Cikipédia 16/29 – Régi idők koncertjei 1/3 KFT

A Lágymányosi Közösségi Ház kihasználva a klubidőszak adta lehetőségeket, ekkoriban a KFT-n kívül a Bikininek is otthont adott. A két zenekarnak pont elegendő volt az a negyven-nyolcvan érdeklődő. 1984 elején még senki nem tudta, hogy ebben az évben mindkét zenekar műhelyében olyan slágerek születnek, melyek szinte pillanatok alatt a csúcsra repíti őket. Persze, a kirobbanó sikerhez szükség volt a szintén ebben az évben induló Poptarisznya című könnyűzenei rádióműsorra is.

Bár a KFT kényszerből került át az LKH-ba, a zenészek itt mégis otthon érezhették magukat, koncertjeik az alacsony nézőszám miatt családi, baráti eseménynek is beillettek. A zenekar bemutatta legújabb, vagy még sosem játszott hajdani szerzeményeit, sokat viccelődtek, érdekes - színfalak mögötti - történeteket meséltek el. Aki eljött, biztosan megtalálta a maga kedvenc pillanatát. Na jó, nem mindenki, mert a csápolásra vágyó, hajukat rázó rockereknek az Utolsó bálig várniuk kellett.

1984.04.07. Lágymányosi Közösségi Ház

Az előadás nagyon bensőséges volt. Drániék beavatták a jelenlévőket mélyebb titkaikba, emlékeikbe. Az újfajta koncert stílus légkörében még a problémák is személyesnek hatottak. Történt például, hogy a zenészeket megvilágító fény túl forró volt.

Bornai Tibor: Van egy közérdekű bejelentésem! Nagyon kérlek Timi, hogy ezt ne csináld velem. Ez iszonyat. Nem akarod kipróbálni? Csak egy pillanatra gyere föl. Ez iszonyat… Gyere próbáld ki. Állj ide. És most add rá, ahogy az előbb!

Közönség: Hú ez tényleg meleg. Tényleg rémes…

Bornai Tibor: Iszonyat, inkább ne látszak. Komolyan, nem viccelek, még ez is nagyon sok. Minthogyha kapnék egy pofont.

Laár András: Tűrd el, egy profi eltűri.

Bornai Tibor: De hát kiolvad a fogtömés a fogamból. (nevetés) Mindegy, szóval, hogy visszatekintő buli. Hogy mi volt régen? Volt régen egy ilyen Józsefvárosi klub…

Közönség: érthetetlen bekiabálás.

Bornai Tibor: Marha jó volt, az a két kiabáló, az annyira aranyos… Például van egy ilyen adóságunk, hogy soha senkit nem győztünk meg arról, hogy miért vettük be a zenekarba a Bódy Magdit. Volt egy ilyen, nem tudom, hogy emlékeztek-e még rá. Na, az úgy kezdődött, ahogy most éppen végződik, hogy jelenleg mi vagyunk Magyarországon az a nagylemezes zenekar, az egyetlen, akinek nincs felszerelése. tehát állandóan béreljük ezeket a dolgokat. Marha jó. És annak idején a Bódy Magdiról az terjedt, hogy neki van felszerelése. És akkor mi gondoltuk, hogy hátha ez egy szimpatikus, tehetséges lány, akivel jó lenne együtt dolgozni. És akkor el is mentünk hozzá, beszélgettünk is vele. Tényleg az volt… És aztán elkezdtünk játszani. Bevettük a zenekarba, mert van szerelése meg tehetséges. A bulikon kiderült, hogy egyik se volt úgy és különösen aztán kidobtuk. Ezt nem is azért meséltem el, mert olyan nagy dicsőség lenne a Bódy Magdit kidobni. Nagyon rossz volt nekünk is, de a következő két számnak van egy-egy érdekessége, hogy mind a kettőt eredetileg a Bódy Magdinak írtuk, aztán meg így alakult…

A TEA

A tea jó dolog, szépen párolog, és illatos az illata.

Ha a csésze túl hideg, könnyen elreped, és kifolyik a tea.

