Cikipédia 16/33 – 1981.07.26. Budai Ifjúsági Park 4/1 Karthago
A jósgömbbel megáldott propaganda cikkekkel ellentétben 1981 itthon még erősen tartotta magát az újságírók által halálra ítélt rockzene. A Piramis birodalmát felosztották egymás közt az 1979-ben alakuló, vagy az ez évben befutó bandák. A nagy átalakulók (Balázs Fecó, Frenreisz Karesz, Szigeti Ferenc, Demjén Rózsi...) okosan tömték ki a rést. Úgy letarolták a pályát, hogy a későn ébredőknek, vagy zenekarukban ismert zenész híján rendelkezőknek (Prognózis, HIT, Kugli, Rockwell...) alig maradt rajongó. 1981-ben a '79-es társasághoz tartozó Karthago is nagy tömegek előtt játszott, de még csak Budapesten...
Emlékszem, 1982 áprilisában, Takáts Tomiék Érden tartottak koncertet, a jegyszedőnénivel együtt 8 ember előtt, majd utána az Ifiparkban teltház, tömeg és rajongás. Az ember azt gondolná, hogy a '80-as évek már nem a beatkorszak... Pedig, de. Szocializmus volt, itt nem lehetett elsietni semmit. Ráadásul már nem volt elég a rádió és nem volt elég a lemez. Ahogyan a A tévé lett a siker kulcsa. A Karthago akkor robbant országos köztudatba, amikor a tévé egy szombat délután sugározta egy Lőrinci Ifjúságiparkban felvett koncertjét. Aznap a zenekarnak Székesfehérváron volt jelenése és meglepődtek, hogy milyen sok farmeres fiatal sétál a fellépőhely irányába. A zenészek - kerülgetve a csöveseket - azt gondolták, hogy biztosan a közelben rendeznek valami nagyobb bulit. A kapuhoz érve tudatosult bennük, hogy a tömeg az ő rájuk volt kíváncsi. Innentől beindult a henger országos szinten is.
E sorok írója az 1979-ben rádióban lejátszott Messze még az éj című dalon keresztül hallott először a csapatról. Ekkor döntöttem el, hogy nekem koncerten van a helyem. Mivel fiatal voltam, az első lehetőségem 1980 februárjában adódott, amikor Stress, Mini, Karthago koncert volt az újpesti Alkotmány moziban. Többé nem volt számomra megállás. 1981 nyarára már rutinos koncertre járóvá váltam és természetesen nem hagytam ki az Ifiparkban egyetlen lehetőséget sem, főleg nem Karthagót.
1981.07.26. Budai Ifjúsági Park
A Parkban a valamirevaló koncertek keddenként és vasárnaponként zajlottak. Akkoriban ez nem okozott problémát senkinek, de ha hozzáteszem, hogy számos klubkoncert hétfőre esett, a mai érdeklődő biztosan elhül a rémülettől. Hogy lehet hétfőn kimozdulni otthonról? Más világ volt...
Történetünk egy kellemesen meleg, napsütéses vasárnap délután indult. A tömeg már kora délután a kapuk előtt gyülekezett a budai domboldalon. Klumpák, dorkók, szorgos kezekkel és gyári cérnával szűkre varrt trapper és kínai farmerek, tengerészpóló, vagy apáink szekrényéből kilopott ing, oldalunkon a szimatszatyor zenekarnevekkel összefirkálva, jelvények.
A Mini együttes zenéje már régen nem divat, de érdeklődő mindig akad. Török Ádám – mint mindig – szívből játszik. A nap a szemébe süt, de nem zavarja. A közönség fokozatosan gyülekezik, a koncert végére megtelik a színpad előtti rész, a Karthago este 20 órási kezdésére pedig az egész Park.
Fél nyolc körül a koncert kezdésének nyoma sincs, az összegyűlt tömeg azonban már kórusban követeli a Karthago zenekart. Ujjukkal villákat formázva békésen hullámoznak. Egy kis lazulás, valaki meglátja fent a büfénél Szigeti arcát, néhány percre a tömeg újra követelésbe kezd. Nyolc előtt néhány perccel még mindig világos van, de a lemenő nap nem zavarja a domboldal mögé bújt parkot. A sorok közt páran az órájukra pillantanak és megállapítják, hogy a tombolásig még belefér egy cigi. Sorra pattognak a gyufák. Rágyújtanak. Ekkor felszalad egy road az emelvényre, valamelyik kábelt cseréli, de ez bőven elég, hogy örömujjongással bőgjön fel a nép. A road szerényen meghajol, majd szégyenlősen leszalad.
