Cikipédia 4/22 - Kis rajongó határozó

Talán éppen Friedrich Nietzsche mondta egy nem éppen teltházas alpesi kürt nyári szabadtéri fesztiválon, hogy közönség nélkül nincs koncert, aztán visszaterelték mind a három elmenekült lila tehenet, és boldogan ünnepelhetett tovább a "sokaság". Akármennyire is demagóg igazság, de igazság. Lehet akármilyen jó a zenekar, ha nem áll senki az emelvény előtt. Évek óta kapok leveleket, hogy ne csak a zenészekkel foglalkozzak, hanem az ezerfejű cézárral is, a közönséggel, hiszen annyian vagyunk, és annyifélék. A személyiségek látszólag nagyon különböznek egymástól, de olvasva jellemzőjüket, könnyen rájövünk, szinte mindegyik jegy ránk is illeszthető néha...

Egy ideje már gyűröm a lap szélét, hogy neki állok végre egy közönség jellemábrázolásnak, de valamiért eddig minden más fontosabb volt. Most aztán nekiültem, és igyekeztem minél alaposabban kidolgozni a legjellegzetesebb koncertarcokat. Biztos vagyok benne, hogy marad még hiányérzet, és várom is a kimaradtakat. Amennyiben összejön egy cikkre való, szívesen megosztom azokat is az olvasóval.

Három részre bontottam a történetet. Milyen típusok lehetünk a koncert előtt, mit teszünk a koncert alatt, és hogyan viselkedünk az előadás után. A hasonlóság ettől függetlenül természetesen lehetséges a jellemek között, végül is olyan ez az egész, mintha halmazokat rajzolnánk, melyek néhol metszik egymást. Első sorban azokra a véleményekre vagyok kíváncsi, akik nem találták meg magukat a felsorolásban. Kellemes olvasást!

A koncert előtt

A Facebookos: Minden facebook meghívót személyesre vesz. Meg van győződve arról, hogy a "művész" kifejezetten csak miatta tartaná a koncertet a környékükön. Ilyenkor ír egy "aranyos" választ (amit a kutya sem olvas el), melyben megköszöni a meghívást, és mély fájdalommal tudatja mindenkivel, hogy ő akkor éppen kis családjával Satyakpusztára megy, mert születésnapját ünnepelik az anyja unokahúgának, legkisebb tesójának, aki egy olyan megzabálandó kis gyerek. A legalaposabbak még fotót, rosszabb esetben videót is mellékelnek.

A szervező: A koncert előtt már egy hónappal szervezkedni kezd. Boldog- boldogtalant meghív és elvárja, hogy mindenki kellően lelkes legyen. Lelkesedése annyira erőszakos, hogy a végén majdnem mindig egyedül megy, legfeljebb egy- két gyengébb jellemű haver kíséri el. Az ügyesebbek vagy az utolsó pillanatban mondják le a programot, vagy cselesen nem mennek el, még a telefont is kikapcsolják. De mindig van néhány "szerencsétlen", aki nem talál kibúvót, hiszen a szervező ebben a legjobb, összegyűjti őket autójával.

Az akaratgyenge: Bármennyire is utálja a zajt, meg a koncerteket, nem tud ellenállni a szervezőnek, és ahelyett, hogy kedve szerint a számítógép, vagy a tévé előtt tespedne, mégis ráveszi magát. Minden egyes sejtje tiltakozik a kimozdulástól, és már előre iszonyodik a programtól, mégis győz erősebb társa. Ő az, aki szinte biztosan nem érzi majd jól magát, de azért mosolyogva szűri ki a fogai közül, hogy mennyire jól érzi magát.

A balek: Haverjával csak meginnának egy korsó, jó hideg sört. A legelső szimpatikusnak tűnő hely morajainak csábításának engedve egy olyan klubban találják magukat, ahol a borsos jegyárat kifizetve csak ül a pultnál majd, és issza a háromszoros áron kínált vizezett meleg sört, és a hideg, keserű kávét.

A pénztáros: Mindent előre kikalkulál. A benzin árától a belépőn keresztül, a megrendelendő alkohol mennyiség kiszámított összegéig. Hozzáadja még a helyszínen fogyasztandó élelem várható költségét is. Ilyenkor legtöbbször elmegy a kedve az egésztől, és otthon marad, vagy elindul, de busszal, elővételben veszi meg a jegyet olcsóbban, és nem fogyaszt semmit, max ha nagyon szomjas, a mosdó vizéből szürcsöl egy keveset.

