Cikipédia 17/25 - 1982.04.30. Budai Ifjúsági Park 11/3 Piramis

1982 április 30-án örömünnepre - a Piramis nagy visszatérésére - készült a magyar ifjúság. Nem túlzás. Erre az alkalomra összegyűlt a koncertekről kiöregedő Piramis generáció és az új Kisgeneráció is. Nem csak a fővárosi fiatalok érkeztek hatalmas számban a legendás Budai Ifjúsági Parkba, hanem az ország minden tájáról és még azon is túlról. Igazi népünnepély volt. Egy darabig.

Persze, az eseményről az újságok nem így számoltak be, hiszen ekkor már a konkurens bandák elnyelték a könnyűzenei újságírók többségét. Nem csoda, ha olyan írások születtek, miszerint senki nem volt kíváncsi a bulira, vagy csúfosan megbukott a hajdani neves zenekar. Tolcsvay Laci és Bródy János egyik dala jutott eszembe, aminek az a címe - ami a mondanivalója is -, Tudod, én ott voltam. Hogy bukott, vagy nem, azt ma már tudjuk, de így kielemezve azt is megtudhatjuk, mi volt az ok. Akkor most folytassuk a Piramis visszatérésének, sikerének és kudarcának részletes fejtegetését...

1982.04.30. Budai Ifjúsági Park - Piramis

A közönség még meg sem emészti a híres rockerek által játszott modern blues muzsikát, a Húsevő virág finomságait, a zenekar azonnal belevág a következő újdonságba. Felcsendül a nóta, a fiatalok meg csak várnak valamire. Valamire, ami legalább egy kicsit olyan, mint az a régi Piramis, amiért meghaltak volna, amitől a hatalom is rettegett. De helyette egy megzenésített összegzést kaptak a Virágot Algernonnak című könyvből.

Charlie

Charlie-nak hívnak és azért írok naplót, mert pár dolog történt velem.
A pedagógus mondta a felnőttiskolában, hogy a doktor úr majd javít az eszemen.
Kaptam is oltást és állandóan mérték, hogy milyen fejlett az idegrendszerem. 

A műtét lezajlott a kontrolltesztek révén az eredményt már magam is láthatom. 

A fejlődés gyorsul ahogy a gátlásaim múlnak, s a kísérlet lényegét felfogom.

Kilencedik fázis, krízis a pontos szó, ha az elmélet nem téves az elért hatás fenntartható. 

Kilencedik fázis, krízis a pontos szó, ha az elmélet nem téves az elért hatás fenntartható.

Rájöttem tegnap, hogy hibás néhány ponton az alapvető elgondolás.

De nem emlékezem, bárhogy gondolkozom már, nem írtam fel, úgyis fáraszt már az olvasás.

Kilencedik fázis, krízis a pontos szó, ha az elmélet nem téves az elért hatás fenntartható.
Kilencedik fázis, krízis a pontos szó, ha az elmélet nem téves az elért hatás fenntartható.

A dal kifejezetten billentyűhangzásra épül, miközben a gitárok és a fúvósok továbbra is kőkeményen nyomják. Feltételezem, hogy a könyvet sem sokan lapozgatták, pedig a dal a könyv főszereplőjéről Charlie Gordon-ról szól, aki egy enyhe értelmi fogyatékossággal élő férfi, és szeretne okosabb lenni. Önként jelentkezik egy kísérleti agyműtétre. A műtét sikeresnek bizonyul. Charlie intelligenciahányadosa rövid idő alatt zseniális szintre emelkedik, azonban hamarosan kiderül, hogy a beavatkozás hatása nem tartós, végül visszazuhan korábbi, szellemileg korlátozott állapotba. Szomorú történet, más esetben azt mondanám, hogy izgalmas téma, csak nem a Piramisnak. Tőlük azt várja a tömeg, hogy egyszerű, érthető dalokat énekeljen a szerelemről, a fiatalok problémáiról. Nem kell többnek lenni, azzal foglalkozzunk, ami minket érint, érdekel. Charlie búval baszott élete nem az. Meg is van az eredménye: a dal végére egyre kevesebb kar emelkedik a levegőbe, sokan már szinte tüntetnek.

Som Lajos: Köszönjük. Van egyetlen új kompozíció ezen a koncerten, ami nem szerepel az új lemezen. Tulajdonképpen ez egy olyan dal, amit korábban játszottunk koncerteken a Fénylő piramisok árnyékát, ez egy zenekari dal. E helyett szerepel. Címe a Monotonizmus.

