Cikipédia 16/24 – 1984 július 8. Budai Ifjúsági Park 1/2 Lord
Az Ifipark előtti domboldal zöldje szép lassan eltűnt a véletlenszerűen kialakult színes kavalkádban, már ha színesnek lehet nevezni a tengerészcsíkos pólókat, apáinktól lopott kockás ingeket, a szűkre varrt kínai, vagy trapper farmert, a klumpát, vagy a Tisza dorkót, valamint kese színű szimat szatyrot. Hiába írunk 1984-et, ezen az estén az ikonikus helyszínen rock koncert zajlott. Ezúttal a színes-szagos csíkos gatyák, válltöméses könyékig felhajtott zakók, vékony műbőr nyakkendők otthon maradtak. A lassan lemenő napfényben csak a felsőkre kitűzött jelvények villantak meg. A jelvények pedig hűen tükrözték viselőjük hovatartozását: Karthago, P. Mobil, Bikini, Edda, HBB, Piramis, Omega... Hmmm, fura, hogy LGT-s nem volt... De közben bent, Parkanya keblén a második számába kezdett a Lord…
A szombathelyi zenekar rengeteget dolgozott azért, hogy végre Budapest is elismerje a tehetségüket, mert ha elnyerik az ország szívét, megnyílhat előttük a világ. Pedig az Edda sem nagylemezzel kezdte. Amíg a Lord a leglojálisabb városban - Szombathelyen - az egyik legnagyobb bandának számított, a megyén kívül néhány elvakult kísérőn kívül alig pár ember volt rájuk kíváncsi. A fő ok a nagylemez, valamint a tévé-, rádiószereplés hiánya volt. Aki nem rendelkezett egyik "felső hatalom" támogatásával sem, az nem is létezett. Ezért ostromolta Misiékkel együtt minden feltörekvő zenekar az ifiparkot, mert itt már lehetett szerezni valami fajta hírnevet és ha felfigyel rájuk valaki... De mint látjuk, ez egyáltalán nem volt olyan egyszerű, azok a valakik szigorúan csak a nagyzenekar kezdésére vánszorogtak be a szentélybe.
Ez a kimondatlan törvény nem csak a Lordra vonatkozott, hanem – a beat korszak berobbanása óta – minden könnyűzenei előadóra, zenekarra, még a pestiekre is. Szörényi Levente mesélte, hogy a '66-os Táncdalfesztivál előtt Budapesten hiába játszottak telt házas klubokban, a fővároson kívül alig ismerték az Illés zenekart. A fesztivál után viszont már bárhová mehettek, tömeg fogadta őket az egész országban. A Piramis a kutyát sem érdekelte, amíg a Híradó be nem mutatott pár részletet lengyelországi turnéból.
Az egyik első ilyen bizonyított siker a Bergendy együttes nevéhez fűződik 1970-ből. A szilveszteri műsorban - amikor még élőben ment a produkció - rengeteg fellépő búcsúztatta az óévet. Az éjfél előtti utolsó szám Hofi Géza volt, de ő öt perccel korábban hagyta abba, ezért a szerkesztők utolsó ötletként előrángatták az új énekessel, Demjén Ferenccel felálló Bergendy zenekart, hogy éjfélig játszanak valamit. Ekkor még azonos műsort szórt Magyarország egyetlen tévécsatornája és egyetlen rádióállomása, tehát egy egész ország hallotta a Mindig ugyanúgy című szerzeményt. Másnap reggeltől ők voltak a legnagyobb sztárok, de annyira, hogy még ebben az évben a Kisstadionban léphettek fel…
A Lord közben befejezte első dalát, amit szórványos tapssal jutalmazott az a néhány korán betévedt jelenlévő. Én a kőfal mögött ellenőriztem a magnómat, hogy rendesen veszi-e a koncertet, majd akkor vettem észre, hogy az egyik ifjúgárdista tíz méterre tőlem éppen rágyújt. Visszahúzódtam a fal mögé barátaimhoz és némán leselkedve figyeltük tovább a bulit. Én akkor igazán kedveltem a Lord zenekart és reméltem, hogy barátaimon keresztül egyre többen ismerik meg. De ne szaladjunk előre! Az akkor 30 éves Pohl Misi Szép jó estét kívánt, nagy szeretettel üdvözölt mindenkit, majd szövegét azzal fejezte be: Szálljon rátok Szombathely üdvözlete… És már robbant is a következő dal, a Zaklatott fények.
