Cikipédia 4/2 - A jó bornak nem kell cégér

A Velvet című internetes újságban megjelent egy elsőre igazán nevetségesnek tűnő cikk, https://velvet.hu/trend/2013/07/27/5_ok_amiert_az_elo_zene_mindig_szar/ amit normális, koncertre járó ember nem hagyhat szó nélkül. Amikor barátaimmal összedugtuk a fejünket, és elkezdtük elemezni a cikk üzenetét, nem értettük, hogy miről is szól valójában? Ez most egy nyílt provokáció, hogy ébredjünk már fel, esetleg egy rock koncerten még sosem járt ember őszinte hozzá nem értése, vagy útirányba állítás, az amerikai rózsaszín minta felé. Annyiban maradtam, hogy a portál maga mindent elmond...

"Zenét hallgatni jó, együtt lenni jó, táncolni jó, bulizni jó. Ezeket senki nem vitatja, de a koncert, mint a zene élvezetének első számú közege már iszonyatosan kiment a divatból. Jobban, mint ahogy azt ön mondjuk, a fesztiválkínálat alapján gondolná. Megmondjuk, miért szar minden koncert - kivéve azok, amiknek a fókuszában nem az élő zene áll. Persze nem kell egyetérteni, hiszen ez egy véleménycikk, simán lehet, hogy önt leköti egy hangszeren játszó ember látványa, ebben az esetben szavaznia kell majd, hogy hallassa hangját."

Első olvasatra azt gondolnánk, hogy olyan ember készül cikket írni az élőzenéről, aki életében nem volt még koncerten. Lehet, hogy a Balaton parton sétálgatva látott valamilyen "kutyaütő" bandát pilinszkálni, vagy a haverok elrángatták egy Kistehén koncertre valamelyik fesztiválra, esetleg belenézett egy műsoros DVD-be, de hogy miről is beszél, az örök kérdőjel marad. Persze lehet az egész egy szimpla provokáció is, hogy - emberek, ébredjetek már fel, haldoklik a rockzene! -. Mindenki maga döntse el, mi lehetett a szerző indíttatása.

Szeretném leszögezni azoknak, akik még nem tudnák, hogy egy koncert nem lehet divat kérdése. Az emberek nagytöbbsége azért jár ilyen "megmozdulásokra", amiért a cikkírója diszkóba. Mindenki szeretné magát jól érezni. Az élő zene varázsán kívül ott van még a szabad gondolkodás lehetősége, a változatosság, és az úgynevezett "művészet", amit csak élőben kap meg az igényességre éhes ember. A diszkóban a csilivili rózsaszín pólós fiatalok a kicseszettül zajos, monoton gépzenére dobálják magukat órákon át. A precíz tuc-tuc persze kiszámítható. Lehet csajozni, jöhet még a kis esernyős koktélozás, meg egy kis szippantás, hogy valóban jobbnak tűnjön ez az egész egy koncertnél. Nocsak, mennyi minden kell, hogy a borzalom is elfogadható legyen. A válaszom erre, hogy a jó élő zenének nincs szüksége alkoholra, drogra, drága látványokra, villantós cicikre, és izmos hapsikra. Mint tudjuk, a jó bornak, nem kell cégér!

Azért itt egy eldugott érdekesség: "Megmondjuk, miért szar minden koncert - kivéve azok, amiknek a fókuszában nem az élő zene áll" Olyan ez, mintha valaki be akarná bizonytani, hogy miért jobb a szilikon mell az eredetinél. Milyen koncert már az, amelyiknek a fókuszában nem az élő zene áll? Szedjünk össze néhányat. Itt van egyből a mulatós zene, de beszélhetünk "megafaktorosaink" haknijairól is, ahol szintén CD-ről nyomják a srácok a bugit. Ott vannak nagy öregjeink, akiknek már nem megy egyenesben. Feltételezem persze, hogy elsősorban ilyen Madonna féle látványkoncertre gondol, pedig ott is fontos szerepe van az élő zenének. Ezeket így összeszedve

"1. Hangszeren játszást nézni unalmas

Az MTV ugyan eredeti formájában már nem létezik, de hatása visszavonhatatlan változásokat okozott. A föld lakosságának túlnyomó többsége ugyanis a videoklipek segítségével belátta, hogy hangszeren játszó személyt vagy személyeket nézni fájdalmasan unalmas. Az első videóklipekhez mindössze rögzítették, ahogy az együttes eljátssza az adott számot, de már a '80-as évek legelejétől világos volt, hogy egy sikeres kliphez ennél érdekesebb látvány kell. Az elmélyülten gitározós arcok csak nagyon rövid ideig viccesek. Egy olyan sima popkoncert tehát, ahol a színpadon áll (vagy még rosszabb, ül) egy zenekar, és játszik, látványban nem nyújt értékelhető élvezetet. A látványért tehát (a többségnek) nem éri meg elmenni egy sima koncertre, ennyi erővel a felvételt is meghallgathatja otthon még egyszer."

