Cikipédia 16/34 – 1981.07.26. Budai Ifjúsági Park 4/2 Karthago
Először is kiemelten köszönök mindent azon keveseknek, akiknek még nem megterhelő az olvasás, dacolva a kényelem kínálta lustasággal nem félperces videókból tájékozódnak. Ők még nem adták föl! Köszönöm a rengeteg üzenetet, amit a múltidéző sorozat élményeihez küldtök. Külön öröm, amikor arról tájékoztattok, hogy ti is ott ugráltatok a színpad előtt. Köszönöm az ötleteket, de az én "raktáram" - ha úgy nézzük - igencsak szűkös, ráadásul kizárólag olyan koncertekre tudok emlékezni, amelyeken én is jelen voltam - azokból sem lesz mind megosztva -, és nem lenne hiteles olyan emlékről nosztalgiázni, ami nem az enyém...
A közel ötszáz órányi koncertsorozatból azért még tudok vállogatni. Hamarosan indul egy Kugli koncert, ahol a közönség a zenekarral együtt majdnem letolta a színpadot. Megfejtjük az addig csak felfelé ívelő pályán szárnyaló Edda Művek bukásához vezető rejtélyt. Megtudhatjuk, hogy 12 évvel ezelőtt mi volt a téma egy Triász koncerten, és milyen volt 44 éve egy Color buli.
Távolabbi elképzelésem az utolsó Radics Béla koncert, a Korál 5 éves születésnapja a Kisstadionban. Az a Hobó Blues Band buli, amikor Bill a koncert vége felé a korházból "megszökve" fellép a zenekarral. Egy emlékezetes Rolls Frakció koncert. Piramis Révész nélkül, V' Moto Rock, Első Emelet, GM49... Talán még Torma is. A fentiek közül, lesznek visszatérők, másik koncert, más időszak, más koncepció...
De most térjünk vissza 1981 júliusához, a legendás Budai Ifjúsági Parkba, a fővárosban sikert-sikerre halmozó Karthago együtteshez. Milyen fura a világ. A banda tagjai egyetlen kivétellel nem akarták eljátszani a Requiemet, mégis a zenekar legnagyobb slágere a mai napig. 1981. február, amikor megérkezett a Karthago csapata Fehérvárra, a buli előtt a sportcsarnok mellett még ittak egy kortyot a srácokkal és ott volt Rezső is, aki azon a koncerten vesztette életét. A koncert után, amikor kiürült a nézőtér, ott feküdt a srác. Behozták az öltözőbe, kék-lila volt. Aztán elvitte a mentő, és később tudta meg a zenekar, hogy a fiú meghalt. A hivatalos információ az volt, hogy összetaposták, de az igazság más. Ezután/emiatt egy rövid ideig a szervezők nem merték meghívni a csapatot, mert elterjedt a hír, hogy a koncertjein általános a verekedés meg egymás eltaposása. Rövid idő múlva Feri levitt egy dalt a próbaterembe. A Requiemet. A csapat ellenkezett. Hosszas vita után végül közösen döntötték el, hogy egyszer eljátsszák az Ifiparkban, de nem lesz soha többé műsoron. Iszonyatos siker lett, ráadásul a dalról felvétel készült és leadta a rádió is, innentől mindenhol követelte a közönség. A kislemezt Erdős nem akarta promótálni, mert szerinte az "elindult az álmok útján", nem másról szól, mint egy hevenyészett "joint partiról".
A '70-es években elterjedt rockkoncerteken a hosszú - olykor 15-30 (néha még ennél is több) perces - hangszeres szólózás. Ilyenkor a nézők ámulatba esve lesték a gitáros villámgyors ujjait, amint irdatlan hangokat facsart ki hangszeréből, a dobos varázslatos technikai tudását, kezei úgy jártak, mint a motolla, vagy a basszusgitáros félelmetes ügyességét csodálhatták. Ők voltak a korszak szupermenjei és pókemberei.
A '80-as évek elejére már csak a "művészet" iránt érdeklődők álltak a színpad előtt meghatódva, a többiek szégyenlősen sunnyogtak ki a büfébe, rágyújtottak, sugdolóztak, esetleg elhúztak a rötyire könnyíteni. A szólórészek lerövidültek.
Ebben a rohanó világban, ahol a "rádióbarát" dalok maximum hárompercig tarthatnak, mert egy átlagember ennyit képes egyszerre befogadni, ezt még nem unja meg, már nincs igény a tudás fitogatására. Ezért van az, hogy ma a rövid szólórészek is elmaradnak. A Karthago a mai napig üdítő kivétel, pedig ma, a közönségnek nem fontos az, hogy valaki tud-e zenélni, vagy sem. A zene helyett a látvány adja el a zenekart. Tulajdonképpen a mai bandák többsége inkább LÁTVÁNYkar, mint ZENEkar. De miért is írtam le mindezt...
