzene lényegét. Igyekszünk segíteni a rádió dolgozóinak, hogy mire is lenne még szükség, ahhoz, hogy értelmet nyerjen az adó neve is. Szeretném, ha végre a Rádió Rock hallgatásakor nem kellene folyton hülye fejet vágnia a hallgatónak. (Fiery)

Lopd el és unatkozz!

A rendszeresség a legjobb tanítómester. Ha egy általunk kidolgozott rendszerben élünk, nagyon nem érhet bennünket negatív meglepetés. Azt szeretem, amikor minden úgy történik, ahogyan azt már megszoktam. A mai napig képes vagyok bármikor Led Zeppelint, Deep Purple-t, Journeyt, vagy Judas Priest muzsikát hallgatni, de akkor sem kapcsolom el a rádiót, ha Beatles, Rolling Stones, vagy Black Sabbath szól. Az egészben az a legszebb, ha mindezt egy "gyűjtő" funkciót teljesítő rádióban hallom, például a Rádió Rockban! Úgy látom mindez hiú ábránd, és hallgatva a szinte naponta leadott dalt, csak vágom a hülye fejet!

Ebbe persze ne is menjünk bele, hogy hogyan lehet hülye fejet vágni, mert mondjuk az arcot (pofát) még megérteném, de fejet? Igyekezzünk túl tenni magunkat az adott problémán, és inkább egyeztessük, hogy szerintem miről kell szólnia a rockzenének!

A rock egy könnyűzenei stílus, mely a második világháborút követő politikai feszültségek korában tört utat magának, egész kulturális forradalmat indítva. Lehetőséget adott a fiatal generációnak a bennük lévő lázadó életérzés kifejezésére, hiszen ez a zene csak nekik szólt, az ő életérzésüket hirdette. A rockzene alapvetően az Amerikai Egyesült Államokban született, ahol a behurcolt fekete rabszolgák zenéje, a blues keveredett az Európából származó telepesek főleg country stílusú zenéjével. Mindez egy technikailag és társadalmilag rohamosan változó környezetben történt. A rock mindig a lázadást és a nem beletörődést szimbolizálta és szimbolizálja ma is. (Wikipédia)

Van, ki üvölt és nem hallja

Szóval lázadás! Erről szól a rock, erről kellene, hogy szóljon, hiszen mindig történik valami, amivel szemben fel kell emelnünk a szavunkat! A rock egy életérzés, a világgal való szembenállás, aki mindennel elégedett, az már nem is lehet igazi rocker! Mindegy, egy adott dalt mikor írtak, az örökérvényű. Véleményt formálhat a maga módján bármiről Bob Dylan, David Bovie, vagy akár Johnny Rotten, az maga a rockzene.

Az első időszakban nem értettük, miről is gondolkodik Simon és Garfunkel, Frank Zappa, vagy éppen Janis Joplin, aztán elterjedt a hír, hogy ezek a rockerek lázadók, és szép sorban hadba álltak a mieink is. Illés, Tűzkerék, Piramis, Beatrice, P. Mobil, de még Hobó is. A fiatalok pedig végre itthon is kiénekelhették a rendszerrel szembeni elégedetlenségüket, amíg kimondani azt őszintén továbbra is tilos volt.

A rock a hetvenes évek vége felé elkezdett haldokolni az akkori újságírók szerint. Én azt gondolom, hogy inkább csak betört az elüzletiesedés, valamint Kelet-Európába a megalkuvás időszaka. Akinek nagy közönsége volt, és hajlandó volt egyezségeket kötni a hatalommal, annak lehetett lemeze, a többiek pedig a süllyesztőbe kerültek, vagy kénytelenek voltak megvárni a rendszerváltást. A Dinamit együttes dalszövegei rendre a hatalommal való megbékélést hirdették, a Color, a Karthágó, Korál, Skorpió, Prognózis pedig már kifinomult témákat vett elő. Közülük talán csak a Karthágó próbált hű maradni szövegeiben (Lázban égő nemzedék, A pénz, Lépd át a múltad...), a rock hagyományaihoz, valamint a Lord, és az EDDA az első időszakában. Akadtak akkor kisebbnek hitt nevek is, akik különböző szinten, de megmaradtak az utókor számára. Ilyen volt a a Kugli, a HIT, Rockwell, Rocktáv, Onyx, Missio, Fáraó, de még az EAST is! Utólag lehet róluk bármit mondani, mindannyian maradandó zenét alkottak, de amitől fontosak maradtak, az a gondolatiságuk volt! Persze ők még a nagy generáció gondolataiból táplálkoztak