Az izgulós: Óráját, naptárát, és a facebook állapotát percenként frissíti, hogy még csak véletlenül se késse le a várva várt eseményt. Barátait többször is figyelmezteti, hogy meg ne feledkezzenek az aranykeretbe foglalt napról. Videók, képek százait osztja meg a világhálón, hogy még az argentin szarvasmarhapásztor is tudja, mi várható a közeljövőben. A koncerten már persze nem tud ott lenni, mert éppen ledönti egy makacs láz a lábáról, vagy berendelik a munkahelyére, esetleg sürgős lakásfelújítás jön közbe, vagy hirtelen betoppant vidéki rokonok akadályozzák.

Az ígérgetős: Úgy viselkedik egészen a koncert napjáig, mint aki valóban el akar jutni a koncertre. Többször is megerősíti barátait, hogy ott lesz. Viselkedése, és a jelenléte eredménye kísértetiesen hasonlít az izgulós típushoz, de ő azért nem veszi komolyan ezt az egészet. A koncert napján már nem elérhető, telefonja kikapcsolva, mert mégis inkább lábáról lehajítva a papucsot, végig dől kanapéján és valami irtózatosan unalmas marhaságot bámul a tévében. Ő az, aki a koncert után elszorult torokkal hallgatja barátai beszámolóját, és erős ígéretet tesz, hogy legközelebb már biztosan ott lesz.

A koncert alatt

A szegény: Soha sincs pénze. A bejáratnál lejmol, vagy ha felismer egy ismerőst, zenészt, bekunyerálja magát. Ilyenkor bárkinek a legjobb barátja. Senki nem foglalkozik vele, mindenki igyekszik őt lerázni, pedig, ha kicsit jobban figyelnék, látnák, hogy egész buli alatt folyamatosan vásárolja magának a piákat, és az átlagosnál drágább cigit szív.

Az arc: Ő az, aki azt hiszi nélküle nem élet az élet. A társaság széles szájú közepe. A dalok között mindig van egy jópofának vélt mondata. Az első poén még tetszik a népnek, amire ő fellelkesedik, és unalomig kiabál, mintha meccsen lenne. Tanácsokat osztogat, hogy melyik szám következzen, hogy melyik cuccra kell még hangerő, kire kell több fény. Önkéntelenül is hangosabban, és az idő múlásával egyre gyengébb viccekkel reagál a zenészi mondatokra. Egy idő után már a haverok is kezdenek távolodni tőle, amit ő észre sem vesz.

Az örök elégedetlen: Feladatának érzi, hogy mindent megjegyezzen, ami neki nem tetszik. Látványosan felháborodik, amikor úgy érzi, hogy arra a hitelesség kedvéért szükség van. A szemei vérben úsznak, ha egy hang nem CD minőségben szólal meg, ha a frontember nem néz rá, ha kiégett egy körte a WC-ben. Felháborodik, ha kettőnél többen állnak előtte a sorban, de már azért is replikázik, ha egy ismerőse magáról csúnyán megfeledkezve halvány mosollyal a szája szegletében élvezni merészeli a bulit. Ösztönösen lesi kinek mi a véleménye, és arra rástartolva meggyőzi annak ellenkezőjéről.

Az árva: Magányosan ácsorog, mint akinek se anyja, se apja. Arra vár, hogy a teremben leoltsák a világítást és végre önmaga lehessen. Úgy érzi, hogy minden ember őt nézi, ezért sokszor idegesen kapargatja az orrát, hátha rajta maradt egy kis fogkrém, vagy spenót maradék. Folyamatosan ellenőrzi a saját öltözékét, mert ki lehet gombolva a slicce, vagy az inge. Már azért is határozottan szégyelli magát, mert létezik. A sötét eljövetelével persze nem jön el a felszabadulás pillanata. Ilyenkor még mélyebben elbújik, hiszen így talán nem veszik észre "felettébb feltűnő kihívó" viselkedését.

A bunkó: Legalább egyszer találkozott személyesen a zenésszel - talán az ajtóban, vagy a WC-ben -, és ezt már úgy magyarázza barátainak, nem rég összeszedett ismerőseinek mintha az ezer éves cimbora lenne. Akkor a leghangosabb, amikor egy idegen társaság van a közelében. Ilyenkor jönnek az olyan mondatok, amikből már azt hiheti a kívülálló, hogy ő nevelgette, irányította a csúcsig a sztárt. Ha a koncert után még egyszer összefut az alannyal - főleg, ha a haverok is ott vannak -, barátságosan megcsapkodja annak hátát, és gratulál neki, megerősítvén, hogy a riadt szemű zenésznek megnyugvást adjon az ő reakciója.