Zaklatott fények között járunk, tudva a dolgát lép a láb.
Akarva és nem védtelen őrzőangyalok óvják a neon-éjszakát.
Alszik odabent tévéd, képernyőjén nincsen rémkép
és ha meghajszolt nappal ágyban álmodik fáradt békét.
A taps kicsit erősebb volt már, néhány bátorító huhogással megfejelve, de a csapat nem hagyott időt több öröm kifejezésre. Úgy gondolom, hogy a zenekar inkább a kintieknek játszott, zenéjükkel, hangulatukkal igyekeztek becsábítani a domboldalon tébláboló, nagyzenekarra várakozó közönséget. Pohl Misi bevezette a következő dalt: - Kösz szépen, Szólj rám, igen szólj rám, ha eltévedtem én… A következő nóta: Mondd, hol van a helyem?
Tudjam honnan érkezem, higgyem, hogy kell az életem, sikert csak te adhatsz énnekem.
Végül kell egy vágy mi lázító, egy eszményi bomba jó, egy test mi nyugtató,
S érzem, már nem is hiányzik az a kéz, mely elkísér majd engem....
Miközben a Park előtt a jelvényes tömegben már lépni sem lehetett, néhányan nagy nehezen megindultak a jegypénztárak felé. A Lord továbbra sem adta fel és zenéjükkel üzentek a kint gyülekező téblábolóknak: Be lehet jönni, mert itt kérem rockzene szól! Pohl Misi: - Kösz szépen. Addig jár a korsó a kútra míg eltörik, vagy széttörik… És megszólal az Addig jár a korsó a kútra című szerzemény. Pár évvel később sokat beszélgettem Vida Ferivel, akit utólag is nagyon zavart, hogy egy vidéki zenekar milyen nehéz helyzetben van.
A Lord egyébként 72' augusztusában a vassurányi RED FIRE formáció felbomlása után alakult. A Papp testvérek álltal alapított zenekar "elfogyott", kiszálltak így Vida egyedül maradt, és rögvest "megtalálta" magának Sipőcz Ernő gitáros-énekest, aki javasolta Sütő Istvánt dobosnak, így hárman alkották az első LORD zenekart, aki az akkor tájt aktuális zenekarok nótáit játszotta. Úgy mint Slade, Sweet, Giordie, Nazareth stb.
Pénzen kialkudott önmagunk ránk szól újra: áruk nem vagyunk!
És a mosdód csak bámul rád, vízre vágyik régen, de ki ád!
Emlékeink üzennek még, s mindig nagyobb a különbség...,
hisz' jól tudod, hogy addig jár, csak addig jár, addig jár...,
Addig jár a korsó a kútra míg eltörik, vagy széttörik, vagy szétverik!
Idő közben a jegypénztáraknál komolyabb sorok gyülekeztek, de a megvásárolt jegyet még nem mindenki használta fel. Bent a fiatalok néhányan a büfé előtt ácsorogtak, mások a kőkerítésekre huppanva hallgatták a "vidéki bandát". Pohl Misi: - Kösz szépen. Most pedig mesélek nektek Tányáról és a hétfejű sárkányról… Elindul a Mesedal.
A meséknek vége már: egy sárkány sem él. Egy fejjel hétfejű az ember, ha fél.
Látom, már várod az ébredést, hát űzd el az álmot és élj!
Hallgatni épp ezért egymásra kell! A csoda távoli, a köznap közel.
Látom, már várod az ébredést, hát űzd el az álmot és élj!