Monotonizmus (instrumentális)

1982-re, a rockkoncerteken az instrumentális muzsika jelentősen háttérbe szorul. Főleg lemezkiadás híján megszűnik a szépreményű Solaris és Lobogó zenekar is. Az East is énekessel lép fel. Az új generációt nem érdekli a zene-tudomány, egyszerűen csak szórakozni akar. A zenészek legyenek jóképűek, a dalok populárisak és – ez újdonság – legyen vicces. 1982-ben mi számít újdonságnak a komoly társadalompolitikai témákat hangoztató őszinte kőkemény rockzene után? GM-49: Bélát itt ne keressék, Torma: Szappan, KFT: Macska az úton, Bizottság: Női agyvelő, Smog: Két szelet zsíroskenyér, Nyeső Mari: Minden rendben a kiskertemben, Satöbbi: Zsiráf. Ezek az előadók mondjuk ekkor még nem rendelkeznek nagyszámú közönséggel – és később is (1987) csak a KFT büszkélkedhet -, de mégiscsak ez a trend. A Becsület, a Kívánj igazi ünnepet, vagy a Túl nagyra nőttél helyett. Talán pont ezért várta a rajongótábor a visszatérést, hogy egyetlen koncerttel hazazavarják a Lemezgyár által feleslegesen tartott kedvenceit, a mesterségesen kreált komolytalan sztárokat.

A míves muzsika alatt a közönség unatkozik. Többen rágyújtanak, elindulnak a büféhez, beszélgetnek, az alattuk hömpölygő Dunát bámulják, vagy a pesti rakparton zakatoló villamost. A többiek a csajokat.

Gallai Petin kívül mindenki levonul a dobogóról, magányos billentyűszóló következik. Zseniális. A hosszúra nyúlt magány után visszatér a banda, beszállnak a játékba, de nem szólózik senki, hosszú, monoton alap. Pont olyan, mint a Fénylő piramisok árnyékában. Pedig rendkívül komoly munka van benne, a közönség mégis ásítozik, a frissebbek csacsognak egymással.

Eltelik vagy öt perc, végre több-kevesebb szólóval, a színpad előtt pedig mindenki az óráját nézi, újabb cigire gyújt, sörért egyre hosszabb a sor. Pedig a zene kimagasló színvonalú, de az is baj, hogy rohadtul sok a ritmusváltás, mintha a zenekar eltévedt volna az erdőben. Még csápolni sem lehet rá! Ráadásul ahányszor vége egy-egy zenei résznek, újabb tétel következik. És ebből van vagy tíz. Tulajdonképpen végtelenített zenemű félórában. Mindegyik szakaszban megvillantja valaki a tehetségét, de ezúttal az Ajándék kell, vagy a Mondj egy mesét. De egyszer, mint mindennek, ennek a szenvedésnek is vége kell, hogy legyen.

Som Lajos: Köszönjük. Kösz. Visszatérnék egy pár nóta erejéig a korábbi lemezekre. Biztos mindenki egy kicsit jóleső érzéssel gondol vissza ezekre a nótákra. Mi is ugyanúgy. Elsőként a kettes lemezről egy dal, címe az Ellenfény.

Ezt igazán kiérdemeltük. Végre a második albumról egy szerzemény, ami eredetileg is Gallai nóta volt. A kívül dohányzók, beszélgetők és sörözgetők ész nélkül túrják magukat előre.

Ellenfény

Ne hidd, hogy én más ember vagyok
Mint a többiek én is élem az életem
Csak ezt továbbítják hosszú kábelek
Nekem épp az kell, ami hiányzik nekedSose hidd, hogy én sírni nem tudok
Ha itt a pillanat néha én is suttogok
Csak ez erősítik dörgő hangfalak
De én is épp úgy, mint te lennék boldogabbCsak az ellenfény az oka
Az erős reflektorok
Csak az ellenfény az oka
Hogy te másként gondolod

Ami érdekes és egyben megnyugtató, ehhez a dalhoz nem nyúltak hozzá a zenészek. Mintha lemezről hallanám. A közönség kábultan üvölt az örömtől. Mert ugye ezt sem a Révész énekli, de ezekért a pillanatokért jöttünk. Újra dübörög a banda, hullámzik és visít a tomboló közönség. Hallom a hátam mögül:  A Piramis még mindig a legnagyobb!

Som Lajos: Úgy is van, köszönjük. Volt itt a Parkban egy olyan buli, aminek mi azt a címet adtuk, hogy A Nagy Buli. Erről készült egy lemez is, erről játszanánk egy dalt. Ez pedig... Csak néhány jó szó.

Hát persze, hogy tajtékzik a nép és tapsol, de mindenki kíváncsi, ezt a dalt hogyan fogja Gallai énekelni.

