Cikipédia 16/34 – 1981.07.26. Budai Ifjúsági Park 4/2 Karthago
Először is kiemelten köszönök mindent azon keveseknek, akiknek még nem megterhelő az olvasás, dacolva a kényelem kínálta lustasággal nem félperces videókból tájékozódnak. Ők még nem adták föl! Köszönöm a rengeteg üzenetet, amit a múltidéző sorozat élményeihez küldtök. Külön öröm, amikor arról tájékoztattok, hogy ti is ott ugráltatok a színpad előtt. Köszönöm az ötleteket, de az én "raktáram" - ha úgy nézzük - igencsak szűkös, ráadásul kizárólag olyan koncertekre tudok emlékezni, amelyeken én is jelen voltam - azokból sem lesz mind megosztva -, és nem lenne hiteles olyan emlékről nosztalgiázni, ami nem az én emlékem...
A közel ötszáz órányi koncertsorozatból azért még tudok vállogatni. Hamarosan indul egy Kugli koncert, ahol a közönség majdnem letolta a színpadot. Megfejtjük az addig csak felfelé ívelő pályán szárnyaló Edda Művek bukásához vezető rejtélyt. Megtudhatjuk, hogy 12 évvel ezelőtt mi volt a téma egy Triász koncerten, és milyen volt 44 éve egy Color buli.
Távolabbi elképzelésem az utolsó Radics Béla koncert, a Korál 5 éves születésnapja a Kisstadionban. Az a Hobó Blues Band buli, amikor Bill a koncert végefelé a korházból "megszökve" fellép a zenekarral. Egy emlékezetes Rolls Frakció koncert. Piramis koncert Révész nélkül, V' Moto Rock, Első Emelet, GM49... A fentiek közül, lesznek visszatérők, másik koncert, más időszak, más koncepció...
De most térjünk vissza 1981 júliusához, a legendás Budai Ifjúsági Parkba, a fővárosban sikert-sikerre halmozó Karthago együtteshez. Milyen fura a világ. A banda tagjai egyetlen kivétellel nem akarták eljátszani a Requiemet, mégis a zenekar legnagyobb slágere a mai napig. 1981. február, amikor megérkezett a Karthago csapata Fehérvárra, a buli előtt a sportcsarnok mellett még ittak egy kortyot a srácokkal és ott volt Rezső is, aki azon a koncerten vesztette életét. A koncert után, amikor kiürült a nézőtér, ott feküdt a srác. Behozták az öltözőbe, kék-lila volt. Aztán elvitte a mentő, és később tudta meg a zenekar, hogy a fiú meghalt. A hivatalos információ az volt, hogy összetaposták, de az igazság más. Ezután/emiatt egy rövid ideig a szervezők nem merték meghívni a csapatot, mert elterjedt a hír, hogy a koncertjein általános a verekedés meg egymás eltaposása. Rövid idő múlva Feri levitt egy dalt a próbaterembe. A Requiemet. A csapat ellenkezett. Hosszas vita után végül közösen döntötték el, hogy egyszer eljátsszák az Ifiparkban, de nem lesz soha többé műsoron. Iszonyatos siker lett, ráadásul a dalról felvétel készült és leadta a rádió is, innentől mindenhol követelte a közönség. A kislemezt Erdős nem akarta promótálni, mert szerinte az "elindult az álmok útján", nem másról szól, mint egy hevenyészett "joint partiról".
A '70-es években elterjedt rockkoncerteken a hosszú - olykor 15-30 (néha még ennél is több) perces - hangszeres szólózás. Ilyenkor a nézők ámulatba esve lesték a gitáros villámgyors ujjait, amint irdatlan hangokat facsart ki hangszeréből, a dobos varázslatos technikai tudását. Kezei úgy jártak, mint a motolla, vagy a basszusgitáros félelmetes ügyességét csodálhatták meg. Ők voltak a korszak szupermenjei és pókemberei.
A '80-as évek elejére már csak a "művészet" iránt érdeklődők áltak a színpad előtt meghatódva, a többiek szégyenlősen sunnyogtak ki a büfébe, rágyújtottak, sugdolóztak, esetleg elhúztak a rötyire könnyíteni. A szólórészek lerövidültek.
Ebben a rohanó világban, ahol a "rádióbarát" dalok maximum hárompercig tarthatnak, mert egy átlagember ennyit képes egyszerre befogadni, ezt még nem unja meg, már nincs igény a tudás fitogatására. Ezért van az, hogy ma a rövid szólórészek elmaradnak. A Karthago a mai napig üdítő kivétel. Ma, a közönségnek nem fontos az, hogy valaki tud-e zenélni, vagy sem. A zene helyett a látvány adja el a zenekart.
