Cikipédia 17/07 – 1982.05.29. Popmajális 6/2 Edda Művek
A '70-es évek végén - '80-as évek elején kiemelkedő minőségű rockfesztiválok zajlottak, ezek közül szervezettségével kiemelkedett a Popmajális. A stílus mesterséges keveredésén kívűl a legkomolyabb probléma az volt, amikor a szünetekben a műsorvezetők interjúkat készítettek. Nem a beszélgetésekkel volt a baj, azt kulturáltan, vastapssal kísérve lekövette a közönség. A baj az volt, hogy a csarnokba zárt hang jobban pattogott, mint a pingponglabda. Egyszerre hallottuk a mondat elejét és végét, a kérdést és a választ. De e felett szemet hunyhatunk, hiszen a Sportcsarnokot még csak februárban nyitották meg. A szervezők legalább rájöttek, hogy soha többé nem ácsoltatnak dobogót a csarnok közepére.
Az Edda Művek tornádója alatt nem volt idő emlékezni a délutáni 49 kilós Galla Miklósra – aki előző zenekarában még kemény rockerként a fronténekesi szerepet éppen Földes László "Hobótól" vette át a fél darab kislemezzel rendelkező Ikarus együttesben -, megbocsájtottuk a kétakkordos Kötödét is. Elfelejtettük a KFT első lemezének kudarcos bemutatását - amiről nem a zenekar tehetett -, a Beatrice hagyományaira épült Rolls Frakció érzékletes produkcióját, a "csehszlovákul" éneklő Olimpic együttest, a P. Box addig sosem tapasztalt sikerét. Legbelül, talán csak a Karthago élmény maradt bennünk. A tömeg Edda mámorban lebegett.
Az est fénypontja teljes joggal arathatta le az összes babért. A "fizetett újságírók" előre beharangozták a tomboló sikert, a Hanglemezgyár nagykutyái dörzsölhették a tenyerüket. A zenekar jól szólt, a látvány tökéletes. Mindenki azt gondolta, hogy ezt a bulit lehetetlen elcseszni! Mindenki tévedett...
1982.05.29. Budapest Sportcsarnok
A negyedik nóta robban és még mindig nincs kegyelem, semmi pillanatnyi szusszanás. Meddig lehet még bírni ezt a tempót? Meddig bírja a zenekar? Meddig bírja a rajongótábor? Csak nyugi, akad még energia a srácokban, ezek nem a Z generáció…
Pataky Attila: Öt napig vártam egy asszonyra, öt napig. Öt teljes napig, mire szólt; vesd le rongyaid!
A produkció nem pihen, a zene tovább hengerel, Slamó iszonyatos technikával tekeri a gitárt, minden egyes hangot külön csillogtat. Biztos, hogy szükség van erre? 1982-ben már nem divat a hosszú szólózás, az ilyen hosszú és folyamatos pedig még a '70-es években sem. A hardrock bandáknál persze van helye, de csak ésszel. Nem a balladák idejében élünk. Az új dal ráépül a szólóra, összekapja magát és bemutatkozik a publikumnak.
Vörös tigris
Öt napig vártam öt teljes napig, hogy szóljon az asszony: Vesd le rongyaid!
Nekem nem kellett kétszer mondani. A szobába mentem ágyat bontani
A férje messze egy szénbányában dolgozik nem tér házába hajnalig
Levetem a csizmám ágyadba fekszem, a szíjam egy szögre akasztom
A véred szívom, a húsod rágom, a kutyát, a házad is felzabálom
Ó te asszony, Vörös Tigris van erőm, hogy leigázzalak
Mire visszatér a férjed hajnal lesz az égen én rég elfogyasztalak…
A dal nem rossz, a szöveg kifejezetten újdonság és jó, de ez már nem az az Edda. Többezer ember előtt megszületik az Edda első "félredugós" dala, a Vörös tigris című szerzemény, aminek folytatása és következménye lesz majd a Hűtlen - de már új társakkal. Hát persze, hogy ezek után már csak a Kör közepe marad...