Nyolc óra, a zenekar sehol, a tömeg hullámzik, az elsőtől nagyjából a harmincadik sorig a kezek a magasban, kántálás, követelés. Egyre feszültebb a helyzet.
Nyolc óra tíz perc. A fényeket lekapcsolják. Nem lesz sokkal sötétebb, hiszen a Nap is kíváncsi a bulira, de a színped két oldalára feszített óriásméretű hangfalakból elefántcsorda dübörög fel. A hatalmas robajra még a pesti oldalon sétálók is riadtan kapják fel fejüket. Színpadra lépnek a rock elefántjai és elfoglalják az általuk kijelölt stratégiai pontokat. A közönség örömében hullámzik és üvölt, a banda nevét kántálja. Szigeti gyors gitárfutammal indul, majd beszáll Kocsándi Miki a dobszerkó mögött. Gidófalvy Attila rohan fel látványosan egy olyan sapkával a fején, aminek a tetején egy műkéz integet.
Gidófalvy Attila: Szevasztok!
Üvölt a mikrofonba és már indul is a Paks az atomváros című – még a Beatrice korszakban íródott szerzemény. Az első ötven sor ugrál, csápol és már most írtózatosan izzad. A Dal végén frenetikus tombolás.
Szigeti Ferenc: Szevasztok! Mindenki itt van? Mindenki jól van? Nagyon, nagyon sok szeretettel üdvözlünk mindenkit ma este, azokat, akik eljöttek ide a Balatonról, innen-onnan-amonnan. És azzal kezdeném, hogy nagyon sajnáljuk és elnézést kérünk mindazoktól, akik a múlt alkalommal júniusban itt voltak és nem volt koncert. Sajnos az oka én voltam, mert beteg voltam. Komoly gyomormérgezést kaptam. Ez már a múlté, most ezt bepótoljuk. Jó? Oké. Tehát az első dal volt a Paks az atomváros. Még elszeretném mondani, hogy szeptember 1-én játszik a Karthago utoljára itt Budapesten, itt az Ifjúságiparkban. Akkor is mindenkit sok szeretettel várunk, akkor mindenfélét elfogunk játszani, amit eddig szoktunk, úgyhogy most Indulj tovább!
A zenekar azonnal belevág a következő dalba, Takáts Tamás ugrik elő a színpadra, a lányok extázisban sikoltoznak (még a dal közben is. A refrént – indulj tovább - az egész park üvölti. Ilyenkor fura belegondolni, hogy még egy év kell a zenekarnak ahhoz, hogy vidéken is ennyire megőrűljenek értük a fiatalok.
Indulj tovább
Minden úton, a hosszú úton már nem találod a célt, miért egykor indultál.
Ha elfelejted, de észrevetted, hogy egyre messzebb, elkerülted önmagad!
Indulj tovább!
Ne nézd a tegnap bűnét!
Indulj hát tovább!
Ne éld a tegnap életét!
Indulj tovább!
Ne kérd a tegnap fényét!
Indulj hát tovább!
Keresd a holnap értelmét!
Takáts Tomi abban az időben simán kiénekelte a magasakat, amire a repertoárban bőven volt lehetőség. Mivel annak idején a Karthago nem titkoltan - vagy de? - a Piramis közönségét célozta meg, a magas énekhang elvárása nem a véletlen műve volt. Az utolsó akkordok után a sokaság újra vulkánként tör ki. Alig hallani Tamás hangját.
Takáts Tomi: Én is üdvözlök mindenkit. És jöjjön egy 6/8-os dal. Csak annyit mondok: Csak egy szót akarok!
A billentyű nem hagy pihenőt, azonnal belevág a következő kalandba, fények villognak, a zene tovább robog gyors és kemény ütemével. A közönség elkapja a ritmust és hullámzik.
Csak egy szót akarok!
Csak egy szót akarok, csak egy szót, ami felráz engem!
Csak egy szót akarok, csak egy szót, amely itt él bennem!
Egy szót akarok, ami mutatja, merre lépjek
Egy szót akarok, ami elmondja, mit reméljek.
Csak egy szót akarok, miben hinni szeretnék újra.
Csak egy szót akarok, amit jól esik hallani néha.
Egy szót akarok, és ha végre jó úton mennék.
Egy szót akarok, s lehet, boldog ember lennék.