A ruhám bőr és nem ballon

A hagyományos rockzene hanyatlásával új irányzatok kaptak lábra. A stílushoz legközelebb a metál állt, amit a Pokolgép, vagy az Ossian tökéletesen, a Stress egyáltalán nem tudott kihasználni. A P. Box mire a metálig jutott, feloszlott. Nagy siker volt egy ideig a rockimádó amatőrök, a punkok meghökkentő megjelenése is. A CPG, az ETA, MosOi, Kretens és a többiek már a lázadás vadabb módját választották, külső megjelenésben, viselkedésben, valamint zeneiségükben. Ebből az időszakból néhány kalózkazetta megőrizte ezt a világot az utókornak, hogy aztán csendben, minden lázadással együtt a sírba szálljon. Itt megjegyezném, hogy a punk, mint szinte minden irányzat feltámadt a maga szintjén. Ismét előkerült az Exploited, a Dead Kennedys, a Buzzcock, vagy akár a Sex Pistols, és van is közönségük, a fiatalok mégsem értik ezt az egészet. Az utódoknál taréj meg van, zenélni nem nagyon tudnak ők sem, viszont a lázadás valahogy értelmét vesztette.

Akármennyire ágálunk is ellene, az Első Emelet, a Napoleon Boulevard, vagy az Exotic is rock bandának számított, ahogy még jó néhány korabeli új hullámos zenekar, mint a Rolls Frakció, a Szeptember, a Fórum, de a stílus zeneileg finomítottabb verziója a Kamara Rock Trio is. Ki emlékszik Nenára, Nina Hagenre, az Ideal zenekarra, akik az akkori Neue Deutsche Welle irányzat úttörői voltak? Ha zeneileg nem is adtak annyit, mint az Uirah Heep, a T-Rex, vagy a Boston, mégis egy korszak meghatározói voltak.

Ekkoriban robbant az értelmiségi körökben az alternatív vonulat, és egy ország lelkesedett az Európa Kiadó, a Bizottság, vagy a VHK zenéjéért. Persze azért ott zörgött az ablakban az URH, a Balaton, a Tejbe Zri, de a Trabant is.

A nyolcvanas évek közepén divat lett híres színészekkel rock albumot készíteni. Szakácsi Sándor például Gallai Péterrel, és a Bikini együttessel dobott össze egyet, de megjelent Kern András, Udvaros Dorottya, Kováts Kriszta, Básti Juli, és Cserhalmi György lemeze is. tartalmas kis anyagokat hoztak össze.

Járd a táncot, ahogy én járom

A kilencvenes évek a nagy visszatérőkkel volt tele, rajtuk kívül újdonságnak a Carmen, a Junkies, a Treff, vagy a Wall Street számított. Ganxsta Zoleeék, vagy a Sex Action is az időszak meghatározói voltak! A döbbenet csak azért kerül az arcomra (vágjunk hülye fejet?), amikor eszembe jut, hogy pár évvel előtte még egy "Állva pisilek, és ülve kakálok" miatt, képes volt a hatalom betiltani az akkor egyetlen zenei TV produkciót, aztán jöttek Zoliék, és elszabadult a József Attilai pokol a színpadon, de a lemezeiken is!

Újra előkerült a metálzene is a Pokolgéppel, a soha nem fáradó Paksi Endre által életben tartott Ossiánnal, de Kalapács Józsi is megmutatta, hogy van még erő benne. Az Omen is próbálkozott Kalapács után egy Oki nevezetű borzadvánnyal, majd érkezett Koroknai Árpi, és a banda magára talált. Talán az említettek hatására, de még a kilencvenes évekből kiindulva előkerült a Depresszió, a Road, Alvin és a Mókusok, a csupa fiatalból álló debreceni P. Box, és a metál máig koronázatlan "diszkó királyai", a Tankcsapda.