A láncdohányos: Annyira rabja a ciginek, hogy a koncert szinte egész időtartama alatt is a kijelölt helyen ácsorog - legtöbbször egyedül - és nagy élvezetében már az se számít, hogy milyen drága volt a jegy. Azért hallja a koncert kiszűrődő részleteit, de nem tudja eldönteni, hogy szenvedjen cigi nélkül a koncerten, vagy szenvedjen koncert nélkül a cigi hiánya miatt, eközben persze a koncert végéig füstkarikákat ereget.

A szépfiú: Úgy járkál a tömegben, mintha ő lenne a sztár. Maga az esemény nem is érdekli. Jön, megy, hagy láthassa mindenki, hogy mennyire jól néz ki. Öltözéke, haja kifejezetten irritáló a nővel érkező férfiak számára, mégis ő a legveszélytelenebb mindenkire nézve. Komplexusa ugyan súlyos - egy pszichiáter biztosan visszavezetné anyjával lévő gyerekkori kapcsolatára, vagy a korai magömlésére -, de nem életveszélyes. Nem akar ő semmit, csak némi elismerést, amit viselkedésével persze sosem fog kiharcolni. Ő az, akit szívesen megrugdosnál, ha már nyolcadszor sétál el a legérdekesebb színpadi történések alatt, pedig abban a legjobb.

A barinő: Valamelyik zenészhez tartozik, vagy annak egy haverjához. Úgy viselkedik, mintha róla szólna a koncert. Kiöltözködik, mint Kalányos Dzsenifer a Zeneakadémián. Hangosan tombol, legalább az egyik melle kilóg vékony ruhájából, de ettől függetlenül leginkább barátnőinek pózol és villog, akik ilyenkor szeretik őt a legjobban. Végig vihorássza a bulit, és folyamatosan jelzi szerelmének, hogy éppen merre van. Annyira látványos eleme a koncerttermeknek, hogy sokszor már többen figyelik "munkásságát", mint a dobogón küszködő zenészekét.

A kemény csávó: Mindenképpen bőrben, vagy a legszakadtabb farmerban érkezik. Jellegzetessége, hogy nyáron elengedhetetlen viselete a jó meleg bakancs, és valami iszonyat durva zenekar fekete, vastag pulóvere. Az a lényeg, hogy izzadjon, mint kurva a templomban, hagy érezzék a többiek, hogy jelen van. A téli viselete viszont max egy fekete póló, vagy egy laza ing, és a hozzáillő térdig érő rocker nadrág, hogy észrevegyék az emberek, mennyire tökös. Na, ezért beteg ő egész évben.

A járvány felelős: Vannak olyan alakok, akik küldetésüknek érzik, hogy akármilyen betegen is, de ott legyenek kedvencük koncertjén. A nyakunkba prüszkölnek, az arcunkba köhögnek, és szinte mindent végig fogdosnak, ami a kezük elé kerül. A legromantikusabb nótát végig tüsszögik, amit harsány trombitahanggal jeleznek is. A tömeg szétnyílik körülöttük, de addig helyezkednek, amíg újra szórhatják kedvükre a bacilusokat.

Az anyatigris: Bárkinek a kritikájára ugrik, ha az kedvencét veszi górcső alá. Fél szóból is kihámozza, hogy itt most egy "Nürnbergi per" van kilátásban, és szívesen vitatkozik mindenkivel, akinek csak egy hangyányit is más a meglátása. Tulajdonképpen a számára nincs más vélemény, csak az övé, és a rossz. Nem érti, hogyan lehet olyat mondani az "isteni sztárra", mint hamis, rekedt, fáradt, kócos, részeg, beteg, alacsony, kövér, ápolatlan, láncdohányos, alkoholista, amikor az maga a tökély.

Az oroszlánkirály: Az első sorok egyikében mindig megtalálható. Hangfallal vetekedve ordítja végig a bulit. (Sakálok, és hiénák járnak hozzá üvöltéstanra). A szövegek nagy részét persze nem tudja fejből, ilyenkor valami kiegészítő, kamut - ami éppen az eszébe jut - visít embertelen hangon a körülötte állók fülébe, akik ettől a fonalat elveszítve próbálnak lendületben maradni. Hangját a hátsó sorokban is "remekül" hallani, ez alól csak a több ezres koncert a kivétel.

Az érzékeny: Már attól elsírja magát, amikor megtudja, hogy kedvenc zenekara ebben a hónapban is fellép a környéken. A lassú dalok lejátszása alatt mindig eszébe jut egy régebbi szomorú történet, és már könnybe lábad a szeme. A koncert alatt minden perce az áhítatról szól, de nem éri be ennyivel, de a buli után tud igazán bánatos képet vágni, mintha meg lenne győződve arról, hogy ez volt az utolsó alkalom.