Csak néhány jó szó

Még egy csésze kávé és indulok én, nincs értelme, hogy elkísérj.
Bezárult egy ajtó, egy történet véget ért.

Ne kérdezd, mert én sem tudom merre megyek, tartsd vissza könnyeidet,
Lehetett volna másképp is, de most már nem lehet.

Szeretetnek hittem a szerelmedet, és esküszöm, hogy jó volt veled.
De te csak használtad a testem, az agyam, a szívem, s nem értetted
Mondd miért?

Néhány jó szó, néhány emberi szó hiányzott volna.
Csak néhány jó szó, néhány emberi szó segített volna.
Csak néhány jó szó, néhány emberi szó, amit sosem mondtál nekem.

Még egyszer újra az úton vagyok, és azt mondom Isten veled.
Tarthattál volna, de nem tudtad megtanulni, hogy lehet.

Csak néhány jó szó, néhány emberi szó, hiányzott volna.
Néhány jó szó, néhány emberi szó, segített volna.
Csak néhány jó szó, néhány emberi szó, amit sosem mondtál nekem.

Lófaszt, kit érdekel mi történt eddig, ez egy rohadt jó nóta. Persze az alap már lesarkítva, de azért majdnem ugyanúgy szól. A refrént torkaszakadtából üvölti az ezerfejű cézár. A dal közepén, jön egy kis belassulás, billentyű szólóval, de ez most jó, főleg, amikor Pinyó hirtelen felpaprikázza és vele együtt újra dübörög a basszer. Abbahagyhatatlan.

Som Lajos: Köszönjük. Egyetlen lassú dallal emlékeznénk a múltra. Ez az egyes lemezről van. Címe... Ha volna két életem.

Ha volna két életem

Melletted minden reggel vidáman ébredek fel, s könnyűnek érzem mindenem
De néha egy hang a szívemben új útra szólít engem, talán nem érted meg sohasem, hogy...

Nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogy legyen
Miért is nem lehetek, egyszerre két helyen
Oooh, Istenem, miért nincs két életem?

Mennyivel könnyebb volna, hogyha két életem volna, egyet örökre odaadnék neked
A másik szabad lenne, mindennap szárnyra kelne, s mindenkit szeretne, akit lehet

Ha volna két életem, tudnám, amit ma nem
Bár volna két életem, hinnék mindenkiben
Oooh, Istenem, miért nincs két életem?

Hogyha két életem volna, az egyik gyengéd volna, magadhoz láncolhatnád
De a másik örök volna, s ha a világ elpusztulna akkor is tovább lobogna

Ha volna két életem, nem fájna semmi sem
Bár volna két életem, nevetnék mindenen
Oooh, Istenem, miért nincs két életem?

Új fáj, hogy nincs két életem...

Na itt valóban elérzékenyül a teljes hallgatóság. Újra hallani a dörgedelmes Piramiiiis bekiabálásokat. Gallai jól hozza a hangot, a vokál is a helyén van, de mindegy is, a közönség túlharsogja a zenekart, és többen belesikítanak. Először érzem azt, hogy együtt lélegzik a banda és a tábor. Szerencsére ezen a dalon sem változtatott Lajos. Ez így született meg, így vált nemzedékek himnuszává, ez még 2006-ban, az Arénában is így fog szólni. Az utolsó hang után sikoltozás, őrjöngés a legmagasabb fokon. Mindenki remegve kapaszkodik a nosztalgiába. Vajon így megy most már végig a buli, vagy visszasüppedünk az ismeretlen ránk kényszerített jelenbe? A monumentális elvonatkoztatást túléltük. Az utolsó negyedóra, pedig a régi kedves dalokkal mindenképp bíztató. Erre mondják a bölcsek, hogy most már addig üsd a vasat, amíg forró. De Lajos másképp gondolja.

Som Lajos: Köszönjük. Vissza az új lemezre. A Nikkelpók.

A bejelentést ugyan megéljenzik páran, de a Nikkelpókkal is nagyon messzire kerülünk attól, amiért itt vagyunk. Hiába a szigorú ritmus, a professzionális muzsika, a hibátlan vokál. Ez a dal sem ennek a közönségnek íródott.

Ahogy ma, 2026-ban újra élem a bulit, egy 1983-as Hobó koncert emléke villan fel az agyamban, amikor éppen egy Cseh Tamás – Bereményi Géza számot, a Batthyány tér blues-t nyomja a banda, de a bekiabálók ezt nem értik és mellettem többen is a Bunkó vagyok című dalt követelik. Ezt a szintet várja el a nagytöbbség, ennek kell megfelelni, de Hobó sem tágít, így egy évvel később minden idők egyik legjobb albumával, a Vadászattal megbukik.

