Cikipédia 17/19 - 1982.07.20. Budai Ifjúsági Park 9/3 Tűzkerék

Radics Béla 1982 júliusi koncertjének harmadik, utolsó szakaszába értünk. A Budai Ifjúsági Parkban jelenlévők közül aki ismerte őt, aki nem, úgy bámulta, csodálta - mindegy, hogyan reagált -, mint egy kivételes múzeumi relikviát. 36 évesen az első beat-generációhoz tartozott, mellettük érdemelte ki a gitárkirály pozíciót. 

Mivel Magyarországon a beat születése óta  még nem telt el 20 év, azok a zenészek, akik a harmadik X-et betöltötték, az új generáció értékelésében nyugdíjasnak számítottak. A Táncdalfesztiválos interjúnkban mesélte Szörényi Levente, hogy "oda jött hozzám egy idős bácsi... aki persze nem volt öreg, úgy kb 30 volt, de nekünk az már öregnek számított." Persze, mind így gondolkodtunk, senki sem gondolta, hogy egyszer majd mi is elérjük azt a kort. Ki hitte volna akár '82-ben is, hogy ennek a nagy nemzedéknek még életben maradt tagjai 80 évesen is színpadra lépnek...

Bélának viszont nem sikerült átmenteni magát a következő rendszerbe, pedig teljesen biztos - ahogy az összes valaha volt nagy banda - ő is megtöltött volna (megtöltene) minimum egy komplex sportarénát. De nézzük hogyan ér véget egy élő legenda mítosza.

1982.07.20. Budai Ifjúsági Park - Tűzkerék

A kis létszámú közönség - ha nem is látszik, de - élvezi a műsort, még akkor is, ha ez már minden más, csak nem rock-koncert.  Béla a harmincas évei közepén legalább hatvannak néz ki, puffadt, lila arc, ritkás haj, érthetetlen motyogás. Mégis bármit megtehet, nem fütyülik ki, nem fordítanak neki hátat, nem húzza ki a falból a vezetőség. Nem rocksztár, ő A RADICS BÉLA. A fiatalok is csodálattal lesik a mozdulatait. Még mindig le lehet venni tőle néhány őrült ötletet. A gitárok felbőgnek, a dobos reflexből csapatja... Azt mondják, hogy bluest csak az tud játszani, csak az értheti igazán, aki megélt már nehéz időszakot. Ha ez valóban így van, akkor Béla az ország leges-legjobb blues zenésze.

Hey Joe

A Hey Joe minden idők egyik legsikeresebb dala, egy folkénekes, Billy Roberts szerzeménye, 1962-ben írta, de a dalnak napjainkra több mint 800 feldolgozása ismert, közöttük olyan nevek tűnnek fel, mint Jimi Hendrix, vagy a Deep Purple, de a dalt ismertté a Byrds zenekar tette 1964-ben. Béla a hagyományoknak megfelelően játssza és énekli. Semmi extra, a fókusz a gitáron. Szájához emeli és szólózik, visszarepül a múlt sikereibe. Régen ilyenkor őrült meg a tömeg, ma már csak egy kis játék, amit szórványos taps kísér.

A nóta nem tart tovább tíz percnél, a szervezők tűkön ülnek, a Bokor fivérek roadjai már pakolnának, ekkor adja meg Béla a kegyelemdöfést. Felnéz a büfére, látja, hogy ott erőteljesen mutogatnak többen is, hogy búcsúzzon el a nagyérdeműtől és jöjjön le. Béla azonban ártatlan vizslaszemekkel, kérlel:

Radics Béla: Ezt… Egy szám… Egy szám!

Nincs mit tenni, a Budai Ifjúsági Park mutogató embere megadja magát a gitárkirály kérésének. Mást úgysem tehet. Radics boldog gyermekként - mint aki kiharcolta magának a fagyit -  fordul az egybegyűltek felé.

Radics Béla: Okéj. Egy rock and roll. Nem rock! Rock and roll. Okéj. Halljátok.

Közönség: Béla! Még egyszer a Hey Joe-t!

Ahelyett, hogy a zenekar belevágna az utolsó utáni dalba, ismét hangolás következik. A büfében a "nagyok" már karmolják az arcukat. RB kapitány végre megkegyelmez.

Wang-Dang Doodle

Az először 1961-ben kiadott Wang Dang Doodle című dal Chicago egyik legjellemzőbb blues dala. A mindössze 2 perc 20 másodperc hosszú dalt eredetileg 7 hüvelykes, 45 fordulat/perc sebességű lemezen adta ki a Chess Studio és lemezkiadó. Egy zenekritikus, Mike Rowe úgy határozta meg, mint "városi partidal városi stílusban, masszív, dübörgő és izgalmas ütemmel" – egy dal, amely jelentősen újra értelmezte Amerika blues iránti szeretetét.