Pedig azért nagyon kár, aki okos, kicsit vár, akkor tölti majd ki, ha a tea kihűlt már.

IZGALOM

Forr a levegő, megjelent az izgalom, a mozi tömve van, hideg fut a hátakon.

A gazdag öregúr már húsz perce halott, a szép lány pedig egy kastélyban bolyong.

Két fekete kéz egy tarkó felé közelít, valahol a moziban egy családanya felsikít.

Nincs semmi baj, a hurok már szorul az elvetemült gyilkos körül…

Hatalmas taps zárta le a produkciót. El kell ismerni, hogy a KFT profi zenészekből áll.

Laár András: Köszi, most pedig egy olyan verset fogok elmondani, amit annak idején mondtam el egy párszor a Józsefvárosi klubban, azóta nem…

Közönség: Nagyapó!

Laár András: Nem. Újabb sokkal… Ez egy nagyon régi vers (Billentyűt hallani.) Ne baszakodj már, ez egy költemény. Saját pajtásomtól nem kapom meg a tiszteletet. Forróvíz visszatérő vezeték, írta laár András verse…

Hallga csak… Nem a beléndeklelkű éj küldi ránk lomha pillangó képében iszonyú mérgű ostorát? Vagy a szél, mint egy rozsdás vastövis, tépi sebesre a levegő sápadt vásznait? Esetleg kékellő lábnyomom e földi porban messze csörgedező patakként fürdeti juharfa képében megbúvó éjjeli árnyak süvöltő jajszavát? Vagy ez csak a forróvíz-visszatérővezeték a fűtési ellenarámú vezetékhez?

A tapsvihar után minden átmenet nélkül elindul A vonat című nagyon szép dal. Ezt a nótát egyébként később Dráni a saját lemezén is megjelentette kicsit kibővítve, átdolgozva. Az is jól sikerült.

Napfényes hétfő délután a város pályaudvarán elindult egy személyvonat

Elvitte Annamáriát, bőröndnyi összes holmiját és már oly egyedül maradt

Lassan búcsúzik a város, a sok-sok színes plakát,

A töltés mellett álló házak, a szürke út menti fák

Elvitt egy adóellenőrt, akinek tegnap délelőtt meghalt egy távoli rokona

Elvitte a mérnök úr fiát bejárni Csehszlovákiát zsebében kétezer korona

Lassan búcsúznak a gyárak a sok-sok kémény között

Végül elmaradnak a házak a szántóföldek mögött

A vastaps természetesen ezúttal sem maradt el, de hát istenem, pont ezekért a dalokért jött a közönség. A hangulat további fokozása érdekében Dráni újabb személyes történettel lepte meg a hallgatóságot. Az alábbiakban megtudjuk, hogyan is lett Márton András és Lengyelfi Miklós a zenekar tagja.

Bornai Tibor: Köszönjük szépen. Márton Andrásról el szeretném árulni, hogy régen a Múzeum kávéházban volt dobos, onnan szedtük össze. Még a fényképe is kint volt. Valamikor akkor kezdett el azon gondolkozni, hogy most már rendes állásba kellene mennie, amikor tervezgettük, hogy a KFT-t megalapítjuk és valahogy úgy jött össze, hogy beiratkozott figuránsnak a Térképészeti Vállalathoz. Az tudjátok annak ilyen csíkos rudakkal, ilyen feladata van… És beadta a munkakönyvét, aztán véletlenül pont másnap elhatároztuk, hogy megalakul a KFT-t, ez volt szombaton, úgyhogy hétfőn mondta, hogy ő sajnos csak egy napig tud maradni.

Laár András: A Lengyelfi pedig a virágzó esernyőkészítő üzletét akarta ott hagyni. Ott is hagyta. Most ő egy esernyőjavító lenne.

Bornai Tibor: Jön most egy szám, bizonyára mindnyájan sejtitek. Van ennek egy hagyományos kezdése, ahogy azt annak idején kezdtük, aztán sokáig nem úgy kezdtük, de most megint úgy kezdjük. 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 3, 4, 5, 6789…. Elmúltak az ünnepek

A szaloncukrokat lezabálták, a fenyőfa üresen áll, az ünnepélyes vacsorák után zsírmocskos a tál.