Az alkoholista: A bárpultnál van a székhelye, a pultos fejből tudja, mikor mit akar rendelni. Viselkedése a láncdohányoséhoz hasonlatos, azzal a különbséggel, hogy a koncert végére már azt sem tudja, hol van. Legutóbbi példa: A srác már a koncert elején kiütötte magát. Utolsó erejével eltántorgott egy székig és még akkor is aludt, amikor már a zenekar is hazament.

A mindenkit szerető: Legtöbbször kell egy kis ital a hangulat rásegítésére, és ha a megfelelő fokozatba lép, nem marad a teremben számára ellenszenves ember. Ő az, akit a fellépőkön kívül még kedvel a nép nagy része, hiszen kedves, ölelgetős, mindenkivel egy strófát elénekel. Kenyérre lehet kenni. Ettől függetlenül, aki valóban élvezné a koncertet, az igyekszik távol tartani magát tőle, hiszen nem azért fizetett a bejáratnál, hogy ezt a fickót kerülgesse.

Az éhes: Mindegy az adott hely mit forgalmaz, neki mindig más kaja kell, azért folyamatosan járkál a pulthoz, és rendelgeti azt, ami van. Ha semmi kaja nincs, képes pizzát is rendelni a szomszédos pizzériából.

A mindent tudó: A moziból közismert figura. Előre mondja a dalcímeket, előre énekli a szöveget, és ontja a sztorikat a zenészekről. Mellette igazán élvezhetetlen az előadás, mert sosem tudsz a műsorra koncentrálni, és lehet akármennyire hangos a produkció, nincs az a hangerő, amit ő ne tudna túl kiabálni. Egyetlen pozitívuma, hogy a zacskózörgetését koncerten nem annyira hallani, mint a moziban

A főszereplő: Úgy viselkedik, mintha ő lenne a színpad közepe. Kiválóan léggitározik a körülötte állók fogainak kiverése mellett. Úgy rázza a haját, mintha éppen szárítaná, és kurvára nem érdekli, hogy kinek a szemébe csapja bele. A közelben állók "kifejezett örömére" simán végig tombol akár egy négy órás előadást is. A leglátványosabb jelenetei közé tartozik az előtte állóra támaszkodás, a mellette álló lökdösése, valamint a mögötte álló elől a teljes színpad eltakarása.

A kis hólyagú: Általában az első sor közepén parkol, de folyamatosan WC-re jár. Tulajdonképpen ott az otthona. Mindenki észreveszi, ugyanis útja mindig a legnagyobb tömegen viszi keresztül. Még vissza sem érkezett a helyére, amikor már fordulnia kell újra egy kellemes pisi reményében. Kötelességének érzi, hogy az aktuális koncerten legalább eggyel többször menjen vizeletet üríteni, mint az előzőn.

A megfigyelő: Csak áll - szerinte észrevétlenül - legtöbbször egy sarokban, és néz valakit, szinte szuggerálja. A zenét hallgatja, de az neki csak aláfestés a legújabb James Bond-i megmérettetéséhez. Sokszor már idegesítő, amikor hosszú percekig vizslat, de ha rászólsz, egy ideig más játékszert talál magának. Amikor úgy érzed leszállt végre rólad, újra a tarkódon érzed tekintetét. Ilyenkor nem szívesen mész haza egyedül.

A csajozó: Úgy jön le a bulira, hogy ma mindenképpen megdug valakit. Ennek érdekében minden praktikát bevet. Először elmegy a csaj előtt néhányszor, majd véletlenül hozzáér, és a reakciótól függően szóba elegyedik "áldozatával", vagy újabb lehetőséget keres. A zene nem is érdekli, az a lényeg, hogy minél hamarabb ágyban - vagy legalább az autóban - élvezhesse az életet.

A tömegiszonyos: Boldogan megy haverjaival bármilyen koncertre, de amikor odaér, rátör a kegyetlen tömegiszony. Látványosan szenved a sok embertől, még a zenét sem képes élvezni. Minden pillanatban attól retteg, hogy rálépnek a lábára, kilökik a kezéből a sört, beleordítanak a fülébe, bele finganak az arcába. Másfél óra tömény rettegés után azért belül már várja a következő eseményt.

A büdös: Alapvető tulajdonsága, hogy mindig mellettünk, vagy előttünk áll - amennyire teheti -, szorosan. Kedvenc művelete a széles, nagy taps, amikor végre szabadon engedheti hónaljkutyái összegyűjtött illatbombáit. A víz csorog a mellkasán, az oldalán, és a hátán, de ezt ő már megszokta. Amennyiben éppen mégsem izzad, akkor biztos lehetsz abban, hogy babot ebédelt. A legédesebb alkalom, amikor azt gondolja, hogy magyar kettőst akarsz vele járni, hiszen te távolodnál tőle, de ő lépésről, lépésre követ.