Melyben ott van minden mozdulat, ami sose taszít, mindig simogat,
Ha engem vár, s megtalál, megtanít örvendezni már…
Tamás nem csak énekel, de megállás nélkül rohangál a színpadon. Ezt mindenkinek látni kell. Mondjuk, akkoriban Erdős Péter szóvá is tette: "Jó a kiscsávó, jó, de minek ugrabugrál annyit? Nézd meg a Vikidált, ő megáll a színpadon a koncert elején és ott is marad egészen a végéig." De Tamás hangfalat mászik, doboknál pózol, Hammondra veszélyes, vagy csak felveszi a nagyterpeszt Kiss Zoli basszusgitáros és Szigeti Feri szólógitáros között. Gidó a legnehezebb akkordok játszásakor is bohóckodik, közben ide-oda tologatja Hammondját. A tempó nem kegyelmez, de a közönség még bírja, kezek az égben, villázás, csápolás. A dal a felénél a zene néhány másodpercre megnyugszik, csakhogy utána Kocsándi felütésével újra beinduljon a pörgés. A közönség őrjöng.
Takáts Tomi: És jöjjön ismét Attila egy dallal, aminek egyszerű címe van: Tagadás!
A zenekar továbbra is az őrület határán tartja a rajongókat, nem kegyelmez, egy pillanatra sem lassít. Szükség is van minden másodperc figyelemre, a nagy konkurenciából valamivel ki kell tűnni.
Tagadás
Mondtam, hogy érezz! Mondtam, hogy hallgass egyszer meg!
Mondtam, hogy érezz! Mondtam, hogy hallgass engem meg!
Nem beszélek hiába, az élet példa rá.
Nekem nem kell, amit más szerzet,
Amit más vett meg, ami másra vár és aki másra vár.
Nekem nem kell, amit más mondott,
Amit más hordott, amiben őszinte, bárcsak azt hitte.
Szép így az élet, de a kristálytiszta szó,
Mással soha nem pótolható.
Előre vezet a nyílegyenes út,
Van elég hely bőven mindenkinek.
Nekem kell, ami szép lehet, aki jól szeret,
Ami jót mutat, valahol jó utat.
Nekem kell, amiért harcoltam, amiért dolgoztam,
Amiről biztosan tudtam az én utam.
Takáts Tomi: Köszi és most jöjjön a dal azokról, akikből hiányzik a csont, a gerinc. Áruló nem leszek!
Áruló
Aki neked szól, de rád sosem néz,
Aki veled van, ha nálad a pénz
Aki úgy tesz mindent keresztbe, ahogy neked kell,
Átlép rajtad nevetve, sohasem ismert.
Barátként a szemedbe szépeket mesél,
Pár nap múlva visszahallod az ellenkezőjét.
Megtalál a világvégén, ha szüksége van rád,
Elfordul tőled, ha nem kellesz már.
Mikor elpártol tőled a szerencséd.
Mikor elpártol tőled a szerencséd. ÁÁÁH!!
Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek!
Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek!
Amíg élek, amíg élek!!
Az őrület alább hagy. A zenekar elkomolyodik. Egy olyan dal következik, aminek a bemutatását az ötletadón kívűl senki nem támogatta. Reklámot csinálni egy fiatal halálából? Nem tisztességes. Szigeti, hosszas rábeszélés után azonban meggyőzte a banda minden tagját, hogy legalább egyszer játszák el az elhunyt tiszteletére.
Szigeti Ferenc: 1981 február 13-án a Karthago Székesfehérvárott játszott. Ezen a napon történt, hogy egy fiú meghalt. A fiú emlékére írtuk a dalt. A dal címe: Requiem.
Requiem
Volt egy fiú és volt egy lány, a fiú elindult az álmok útján
Volt egy fiú és volt egy lány, a lány még most is várja talán
Elindult a fiú a fények útján, elhitte az álmok furcsa hangját
Csalóka színét
De ugye eljössz még, ugye eljössz még,
Ha hallod majd az elefánt-dübörgést
Ugye eljössz még, ualán eljössz még
Mi várunk rád, ha szól a dübörgés…
A közönség először hallotta a dalt. Néhányan gyufát gyújtottak, de a sokaság áhítattal állt. A dal végére a néma csendben, csak ütemes vastaps kísérte az utolsó hangot és még utána fél percig. A Requiem a következő héten már a Petőfi rádióban szólt. Ugyanis abban az időben az összes koncertet felvette a Park, no nem zenei korszak archiválása, megőrzése érdekében. Inkább eleven bizonyítékként, ha valamelyik zenész megfeledkezne magáról és olyat találna mondani, ami nem fér a szocialista rendszer értékei közé. Most már mindegy, hogy mi miért történt, ha ez a felvétel nincs, nem adja le a rádió és később nem kerül ki nyugatra a Szabad Európa rádióhoz sem, ami akkor nagy szónak számított. Már csak azért is, mert a Karthago zenészei nem politizáltak, míg a Szabad Európa rádió maga volt a politika. Ebből még baj is születhetett volna. Mindenki megúszta…
Folytatjuk: (2025.12.25. csütörtök)
Írta: Fiery