Cikipédia 15/3 - Fejezetek egy iskolásgyermek naplójából 3. rész

2024.02.22

A főműsoridőben leadott ominózus dalszöveg elhangzását követően elszabadult a pokol. Parlamenti képviselők botránkoztak meg, szekértoló újságírók cikkeztek a történetről. Büntetésként az Egymillió fontos hangjegy átkerült a "B"-kategóriának számító kettes csatornára, fokozottabb kontroll alá helyezve, a zenekar pedig a hírnév megszerzése után szinte sehol sem léphetett fel. De ne rohanjunk előre, nézzük a sajtó, hogyan tevékenykedett tovább.

Az Ifjúsági Magazin munkatársa egy újabb irányból közelítette meg a kérdést. Mit szól a dalhoz a Sanzon és Táncdalbizottság? Beszélgetés Zongor Árpáddal, a Sanzon és Táncdalbizottság titkárával

1959-es dátummal alapította a bizottságot nyolc országos könnyűzene-felhasználó, illetve olyan más intézmény, amely valamilyen szempontból szoros kapcsolatban van a műfajjal. Az alapítók annak idején úgy látták, hogy szerzőknek és felhasználóknak egyaránt közös érdeke, hogy történjen egy előszűrés. Az intézményeknek ez azért jó, mert nem kell őket az alkotóknak külön-külön megkeresni, a szerzőknek pedig azért, mert a bizottságban jelenlevő szakembereknek szinte a mű születésekor módja van felfigyelni a tehetséggel megírt könnyűzenére.

Ha a döntés nem kötelező, emellett az sem fontos, hogy befolyásoljon, miért van rá szükség? Ízlés-orientálás? — A bizottság tagjai nem javasolják egy mű nyilvánosságra hozatalát abban az esetben, ha az a minimális szakmai színvonalat nem éri el. - Van-e Magyarországon tabutéma? — Nincs, de ízlést sértő dal nyilvánosságra hozatalát a bizottság nem javasolja. Legutóbb a Rolls Frakció októberi televíziós produkciója miatt kaptunk több reklamáló telefont, kifogásolva a mű egyes részeit, ezzel bírálva a bizottság munkáját. Ezt a fórumot is megragadom annak tolmácsolására, amely szerint a bizottság tagjait sérti az a feltételezés, hogy annak a bizonyos sokat emlegetett dalnak a nyilvánosságra hozatalával egyetértettek volna. Ezt a műsort — mint annyi mást is — a Magyar Televízió készítette és sugározta, ezzel kapcsolatban a bizottság véleményét nem vették igénybe.

-Mivel van több gond: a szöveggel vagy a zenével? — A szöveggel. - Hogyan történik a szövegzsűrizés? — A bizottság tagjai a zongorán megszólaló zenéhez alá olvassák, aláéneklik, értelmezik az előttük levő szövegeket. Ha tartalmi szempontból találnak valami javítani valót, akkor szövegjavítást javasolnak, ha a szöveg teljesen értelmetlen, akkor új szöveg megírását javasolják.

A Rolls Frakció hatalmas reklámot kapott, erre a legjobb példa a kifejezetten politikai országos napilap, a Népszabadság írása is.

Néhány hónappal ezelőtt a fél ország vitatkozott a Rolls Frakció tv-szereplésén. Sokan, akik addig csak hírből tudtak arról, hogy rockzene is létezik, tollat ragadtak, tiltakoztak: "Hát nem volt semmiféle szűrő vagy valamilyen rosta?" A Sanzon és Táncdal Bizottság napjainkban is működik. Ez a testület van hivatva elbírálni, vajon eléri-e az adott szám a minimális színvonalat. A bizottság javaslatot tesz, ennek a javaslatnak az idők folyamán sokat változott a szerepe.