A kosárlabdacsapat: Általában egy baráti társaság. Minimum ketten, de van, hogy hatan- nyolcan tornyosulnak természetesen előtted. Legfőbb jellemzőjük, hogy a plafonnal vannak szinte egy magasságban, és mindig nagyon elöl állnak. Mozgáskultúrájuk igen fejlett, hiszen éppen hogy találsz egy apró rést a karjaik között, ahol láthatod esetleg az orgonista balkezét, és jobb pillanatokban az orrát és a basszeros könyökét, ők azonnal erős zizegésbe kezdenek.

A családfő: Maga köré gyűjti társaságát, és gyilkos szemvillanásokkal, apróbb, de annál keményebb megjegyzésekkel illeti azokat a nem hozzátartozókat, akik valami véletlen okán a fókuszába kerültek. Ha egy idegen egyetlen pillanatra is hozzáér valamelyik társához, halált megvető bátorsággal méregeti, és - ha az kisebbnek is, gyengébbnek is tűnik -, azonnal megtorolja néhány keresetlen szóval. A kör tagjait észrevenni sem lehet, mert egyből pedofil leszel, vagy buzi, esetleg idióta barom.

A símulós: Ha van tömeg, ha nincs, úgy járkál az emberek között, hogy a számára kipécézett csajokhoz hozzáérhessen. Egy gyors tapi észrevétlenül, és már lép is tovább. Úgy csinál, mintha el lenne valamivel foglalva, ezért sokszor szegény pára "észre sem veszi", amikor halványan a kiszemelt lány melléhez, vagy fenekéhez ér. Neki már az egy hatalmas orgazmus, amikor a mutatóujjak összetalálkoznak egy ezred másodpercre. Nem akar ő senkitől semmit, csak kis kalandot saját perverz gondolata világában, amiről a másik fél egyáltalán nem tud. Ilyenkor számára hasznos emlékekkel, boldogan tér haza - ha meg nem veri valamelyik féltékeny pasi -.

A koncert után

A soha többet: Lehet bármilyen fergeteges a buli, ő elhatározta már az elején, hogy az egész egy kalap szart sem ér. Látványosan szenved, és amikor vége a koncertnek, mindenkinek elpanaszolja, hogy mennyire csalódott. Érveit alá is támasztja legtöbbször nem is ész, vagy szakmai érvekkel, viszont hatékonyan el tudja venni bárki jó kedvét.

A fáradt: Számára már akkor ki van pipálva a koncert, amikor megérkezett. Folyamatosan a kijáratot figyeli, és egy társat keres, aki szintén menne már. Általában még van vagy két dal hátra, amikor már kabátban topog a kapuban, és az óráját bámulja mereven.

Az ott alvós: Ő éppen a fáradt ellentéte. Még hosszú percekig beszélget mindegy kivel, és hiába várják a többiek, még elmegy pisilni, majd beáll a sorba egy italért, és amikor már mindenki azt hiszi, hogy indulás van, akkor még egy baráti cigit elszív. Ilyenkor történik az, hogy a dohányzás után megint rá jön a pisilhetnék, de a gyors visszautat még sem találja meg, mert akarva- akaratlan belebotlik valakibe, akivel mindenképpen beszélgetnie kell

A csillogó tekintetű: Minden egyes másodperc aranyat ért neki. Éppen élete legnagyobb eseményén volt jelen és bárki bármit mond, az Isten énekelt neki ezen az estén a színpadról. Kedvence pólójában feszít, amin legalább egy aláírás is látható. megszólítani persze nem meri, és főben járó bűnnek tartja, ha egy esendő, halandó megszólítja emberét. Hetekig nem mos kezet, ha hozzá ér véletlenül.

A felsorolásból biztosan kimaradt néhány jellemző arc. Mindannyian külön egyéniségek vagyunk, és szeretünk egymáson röhögni, vagy kiakadni. A kép persze kissé abszurd, de ezáltal bárki jobban kiemelhető a szürke tömegből. Aki még nem volt életében koncerten, annak remélem, nem vettem el a kedvét semmitől. Ez csak egy kis játék volt, egy hangyányit torzított tükörkép önmagunkról, arról, ha jól érezzük magunkat, ha rossz kedvünk van, milyennek is látnak minket a mellettünk állók, milyenek vagyunk valójában...

Fiery