A nikkelpók

Csupa kék-fekete négyzet, csupa szabály, csupa rend.
Hideg fénytömbökbe zárva éles kés a csend.
Ott van egy sötét sarokban, vár és figyel, jól tudom.
Lassan, lomhán mozdul, ahogy kúszik a falon,
A nikkelpók. A nikkelpók.

Árnyéka rám vetődik hatalmasan, súlyosan.
Beterít és megóv engem, elveszítem önmagam,
Áram járja át a bőröm hideg érintése nyomán.
Csupa delejes erő, ezüst hegyként hajol rám
A nikkelpók. A nikkelpók.

Radar zümmög. Közelit.
Acélháló bekerít.
Szikra pattan, tűz-fehér.
Megölel engem, az enyém
A nikkelpók. A nikkelpók.

Radar zümmög. Közelit.
Acélháló bekerít.
Szikra pattan, tűz-fehér.
Megölel engem, az enyém

Mágneses hullámok vesznek körül.
Felborul minden kívül-belül.
Ablakon, ajtón nem enged a zár,
Mindegyik órám össze-vissza jár.

Bomló anyag, meghasadt idő.
Vértépő sugár, elszabadult erő.
Az ívfények mögött egy kép jön elő.
Fekete özvegy, gyilkos szerető,
A nikkelpók. A nikkelpók.

Nem, nem, nem…

Som Lajos: Köszönjük. Van még egy új dalunk.

Laja egyáltalán nem kíváncsi a reakciókra, a bekiabálásokra, pedig erősen érezhető, hogy mit akar a publikum. Gyorsan belevág a banda a következő dalba: Csak éljük túl ezt az estét érzetű szorongással. Tipikus újhullám, továbbra is hard rock alappal ötvözve. De az énekdallam nincs megfelelően kidolgozva és a szöveg már megint a moszkvai Lomonoszov egyetemen diplomázott túlérett felnőtteknek szól.

P.V.C.E.B. angyal

Este hatkor elment, a koncertet hétkor lemondták.
Másnap délután volt, amikor végre megtalálták.
Egy szállodaszobában feküdt az ágyon és hideg volt.
Az orvos betakarta és sok mindent értve bólogatott.

Felrepült a hír és az emberek álltak riadtan.
Titkos irodákban kartonok teltek meg adatokkal.
Csattogtak a gépek, a képernyőn arcok futottak.
Írták már a szótárt a holnapi sztárnak az avatottak.

És fényben áll a színpad, amikor színre lép majd,
S új klisékkel, új hanggal tarol a műanyag angyal.
A tömeg tombol érte, árnyéka felnő az égre.
Steril hős steril dallal.
Poly-vinyl-etil-klorid-benzolin angyal.

Keverik a kártyát, tizenöt ász van a csomagban.
A szexi-plexi-lexi a következő a vonulatban.
A laborban egy műszersor, mindegyik egy fázist regisztrál.
A megtervezett génekből összeáll a csodálatos szu-hu-persztár.

És fényben áll a színpad, amikor színre lép majd,
S új klisékkel, új hanggal tarol a műanyag angyal.
A tömeg tombol érte, árnyéka felnő az égre.
Steril hős steril dallal.
Poly-vinyl-etil-klorid-benzolin angyal.

A szöveg egy kitalált tragikus sorsú, kábítószer-túladagolásban elhunyt rocksztár utolsó óráinak és halálának megrázó története. A dal végén kiderül, hogy a P.V.E.C.B. egy mozaikszó, a Poly-vinyl-etil-klorid-benzolin rövidítése. a "műanyag angyal" (a steril, mesterséges sztár), akit a zeneipari gépezet hozott létre. A színvonal elképzelhetetlen magasságokban száll, de a közönség továbbra is egy kis egyszerűségre áhítozik és már a mondanivalót sem érti. Mintha azt akarná mondani: Nem értem mit akartok ezzel üzenni, de leszarom. Inkább dobj meg egy barnaüveges Kőbányai világossal, oszt lépjünk tovább.

Som Lajos: Köszi.

Olyan ez a koncert, mint egy focimeccs, amikor nem megy a csapatnak, mindenki falábuaknak nevezi őket és a világ végére zavarné, aztán egy gól után istenekké, aranylábú fiúkká válnak. Ezt érzem ezen a bulin is. Meg lehetne menteni, de ahhoz jóval többször kellene a nosztalgiához nyúlni. A kérdés az, hogy a Piramis legénysége képes-e az elvárásoknak eleget tenni. Az utolsó részben erre is fény derül...

Folytatjuk: (2026.06.25. csütörtök)

Írta: Fiery