Cikipédia 17/17 - 1982.07.20. Budai Ifjúsági Park 9/2 Tűzkerék

A hajdani őrület a múlté. 1982-ben nem vonulnak fiatalok a Váci utcában, sem az Erzsébet hídon és nem üvöltik torkuk szakadtából, hogy Bélát a Pártba. A "jövőbe látó" sajtónak, vagy az idő kegyetlen múlásának köszönhetően az addig csúcsra járatott hagyományos rockzene is sorvadni kezd. Még átmeneti időszak van, de az új generáció inkább Hungáriára jár kamu rock & rollt bámulni, de megérkezik az új őrület, a szinti-pop is. A rockzenészeknek nehezen esik le a tantusz, hogy közel a vég. Van, aki idő előtt vált új hullámra, mint a Piramis, de befürdik. 

Radics Béla hosszú-hosszú ideje angyalföldi szoba-konyhájában várja a megújulást. Előbb-utóbb csak eszébe jut valakinek. Volt ő már igazi sztár is és néha voltak nagy visszatérései is, de egyik próbálkozásból sem lett semmi. 1982-ben, 36 évesen Béla kis kockás asztalánál ülve, olcsó borát iszogatva még mindig nem mond le álmáról. És még mindig úgy viselkedett, ahogyan szerinte egy amerikai rocksztár viselkedik. Egyik nagy visszatéréséről ezt írja a Magyar Ifjúság:

Az örökzöld csillag Radics Béla Tűzkerék együttese játszott a Budai Ifjúsági Parkban, szeptember 17-én. Jó nap volt, a rockkoncerten szokásos létszámú közönség gyűlt össze. A lendületes nyitórock után a tipikusabb Jimmy Hendrix-nóták következtek, mint például a Can You See Me? vagy a Foxy Lady. Béla a fogával is pengetett, ami nagy ovációt váltott ki, de szerintem, az igazi öröm az, hogy a kezével is ura hangszerének. A szünet előtt még bejött Bill, a blueskirály, majd a szünetet az All Along The Watchtower című nóta követte, ami egyébként Bob Dylan-szerzemény, de Hendrix feldolgozásában vált ismertté. Ezután megint jött Bill, a klasszikus Hey Joe-t énekelni, s ekkor Révész Sándor is csatlakozott hozzá. Utóbbit érte egy-két papírgalacsin, ami a közönség talán túlzott pártosságát jelezte. Újabb Hendrix-kompozíciók után egy Radics-nóta következett: a Zöld csillag. Ez az egyetlen dal, ami lemezen is létezik Bélától, a magyar rock kis számú gyöngyszemei közé tartozik. Finálénak szánták, s hogy nem az lett belőle, az a Tűzkerék érdeme; két ráadást kellett adniuk. Ezt az estet úgy hirdették, mint Jimi Hendrix-emlékműsort. S való igaz, hogy a nóták nagy többsége a mestertől származott, a főszereplők mégis Radics és Bill voltak. (Magyar Ifjúság 1978)

1982.07.20. Budai Ifjúsági Park - Tűzkerék

Az emelvényen felcsendül a rock & roll muzsika. A zenészek látszólag kedvetlenül, de profi módon hozzák az ütemet, Béla viszonylag sziporkázik a kisszámú érdeklődőknek. Nincsenek látványos fényeffektek, nincs nagy terpesz, nincs nagy duma, csak a játék. A közönség figyel. - Béla már nem az igazi – jegyzi meg mellettem két 30 körüli fickó, de azért egyikük sem veszi le a szemét róla. Mintha nem is rocker közönség lennénk, hanem valamiféle bíróság, zsűri. Drukkolunk a "játékosnak", de közben a hibáit lessük.

Good Vibration

A Beach Boys 1966-ban megjelenő kislemez-dala mind az Egyesült Államokban, mind Nagy Britanniában óriási sikert aratott és azonnal a slágerlisták élére került. A dalt Brian Wilson szerezte, aki marihuána hatása alatt zongorán dolgozta ki az alapokat. A nóta lényegében a miszticizmus, a spiritualitás és a rekreációs drogok iránti rajongását tükrözi, de honnan tudhattuk volna mindezt a szocializmus Magyarországában?

Az utolsó akkord elhallgatása után mérsékelt, csendes taps bizonyítja, hogy nem lettünk többen a színpad előtt, de jelen vagyunk.

Radics Béla: Köszönjük… Hey…

Ezúttal nincs tötyögés, Béla azonnal belevág a következő pörgős dalba, ami nem más, mint a Johnny B. Good, melyet Chuck Berry írt és játszott még 1958-ban. Az örökzöld, többszáz feldolgozást megélt nótát kellően rockosítva, Radics gitár-technikájára építve jó sok színes gitárszólóval kiegészítve adja elő a csapat. Tényleg üdít a dal, amíg szól a hallgatóságot is felébreszti.