Elmúlnak éveink, volt-nincs varázs, Másokra úgy tekints, hogy magadba láss!
Látom, már várod az ébredést, hát űzd el az álmot és élj!
A Lord – ha nagyobb közönség nélkül is – profin folytatta a bulit. Nem sírtak, nem hisztiztek, minden erőt beleadva, nagyterpeszben nyomták a rock & rollt. Ne feledjük, hogy 1984-et írunk, miközben Vida Feri így emlékezett: "Az igazi áttörést azt hiszem a 82' -es dorogi rockfesztivál hozta meg, ahol már délelőtt a várt 3000 ember helyett 30 000 jött el.....a hatalom "kapkodta" a fejét!!!! ...beszartak a rock zene "ereje" láttán!!!!! ...azt hiszem ekkor indult el az " oszd meg és uralkodj" az országban, és lettek a tűrtek, és a támogatottak!!! E mögött sok van, nem merem leírni, mert sem hős, sem hősi halott nem akarok lenni."
Nos, Vas megye már a Lordé volt, a fesztiválokon már tomboltak a srácok - mint Kuglin több tízezer ember Pusztavacson - , de az országos önállóság még bőven váratott magára. A néhány másodperces konferálás alatt Pohl Misi: - Kösz szépen. A napvilág nyitotta fel szemed, fölötted áll és átadta életed…. Ekkor először vágott közbe Erős Attila, aki szokásához híven a mai napig minden gitárszólót széles mosoly kíséretében nyom, mintha mindez zsigerből áradna, vagy csak a zene iránti alázat? Attila láthatóan jól érezte magát, hiszen nem csak mondta, mutatta is: - Ilyen ferdére nyitotta a szememet. Következett a Napvilág.
A Napvilág nyitotta föl szemed, fölötted állt, s átadta életed.
Érezted néha: milyen, ha szeretnek, s hiányzott sokszor, ha nem voltak veled.
Emlék ma már, de belül valahol maradt egy hang, s rád kiáltva szól: téged nem érhet semmi baj, életed kísérje a dal...
A közönség közben felduzzadt kb 100 főre, de ez egy ötezer fő befogására is képes helyszínen még mindig nagyon kevés. A Lord lendülete azonban továbbra sem lankad, a "hazai rajongók" segítségével végig ezer fokon égett a buli. Pohl Misi: - Most közétek csalogatunk egy kis Távol-Keletet…Következő szám a Távolkelet.
Fáraóként hatalmam végtelen, minden enyém, vagyonom töménytelen,
Mégis, ha ragyog a nap, a szívem rideg marad. Nincs bánatom, nincs örömöm,
Életem vér és gyönyör. Hol van az, ki szeretetet ad?
Nekem ez a dal a Karthago zenei világát idézi, de ezt majd remélem, egyszer megvitatjuk Attiláékkal, hogy mi született meg előbb, ez a dal, vagy a Karthago együttes. Pohl Misi: - Köszönjük szépen. Ezek után, pedig szóljon egy kellemes dallam. Egy csenddel mondott vallomás jön. Csenddel üzenek
Csenddel üzenek néked, mert hidd el, igazán félek, hogy most kevés a szó, az se kimondva jó.
Hangok nélkül is érzed: miért őrizlek téged, én már magamba rég, olyan tiszta a kép.
Bűvölő némaság, túl zajos a világ. Úgy keress, hogy megtalálj, de úgy siess, hogy megvárj...
Bár a fiatalok elkezdtek a szentélybe araszolni és ha szépen duplázódott is a jelenlévők létszáma, a dal hatására elmaradt a fütty, sikítás. A közönség akár a büfé, akár a színpad előtt állt, diszkrét tapssal jutalmazta a zenekart. A magnó a kőfalon pedig REC-re állítva csendben forgott tovább és három fiatal pedig élvezte a bizonytalan határidős szabadságot, mert csak idő kérdése volt, hogy mikor kapnak el bennünket...
Folytatjuk (2025.10.23.)
Írta: Fiery
Kép: Lord zenekar