1981.07.26. Budai Ifjúsági Park
Kocsándi Miklós próbája következett. Szép lassú ütögetéssel indul, majd fokozatosan hangosodik, erősödik, gyorsul. Felpörög. A zenekar csatlakozik. Indul az ország egyik legjobb hangjával, a fazekak mögött rejtőző Kocsándi Miklóssal a Dob mögül más a világ.
A dob mögül más a világ
Azt mondják nem túl jó, ha egy dobos úgy él, mint egy gép.
Ritmust csinál, mindenből.
Azt mondják a dobos akkor igazán jó,
Ha úgy muzsikál, szívéből fakad.
A dob mögül más a világ. Eltűnik itt a magány.
A dob mögött nem érdekel, ha elszalad az életem.
Esténként, amikor elfogynak a gyertyák,
Előhúzom régi, gumi dobjaim.
Hangja nincs, de én hozzá képzelem,
És máris érzem, semmi más nem kell nekem.
A dob mögül más a világ. Eltűnik itt a magány.
A dob mögött nem érdekel, ha elszalad az életem.
Ám a dalnak nincs vége, a dob alapsebességgel kísér…
Takáts Tamás: Kocsándi Miklós!
Először basszus-, gitár és dob összjáték, majd egy keményebb basszusszóló a zenekar teljes kísérete mellett. A közönség közös ritmust találva automatikusan énekelni kezd: ÓóóÓó…
Takáts Tamás: Kiss Zoltán, teljes életnagyságban, Kiss Zoltán! Igen, és itt van az idő arra, hogy azt a bizonyos közösségi élményt megszerezzük magunknak. Hogy mindannyian érezzük, hogy együtt vagyunk. Ez amolyan, nem is tudom, hogy mondjam… Látom mindenki tudja már, hogy őrületes tempója van a rock & rollnak. Kocsándi Miklós emlékére…
A sorok között - akik figyelnek - többen is összenéznek: "Emlékére?" Persze mindenki tudja, hogy csak egy rossz szóhasználat volt.
Takáts Tamás: Együtt… Két, há és…
Fergeteges szájharmonika szóló, alatta tovább rohamoz a kőkemény dobalap. Fél perccel később Tamás játékba kezd, szájharmonikázik, amit hangjával utánoz. A tömeg tombol. Gidó keveredik a mikrofon elé.
Gidó: Igen, igen, igen! Nagyon, nagyon, sőt bődületes, maximálisan fergeteges, egyszerűen csodálatos üdvözlet, aki eljött erre a mai nagy bulira. És Franci barátunk, aki elmondta, hogy nagyon, nagyon, nagyon nagy bocsánatot kérünk tőletek a múltkoriért. Felgyógyult, rendben van és már itt vagyunk. És reméljük, hogy hamarosan ismét találkozunk augusztus 22-én a Hajógyári szigeten. És szeptember 1-én ugyanitt a Mini együttessel, és hogy jó legyen a mai buli, ha benne vagytok énekelünk, jó?
Tömeg: Jó!!!!!
Gidó: Nem hallom. Jó???
Tömeg: Jó!!!!!!!!!
Gidó: Erről van szó, hadd szóljon. Hallják mindenhol! Tehát innen… Őrületes tempóra van szükség, amit a Tamás is kért. Minden kézre szükség van ott hátul is. Esetleg meglehet mozdulni! Ugye… Íme: Csasztilaszti, csasztilaszti, Karthago gumilaszti…
A közönség egy emberként torkaszakadtából üvölt, a dob visszavesz.
Tömeg: Csasztilaszti, csasztilaszti, Karthago gumilaszti…
Gidó: Gumilaszti, tapsoljuk meg egymást.
A zene újra felpörög.
Gidó: Nagyon nagy köszönet és fergeteges taps annak, aki énekelt. Köszönjük. És maradhat a tempó, mert most következik a bődületes, a fergeteges, a vakvitális csodálatos, őrületes… tessék… Igen!