1981.07.26. Budai Ifjúsági Park
Kocsándi Miklós próbája következett. Szép lassú ütögetéssel indul, majd fokozatosan hangosodik, erősödik, gyorsul. Felpörög. A zenekar csatlakozik. Indul az ország egyik legjobb hangjával, a fazekak mögött rejtőző Kocsándi Miklóssal a Dob mögül más a világ.
A dob mögül más a világ
Azt mondják nem túl jó, ha egy dobos úgy él, mint egy gép.
Ritmust csinál, mindenből.
Azt mondják a dobos akkor igazán jó,
Ha úgy muzsikál, szívéből fakad.
A dob mögül más a világ. Eltűnik itt a magány.
A dob mögött nem érdekel, ha elszalad az életem.
Esténként, amikor elfogynak a gyertyák,
Előhúzom régi, gumi dobjaim.
Hangja nincs, de én hozzá képzelem,
És máris érzem, semmi más nem kell nekem.
A dob mögül más a világ. Eltűnik itt a magány.
A dob mögött nem érdekel, ha elszalad az életem.
Ám a dalnak nincs vége, a dob alapsebességen kísér…
Takáts Tamás: Kocsándi Miklós!
Először basszus-gitár és dob összjáték, majd egy keményebb basszusszóló a zenekar teljes kísérete mellett. A közönség közös ritmust találva automatikusan énekelni kezd: ÓóóÓó…
Takáts Tamás: Kiss Zoltán, teljes életnagyságban, Kiss Zoltán! Igen, és itt van az idő arra, hogy azt a bizonyos közösségi élményt megszerezzük magunknak. Hogy mindannyian érezzük, hogy együtt vagyunk. Ez amolyan, nem is tudom, hogy mondjam… Látom mindenki tudja már, hogy őrületes tempója van a rock & rollnak. Kocsándi Miklós emlékére…
A sorok között - akik figyelnek - többen is összenéznek: "Emlékére?" Persze mindenki tudja, hogy csak egy rossz szóhasználat volt.
Takáts Tamás: Együtt… Két, há és…
Fergeteges szájharmonika szóló, alatta tovább rohamoz a kőkemény dobalap. Fél perccel később Tamás játékba kezd, szájharmonikázik, amit hanggal utánoz. A tömeg tombol. Gidó keveredik a mikrofon elé.
Gidó: Igen, igen, igen! Nagyon, nagyon, sőt bődületes, maximálisan fergeteges, egyszerűen csodálatos üdvözlet, aki eljött erre a mai nagy bulira. És Franci barátunk, aki elmondta, hogy nagyon, nagyon, nagyon nagy bocsánatot kérünk tőletek a múltkoriért. Felgyógyult, rendben van és már itt vagyunk. És reméljük, hogy hamarosan ismét találkozunk augusztus 22-én a Hajógyári szigeten. És szeptember 1-én ugyanitt a Mini együttessel, és hogy jó legyen a mai buli, ha benne vagytok énekelünk, jó?
Tömeg: Jó!!!!!
Gidó: Nem hallom. Jó???
Tömeg: Jó!!!!!!!!!
Gidó: Erről van szó, hadd szóljon. Hallják mindenhol! Tehát innen… Őrületes tempóra van szükség, amit a Tamás is kért. Minden kézre szükség van ott hátul is. Esetleg meglehet mozdulni! Ugye… Íme: Csasztilaszti, csasztilaszti, Karthago gumilaszti…
A közönség egy emberként torkaszakadtából üvölt, a dob visszavesz.
Tömeg: Csasztilaszti, csasztilaszti, Karthago gumilaszti…
Gidó: Gumilaszti, tapsoljuk meg egymást.
A zene újra felpörög.
Gidó: Nagyon nagy köszönet és fergeteges taps annak, aki énekelt. Köszönjük. És maradhat a tempó, mert most következik a bődületes, a fergeteges, a vakvitális csodálatos, őrületes… tessék… Igen!
