Cikipédia 16/19 - Tabán tripla viszkivel

Ahogy eddig minden évben, idén is viharsebesen érkezett május elseje. Tavasz, virágzás, zöldbe borult fák, bokrok. Mindenfelé andalgó szerelmespárok, flangáló magamutogatók, kóborló hajléktalanok, ténfergő külföldiek, csellengő gyerekek, totyogó kisnyugdíjasok és pokrócon ülő, vagy színpad előtt ácsorgó őszhajú rockerek. A politika sem üvöltött a képünkbe se innen, se onnan. A legendás hegyoldalon ezúttal is a beat-, illetve a későbbi rockgeneráció a hivatalosan 1968 óta hagyománnyá vált Tabánt ünnepelte...

Volt itt mindenféle próbálkozás már; jazz, blues, új hullám, popzene, rap, de a valódi tömeg mindig a rockzenére gyűlt össze. A Tabán minden évben más arcát mutatja és ezúttal a fellépők összetétele nem volt kifejezetten sikeres. Ahány produkció, annyi stílus. Nem csoda, hogy a közönség minden fellépő után cserélődött, de erről később beszélünk. Egyetlen dologban voltak egységesek a fellépők – a Mini kivételével – mindenki énekelt egy viszkis számot…

Délután 16:20-kor indult a buli Charlie fia, Horváth Ákos csapatával, a Stardusttal. A zenekar jó, Ákos hangja, mozgása, egyénisége a helyén van, azonban mégsem illett a képbe. Mint, ahogy eddigi itteni fellépéseinek egyikén sem! Bár a Tabán a rendszerváltás óta leginkább nosztalgia programot nyújt és a Stardust valahol mégiscsak retro-metált játszik, szerintem egy tribute zenekar - még ha Iron Maiden, vagy Europe is - azon a húsz önfeledt táncolón kívül nem nyújt különleges élményt. Az ember nem ezért a zenéért megy ki fonnyadni a napra a Tabánba. A fiúk arra sem vették a fáradtságot, hogy legalább a legnépszerűbb metál-slágereket játsszák. Ennek a közönségnek erre lett volna szüksége. Így viszont a következő alkalommal megint elsőként kezdenek és újra be kell mutatkozniuk. Volt ásítás bőven, meg árnyékba sétálgatás, büfé-túra, miközben a banda jó. Persze sikerült valahol a középpályán egy bokszmeccset is végig néznünk, mert egy kissé beivott, vagy bekokózott indián nem bírt a vérével és belekötött egy idősebb úrba, aki nem hagyhatta, hogy fiatal thaiföldi felesége és gyermeke szeme láttára megalázzák. A pofonvihart végül a biztonságiak állították le, persze egy kis kergetőzés, meg három négy ökölcsattanás után. Nem értem, ha Ákos ennyire otthon van a színpadon, miért nem akar komolyabb szerepet? Miért hiszi el magáról, hogy ő csak árnyéka lehet a faternak? Akármikor meglátom őt, Austin Powers jut eszembe róla, vagyis nem ő, hanem a filmben szereplő Második. Aki látta a filmet, az nagyon jól tudja, hogy Második egy önálló emberi karakter, nagyszerű meglátásokkal, intelligens megnyilvánulásokkal, csak sosem lép ki Dr. Genya árnyékából, mert már megszokta, hogy ő csak egy második. Önálló dalokkal sokkal többre vihetné, talán a média is felfigyelne rá. Igazán megmutathatná - ha már a tehetség öröklődött -, hogy ő is képes maradandót alkotni, létezik egy Horváth Ákos, aki lehet olyan jó, mint az apja. Amíg beszarás van, addig nem lesz előrelépés. Még jó, hogy Charlie addig nem vállalja el a fellépést egy  ilyen rendezvényen, amíg a gyerek nem kap helyet legalább nyitáskor. Ákos, ezzel a tehetséggel és háttérrel neked nem itt van a helyed.

A következő banda a legendás Mini volt, itt a hegyoldalban sajnos már másodszor Török Ádám nélkül. Mit tagadjam, az öreg nagyon hiányzik a színpadokról, főleg a Tabánból. A fuvola sajnos ezúttal sem került elő, amitől a Mini Mini volt, de volt helyette - előtte pedig mellette - Kézdy Luca hegedű virtuóz, aki a többi zseniális muzsikustól simán ellopta a show-t. Félelmetes tehetség és ezt, amikor csak írok róla mindig megjegyzem. Persze az egész csapat a helyén van és továbbra is élmény a régi dallamokat hallgatni, ezúttal viszont két új szerzeményt is becsempésztek a műsorba. Mindkettő hamisítatlan Németh Karcsi dal, így totálisan bele illik a Mini zenei világába. Nagyon várom már az új albumot. Szóljatok, ha kész van! Hihetetlen mekkora munka van ebben a zenekarban, mennyire egységes kifelé és a közönség ezt érzi is és hangos énekkel, tapssal honorálja. A frontember szintén Török, de ő Viktor, aki nagyszerűen hozza a hallhatatlan előd stílusát és hangban sincs előtte akadály. Tudom, nem vagyok komplett és mások már elővették azt a bűnt, hogy halottaik "újra élesztését" kivetítve hozzák vissza a koncerteken, de akkor is jó lenne a jó öreg Török bácsit is ugyanígy látni és hallani. Ennyit igazán megérdemel, mert – mint mondtam – bár zseniális muzsikusok alkotják a társaságot, azért a Mini mégiscsak Török Ádám volt.