A dal végén rövid, türelmetlen taps. Ez már főleg a következő fellépő, a Color közönsége. A zenekar pedig – mintha itt sem lett volna - pillanatok alatt összepakolja a cuccot. Radics, mint egy szellem, eltűnik valamerre. Nincsen visszakövetelés, nincsenek autogramok. A rajongók már a főzenekart várják.

A csillag már nem ragyog többé

Majdnem napra pontosan három hónappal később, 1982 október 18-án elhunyt Radics Béla. A temetésen még egyszer, utoljára – kamerák össztüzében - mindenki felvonult. A gitárkirály egyetlen szomorú napra újra mindenki barátja lett. A temetésén feszítettek a Béla hátán felkapaszkodott sztárok, ismerősök és ismeretlenek, híresek és hírnévre pályázók, újságírók, klubvezetők és megannyi rajongó. A megjelenést magára véve mindenki kötelezőnek vélte. A gitárkirályt, ha későn is, de legalább kellő tisztelettel búcsúztatták.

A sajtó sem maradt le az eseményről. A TV-Híradó mellett a könnyűzenét csípőből elutasító politikai napilapok épp úgy beszámoltak Radics haláláról, mint a zenével foglalkozó szaklapok. A magyar beatzene első halottja. Az egész ország gyászba borult, de vajon hol voltak eddig…

1982. október 18-án, hosszantartó betegség után elhunyt a magyar rockzene egyik megalapítója, Radics Béla, aki 36 éves volt. Temetéséről később intézkednek. (Esti Hírlap)

Radics Béla, a magyar popzene korai időszakának volt legnagyobb gitárosa, hosszan tartó, súlyos betegség után 36 éves korában meghalt — tudatja a Zeneművész Szakszervezet Szabadfoglalkozású Zenei Előadóművészek Szakszervezeti Bizottsága. Alapítója volt az Atlantis és Taurus együttesnek, de főként a Nevada, Sakk-matt és Tűzkerék együttesben játszott. (Népszava)

Gyászol a magyar popvilág: október 18-án, 36 éves korában elhunyt Radics Béla, a legendás rockgitáros. Számos nagyhírű formáció vezéralakja volt: Atlantis, Sakk-Matt, Taurus EX-T, Tűzkerék. Múlhatatlan érdemeket szerzett a hazai rockélet fölvirágzásában. Szuggesztív lénye, lenyűgöző játékstílusa egyöntetű elismerés szeretett közönsége körében — fénykorában, a hetvenes évek elején ezrek követték minden koncertjére. Már hosszú ideje betegeskedett, emiatt megfogyatkoztak föllépései, az elhatalmasodó kór egyre emésztette erejét, alkotókedvét. Most, hogy elment nagy példaképe, Jimi Hendrix után, az alakját körül lengő legendák egy új dimenzióban szövődnek tovább. (Pesti Műsor)

Szomorú aktualitása új kötetünknek, hogy néhány nappal az üzletekbe kerülése előtt, október 18-án meghalt a cím lapján látható Radics Béla. Ott volt a magyar rockzene bölcsőjénél. 1961-ben kezdte kisebb együttesekben, majd az Atlantiszban vált ismertté. Játszott a legendás Taurus ban, majd alapítója volt a Sakk-Mattnak, a Nevadának, az elmúlt évtizedet pedig a különböző összetételű Tűzkerék együttesben játszotta végig. A heavy metal zene klasszikusainak, elsősorban a Cream együttes és Jimi Hendrix dalainak interpretálásával vált híressé. Szupergitárosnak tartották. Zenésztársai tudják igazán, hogy e jelző mögött sok szorgalom és gyakorlás rejtőzött. Paradox módon gyenge pontja mégis az akaratereje volt. Két évvel ezelőtt emlékkoncertet adott a Budai Ifjúsági Parkban Jimi Hendrix halálának 10 évfordulóján. Sajnos, már akkor sejthető volt, hogy ő is. (Ifjúsági Magazin)

1982 őszén – de még telén is – újra minden Radics Béláról szólt. Persze, ettől már nem támad fel, nem örülhet, és már koccintani sem tud a furcsa sikerre. Fentről, az égi zenekarból figyeli, hogy újra kiadják a kislemezét, hogy olyan dal születik róla, ami legalább annyira sikeres lesz, mint ő volt fénykorában, emlékzenekarok, emléktársaságok születnek, sőt, még egy utcát is elneveztek róla.

Radics Béla penge volt. Ez nem kérdés. Soha nem ment mások után, mindig a régi maradt, és ez a makacssága volt a legnagyobb hibája. Amíg a többiek felültek az aktuális divat hullámaira és ügyesen meglovagolták, addig Béla még mindig Hendrixet játszott. Makacs és változásra képtelen volt. Ivott is. Ettől maradt az, aki, mégis a mai napig ő Magyarország soha ki nem tüntetett gitárkirálya. Talán neki volt igaza, de vajon mit ér most az igazával?

Következik a Color koncertje 1982. július 20. Budai Ifjúsági Park (2026.05.14. csütörtök)

Írta: Fiery

Fotó: Urbán Tamás (Fortepan) Illusztráció