Az ember, aki nem tud egy könyvet kiolvasni, mert a hosszúsága és tartalma miatt unalmas, az természetesen hozzá szokott, hogy a tévét bámulva - mint Vuki a szőnyegkefét - nyelje be az onnan áradó napi baromságokat. Az ember, akinek nincsenek önálló gondolatai, az a képernyő villódzásából, csöcsökből és nagy autókból állapíthatja meg, hogy milyen szép is ez a való világ. Akinek fájdalmasan unalmas egy "zenész" művészeti tevékenységét figyelni, hogy kifejezi mások előtt önmagát, azt valószínűleg már a Spongya Bob sem köti le. Az MTV-t pedig nem szabad felhozni etalonnak, hiszen annyi értékes csatorna van még - amiket valahogy mindig leszednek a kínálatból -, amiből tanulni is lehetne. Sajnos a világon nagyszerű média guruk állapítják meg, hogy mire van szükségünk, és mi mindezt el is hisszük nekik. Én is a fejlődés híve vagyok, de azzal, hogy az emberek elfelejtettek olvasni, színházba menni, vagy egy nyugodtabb mozit megnézni, azt inkább visszafele fejlődésnek érzem. Mitől lett jobb egy videoklip, ahol öt másodpercenként változik a kép, és már nem is szól semmiről a történet, mint amikor megnézünk egy normál felvételt és oda figyelünk a lényegre, sőt agyunkkal nagyon ügyesen magunk formálhatjuk képpé a hallott információt? Miért kellene elfogadnunk mindazt, amit ránk erőltet ez a "csodálatos" divatirányító média? Birka már van elég, nem kell nekünk is beállni a sorba! sajnos, nagyon sok lehetőségünk nincs, hiszen a komolyabb csatornák nagy részét leszerelték már.

Aki pedig viccesnek tartja, hogy valaki komolyan veszi a munkáját a színpadon - vagy akárhol -, az már nem is vicces, hanem nevetséges. Egyik zenész ismerősöm mesélte nem rég, hogy egy fiatal rock újságíró akart készíteni vele egy interjút a magyar rockzene helyzetéről, és róla. Beszélgetés közben, azonban kiderült, hogy a "firkász" olyan alapzenekarokról nem hallott, mint a P.Mobil, Dinamit, Skorpió, de nem ismeri a Tűzkerék, a Bergendy, sőt, a Mini nevét sem. Szóval a srác az alapokat se tudta, de azért rock újságíró. Ilyen világot élünk. Azért a barátom megkérdezte tőle, hogy mégis miben van otthon a hazai rock műfajban, a válasz Quimby, Magna Cum Laude, Kispál volt. Ebben jó.

De visszatérve az íráshoz, a legrosszabb magyarázat az utolsó bekezdés. Amikor valaki eldönti, hogy elmegy egy koncertre, hát biztos, hogy nem a látvány az első szempont - mert akkor menjen el egy lézer show-ra, vagy balett előadásra - hanem az, hogy láthassa, hallhassa élőben is kedvenc előadóit, zenéjét. A látványnak, és a zenének ilyen módon semmi köze egymáshoz.

Bizony furcsa egy világban élünk, ahol meg kell védenünk értékeinket tulajdonképpen önmagunktól. Meg kell magyaráznunk, miért van jelentősége a múltnak, és a jelennek, és miért nem szabad ezeket figyelmen kívül hagyni a jövő építésekor. A világ nagyon rossz irányba tart, amikor úgy érezzük, hogy a kicsiny kukac már fickándozik a seggünkben, amikor két percnél tovább kell valamire figyelni. Nagy a baj, amikor látványosan, és nagy nyilvánosság előtt népszerűsíti valaki az igénytelenséget az értékkel szemben.

Fiery