A lázadás - főleg egy bizonyos nyolc éves időszakban - új értelmet kapott, amit a nemzeti rockzenét játszó bandák ügyesen kihasználtak. Így lehetett sikeres a Kormorán, a Kárpátia, Szkítia, vagy a Historica zenekar. Sajnos rengetegen próbálkoztak punk tudással, és gyűlölködéssel, innentől egy kalap alá vették az összes létező nemzeti érzelmű csapatot.

Ma is születnek rockzenekarok, de tisztelet a kivételnek, az eredeti út történetének teljes homályával küzdve az aktuális divaton lovagolnak. A divat nem is lenne baj, hiszen minden generáció fiatalja követi, de a mai dalok már semmiről nem szólnak. Születtek punk zenekarok, akik csak kakastaréjjal (vágjál hülye fejet!), és riasztó zenei tudásukkal igyekeznek az elődökre hasonlítani, de maga az életérzés a káromkodáson kívül már nem jön le se az előadóknak, se a közönségnek. Egy kicsit olyan, mintha az EMO-t összekeverték volna az általuk művelni vélt punkkal.

Nagyon sok tehetséges fiatal muzsikus létezik ma is, de valahogy a zenéjükkel szart sem érnek el, valahogy az igény elfogyott irántuk. Hiába emelném ki a Trio Target, az Ozone Mama, vagy a Headbangs (ex BackBeat) zenekart, nekik, ha van idejük, még várni kell a sikerre. Ehhez persze nagy segítség lehetne a Rádió Rock!

Az arcnélküli ember

Mi, az öregebb rocknemzedék pedig csak kapkodjuk a fejünket, hogy ez meg mitől rockzene, de hagyjuk, hiszen mi is kaptuk az ívet őseinktől. A lényeg az, hogy van egy Rock rádiónk, aminek a feladata összefoglalni az elmúlt évtizedek hazai és külhoni muzsikáit. A feladat nem tűnik nehéznek, hiszen néhány szakértő segítségével több száz album, azokon többezer szerzemény áll rendelkezésükre.

Akkor mégis mi a baj? A Rádió Rock elindult egy úton, vagy százhúsz hazai és külföldi szerzeménnyel, és ezek mennek körbe- körbe... Mintha nem lenne más előadó, mintha az állandóan éterbe tolakodóknak csak ugyanaz az egy, jó esetben kettő daluk lenne. A műsorvezetők szakértelméről nem nyitnék vitát, kibeszélték már mások ezerszer, úgyhogy maradjunk a zenénél, ami hiányzik a csatorna repertoárjából.

Elegem van már a Minden viharon át, meg a Megszökök dalokból, hiszen a Prognózisnak is (vagy ha annyira akarjátok ma már Vörös István), és a Dinamitnak is vannak más számai! Ami igazán elkeserít, az a Petőfi Rádióból átvett Magna Cum, meg a többi ide nem illő bandák. Nem mondom, hogy ne legyen - hiszen ha lenne Európa Kiadó, vagy Bizottság, én azoknak is örülnék -, csak a mértéket tartsuk meg! Nagy jó indulattal nevezhetjük rockzenének a Zanzibárt is (hallom a szokásos felzúdulást), tehát belefér ez is, no de ennyiszer? A reggeli műsorvezetők zenekarai kifejezetten gyengék, velük feltölteni a placcot elég viccesnek tűnik, mint ahogy a rockosított diszkó és hajdani "sanzonok" torzítóra írása is.

Továbbra sem értem, miért nem kapunk a meglévőktől más dalokat is, és az előző sorokban felmerülő nevekből szinte egyetlen számot sem? Most valaki vagy nem érti ott a dolgát, vagy csak lusta, de az is lehet, hogy marketing szakemberek alakítják így az ízlésünket unalomig nyomott kedvenceikkel. Nem így kell ezt csinálni, és én is kezdek bele fáradni, mint megannyi rocker barátom, kortársam. Nagyon kérem az illetékeseket, ne várjuk meg, amíg ez a rádió is összeroskad, hogy aztán majd valakik azt vághassák a pofánkba, hogy "na ugye, megmondtam"! Nem akarok többé hülye fejet vágni, csak élvezni a rockzene minden színét, szagát és bűzét a maga lázadásával, mert ma is lenne miért felemelni a szavunkat. nehogy már az újságírók legyenek a legutolsó "rockzenészek"...

Írta: Fiery