Cikipédia 4/38 - Seagal Pista Budapesten

Hisszük, vagy sem, szerkesztőségünkbe az ablakon keresztül érkezett egy nagyon gonosz kinézetű férfi. Repülés közben lefejelte az asztalon magányosan ácsorgó kislámpát, majd a fotelon átbucskázva a sarokban landolt. Miután kiköpködte néhány fogát és mielőtt elájult volna, ennyit mondott; idén (2014) június 27-én a Budapesti Kongresszusi Központban koncertet ad a színészek koronázatlan királya, a mimika titkainak nagymestere, a fékezhetetlen mosolygó, és minden rosszfiú rémálma Steven Seagal. A férfi miután átadta nekünk ezt a szigorúan titkos információt, átadta magát a hosszú, élvezetes mozdulatlanságnak...

A rezzenéstelen arcú Seagal úgy tűnik, fordítva méri tehetségét. A rossz nyelvek szerint a színészethez a megannyi évtized után sem konyít, míg a jó nyelvek szerint a zenéhez viszont komoly affinitása van. Tulajdonképpen az igazságosztó erőember sokkal régebb óta zenél, mint színészkedik. Most pedig hazánkba látogat és ha ő megtisztel bennünket, hát mi is vegyük a fáradtságot, és elevenítsük fel, ki is Steven Seagal valójában...

Amikor még takonnyal itta a kakaót

A kis - mert ugye mégsem kétméteresnek született - Steven Frederic Seagal Michiganben látta meg először a napvilágot 1952. április 10-én. Egészen kisbaba korában - már akkor is a harcművészet nagymestereként tartották számon Yoda, és Kenobi mester mellett - sokat csörgőzött, és ha egy jó rock and rollt tolt a konyhában az ócska rádió, ritmusra rázta kis Pampersbe bújtatott apró fenekét. Amikor elérte a tizenkét éves kort az ifjú békeharcos, megkapta első gitárját azzal a feltétellel, hogy nem rúgják szét a gangon Chuck Norris haverjával. Arról nincs hírünk, hogy ez a gitár meg van-e még, vagy valamelyik rossz fiú fején mégis csak szétütődött a hangszer, de az biztos, hogy attól a pillanattól érzi ereiben a blues ritmusát. Néhány évvel később - már nagyon félelmetesen, de a jó ügy mellett kardoskodva -, ideje engedtével megszólaltak ujjai között az első értékelhető akkordok. Miközben a filmvásznon puszta kézzel terítette le a rappereket, punkokat, a Vogonokat, a Klingonokat és Darth Mault, csendes otthonában egyre magasabb szinten sajátította el a zenei tudást. Így történhetett, hogy napközben a pofonokat osztogatta annak, aki gazfickóságával kiérdemelte, esténként pedig a füstölő mellett Buddhista tanok elsajátítása mellett pötyögött gitárján.

A zenészember

Amikor elérkezettnek látta az időt, és Chuck, valamint Van Damme haverjaival megtisztították a világot a rosszarcú, fekete ruhás Móka Mikiktől, ő nem dőlt hátra kényelmes karosszékében, hanem még komolyabban kezdte venni a muzsikálást. Így történhetett, hogy fellépésein együtt zenélhetett BB King gitár professzorral, Bo Diddley-vel, John Lee Hookerral, és Clarence "Gatemouth" Brown nevű színészként teljesen ismeretlen átlagemberekkel. No, persze BB King a The Blues Brothers 2000-ben zseniálisan alakította az autókereskedőből gitárvirtuózzá vált Mr Gasperone-t (2x2 mondat, de ebben minden benne volt). Viszont John Lee Hooker már az első Blues Brothers filmben is feltűnt a mozivásznon, ahol nagysikerű dalát, a Boom Boom-ot adta elő hihetetlen profizmussal. Jellegzetes öniróniával a dal szerzői vitáit is felelevenítették, ugyanis a mai napig vita tárgya, hogy ki is írta valójában a dalt - persze, ez már az utódok hagyatéka sajnos -. Hooker így is nagyszerűen mindent kihozott a nótából. Clarence "Gatemouth" Brown, aki egyébként Seagal egyik legnagyobb ihletője volt, ő a Katrina hurrikán áldozata lett. 