A szép cipőnkön repedések, a nadrágunk lukas, a villamosokon tuszkolódik a sok agresszív utas.

Az ajándékok tönkre mennek a kezeink között, a hétköznapok összegyűlnek a fejünk fölött.

A Télapóról faragják az otromba vicceket, a nadrágjainkon bevarrják az összes slicceket.

A dal a Telefon című kisjátékkal fejeződik be, ami nem is egy dal, inkább valami viccesnek ígérkező idegesítő koncertkiegészítő. Még akkor is hülyeség, ha ez a kétperces akármi egy Hanglemezgyár által engedélyezett szövegváltozattal lemezre került. Ott sem szeretem. De esetünkben nem is ez a fontos, hanem az a korkép, amikor a telefonnal nem tudtunk telefonálni, vagy tudtunk, de nem hallottunk semmit, vagy hallottunk, de nem azt, akit hívni akartunk, hanem azt, akivel olcsó ikertelefonunk volt. Aki megérte, az megértheti, hogy miről szól.

Azért nem nagyon javaslom a fantáziába menekülést, annyit nem ér. De ha már a fantáziálásnál tartunk: Bornai mesélte, hogy amikor sláger lett az Afrika, az egyik koncert után néhány fiatal lépett hozzá és széles mosollyal, nagyokat kacsingatva sejtelmes hangon megjegyezték, hogy "mi tudjuk ám, hogy miről szól igazából az Afrika". Dráni csak pislogott, de ő inkább meglepődésében, mert az a szerzemény pont arról szól, ami kijön a hangfalakból, se többről, se kevesebbről, politikai mondanivalója pedig elmondása szerint egyáltalán nincs. De ő ezt akkor nem árulta el, csak tovább pislogott és megpróbált ő is sejtelmes mosolyt erőltetni az arcára.

Laár András: Elmondok egy másik gyönyörűszép versemet, amit szintén ezekben az időkben mondtam. A címe Fák, ti fák…

Ó, fák, ti fák! Vagy inkább ti, ti varjak!

Nem, mégis inkább ti fák!

Vagy mégis inkább ti varjak!

Fák!... Varjak!... A fene egye meg.

A zenekar kihasználva a közönség felhőtlen örömét, rövid instrumentális zenével folytatta, ami után egy átvezetéssel a Szobanövény című szerzeményt adták elő.

A szobanövény gyönyörű szép, a lakás dísze, nem vitás,

Jól tudja ő, hogy többet ér, mint száz vacak vadvirág.

Ígérhet bármit a rádió, azon ő csak nevet,

Itt nem fúj a szél, nem esik a hó, garantált a meleg.

Meglepetés nem várható, s ha pár dolgot mégsem ért,

A tévéből minden megtudható, ki, mikor, mit s miért.

Ajtó, ablak bezárandó, de nyílik a virág,

A központi fűtés szabályozható, langyos a világ.

A búcsúdal ebben az időben mindig a Jójszakát volt, amikor felhangzott, a hallgatóság már tudta, hogy nincs mese, itt a vége a bulinak. Tisztességgel megtapsolták a hajlongó zenészeket, majd lassan mindenki egy újabb nagyszerű élménnyel gazdagabban elindult hazafelé.

A KFT-nek még sok bulit le kellett hoznia a Lágymányosiban, majd amikor a harmadik lemez megjelenésével kinőtték a kis klubot, átköltöztek az alternatív zene akkori fellegvárába, az Almássy téri Szabadidőközpontba.

Még itt is jó pár hónapot kellett munkálkodni, de hónapról-hónapra látványosabb volt a siker. Először még klubhangulat volt, aztán a buli végén hátul táncoltak egy páran, később már áttáncolták a bulit, üvöltötték a koncertet, hogy aztán elérkezzen a Petőfi Csarnokban az Utolsó bál című fellépésük, ahol a rajongók szétverték a házat.

A nosztalgia folytatódik egy újabb meglepetéssel… 

Írta: Fiery