Cikipédia 16/5 - Kis zenész határozó 3 A dobos

2025.01.27

Folytassuk hát minden beharangozó nélkül a 14 éve született minisorozatunk, ránc-felvarrott változatával. Ma a dobosok jellegzetes viselkedéseit torzítjuk el. A zenészek országos és világméretű konferenciáin többször is fellángolt a vita, miszerint a dobosok zenészek, vagy nem. Persze ez csak vicc, mert milyen hülyén szólna már nélkülük a rockzene? De ezen sorozatunk nem éppen a legkomolyabb, ezért akár mi is foglalkozhatnánk a kérdéssel. Ám nem tesszük - túl sok a dobos barát. Ettől függetlenül továbbra is érezze mindenki a törődést! Megsértődni még mindig sem szabad és komolyan venni sem. 

Akármennyire is hihetetlen, egy zenekar nem istenségekből áll, de egyéniségekből, különleges figurákból verbuválódik össze. Az egység, amit alkotnak a közönség örömére, minimum megsüvegelendő. Bár a zenekarban az énekesért, meg a gitárosért őrülnek meg a csajok, a bandában mindenkire egyformán szükség van. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy már attól boldogok lehetünk, ha ez a néhány bottal járó öreg, vagy még bilin ülő ifjú titán hangszerek után nyúl, és nem DJ-ként a laptopján nyomkodja az entert...

Dobos

A mindent szétütős: Neki mindegy milyen számot játszik éppen a zenekar, kötelességének érzi, hogy a terem másik végében - sőt, a büfében is jól hallják. Az igazán kemény szétütősöket még Debrecenből is felhívják, hogy miatta nem hallják a nagytemplom harangozását. Az elöl álló muzsikustársak kínjukban füleiket a visszhangládákhoz nyomkodják, mert a fazekakon kívül semmit nem hallanak, főleg magukat nem.  

A tamtamos: Az embert konkrét dobtenger takarja el, amitől a lányok simán bepisilnek. Hangszeres tudása nem megkérdőjelezhető, mert ugyan hozza a kötelezőt - mint kupiba az önkormányzati képviselő a feleségét -, de harmatosan üti az álló tamot, gyengéden rugdalja a bumszlit. Viszont a pergőn, a cinen és a felső tamokon már matrica jelzi, hogy senki ne érjen hozzá, mert drága volt. Lehet, hogy jó dobos, de a szerkóra vigyázni kell, még nem járt le a lízingje.

A nindzsa harcos: Annyira látványosan verdesi a bőröket, mintha a lábait motolla vezérelné, a szárnyait pedig egy propeller és folyamatosan a Hold felé igyekszik. Csapkodásai miatt nem mindig sikerül eltalálnia az ütemet, lendülettől függően vagy nagyot csap, vagy éppen hogy megérinti a cájgot, ő ennek ellenére rendkívül elégedett önmagával. A botfülű rajongók megvesznek érte pedig, ha lenne hallásuk, vagy legalább a zenésztársak arcát figyelnék...

A bizonytalan: Erősen kapaszkodik a basszusgitáros segítségébe. Meredt szemekkel bámulja, őt próbálja lekövetni, de nagy igyekezetében többször is elejti a verőt, ezért jó néhány alkalommal kiesik az ütemből. Tisztában van azzal, hogy nem ismeri elég jól a számokat, ezért halkan ütögeti a felszerelést - abból baj nem lehet – ha csak nem metál-zenekarban üti. Akkor keményedik be, amikor már azt gondolja, hogy innen már magától is megy, de erre cáfol rá egy hirtelen váltás, amitől újra kiesik a ritmusból.

A sértődékeny: Üt ő rendesen, nem is lenne vele gond, de egy szél által hátra hordott negatív kritikától, csúnya nézéstől kedvét szegi és onnantól nem az adott dalra koncentrál. Hősünk képzeletvilágába menekül, innentől gondolatmenetétől függően a hangulata mellett ütemérzéke is véletlenszerűen változik. A végére teljesen elkedvetlenedik és bánatos dobolása unalomba torkollik, de kit érdekel már…

A frontember: Bár, mint tudjuk, a dob mögül más a világ, ő folyamatosan kötelességének érzi, hogy a két dal között kiálljon a színpadra egy poénnal, egy történettel. A közönség persze örül a vicces embernek, de nem érti, hogy miért kell ennyire elhúzni a bulit az állandó ki- és bekászálódással. Az idősebb zenésztársak persze örülhetnek, mert így akár több dal is lekerül a szettlistáról.

Írta: Fiery