Gidó visszavonul, az emelvényen Szigeti Gitárszólója és Kocsándi Miki éneke váltogatja egymást kérdezz-felelekben. Ami a gitáron megszólal, azt Miklós hangjával és a rajongók ordibálásával közösen ismétlik. Az ország egyik legjobb énekese! Fordul felém egy amúgy ismeretlen lány. Aztán újra betorzul a gitár, hihetetlen lüktetés, majd a gitáron felcsendül egyetlen hang ritmusban háromszor és a közönség tudja, hogy erre az a válasz, hogy Kart-ha-go… A gitárszóló folytatódik. Visszhangzik az egész budai oldal végig a Dunán, még a pesti Felszabadulás téren is tisztán hallható a kőkemény zöldbozót rockmuzsika. Gitár és dob vad ritmusban szédíti a rajongókat. Majd újra csak a dobot halljuk. Egy pillanatra sem lassul. A ritmus a közönséget vastapsra készteti. A dob megadja magát és az őrült tempó végre belassul. Dob és sikítás együttes és egymás utáni játékát mutatja be Miki, majd ő is énekeltetni kezdi a közönséget, akik minden hangot igyekeznek megismételni. A közös ordíbálást követően a zene visszapenderül a dalba.
A dob mögül más a világ
Azt mondják nem túl jó, ha egy dobos úgy él, mint egy gép.
Ritmust csinál, mindenből.
Azt mondják a dobos akkor igazán jó,
Ha úgy muzsikál, szívéből fakad.
A dob mögül más a világ. Eltűnik itt a magány.
A dob mögött nem érdekel, ha elszalad az életem.
Esténként, amikor elfogynak a gyertyák,
Előhúzom régi, gumi dobjaim.
Hangja nincs, de én hozzá képzelem,
És máris érzem, semmi más nem kell nekem.
A dob mögül más a világ. Eltűnik itt a magány.
A dob mögött nem érdekel, ha elszalad az életem.
A közönség hangos üvöltéssel és tapssal hálálja meg a produkciót és amikor mindenki azt hiszi, hogy vége, az égbe emelkednek a kezek.
Takáts Tamás: Kocsándi Miklós! Kocsándi Miklóst hallottátok! És én vagyok a lelki szegény és csak egyetlen istenem van…
Gidó gonoszan belenevet a mikrofonba és a következő dal azonnal indul.
Takáts Tamás: Anélkül a kisujjamat sem mozdítom… Hogyha kapnék… Sok, sok pénz…Bárcsak lenne…
Pénz
Néha-néha azt hiszem, hogy engem már nem érdekel a pénz
Néha félek, és néha fáj, hogy szívekbe utat talál a pénz
Pénzért mindent megtehetsz, érzéseket megvehetsz
De pénztől boldog nem lehetsz, hiába szeretnéd.
Ezért néha úgy érzem, hogy engem már nem érdekel a pénz
Sorsom előtt állok, tőlem függ, hogy mennyit ér majd nekem a pénz.
Jönnek-mennek emberek, és látom arcuk mögött, csillog a pénz.
Pénzért mindent megtehetsz, érzéseket megvehetsz
De pénztől boldog nem lehetsz, hiába szeretnéd.
Gyere-gyere közel, és érj hozzám, szeress, ugyanúgy ahogy te is várnád
Mit ér a pénz, ha az életben nem találsz más értelmet?
Gyere-gyere közel, és érj hozzám, szeress, ugyanúgy ahogy te is várnád
Gyere-gyere közel, és gondolj rám, mire kell a pénz és a gazdagság?
Takáts Tomi: Nem, akkor sem, pénzért nem...
1981-ben szerencsére még bája és értéke volt a hangszeres szólórészeknek és a Karthago muzsikusai okosan kidolgoztak mindent másodpercről-másodpercre. A tömeg egyetlen pillanatig sem unatkozott. Nyár este, Duna-part, a Hold fénye megcsillan a fodrozódó hullámokon. Aki a Park oldalában pihent, az láthatta a másik oldalon a 2-es villamost. Utasai érdeklődve nyomták orrukat az ablakhoz, mert a hangfalak átdübörögtek a pesti oldalra, a villanó fények beterítették a domboldalt.
Százak kezei az égben, két ujjal V-betűt formálva, a térdek ritmusra rugóztak. Nos, ez a hangulat hiányzik egy mai koncertről, főleg amióta bevezették a színpad előtti VIP helyeket. Egy rockkoncert lassan olyan lesz, mint a nemváltó nagymamák barátságos futballmérkőzése valahol egy majdnem mindent elfogadó, szivárványos, nyugat európai kisvárosban, ahol egy nulla gólos találkozó után pár néző elégedetten tapsikol.
Éppen a mi emlékeinknek kell fennmaradniuk, hátha egyszer még érkezik egy olyan generáció, amelyik nem hagyja magát becsapni olcsó látványtechnikával, színvonaltalan szöveggel, zümmögésszerű "zenével", aki tisztában van azzal, hogy a múlt ismerete nélkül nem létezik jövő.
De semmi beszarás! A folytatásban is 1981-nél maradunk...
Folytatjuk: (2026.01.01. csütörtök)
Írta: Fiery