A Dinamit együttes következett. Az indulás nem sikeredett igazán profira, bár, ha a '70-es évekbeli kezdést akarták reprodukálni, akkor úgy viszont sikerült. No de 2025-ben, egy főleg rádióbarát közönségnek? Nem véletlen, hogy a Bikini frontembere is csak playback-el mer színpadra lépni. Az első hangok viszont már rendesen körbecsiripelték a hegyoldalt. Hiányoztak a Dinamit pólós rajongók – biztosan Karthago koncerten voltak Csepelen -, úgy gondolhatták, hogy kedvenceiket hamarosan úgyis látják majd a Legenda sörözőben, vagy ősszel a P. Box, P. Mobil közös bulin. Mindenesetre sajnálhatják, hogy ezen a napon nem jöttek ki a Tabánba, mert nagyon jó hangulatú koncertet láthatott és hallhatott a már leginkább Charlie-ra érkező közönség. A Dinamit becsületesen megfogta azt az egy órát, főleg a végébe markolt keményen. Itt jegyezném meg, hogy a Neked adnám a világot – még mindig erősen hiányolom. A Csontváz szövege, viszont  a profi muzsika ellenére már a '80-as évek elején is ciki volt. Összességében azért remekül sikerült koncertet láthatott a közönség. Nem tudnék és nem is akarnék rosszat mondani róluk. Sajnálhatja, aki nem látta.

Úgy gondoltam, hogy ezúttal régi jó szokásomtól eltérően ma végre megdicsérhetem a műsorvezetőt, DJ Dominique-t, de kiderült, hogy a szünetekben elhangzó zenéket nem ő szolgáltatta. Jó is volt mind. A "nem értem miért népszerű" DJ Charlie előtt azonban betolta a cókmókját - de minek - és megint sajtból volt a Hold, miközben abban a reményben hagyta el a várost, hogy talán elefánt dübörgésre eljön még... Eddig a pillanatig örömmámorban úsztunk, hogy a népszerű lemezlovas végre megtalálta a lemezeit, de - mint írtam - kiderült, hogy már hosszú évek óta mindig ugyanaz az egy kazetta van a zsebében. Ez nálam pedig szegénységi bizonyítvány. Egy lemezlovas, aki több éve ugyanazzal a pár unalomig játszott zenével lép fel, az vagy felkészületlen, vagy lenézi a közönséget! Egy millió óriási magyar retro sláger van, amikből váltogatni lehet, de a srác olyan, mint a Sláger rádió, csak azt a néhány előadót és azoknak azt a pár dalát ismeri. Ezzel ugyanúgy tönkre teszi a slágerek ikonikusságát, mint az a nyolcszázharminc rockzenekar, amelyik ilyen, vagy olyan jogon a Zöld a bíbort igyekszik lejátszani... Kösz, de kösz nem...

A hosszúra nyúlt várakozás után végre Charlie érkezett, látott és győzött. Nem, ő nem egy majom családban - az amúgy is y-nal írja - hanem a már évtizedek óta csúcsokat döngető énekes sztár. A lábak megremegtek, a szívek feldobbantak, lassan az utolsó rockerek is hazamentek, de a rádió népe boldogan szórakozott. "Tudod kislányom, ez a bácsi énekli a Jég dupla viszkivel-t... Nem vagy szomjas?" Sajnos a mi valódi sztárjaink sem lesznek fiatalabbak és egyre kevesebben vannak, mint ahogy a rajongóik is. Ezért kell megbecsülnünk minden mozdulatot, hangot és közösen eltöltött pillanatot. Őszintén remélem, hogy Charlie a kilencvenedik születésnapját is a Tabánban ünnepli és addig is látunk még tőle hasonlóan sziporkázó bulikat. A "háttér zenekar" profi muzsikusokból állt, nem volt gyenge láncszem egy pillanatig sem. 

Ezen a május elsején - bár bőven akadt hiányérzetem - minden zenész sikerélménnyel hagyhatta el a színpadot, mindenki a maximumot nyújtotta és kapta vissza a közönségtől. Ez egy őszinte buli volt. Itt nem kellett ötpercenként belekiabálni a mikrofonba, hogy "ti vagytok a legjobb közönség", nem kellett erőltetetten vigyorogni, bájologni, nem kellett senki seggét nyalni. Mindegyik előadótól korrekt örömzenélést láthattunk és ez így van rendjén.

Az időjárás ezúttal nem harcolt a Tabán ellen, forróság sem volt, eső sem és a szél is másfelé kószált, mégsem lehetünk tökéletesen elégedettek. Sokan voltak kint – voltak ennél kevesebben is -, de igazán sokan azért mégsem. Nagyobb hézagok voltak az érdeklődők között, könnyebb volt kirándulni a büféhez és jó helyet találni is pillanatok műve volt. Persze, lehetséges, hogy összességében a szokásos tömeg összejött, de a stílus különbségek miatt nagy volt a fluktuáció. Az emberek jöttek, hallgattak és mentek. Minden fellépő után cserélődtek az első sorok, mint pár éve Újpesten a Curtis-HBB koncert alkalmával. Na, az is megérdemelne egy fülest, aki azt a kettőt ilyen ügyesen összerakta és ezt a tabáni bulit is lehetett volna szakmaibban is összerakni…

Írta: Fiery

Foto: Havasi Zoltán utólagos engedelmével