Cikipédia 4/12 - Csütörtöki slágerkoktél II.
Mostanában olyan nagy divat a nyolcvanas évek zenéjét "oltani". Főleg olyan emberek fröcsögnek, akik akkor még perverz gondolatként sem léteztek. Érdekesség, hogy ennek a korszaknak alkotásai mégis az ő mai zenéjük alapját képezi. Abban viszont egyet kell értenem velük, hogy ez az időszak hozta be először a valódi igénytelen slágerek azóta nem múló "kultúráját". Az összevetésekben tapasztalható, ahogy a média átveszi az ízlésoktatást, ezáltal kezdetét veszi a leépülés.
"Nemrég még egymásért kiabáltunk, ma már csak egymás mellett állva ordítunk
Tegnap még élt a katicabogár, de ma már csak egymásnak bólogat a bábu pár "
A nyolcvanas évek közepére a totális káosz volt jellemző, ennek ellenére mi mégis szép és gazdag időszaknak éltük meg. Hazánkban javában tombolt a klasszikus rock, miközben kívülről már csapkodta az ajtót a metál, de az új hullám minden egyes mozzanata a punktól a lírai romantikusokig szintén napjaink részévé vált. Rövid időre visszatért a hatvanas évek rock and roll divatja.
Érdekes,
hogy ebben az időben a fiatalok lázadása nem merült ki a zenében, inkább meghökkentő
viselkedésükkel, öltözékükkel próbáltak beinteni a rendszernek, idétlen,
figyelemfelkeltő ruhák, őrült hajak, és színes
kiegészítők. Lassan eltűntek a kopott bőrnadrágok, a szakadt
farmerek, a matróz pólók, a szimatszatyrok, Tiszacipők, helyüket a csíkos,
vagy military vászongatyák, vagy vékony bőrnyakkendők, feltűrt ujjú válltöméses zakók vették át, a színesre festett hajakról nem is beszélve. Felszínre úszott a zenében is a rasszizmus és mi közben már semmit nem értettünk.
Kétakkordos
sztárzenekarok, és hatalmas oratóriumok váltották egymást a
világban, míg itthon a tévében a szilveszter éjszakai
könnyűzenei műsorban a szokásos NDK táncos klipek, a Neoton
Familia, és a Hungária együttes mellett már elfért a Piramis,
néha a Dinamit, vagy a Karthago együttes is. Megnyílt a Budapest
Sportcsarnok a kanadai SAGA műsorával, de itt volt Amanda Lear, és
a Hungária is teltházat csinált.
"Kintről már hallom a zajt, nemsokára sor kerül rád,
Évek óta kerülöm a bajt, enyém a nagy mutatvány.
A rácson túl a tömeg, ezernyi ostoba arc, ezer szempár les reám, izgalom kell nekik, harc"
1983 átlagos szürke évnek tekinthető, a háttérharc azonban egyre erősebbé vált. Amíg továbbra is a Neoton Familiát (Sandokan, Holnap hajnalig, Pago Pago) erősítette doktor Erdős Péter, Komár László (No miss) is megmutatta, hogy a tehetséget nem lehet olyan könnyen leírni. A valódi slágerek még nem vesztek ki, és amikor Máté Péter körül csend volt, akkor előkerült egy másik tehetséges zenész, Ihász Gábor (Szerelmes a lányom) is. A Hungária szétesését követően a rajongók és a hanglemezgyár még jobban járt. Fenyő még kereste az újabb nagy dobást, míg Szikora Robi saját ötlet alapján talán a legnagyobbat robbantotta az R-GO-val (Bombázó, Alacsony férfi dilemmája, Létezem). Egyetlen csapat a Dolly Roll (Modern románc, Let kiss Week end) volt az, akik vitték tovább magukkal a jól bevált rock and roll receptet. Ez idő tájt a rockzene a híres- hírhedt fesztiválokon kívül a háttérbe húzódott. Egyik oldalról hihetetlen támogatással a háta mögött eszméletlenül erős lett a divatzene, hiszen ügyesen kihasználta az új hullámot, ami áttörte határainkat. Nem csoda, hogy elvétve található a leghallgatottabbak között rockzene. A Pandora's Box (Zöld, a bíbor, és a fekete) máig himnusznak számító szerzeménye mellett azért így sem lehetett elsunnyogni. A Radics Béla emlékére íródott mestermű minden idők egyik legsikeresebb dala, melyet elkészítése óta több száz zenekar és előadó dolgozott fel. Persze ez az év még egy másik vonatkozásban is a Box éve volt, ugyanis 1983 augusztus 18-án mutatták be a Szánkózódombon az István a király című rockoperát, melyben a zenekar énekese, Vikidál Gyula főszereplő volt. Ettől a naptól számítva a helyet Királydombnak hívják.
