Cikipédia 4/4 - Pokoli színjáték

Essünk túl a nehezén. Nem is olyan régen, kerek évfordulót "ült" Magyarország egyik legikonikusabb metál zenekara. A gond csak az, hogy a régi arcok közül nem mindenki volt meghívva hivatalos az eseményre. A hírek persze úgy szóltak, hogy együtt ünneplik az évfordulót, de a "négyszemközti" meghívásból egyáltalán nem lehetett következtetni arra, hogy el is kell azt fogadni. Ebből most balhé lett, és az akták újra kitárultak, hogy mindenki láthassa, semmi sincs rendben. Várható-e egy emberekhez méltó igazi megemlékezés az elmúlt évtizedekről, vagy tovább tart a süllyedés már-már celeb szintre?

Hogy mi folyik a színfalak mögött, azt szerencsére nem mindig tudjuk meg. Mi csak a koncerten vagyunk jelen, és élvezzük azt, amit a jó sorsunk megadott nekünk. Néha hiányolunk valakit a színpadról, néha nem értjük, hogy bizonyos dolgok miért történnek, de amíg a kedvenc dalainkat hallhatjuk és üvölthetjük, azt hisszük, hogy minden rendben van, pedig dehogy...

A fórumok forrtak, a vonalak izzottak, pro és kontra vélemények már szinte ökölharcig jutottak, aztán eljött - és el is múlt - a nagy nap, és lassan minden elcsitult. Így vagyunk mi a mindennapi politikával is. Jól kivitatkozzuk magunkat, utáljuk egymást, de ettől még semmi sem változik, és akik miatt ölre mentünk, azok azt sem tudják, hogy létezünk egyáltalán. A zenészek pedig örülnek, ha a tömegek még emlékeznek rájuk, szeretik őket, és kiállnak mellettük.

Fogalmazzunk kicsit konkrétabban, de még mindig nevek nélkül. Szóval, adva van egy nyolcvanas években eléggé sikeres zenekar, akik évről- évre egyre népszerűbbek, még a hazai csúcsot is elérték. Tévében szerepeltek, teltházas nagykoncerteken, és nem csak egy ország énekelte dalaikat, hanem dán, finn, orosz, lengyel, német, és még amerikai követői, rajongói is voltak a csapatnak (még olyanról is tudok, aki azóta világsztár lett!). Pedig magyarul énekeltek, és mégis egy egész nemzedéket varázsoltak el a szívükkel, a zenéjükkel, és a mondanivalójukkal. Talán ők voltak az utolsó olyan hazai zenekar, akinek a zenéjére egy egész világ felfigyelt. Ha akkor együtt maradnak...

Aztán jöttek a zenekaron belüli viták, a más elképzelések, a pénz, és minden, ami egy sikeres társaságot meg tud bolondítani, szét tud robbantani. A vége persze az lett, hogy a gitáros és a zenekar arca, a frontember tovább állt és új együttest alapított. Egy ideig természetesen csak a köpködés ment, mivel egymás konkurenciáivá váltak, aztán, mint a futóversenyen, az új zenekar népszerűbb lett, mint a megmaradt. Ők még egy darabig keresték önmagukat, rendesen megélték a mélypontot is, majd az új frontemberrel végre megtalálták a számításaikat. Később valahogy végre a stílusok is elkanyarodtak egymástól.

A régi nagy slágereket mind a mai napig tolják mindannyian, és már egyáltalán nem foglalkoznak egymással. A nagy háborúból csendes közöny lett, mint egy régen kimúlt házasság. A muzsikusok tették a dolgukat, mindenki élte az életét, és megmaradt az önmaga alkotta világban. Azóta már több változást is megéltünk, de a "nagy hármas" külön- külön, és az igazság beismerése nélkül is nagyon jól tudja, hogy azt a tűzet a rajongók szemében még mindig az a bizonyos nyolcvanas évek táplálja, amikor még együtt voltak.