Szóval a hallgatóság kezd ráérezni az új nótára, amikor a dal közepén újabb felesleges háromperces!!! gitárszóló akasztja meg a tempót. A közönség látványosan unatkozni kezd. Bírnák még az ugrálást, és Slamó is nagy király, de ők nem önkifejezést jöttek nézni - legalábbis nem ennyit -, egyszerűen élvezni egy koncertet, üvölteni a slágereket. Slamó már fekve tekeri a gitárt, a tömeg először veszíti el a fonalat és már egyáltalán nem képes követni a túl gyorsan változó, de mindig ugyanabba a gitárszólóba visszatérő fejleményeket. Mögöttem egy hangra figyelek fel: Én megszoktam már, hogy Slamónak minden bulin vibrálnia kell, na, de ennyit? Tök felesleges. Nézd, hogy indulnak haza a népek... Örömmel és egyben szomorúan is konstatálom, hogy nem csak én vettem észre. Figyelem! "művészet" következik: Attis a földön fetrengő gitáros fölé lép és látványos színjátékba kezd, miközben Slamo egyetlen pillanatra sem áll le, csak nyomja szinte már öntudatlanul. Kurva jó, de minek?
Pataky Attila: Mit csinálsz? Nem való egy kulturált rockerhoz. Mit szólnak majd otthon? Mit szólnak a hazaiak? Hányinger… Nem is nézem.
Slamó ügyet sem vet a frontemberre, megállás nélkül kínozza a gitárt, újabb három-négy percet elvéve a közös élményből. Egyre több körülöttem az elégedetlen hang: Jól van Slamó, te vagy a legnagyobb, de most már mi is akarunk érvényesülni! Énekelni akarjuk a dalaitokat! Elhagyom a várost, Egek felé, Fémszívű fiú… Nekünk ezek kellenek b@zdmeg, ezért fizettünk, ezért kínlódtuk végig a kétakkordos New Vawe csillagokat a kötödéjükkel, a teával, a macska az útonnal, meg az erdőbe nem megyekkel. Magyar rockslágereket akarunk, nem Carlos Santana-t görcsbe fetrengeni.
Pataky Attila: Szólógitárosunk Slamovits István. Héj! Slamovits István, a vágotthasú barátom. Héj!
A zene belódul és folytatódik minden úgy, ahogy eddig. Néhányan kiállnak oldalra. Cigi, sör, pisi. A zenekar bezzeg bírja, mint a Duracel nyuszi.
Öt napig vártam öt teljes napig, hogy szóljon az asszony: Vesd le rongyaid!
Nekem nem kellett kétszer mondani. A szobába mentem ágyat bontani
Mire visszatér a férjed hajnal lesz az égen én rég elfogyasztalak…
Hirtelen csend. Húúú, de jó. Hallod te is, hogy zúg a fülem? A szünet azonban néhány másodpercet enged csak. Újabb kétperces őrült gitárszóló, majd egy gyors váltás és a következő tömeg által ismeretlen dal. Mintha nem is a magyar rockzene széles rétegeinek, hanem a hanglemezgyár vezetőinek demózna a zenekar.
Vadkutya
Megunta nyakán a láncot, a lerágott csontokat,
Megunta a szolgaságot, érezte, hogy vadkutya.
Egy éjjel letépte láncát, vágyott a messzeség után,
Mindenen keresztülgázolt, nem állt meg, hajszolta magát.
Végül feljutott egy hegyre, a szakadék széléhez ért,
Elkínzottan zuhant a mélybe, ez lett életének vége.
Jó idők, rossz idők szállnak el fölötte.
Jó idők, rossz idők, itt marad örökre.
