Cikipédia 4/8 - Vásáron lőtt boldogság

Az utóbbi napok legnépszerűbb történetei - amikről olvasóink a leginkább érdeklődnek -, egy rapper politikai tévelygéseiről, neoprimitív kirohanásairól, valamint a "zsíros" médiában éppen futó "jeles" tehetségkutató műsorról szólnak. Érdekes felvetés, hogy ez a két egymástól is olyan távol álló téma, miért érdekli annyira azt a rocker közönséget, amelyiknek halvány köze sincs az előbb felsorolt bohózatokhoz.

Természetesen mi sem fogjuk megfejteni a Bölcsek kövének titkát, de egy kicsit elengedjük a fantáziánkat, és alaposan elgondolkodunk azon, mitől olyan érdekesek a megadott témák. Az első találkozási pont a média, ami teret ad - mint most mi is - ennek az abnormálisan túlértékelt két történetnek. A második a pénz, és a harmadik - ami talán a legfontosabb - az emberek figyelmének elvonása egy csomó értékes dologról.

A tehetségkutatóban ugye nagy pénz van, ezt mindenki tudja. Fel sem sorolom, hány helyről érkezik a vastag suska, hogy néhány ember alaposan megszedje magát a mi kárunkra, ugyanis a jelentkezők 99%-a még Uchrin Benedek zenei és előadói szintjét sem éri el. Azt azért el kell ismernünk, hogy a társaságnál eszelősen komoly munka zajlik háttérben. Úgy kell névtelen és javarészt tehetségtelen emberekből sztárt faragni, hogy senkinek ne tűnjön fel. Embereket építenek, teszik őket egyik percről a másikra országosan ismertté, és ugyanilyen játszi könnyedséggel kukázzák is, ha elérkezik az idő. De nézzük csak, a népszerű összeesküvés-elmélet alapján hogyan is épül fel ma egy "sikeres" tehetségkutató műsor!

A döntősök már a műsor indulása előtt megnyerték (de ez végéig titok marad), addig is a többi töltelék, és a lelkes rajongók csak izguljanak. Érdekes megvizsgálni azt is, hogy hogyan is alakul ki maga a versengő társaság. Először kell egy sármos fiatal pasi, aki úgy vonzza a magányos nőket, kiéhezett háziasszonyokat, és unatkozó nyugdíjas mamákat a képernyő elé, mint csimpánzfing a leopárdot. Kell lennie egy mindenki által "szerethető lénynek" is, aki lehet sérült, túlérzékeny, fiatal, esetleg külföldi, nyelvünket még töri, de már elkötelezetten téliszalámi, Gyulai kolbász, vagy Kolozsvári szalonna zabáló - persze, csak az egészséges kereteken belül (light colával) -. Erre a körre is nagyon ugranak az előbb felsorolt brigádok. Nem árt, ha van egy "vicces" ember még a társaságban, mert mindannyian szeretünk röhögni. A műsorvezetők, és a mindenkori zsűri pedig erre tökéletesen alkalmatlan. Olyan lazák, mint a zöldborsófőzelék az oroszlánok vacsora asztalán, de viccre azért nem képesek. Nekik amúgy is komolynak, és szakértőnek kell mutatkozniuk, nehogy valaki rájöjjön arra, hogy böffenetük sincs az egész hajcihőről. - Itt azért megjegyzem, hogy a zsűriben mindig ott van a menedzser szemléletű egyén, aki már az asztal mögött kalkulál, hogy kiből mennyi pénzt tud majd kihozni -.

Valahol a harmadik verseny tájékán jöttek rá a guruk, hogy a rockerek még nincsenek megszólítva. Ám legyen, így azóta minden évadban beengednek egyet az élbolyba, még hogy a rock nem jó üzlet! Eleinte úgy próbálták megoldani, hogy valamelyik nyálas kiszemelt ment át Higany Frédibe (Freddy Mercury), vagy Fasírtba (Meatloaf), Fullánkba (Sting), de annyira test-, és hangidegen volt ez a móka, hogy még a hozzá nem értők is azonnal észrevették a hiteltelenséget. Ezért úgy döntött a vezérkar, hogy legyen ott végre egy igazi rocker arc. Most már van.