Itthon egyre nagyobb népszerűségnek
örvendhetett a heavy metal stílusban nyomuló Pokolgép zenekar, de
várható volt, hogy bármit is próbáljanak, országos
népszerűséghez nem segíti őket az akkori hatalom, vagyis a
hanglemezgyár. Kintről pedig beköszönt minden idők egyik
leglaposabb, legbutább, mégis legérdekesebb slágere a Da da da...
"Késő most már mindezt újra átgondolni,
Elkésett a békevágy.
Késő már a múltat újra értelmezni,
Kényszerpályán a világ"
1984. Orwell óta tudjuk, hogy ezt a dátumot nem a véletlen szülte, bizony, ez jött 1983 után. A rockzene szinte teljesen kivonult a közéletből, bár volt néhány bukott próbálkozás, de sokan szögre akasztották hangszereiket és vagy a civil életben kerestek boldogságot, vagy egy hajón a vendéglátóipar díszes mocsarában. Sehol, senki a listákon, a koncerteken fél és negyed házak. A "nagy sikereket" ebben az évben az Első emelet (Nézelődünk) berobbanása, valamint a KFT (Afrika) hozta. A hetvenes évek egyik legfeketébb rockzenekara a Korál (Kölykök a hátsó udvarból) zenéje pedig tovább lágyult, fakult és lassan már a rock kategóriából is kiírta magát. Érdekesség, hogy Cserháti Zsuzsa és Horváth Charlie (Száguldás, Porshe szerelem) páros, és az ország egyik legtámogatottabb diszkó zenekara a Neoton Familia (Hétvégi motorozás) viszont bátran bekeményített. Ebben az évben csak nekik volt a médiában bizonyíthatóan rockos slágerük. Meg kell említenünk még Katona Klárit (Ólomkatona) is, aki gyöngysorokkal a hajában, kicsit new wave-esen tért vissza a rádióba. A zenekarok mintha valamire vártak volna. Nagy Feró és a Bikini még ugyan ment, de dalaikat csak ritkán játszotta a rádió, hiszen a banda mondanivalója túl nehéz volt. A HBB ez évben megjelentette Vadászat című nagylemezét, ami a szakma szerint mindenidők legjobb magyar albumának számít azóta is, de ugyanazzal a lendülettel ők is leléptek a térképről. A Pokolgép sikere bár egyre nagyobb volt - koncertjeire szép számban érkeztek a határokon túlról is -, azonban továbbra sem támogatta őket a hanglemezgyár. A korhoz képest túl kemények voltak, főleg, ha belegondolunk, hogy még csak pár éve engedték itthon hivatalosan is mocorogni a klasszikus rockot. Mivel gigászaink a metált is tiltott rockzenének könyvelték el, így esély sem volt a kitörésre, hiszen minden igyekezetükkel az új hullámot támogatták. A zeneszeretőknek ez az év emlékezetes lehet a Fonográf búcsúfellépés (ei) -ről, valamint a HBB Vadászat nagykoncertjéről.