Johnny B. Good

A frissesség azonban csak a nóta végéig tart. Béla ismét elmélyül gitárja hangolgatásában, miközben a mikrofonba morgolódik. – Na, eddig tartott a lendület. Felébredtünk és ez a valóság megint unalmas. Aztán RB kapitány megvillant egy érdekes dolgot.

Radics Béla: Elnézést, a sok taposásba valaki rálépett a zsinóromra… Lehet, hogy véletlenül, lehet, hogy szándékosan. I don't know… Nicsak, egy másik…

A sorok közt néhányan hangosan felnevetnek, többen mosolyognak, mégis érződik, hogy végtelenül szomorú a helyzet. Ki lehet az a vérprofi titkosügynök, aki két dal között és vagy ötven szempár előtt oda oson a színpadra, a gitárhoz és tönkre teszi? Valaki bekiabálással igyekszik feltűnni: - Örök fiatal! – Sikerült feltünnie, hiszen a hatalmas téren, ebben a kínos csendben ez a néhány ember bármit meghall, még a légy zümmögését is.

A gitár életre kel, hosszú szünet és újabb próbálkozás. Egy idő után a mikrofon is megunja és sípolni kezd.

Radics Béla: Okéj, ha már itt vagyunk… Nem kell nektek közjáték. De megtanultuk, hogy ezentúl veszünk konténert… Ki fog sorra kerülni?

A mondanivalót alig értik páran. Sem az összefüggéseket, sem a lényeget, azt viszont mindenki tudja, hogy az az ember ott a színpadon A RADICS BÉLA…

Radics: Okay. Lazy. Lazítás.

Kéne már némi lazítás

Kéne már némi lazítás
Kéne már némi nyugalom
Kell egy hely, ahol nincsen más
Mert ezt a hajtást már úgy unomKéne már némi lazítás
Kéne már egy kis csend nekem
Kéne már egy kis változás
Úgy kéne már egy kis kényelemRefrén: Elmegyek pár napra innen
De nem mondom meg, hogy hová
Nem lesz se címem se nevem
Elbújok valahováRendes lány vagy Te kedvesem
De még téged sem viszlek el
Bírd ki pár napig nélkülem
Annyi srác van, ha vigasz kell

A zenével semmi gond, Béla az új generációnak már nem bálvány, de a gitárral még mindig lenyűgözi a hallgatóságot és a hangja sem rosszabb, mint a fényes években volt. Kicsit öblösebb, kicsit gyengébb, de bátran végig nyomja. Hiszen ez rock & roll!

A dal lemegy gond nélkül és elismerésül végre megszólal az első erősebb taps, amit a már megszokott hosszú csend és lassú hangolás követ. Egy rockkoncertnek hangosnak kell lennie, és ez már a '60-as években - mikor Béla sikert-sikerre halmozott - is így volt, de ma, a legendás Budai Ifjúsági Parkban, a legendás Radics Bélával a színpadon a hangzavar elmarad. RB kapitány lép a mikrofonhoz.

Radics Béla: Egy klasszikus beatzenész számát játsszuk el… Mármint az előjátékért. És... Ah. Hogy úgy mondjam, egy régi-régi... Ifjúsági parki cimborámnak, illetve jó öreg barátomnak, Laci bácsinak ajánljuk. Na?

Béla felnéz a dobogó mellett futó büfére, ahol egy idősebb ember szerényen mosolyogva köszönőleg, bátortalanul int egy rövidet.

Diótörő

A zene magáért beszél, ez már valódi muzsika. Noha Radics bőven túl van fénykorán, hibátlanul hozza. A banda többi tagja pedig pontosan adja alá az alapot. A Penge élesen belevág a muzsikába, és ez a lelátón is, a nézőtéren is megragadja az embereket, akik most mély áhitattal csodálják a gitárkirályt és a dal végére néhány könnytől csillogó szemet is láthatunk. Mintha Béla életébe láttunk volna. A végébe, a legvégébe. Ki tudta akkor, hogy már csak három hónap...

A Diótörő Csajkovszkij műve. A teljes darab címe: The Nutcracker amelynek csak egy részlete a Diótörő. Egy amerikai instrumentális stílust képviselő zenekar, a Ventures dolgozta fel először a beat-korszak jellemzőinek megfelelően. Talán ezt a feldolgozást hallhatta és szerethette meg Béla. A dal hazai érdekessége, hogy a Pannonia együttes Radics gitárjátékával kislemezen szintén kiadta.

Radics Béla: Kösz.

Közönség megélénkül: Még így is jobb, mint egy-két kezdő bandával.