Nagy fogás a "valakinek a valakije" verzió, ez szinte mindig nyerő. Lehet imádni, és lehet gyűlölni, de a lényeg, hogy mindenki ott merevedjen a tévé előtt, mint a szomszéd Antónió bácsi a kettő bében lakó ledér Dzseniferre, aki egyszer "véletlenül" tangában lépett ki a folyosóra, és kizárta magát. Tehát a jól bevált recept: valahonnan legyen egy régi - lehetőleg nem sikeres - ismerős. Ez a szereplő amúgy is csak nézőcsalogató, tucatember, aki elsétál ugyan a döntőig, de sosem nyerheti meg a versenyt. (Őt egyébként fizetett statisztának hívják más műsorokban). Aztán ott van a legfontosabb figura, a tömegben megbúvó - akiről nem beszélhetek, mert még a végén beperelnek -, de mindig ő nyeri meg a csokornyakkendővel átkötött velős csontot. Nem számít az sem, hogy eredetileg milyen a hangja, az egyetlen lényeg, hogy a produkció végén valamit visszatérítsen az EU, hiszen van erre úgynevezett támogatás. Természetesen ez az egész csak fikció, hogy mi végig egy gyönyörűen felépített megvezetés ártatlan tanúi vagyunk. Ezért ne vegyük el azok kedvét, akik nem találnak az életben más szórakozást, és vadul nyomkodják műkörmös ujjaikkal az SMS gombokat, mert ők nem gondolnak bele, hogy mi is történik igazán. Nekik az a fontos, hogy a hétvégén ellazuljanak, és ne kelljen egy hangyányit se gondolkozni. Mai rohanó világunkban még érthető is lenne, de aki még érti, annak üzenem, hogy a kényelem megöli a tudást, és annak híján csak egy számmal jelzett robot leszünk.

A rapper története egy teljesen más kérdés. Szerintem nem is szabad foglalkozni vele, hiszen megnyilvánulásainak éppen ez a célja, hogy közszájon forogjon a neve. Érdekes, hogy jó ideje már nem a "zenéjéről" szólnak a hírek, hanem "polgárpukkasztó" viselkedéséről - ha ezt a megnyilvánulást egyáltalán lehetséges viselkedésnek nevezni -. Tudjuk jól, hogy a provokációra mindenki ugrik, míg a középszerű, vagy annál is gyengébb produkció - ha nem a média nyomja ezerrel - észrevétlen marad. Olvasóink nagy része erősen fel van háborodva azon, hogy egy rapper - mert zenészt, énekest, előadót mégsem írhatunk - ennyire kivetkőzzön magából, amikor ráérez (kétes) sikere ízére. Mondjuk ki, hogy ez a vásáron lőtt boldogság sem a muzikalitásának szól.

Ez a rapper fenegyerek pedig nem viselkedik másképp, csak, ahogy a közvetlen környezete elvárja tőle. Köpköd, kiabál, provokál, és értelmes szó nem hagyja el a száját, úgy érzi - és lehet, hogy igaza is van - hogy így lehet bekerülni a média közepébe. Nagy Feró jutott eszembe, amikor még a nemzet csótányának vallotta magát. Ő legalább az akkori normáknak megfelelően kulturáltan jelezte a hetvenes és a nyolcvanas években, hogy kihagyták a nagy osztásból és lám csak hosszú évek szorgos munkájával elérte, hogy ott mulatozhasson végre ő is a húsos fazék mellett. Nem is harcol már semmilyen rendszer, és semmilyen butaság ellen - pedig most kellene csak igazán -, inkább a csúnya lányokról és a buta fiukról énekel, korcsolyázik, és amiért megfelelő fizetség jár, ő bevállalja. Nagy Feró egy intelligens ember. Szegény rapperünk viszont csak fröcsög a szélben, és káromkodik, és azt gondolja, hogy ettől őt komolyan veszi majd bárki is, hát nem. A vége úgyis az lesz, hogy azok, akik még mellette állnak - mert akikkel szemben küzd, nyílván nem vették be a buliba és ez fáj neki - simán elfogják felejteni, amikor hatalomra kerülnek. Így jártak már más zenészek is, de ők intelligenciájuknak köszönhetően túl léptek már a dolgon. Tanultak belőle, élik tovább életüket. Kedves rapper srác, hidd el, kár annyira törnöd magad, ettől nem leszel népszerűbb, csak megvetettebb minden oldalról!

Kedves olvasó!

Továbbra is várom észrevételeiteket, hozzászólásaitokat a mindennapos eseményekkel kapcsolatban, és ha valóban érdemes lesz a nagy vetélkedőről, vagy a szókimondó rapperről írni, azt meg is fogom tenni. Sajnos, vagy szerencsére így is akad téma bőven a magyar rockipar házatájáról...

Fiery