Gidó visszavonul, az emelvényen Szigeti Gitárszólója és Kocsándi Miki éneke váltogatja egymást kérdezz-felelekben. Ami a gitáron megszólal, azt Miklós hangjával és a rajongók ordibálásukkal közösen ismétlik. Az ország egyik legjobb énekese! Fordul felém egy amúgy ismeretlen lány. Aztán újra betorzul a gitár, hihetetlen lüktetés, majd a gitáron felcsendül egyetlen hang ritmusban háromszor és a közönség tudja, hogy erre az a válasz, hogy Kart-ha-go… A gitárszóló folytatódik. Visszhangzik az egész budai oldal végig a Dunán, még a pesti Felszabadulás téren is tisztán hallható a kőkemény zöldbozót rockmuzsika. Gitár és dob vad ritmusban szédíti a rajongókat. Majd újra csak a dobot halljuk. Egy pillanatra sem lassul. A ritmus a közönséget vastapsra készteti. A dob megadja magát és az őrült tempó végre belassul. Dob és sikítás együttes és egymás utáni játékát mutatja be Miki, majd ő is énekeltetni kezdi a közönséget, akik minden hangot igyekeznek megismételni. A közös ordíbálást követően a zene visszapenderül a dalba.
A dob mögül más a világ
Azt mondják nem túl jó, ha egy dobos úgy él, mint egy gép.
Ritmust csinál, mindenből.
Azt mondják a dobos akkor igazán jó,
Ha úgy muzsikál, szívéből fakad.
A dob mögül más a világ. Eltűnik itt a magány.
A dob mögött nem érdekel, ha elszalad az életem.
Esténként, amikor elfogynak a gyertyák,
Előhúzom régi, gumi dobjaim.
Hangja nincs, de én hozzá képzelem,
És máris érzem, semmi más nem kell nekem.
A dob mögül más a világ. Eltűnik itt a magány.
A dob mögött nem érdekel, ha elszalad az életem.
A közönség hangos üvöltéssel és tapssal hálálja meg a produkciót és amikor mindenki azt hiszi, hogy vége, az égbe emelkednek a kezek.
Takáts Tamás: Kocsándi Miklós! Kocsándi Miklóst hallottátok! És én vagyok a lelki szegény és csak egyetlen istenem van…
Gidó gonoszan belenevet a mikrofonba és a következő dal azonnal indul.
Takáts Tamás: Anélkül a kisujjamat sem mozdítom… Hogyha kapnék… Sok, sok pénz…Bárcsak lenne…
Pénz
Néha-néha azt hiszem, hogy engem már nem érdekel a pénz
Néha félek, és néha fáj, hogy szívekbe utat talál a pénz
Pénzért mindent megtehetsz, érzéseket megvehetsz
De pénztől boldog nem lehetsz, hiába szeretnéd.
Ezért néha úgy érzem, hogy engem már nem érdekel a pénz
Sorsom előtt állok, tőlem függ, hogy mennyit ér majd nekem a pénz.
Jönnek-mennek emberek, és látom arcuk mögött, csillog a pénz.
Pénzért mindent megtehetsz, érzéseket megvehetsz
De pénztől boldog nem lehetsz, hiába szeretnéd.
Gyere-gyere közel, és érj hozzám, szeress, ugyanúgy ahogy te is várnád
Mit ér a pénz, ha az életben nem találsz más értelmet?
Gyere-gyere közel, és érj hozzám, szeress, ugyanúgy ahogy te is várnád
Gyere-gyere közel, és gondolj rám, mire kell a pénz és a gazdagság?
Takáts Tomi: Nem, akkor sem, pénzért nem...
1981-ben szerencsére még bája és értéke volt a hangszeres szólórészeknek és a Karthago muzsikusai okosan kidolgozták másodpercről-másodpercre. A tömeg egyetlen pillanatig sem unatkozott. Nyár este, Duna-part, a Hold fénye megcsillan a fodrozódó hullámokon. Aki a Park oldalában pihent, az láthatta a másik oldalon a 2-es villamost. Utasai érdeklődve nyomták orrukat az ablakhoz, mert a hangfalak átdübörögtek a pesti oldalra, a villanó fények beterítették a domboldalt.
Százak kezei az égben, két ujjal V-betűt formálva, a térdek ritmusra rugóztak. Nos, ez a hangulat hiányzik egy mai koncertről, főleg amióta bevezették a színpad előtti VIP helyeket. Egy rockkoncert lassan olyan lesz, mint a nemváltó nagymamák barátságos futballmérkőzése valahol egy majdnem mindent elfogadó, szivárványos, nyugat európai kisvárosban, ahol egy nulla gólos találkozó után pár néző elégedetten tapsikol.
Éppen a mi emlékeinknek kell fennmaradniuk, hátha egyszer még érkezik egy olyan generáció, amelyik nem hagyja magát becsapni olcsó látványtechnikával, színvonaltalan szöveggel, zümmögésszerű "zenével", aki tisztában van azzal, hogy a múlt ismerete nélkül nem létezik jövő.
De semmi beszarás! A folytatásban is 1981-nél maradunk...
Folytatjuk: (2026.01.01. csütörtök)
Írta: Fiery