A "Mélyvíz a tűz alatt", vagy a "Jéghideg forró virsli" című filmek sztárja a zenész szakma szerint elég ügyesen bánik hangszerével. Ráadásul a szövegvilág is elérte azt a színvonalat, hogy végül édesanyja unszolására 2005-ben az ifjú, tehetséges titán (ekkor 53 éves) kiadta végre első lemezét, a Songs from the Crystal Cave-et. Ekkor még Magyarország nem volt kellőképpen felkészülve a zenei virtuózitás magas szintű befogadására, de az európai piacokon aránylag komoly sikert ért el. A blues zenét pop, jazz, és reggae dallamokkal keverte a populárisabb irány miatt (marketing). Ezek után már ne is csodálkozzunk, hogy egy olyan harmonikaszóló is szerepel a lemezen, az egyik dalban, amit maga Stevie Wonder játszott fel. Ilyen ez a mi Seagal Pistánk. 2007-es Mojo Priest albumán meghagyta a letisztult blues muzsikát, és ez újfent jót tett az anyagnak. Számunkra, filmjeit ismerve felfoghatatlan, hogy mennyire jól fejezi ki magát dalaiban.

Élete, és munkássága

Mint már azt tudjuk Seagal nem csak egy ezerarcú színész figura, aki Hamlettől - Don Qujihote-ig bárkinek kioszt egy pofont, ha az megérdemli, de gitármuzsikában is páratlan szaktekintély, de ezeken kívül még egy sor szakmát sikerült eltulajdonítania. Erősen gyanítható, hogy Chuck Norris kollégájának köszönhető ez a hatalmas előre haladás, mert ugye ő mindenre is képes. Így lett a fekete seggűek eltángálója akció-filmszínész, producer, forgatókönyvíró, harcművész, énekes-dalszerző és tartalékos seriff helyettes is (Dopeman ajaj). Csak az a kurva arcjáték...

A színművészet Győzikéjeként az 1980-as évek végén és a '90-es évek elején akciófilmes szerepeivel vált híressé. Fél kézzel elfenekelte a gonoszokat, és erőn felül segítette a gyengéket. Seagal egyébként pont hét danos aikido mester, amiért még nem adnak a boltban párizsit, de már nem mer vitatkozni vele az eladó. Filmjeit hamar megismerhettük az igazán emlékezetes minőségű másolt, hangalámondásos videokazettákon krónikus színproblémákkal küszködő minőségben.

Az időközben férfivá vedlett aikidomester aikido-oktatóként kezdett el dolgozni Japánban, ahol nem csak ő volt a legmagasabb, de ő volt az első külföldi is, aki Oszakában saját edzőtermet üzemeltetett és létra nélkül képes volt a teremben bármelyik izzót kicserélni. Amikor úgy érezte, hogy padavánjai megfelelő mennyiségű Midikloriánnal rendelkeznek, és képesek megvédeni városukat a gonosz bambuszbot kereskedőktől, előre megfontolt szándékkal Los Angelesbe költözött. 1988-ban megkapta első filmfőszerepét - a rendező, Andrew Davis azóta felgyógyult, noha még néha biceg a balfülére - a Nico című filmben. A '90-es évekre arcjátékát - nem a Goór Nagy stúdióban - továbbra sem fejlesztette, mégis jellegzetes akciósztárrá vált. Komoly konkurenciát jelentett a "ZSÉ" kategóriás filmek hasonló képességű színész óriásainak, mint Chuck Norris, vagy Van Damme. Olyan filmekkel tört be a gyáli, vagy a Széna téri piacra, mint az Úszó erőd (1992) vagy a Száguldó erőd (1995), amelyekben terrorista-elhárító szakembert alakít (Casey Ryback nem összekeverendő a Harry Potterben szereplő Graybackkel). Filmjeivel világszerte összesen több, mint 850 millió dollár bevételt ért el, ezzel utolérte és porig alázta Woody Allen "Izomagyú turbógyilkos" címmel soha meg nem jelent akció-thrillerét is.