"Megszülte hűtlen gyermekét, nem sírt, akkor sem ha elvetélt,
Akármi történt, mindig büszke nő maradt, így élt a sok-sok év alatt"
1985-ben, egy év szendergést követően a világon újra terjedő glam-nek köszönhetően itthon újra beszálltak a ringbe a rock ágyúi kicsit változtatva fizimiskájukon és stílusukon, mint a Skorpió (Azt beszéli már az egész város) erősen új hullámos beütésű dala, vagy az EDDA (Kör). Egyedül Varga Miklós (Európa) tartotta meg ezt az évet a jó öreg klasszikus rock jegyében. Dala himnusszá vált. A Hungária utódokból egyedül toppon maradt együttes az R-GO (Szeretlek is meg nem is) volt, míg az új hullám tovább szedte áldozatait. Fenyő Miklós beindította a számos igényes Hungária felállás után az extra gagyi Modern Hungáriát. Az Első Emelet (Édes évek), továbbra is meg tudta bolondítani a nőket, lányokat. Az Édes évek nagyon felkapott sláger lett, csak a rockerek nem foglalkoztak vele, ezért történhetett az, hogy - talán véletlenül - néhány évvel később szinte ugyanennek a dalnak a reflainjét használta fel a szombathelyi Lord zenekar. A GM 49 (Brékó- brékó) slágere tarolt rendesen a rádióban, miközben alig akadt már közönség a klubokban. A Neoton Familia (Nyár van) pedig visszaállt az addig jól bevált egynyári slágerre.
Ez évben született kezdeményezés egy vidéki kápolna felújításának támogatására, amely azóta zarándokhellyé és fesztivállá nőtte ki magát. Sitkére nyaranta, vagyis minden augusztus utolsó szombatján ezrek látogatnak el még külföldről is. Nyugaton beindultak a hírességek nagy közös összeborulásai. Dalaikkal, rendezvényeikkel sorra mentették meg a bálnákat, az éhezőket, a szegényeket, az elnyomottakat, a virágokat, és önmagukat az egyre üresedő nézőterek elől. December 26 és 28-án már mi is helyet adtunk az "Élő segély Afrikáért" című rendezvénynek.
"Ha már okos nem lehettem megpróbálok szép lenni
Ha véletlenül eszembe jut valami, majd megpróbálom visszafogni"
Az 1986-os esztendőtől pedig lassan ránk telepedtek azok az előadók, melyek miatt még napjainkban sem nagyon lehet másokat hallgatni a rádióban. Ha felsoroljuk a zenekarokat, nem hisszük el, hogy mind ennek már 27 éve. EDDA (Éjjel érkezem), Demjén Ferenc (Szerelem első vérig), KFT (Balatoni nyár), az új énekessel felálló Bikini (Adj helyet, ami eredetileg egy ROLLS Frakció nóta volt), R-Go (Te csak mindig akkor sírsz), de ott volt még az egyre erőteljesebb Prognózis (Tele van a város szerelemmel), vagy a Napóleon Boulevard (Szállj velem). 1986-ban elmosódtak a pop és rockzene közötti határok, a popzenészek bátran keményítettek, míg a rockerek kicsit rózsaszínebbre váltottak. Ebben az időben nagyon sok zenész tűnt el a süllyesztőben, vagy ment át lakodalmas rockot képviselni, ami akkor igazán hatalmas üzletnek számított. A muzsikusok pedig megtalálták a közös hangot a rádióval, ami nagyrészt B. Tóth László Poptarisznya című műsorának volt köszönhető. Időközben ugyan megjelent a Pokolgép zenekar első nagylemeze is, de nagy támogatást továbbra sem kaptak a fiúk. Azért ez az év még emlékezetes lehet a dupla Falco, Herbie Hancock, Saxon koncert miatt, vagy az aktuális decemberi "Sportsegély" nevezetű nagy megmozdulás miatt.
1987-ben a diszkó zenében is nagy változás történt, ugyanis a Neoton helyett már önálló lemezen énekelt Csepregi Éva (Párizsi lány), és a Korál hajdani motorja, Balázs Fecó (Évszakok) szintén egyedül adta elő már szűzhártyáig lefinomított muzsikáját. A Dolly Roll (Elpattant egy húr) még "talált" magának egy slágert, hogy pici időre újra komolyan vegyék, aztán eltűntek ők is csendben, hogy a csapatból kiválva Flipper Öcsi vezetésével megalakuljon a STEP zenekar. Egyik legismertebb daluk a City Grill reklám muzsikája volt. Az Első Emelet (Csak azért is szerelem) utolsó igazi éve volt
1987. javában tombolt már a videodiszkó,
jött Sabrina, Samantha Fox, Laura Branigan, Keily Minocque, Belinda
Carlisle, T'Pau, és itthon nagyokat hasított Zoltán Erika (Remete lány), a rock vonalon pedig az akkor még folyamatosan megújuló Bikini
(Nehéz a dolga) slágere jelentett valamit. Megjegyzendő, hogy a
Rolls után kicsit ismertebb ötlethez nyúlt merészen a csapat
(Status Quo - In the army now), de megszületett első saját
egynyári slágerük (Fagyi) is. Az underground (Európa Kiadó, AE
Bizottság) pedig már rendesen csapkodott a szárnyaival.