Ők a mai napig a metál zene koronázatlan királyai, és ha bemernék vallani önmaguknak, hogy akármerre is járnak a világban, csak így együtt hordhatják a koronát, sokkal jobb lenne mindenkinek. Tudom, kívülről olyan egyszerű eldönteni mi a jó, de mint külsős, könnyebb is átlátni a helyzetet.

Nos, ők már egy ideje nagyon nem beszélnek egymással, talán már az igazi okokra sem emlékeznek, így ha véletlenül egymás mellé sodorja őket a végtelen idő árja, akkor gyorsan valamelyikük kreál valamilyen légből kapott súlyos problémát, hogy véletlenül se kerüljenek egy színpadra egy időben.

Történt pedig három évvel ezelőtt, hogy meghívták a zenekart egy hatalmas németországi rendezvényre, ahol ők lettek volna a díszvendégek. Egyetlen kikötés az volt, hogy kizárólag az eredeti énekessel mehetnek. A zenekar örömmel elfogadta a meghívást, de sajnálattal tudatta a szervezőkkel, hogy a frontembernek ebben az időpontban más irányú elfoglaltsága van. Ez gyanús volt a germán szervezőknek, akik egyenesben keresték fel az énekest, aki nem is tudott a tervezett eseményről, és természetesen ráért. Így végülis őt hívták meg. Ebből persze további félreértések és viták születtek, és újra fellángoltak a rég kihűltnek hitt rossz emlékek.

Tavaly történt az ominózus eset, amikor az énekesnek egy rendkívül nagy ünnepi koncertje volt készülőben. Ő azt szerette volna, ha az összes volt, és jelenlegi együttese megmutatja magát az eredeti felállásban. Már tudjuk, hogy ki volt az egyetlen ember, aki nem vállalta el a fellépést, és akármilyen jól is sikerült ez a nap, valaki nagyon hiányzott, nélküle nem teljes a kép.

Az idén őszre pedig mindennek csúcsaként megszületett az ötlet, hogy ünnepelje meg a társaság fennállásának kerek évfordulóját. Volt ugyan egy kezdetleges megkeresés, de az invitálás olyan gyatra volt, hogy inkább hangzott "negyerének", mint szívesen látott régi harcostársnak. A koncert le is zajlott, akik ott voltak, mindannyian nagyon jól érezték magukat, mégis azt kell mondanom, a hiányérzet mindenkiben ott tombolt, és ott is maradt legbelül.

Lehet, hogy évszázados bűnöket hordoznak az emberek, lehet, hogy megbocsájthatatlan, ami történt, még az is lehetséges, hogy minden úgy jó, ahogy az van, mégis egy valaki rosszul jár. Az úgynevezett ezerfejű cézár, maga a rajongótábor, a közönség, aki miatt egyáltalán létezhet ez a zenekar. Aki leszarja a szelet, a vihart, a napot, a havat, aki bármire rávehető, csak kedvenceit újra együtt láthassa, és hallhassa. Csak velük van kiszúrva.

Egyik fórumon olvastam egy hozzászólást, amivel nagyon egyet tudok érteni, ezzel az idézettel zárom soraimat:

"Én nem bánom, ha haragszotok egymásra, az a ti dolgotok, de nem igaz, hogy ezt a haragot nem lehet a mi kedvünkért arra a másfél- két órára félretenni. Az igazi profi feladata, hogy felmenjen a színpadra, és tudása legjavát nyújtsa annak, aki mindenre képes érte, a közönségnek. Az igazi profi nem tárja a problémáit a világ elé, a világnak úgy is van elég baja. MI pedig éppen azért megyünk a ti koncertjeitekre, hogy arra a kevéske időre elfelejtsük ezeket a gondokat..."

Várom észrevételeteket, és előre is köszönöm, ha az érintettek is elmondják a véleményüket. A cél, hogy végre béke legyen és mindenki megkapja azt, amire évtizedek óta vágyik...

Fiery