Eleinte minden zeneközvetítő intézmény kötelezőnek fogadta el, ma már, üzleti és egyéb megfontolások miatt, többször figyelmen kívül hagyják. Most a szó eredeti jelentésében javaslattevő testület. A zenefelhasználóknak — rádiónak, tv-nek, ORI-nak, hanglemezgyárnak — saját belső bizottsága is működik különböző elnevezésekkel, de azonos cél érdekében: véletlenül se kerüljön olyan produkció a közönség elé, amely a minimális művészi érték alatt marad, vagy mondanivalója miatt nem alkalmas közlésre. (A Rolls Frakció műsora nem került a sanzonbizottság elé.) Mi történik akkor, ha az alkotók nem veszik igénybe a bizottság munkáját, ha mondjuk, egy amatőr együttes "Ide nekem a mikrofont is!" felkiáltással a megalakulást követő harmadik percben nyomban deszkákra óhajt lépni?

Konklúziót nagyon nem tudunk levonni, megint csak volt valami, amin lehetett csámcsogni, a fiataloknak mutogatni, hogy lám-lám, ha nem hallgattok az idősebbekre, akkor mindenféle hülyeséget csináltok, de ennél többet nem jelentett, mégis egy ország foglalkozott a dallal, a zenekarral.

A Rolls Frakció pedig már nem folytatta sokáig. A zenekar tagjai megunták, hogy lemez és fellépések nélkül fület-farkat behúzva várakozzanak, hátha el ül a vihar. Beindultak a folyamatos tagcserék, az új nóták már nem voltak olyan kőkemények, de főleg őszinték, végül 1984-ben megszületett a búcsúlemez, de már csak Rolls néven, kevés ismert dal szintipop előadásban, mert nem igazán engedték, ezért újakat kellett írni. Nem is lett siker. A Rolls Frakció egyik koncertjét ugyan rögzítették még 1982-ben, de csak jóval később – már a banda megszűnése után – adta ki dupla kazettán egy magánkiadó.

D. Nagy végül a Bikini együttesben váltotta Nagy Ferót és amikor már lehetett áthangszerelték a régi nagy Rolls örökzöldeket, köztük a legsikeresebb számot, az Adj helyet magad mellett, amit már a Bikini vitt sikerre és tette országosan ismertté. A kétezres évek elején a Rolls Frakció még egy buli erejéig össze állt a Diesel Klubban és teltházat produkált, de a koncert már nem azt jelentette, amit a hajdani rajongók reméltek. Később Nádudvari Bese Lajos "Körte" igyekezett életre kelteni az ikonikus társaságot, kevés sikerrel. Azok az üzenetek az idő múlásával érvényüket vesztették. Ha csak arra gondolok, hogy néhány évvel a balhé után Ganxta Zolee és még egy jó pár előadó milyen stílust teremtett a színpadi káromkodásból, akkor könnyebben megértjük a múlandóság és a változás jelentőségét. A kezdeti sikerek ellenére - Budapest Park Bill előtt (nagyobb siker, mint a főzenekarnál) - a csapatban azonban lemerült az elem, az egyre minőségibb tagcserék ellenére a búcsú fellépésen a Petőfi Csarnok nagyszínpadán szinte teljesen üres nézőtér előtt lépett fel a zenekar.