Csak jelzem, hogy a gagyi kezdte átvenni a hatalmat a normális felett, ugyanis ennek
az évnek egyik legnagyobb hazai könnyűzenei eseménye Isaura
(lucélia Santos) teltházas sportcsarnokos fellépése volt. A
videodiszkóval, az egyre nagyobb teret kapó sorozatokkal sikerült elszakadnunk a valóságtól. Fontosabb volt már jól kinézni, mint érteni ahhoz
amit csinálsz, így egyre bátrabban tört fel a mélyből az
ízléstelenség bűze.
"Kiutat keresve álmokat találni,
Érzéseket feledve, szavakkal játszani
Hátra nem nézve csak előre menni
Másnak jót akarva hazuggá válni'
1988-as év bemutatóját azzal kezdeném, hogy minden továbbra is simának, és unalmasnak tűnt. Senki nem hitte volna el, ha valaki azt mondja, hogy egy éven belül kiszakad a vasfüggöny kelet és nyugat között. Nagyon jó példa erre Nagy Feró dalszövege is, melyből már csak ezért is idézni kell. "Mostanában nem történik semmi, nincs itt az idő ahhoz, hogy történjen, csendes a felszín, nyugtalan a mély, olyan távoli az ébredés". Pedig a változás küszöbön állt, csak nem mertünk hinni benne. Az első, a tökösebb új hullámos rock zene világában az Exotic (Nézz rám tizedes) zenekar volt, akiknek a pletykák szerint az eredeti nevük Hmmm, és egy lány énekessel is rendelkeztek Móricz Kriszta személyében. A Napoleon Boulevard (Júlia nem akar a földön járni) kirobbanthatatlan volt a rádióból. Később rájöhettünk, hogy Feró mégis csak tudhatott valamit, hiszen a Beatrice (Azok a boldog szép napok) csak megírta a Szovjet csapatok búcsúztatóját álromantikus külsőbe csomagolva, pedig még mindig csak 88 volt. A hatalom pedig megérezvén a változást, Csepregi Évával (Oké Gorbacsov) világslágert énekeltetett el, aki azért az egyszerű nyári slágertől (Sárkány éve) nem akart elszakadni. Zoltán Erika (Túl szexi lány) pedig valódi szex szimbólummá vált videoklipjével, az első hazai törvényes - és köztörvényes - tangás mutatványával. Mi tagadás, nem is volt mit szégyellnie, ezek után nem csoda, hogy sok ezer férfi rajongóra is szert tett.
Nagy divat volt ebben az időben már itthon is a híresebb zenészeknek összeállni, mint a habarcs, és valami nagy közös megmentésen fáradozva együtt énekelni, ezzel mutatva a zene erejét, ami már régen megkopott, viszont a média hatalmát jelentősen erősítette. Ilyen volt a Poptarisznya támogatásával a Pop válogatott (Jelszó- Love- szeretet) legendás produkciója, ami eredetileg egy hajdani Bergendy nótának a feldolgozása. Az igazi meglepetést erre az esztendőre azért mégis csak egy kemény vonalas metál banda - az Ossian (Sörivók) zenekar - képviselte, hogy felkerült a leghallgatottabbak listájára. Talán a sitkei rock fesztiválnak köszönhetően éppen tíz éves szerzeményével végre betört a hazai piacra a szombathelyi LORD (Vándor) zenekar. A nótát a csapat azóta is töretlenül nyomja országszerte teltházak előtt.
Folytatjuk...
Fiery