A közönség már nem annyira boldog. Aki érti a szöveget, az nem érti, hogy mi ez a lebutított Nagyvárosi farkas. A legvérmesebbek még rajonganak, de a többiek számára unalomba fullad a produkció. Nem ismerik a dalok nagyrészét és a hihetetlen mennyiségű és hosszúságú gitárszóló megfekszi a gyomrukat. Egyre szellősebbek a színpad előtti sorok. A rocklegénység azonban nem kegyelmez. Újabb ötperces gitárszólónak örülhetünk, a zenekar lendületben, a rajongók egyre tanácstalanabbak. Mellettem két Edda pólós srác beszélget: - Fura ilyet mondanom, de ennél a Kft is jobb volt. – Hülye vagy. Nem volt jobb, de ez tényleg szar. A koncert majdnem felét viszi a gitárszóló, ez sok... Megértem őket, hiszen az ismert és szeretett nagy slágerek miatt maradtak. Hiányzik a régi Edda bulik hangulata. Egyre többen gondolnak komoly nosztalgiával az egy órával ezelőtt befejeződött Karthago koncertre. Rövid volt, pontos, lényegretőrő és hangulatos. Azt legalább értették és élvezték. Slamo még mindig egy elképzelt világban tartózkodik, tovább nyúzza a gitárt, Pataky a gitárvirtuóz mellé somfordál, látványosan átkarolja, a szóló így sem bír leállni. Kis pozitívum. Ők legalább élvezik.
Pataky Attila: Hehehehe, hehehehe… Csúnyák vagyunk ugye? Ugye csúnyák vagyunk? Két ronda kopasz disznó… Nem szeret minket senki… Nem baj…
A frontember visszasomfordál a helyére, a gigantikus gitárszóló a végtelenségig folytatódik. Egyszercsak hirtelen a dal utolsó kanyarjában találjuk magunkat.
Végül feljutott egy hegyre, a szakadék széléhez ért,
Elkínzottan zuhant a mélybe, ez lett életének vége.
Jó idők, rossz idők szállnak el fölötte.
Jó idők, rossz idők, itt marad örökre.
Végre egy pillanatnyi csend ereszkedik a csarnokra. Egyetlen pillanatnyi boldogság, A még mindig nagyszámú rajongótábor a csendet jutalmazva hangorkánba kezd abban a reményben, hogy végre jönnek az örökzöldek és akkor minden meg van bocsájtva. Tévednek. Pataky a mikrofonba kapaszkodik és bemutatja a bandát.
Pataky Attila: Csak néhány hangot kérek! Csak néhány szót engedjetek! Régen nem voltunk. Köszönet azoknak, akik összehozták, hogy ma veletek itt lehetünk együtt. Tényleg köszönet. Az újságok írták, hogy új Edda. Nincs új Edda. Két emberünk volt, kidöglöttek a könnyűzenéből. Az egyik az ott ül a keverőnél, Zsöci. A másik otthon van. Két új ember érkezett, az egyik Fortuna László. Tüsi, hej!
Az új dobos bizonyítani akar, így fergeteges dobszólóba kezd. Tudjuk, hogy ez is a cirkusz része, mint Attila látványos meghökkenése, de mi benne vagyunk a játékban. Slamo addig is pihen.
Pataky Attila: Nem kell dobszóló, könyörgöm Tüsike nem kell! Nem kell, nem kell! Dága Tüsi.
A dob végre megáll, csak az alapokat halljuk. Ma csak a gitár szárnyalhat, ha kell órákon át.
Pataky Attila: Rohadj meg te gazember. Nem kell, ismernek, szép vagy, gyönyörű vagy. Basszusgitár Róna György. Hej!
A basszus szerencsére nem kíván virtuóznak mutatkozni, inkább belekezd a következő nóta sejtelmes alapjába.
Pataky Attila: Slamo írt egy nótát. Nektek írta, ő is énekli. A vágy a hatalom után. Mindenkiben él a vágy a hatalom után. Birtokolni egy nőt. Birtokolni egy pozíciót. Birtokolni egy férfit… Oh jeah. Igen. A fekete élmény.
Bekapcsolódik a billentyű, és minden különösebb cicoma nélkül elindul a dal. Slamo énekel. Ez végre tényleg jó, még ha nem is tipikus Edda zene.
A fekete élmény
Enyém a fájdalom tied a kés. Ő egyet szúr ez a vérátömlesztés.
Enyém a kötél a hurok Tiéd. Ő nincs többé. Halott.
Mégis kell, kell mégis még is kell a Fekete Élmény!
Enyém az árnyék tied a fény, az uralkodó a sötétség.
Enyém az erő a hatalom Tiéd, a sötétségé a trón.
Mégis kell, kell mégis még is kell a Fekete Élmény!