Persze ahhoz, hogy Seagal minden arcát valóban megismerjük, tudnunk kell róla még, hogy ő aktív környezetvédő is, és nem csak azért, mert minden reggel kicsattog nagy gumipapucsában a szelektívvel az utca végéig. A jóságos Steven Seagal állatjogi aktivistaként is megvédi az apró halakat a cápáktól - akár az óceán fenekéig is elkergeti egy levegővel -, és átsegíti a kiskacsákat a zebrán. Ha valaki még erre is azt mondaná, hogy jó - jó, ezek még csak napi 24 órás feladatok, de mit csinál a többi idejében, annak elárulom, hogy Pista buddhista, és Richard Gere-hez hasonlóan a dalai láma támogatója és Tibet függetlenségének egyik legmagasabb szószólója. Akadhatnak olyan rosszindulatú pitiáner alakok, akiknek ez még mindig nem elég, azoknak megsúgom, hogy harcmesterünk immár 20 éve hivatásos rendőrtiszt az állam Jefferson Parish sheriff-hivatalában, és rendszeresen járőrözik. Seagal kitűnő céllövő hírében áll, és állítólag a golyó sem fogja (talán az ezüst, de ezt még nem próbálták ki), aki a rendőrség különleges osztagával is együtt dolgozik, és megannyi tisztet képzett ki a lőfegyverek használatára és a pusztakezes közelharcra.

Komolyan véve

A magyar dzsessz és klasszikus zenei élet tehetséges szereplőit tömörítő, Fekete-Kovács Kornél által vezetett Modern Art Orchestra (MAO) és a film kapcsolata nem új keletű. Az együttes idén februárban Ennio Morriconéval közösen turnézott Európában és a világhírű olasz komponista filmzene-klasszikusait adta elő. A most induló Hollywood Music Fesztivál célja, hogy a MAO vendégül lássa az amerikai filmipar azon csillagait, akik a zenei életben is jelentős szerepet töltenek be - tájékoztatta a zenekar menedzsmentje csütörtökön az MTI-t. A sorozatot a Danubius Music rendezvényszervező irodával együttműködésben hozták tető alá. A koncertek első felében a Modern Art Orchestra teremti meg a hangulatot, ezt követően lépnek színpadra a nemzetközi hírű vendégművészek. Az éppen 62 éves hollywoodi sztár, Steven Seagal június 27-én saját blues bandájával játszik a Budapest Kongresszusi Központban.

Persze én most (még) rosszindulatúan élcelődhetek vele, besírhatok a filmjein, és mosolyoghatok világmegváltó szerepein, de az biztos, hogy érkezése a zenei nagyszínpadra engem is felcsigázott, és ha az nap nem lesznek hatalmas hótorlaszok, árvizek, vagy cunamik, az biztos, hogy én ott leszek.

Viccelni pedig csak azzal az emberrel lehet, akit valamiért kedvelünk. Ő kivétel, úgy is fogalmazhatnám, hogy kivételes személyiség. Tudjuk, hogy Seagalnak - ha nem is látszik - fejlett humorérzéke, és önkritikája van. Ő alapjába véve valóban egy jó ember, és a rossz eltüntetését a földről komolyan gondolja. Még ha nem is sikerült teljesen filmjei mondanivalójával Solohovi magasságokig jutni, és ha még nem is mindig játszik öthúrosán Eric Clapton-i magasságokban, mi szeretjük őt, és tiszteljük az általa kiválasztott utat, amin jár, bár mimika órákra továbbra sem jár. Sok sikert és teltházas koncertet kívánok neki budapesti fellépésére, én ott leszek! Ki jön még?

Fiery