Béla nem megy bele a beszélgetésbe, neki elég most, hogy az emberek tényleg csak ő rá figyelnek. Inkább igazi pengeként belevág a következő szerzeménybe.

Királyi madár

Suhog szárnyad, vadul röppen,
Csőröd éle kivájta szemem.
Rajtad nem látom, oh, de érzem,
Elégedett vagy velem.Én is veled, ám te elszállsz,
Elszállsz, hogy hova nem tudom.
És te látsz, és megtalálod,
Mi néked nem unalom.Kifáradva visszaröppensz,
S nálam felejtetted magad.
Tudd meg, nem látom meg rajtad,
Mástól hogy hagytad, oh magad.Rajtad nem látom, oh de érzem,
Elégedett vagy én velem.
S te is rá jössz, csak ne szállnál
Ilyen vadul, oh énnekem.Érzem bőrömön a körmöd élét,
Csak egyre kérlek én,
Ha megint elszállsz, ne jöjj vissza
Hadd maradjak, oh egyedül!Kifáradva visszaröppensz,
S nálam felejtetted magad.
Tudd meg, nem látom meg rajtad,
Mástól hogy hagytad magad.Rajtad nem látom, oh de érzem,
Elégedett vagy velem.
S te is rá jössz, csak ne szállnál
Ilyen vadul, oh én nekem.Suhog szárnyad, vadul röppen,
Csőröd éle kivájta szemem.
Rajtad nem látom, oh, de érzem,
Elégedett vagy velem.
Rajtad nem látom, csak ne szállnál.
Ilyen vadul, oh én nekem.

Béla saját dala visszarepít minket azokba a titokzatos '70-es évek-be – a mi szocialista emlékeink közé -, de a kábulat megint csak a zene végéig tart. Béla ismét belebonyolódik egy hosszú gitárhangolásba, és a pillanat - ami néhány percre magával ragadta a kis létszámú nézősereget -, már el is illan. Csend. Néha felsikolt a gitár, keresi a megfelelő hangokat… Újabb értékes percek mennek a levesbe. Végre sikerül a hangolás. De RB kapitányt már nem zavarják az ilyen földi apróságok. A színpadon áll és mindegy, hogy mennyien, de őt nézik, csak őt hallgatják.

Radics Béla: Jee! Egy elég új számunk… Az lehet szabad…

Az lehet szabad

Mindenki elhagyott, senki nem keres már
Szomorú, de kifogyott utolsó cigarettám
De kezem a húrokon s bátran énekelek
S a képzelet madarát szállni felrepítem

Akire többé nem vár semmi sehol már
Az lehet szabad igazán

Mindenki elhagyott, senki nem keres már
Sóhajtok, a szívem, fáradt, öreg kutyát
De kezem a húrokat s halkan énekelek
S a boldogság madarát szállni felrepítem

Akire többé nem vár semmi sehol már
Az lehet szabad igazán

Mindenki elhagyott, senki nem keres már
Sóhajt a szívem fáradt, öreg kutyát
De kezem a húrokat és bátran énekelek
S a képzelet madarát szállni felrepítem. 

Akire többé nem vár semmi sehol már
Az előtt minden ajtó nyitva áll

Béla ezzel a késői dallal ordítja tehetetlenül a világba minden bánatát. Amikor sztár volt, mindenki a vállát veregette, ölelgették, vállát veregették, piával traktálták… Azok az évek elmúltak, a siker elillant, a barátok nem jönnek, a korszak végleg lezárult. Radics élete a színpad, még akkor is, ha már nem tízezrek örömére tépi a fogait véresre a húrokon, még akkor is, ha csak öten tapsolnak. Lehet bármennyire lenn, nevethetnek rajta, gúnyolhatják, akkor is ő a gitárkirály. És örökre az marad. Örökre!!!

Szórványos taps. Közben lassan érkeznek azok is, akik a Color miatt váltottak jegyet. Ők egy másik korosztály, de velük sem vagyunk sokan. Béla folytatná a bulit, de amikor felpillant a büfé magasságába, látja, hogy valaki ujjait széttárva komoran mutogat felé. a hős megérti az üzenetet.

Radics Béla: Köszönjük. Hát testvérkéim… Most szóltak be, hogy még 5 percünk van hátra… Okéj. Csak ráismertek… Állj meg frend. Hari agen. Wid your hend in nájt gán. Je?

A hallgatóság azonnal felismeri, hogy mi következik most és a tőle telhető leghangosabb tapsviharba kezd.

Radics Béla: Hova mész testvér? Kezedben a fegyverrel…

Egy gitárfenoménnak nem lehet csak úgy, a partvonalról beszólni. Béla profi. Nagyon jól tudja, hogyan lehet abból az öt percből tíz, esetleg 15 percet csinálni...

Folytatjuk: (2026.05.07. csütörtök)

Írta: Fiery