Mégis kell, kell mégis még is kell a Fekete Élmény…
Újabb kétperces gitárszóló, de ez legalább másmilyen. Nyugodt, a zene is lassul, de nem áll le.
Pataky Attila: Egy élmény... Olvastam egy mesét, volt benne király és szolga. Ez ma már nem él. Királyok és szolgák.
Nincs szünet, nincs ováció, a zene könyörtelenül belódul az újabb nótába. Az elgémberedett fiatalság utolsó enegiájával lassan szivárog a kijárat felé.
Pataky Attila: Egy új dal, Királyok és szolgák.
Megint egy igen hosszú, négyperces gitár-bevezető, több leállással. Amikor az ember azt gondolná, hogy jön a dal, akkor a gitár megint felzokog, mint egyre többen a nézőtéren.
Királyok és szolgák
Elhagytak minket a királyok. Így van, igen így van
Egy követ fúj mind réges-régen, így van, igen így van
Nem értünk mi már semmit, ránk vall, ez is ránk vall
Mi lesz most velünk eltévedtünk, félünk, jaj félünk
Királyok és szolgák, de mindenki a helyén marad
Királyok és szolgák maradnak, jönnek és mennek, de minden a régi marad.
A dalnak nincs vége, de Slamó jóvoltából indokolatlanul hosszú, csaknem négyperces gitárszóló. A ritmussal egy ideig semmi gond, lehet rá hullámozni, de aztán a fura váltásokat már a közönség sem tudja követni. Valaki megböki a vállamat: - Ez már az új hullám? Képtelen vagyok felelni, inkább elnyomok egy ásítást. Egy másik arc is megszólal mögöttem: - Ha nem Edda lenne, még tetszene is, de ezektől nem ezt vártam, nem ilyenek a vidéki melós srácok. Megdermed a sportcsarnok közönsége. A tömeg meglódul hazafelé. De az előadók ebből mit sem látnak. A dal folytatódik.
Meg is látszik, látszik rajtunk
Van kire támaszkodniuk. Ez is látszik, látszik rajtunk
Adjuk vissza, amit kaptunk! Adjuk vissza? Visszaadjuk!
Ahogy kaptuk, tovább adjuk! Adjuk vissza? Visszaadjuk!
Elhagytak minket a királyok. Így van, igen így van.
Egy követ fúj mind réges-régen, így van, igen így van.
Nem értünk mi már semmit, ránk vall, ez is ránk vall.
Mi lesz most velünk eltévedtünk, félünk, jaj félünk.
Nem értünk mi már semmit, félünk, nagyon félünk.
Királyok és szolgák, jönnek és mennek, de mindenki a helyén marad.
Királyok és szolgák, jönnek és mennek, de minden a régi marad.
Vége. A bandának is kell egy kis szusszanás. A bizakodók és a vehemensebb rajongók egyre kevesebben, de még talpon. Olyan nincs, hogy a legkomolyabb slágerek ne legyenek! Természetesen egy újabb gitárszóló következik, dobfelpörgetéssel. Hosszú percek visszhangoznak a csarnokban, a kiüresedésre készülő térben. Attist nyilván elvakítják a "nyugati fények", nem veszi észre, hogy a nézők felét elveszítette. Az emelvény körül már annyian sem állnak, mint a délutáni GM 49-en.
Pataky Attila: Királyok és szolgák jönnek és mennek, de mindenki a helyén marad. Királyok és szolgák jönnek és mennek, de minden a régi marad. Egy régi dal: Kínoz egy ének.
Végre egy újabb érték kerül terítékre, talán már későn. Az Edda elbukta ezt az estét, elkezdődött a vergődés, ami még csaknem egy évig tart majd. A közönség - ameddig bírt - kitartott, de mindennek megvan a határa és ezt a zenekarnak is illett volna tudnia. Azért még ne adjuk fel a reményt, hiszen még csak a koncert felénél tartunk. Hátha megérkezik a megváltó...
Folytatjuk: (2026.02.19. csütörtök)
Írta: Fiery
fotó: Domonkos Endre Fortepan
fotó: Urbán Tamás Fortepan