- Mikor koncerteztetek utoljára? - A lemez gyakorlatilag egy évig készült, és azóta, 1984 februárja óta alig léptünk fel. Az emlékezetes Egymillió fontos hangjegy-beli botrány után senki nem mert felelősséget vállalni értünk, még a lekötött bulik egy részét is visszamondták. - Be volt tiltva a Rolls? - Nem volt betiltva, nincs ilyen tiltás, de egy művelődési ház vezetője másképpen gondolkodik: abból még nem volt baj, ha nem léptetem fel őket, de ha megengedem a koncertet, mindig lehet valaki, akinek ez esetleg nem tetszik. Tehát inkább lemondja a koncertet. Ezért kezdtünk aztán egyre inkább a lemezkészítés felé orientálódni: ha kijön egy album, az általában megszünteti a félelmeket. - Nagylemez készült volna az Üvegház című nótával? - Nézd, mi sohasem mondtuk, hogy nem akarunk lemezt. Ahogy egy író is akkor létezik igazán, ha kiadják a műveit, lemez nélkül, nyilvánosság nélkül mi sem élhetünk meg. Az Üvegház két éve volt igazán aktuális nóta, amikor a saját nevünkért küzdöttünk, akkor be is adtuk a lemeztervben, de az "állva pisilek, ülve kakálok - ügyön ez is megbukott. Azóta eltelt két év, és közben sok minden változott. - Például? - Például a közönségünk. Egy része más zenekarokhoz pártolt át, másik része pedig felnőtt, és azt mondja: kiöregedtem, koncertekre nem járok, de a lemezüket megvenném. Ezért nem akartunk a lemez megjelenése előtt fellépni sem. Hallgassák meg azt, és akinek tetszik, jöjjön el a koncertekre! De változott a Rolls zenéje is. Az állandó koncertezés idején csak "termeltük" a dalokat, és nem dolgoztuk ki őket. Sokszor csak egy vázzal álltunk ki, és ott, a színpadon született meg igazán az egész. A kiöregedők persze sajnálják, hogy lemezen nem hallhatják ezeket - mint ahogy én is -, de úgy látszik, mi az első lemez megjelenése nélkül rögtön a másodikkal jövünk ki. Erre szerencsére volt időnk; aprólékosan kidolgozhattunk mindent, a hangszerelés is igazán szuper lett végre. Úgy érzem, továbblépés ez a zene, s ha nem hangzik nagyképűen: ez a nyolcvanas évek zenéje.

- Egy év: kicsit soknak tűnik egy LP elkészüléséhez. - Na igen. A lemezgyár először hallani sem akart róla, aztán Kóbor Jancsi maszek alapon elvállalta, hogy az Omega stúdió saját költségére felveszi az anyagot, és akkor visszatérnek rá. Ő bízott bennünk, és fokozatosan sikerült a Hanglemezgyártó Vállalatot is meggyőznie. A lemezzsűri meglepődött, amikor meghallották a szalagot; úgy látszik, néhányan sokkal vadabb dolgokat hallottak a Rollsról, mintsem, hogy ilyen zenét kapjanak tőlünk. Ekkor kezdődött az egyezkedés; mi maradhat, mi nem. Több szövegen már a beadás előtt is finomítottunk, de így is lemaradt a Séta csak így... az Egy késő délután, és a Nemrég még élt a katicabogár - Végül is mi maradt? - Öt régi és öt - viszonylag - új dal van a lemezen. Az A oldalon a Budapest felett, az Izzik a tavaszi délután, az Adj helyet magad mellett, az Átlátnak rajtam, a Megadom magam, a B oldalon pedig a Minden nagyon szép, a Jólét, a Lombikbébi, a Kilencszáz 64, és az Elfogynak szavaim. A zenét legnagyobb részben Trunkos András, a szövegeket Dévényi Adám írta.

-Apropó! Trunkos András neve rajta van a lemezen. -Természetesen; íme: Trunkos András komputer. Sokan kérdezik tőlem is, hogy mi van vele, miért lépett ki a zenekarból. Nos, tulajdonképpen nem lépett ki, csak más minőségben van jelen. A szellemi vezér változatlanul ő maradt, csak most nem a színpadról irányít. Szerintem ő elsősorban nem basszusgitáros, hanem zeneszerző; sokkal többet tud kihozni magából, ha otthon éjszaka leül a papír elé, és írja a dalokat. Egyébként Dévényi Ádámmal létrehoztak egy kísérleti zenekart, az Átmeneti Kabátot, ahol a legkülönlegesebb elképzeléseiket is kipróbálhatják. Közös fellépéseket is tervezünk, többen játszunk náluk, ők változatlanul írnak nekünk szöveget, zenét, szóval ez is közös vállalkozás.

- A Rolls tagsága változatlan? - Nem. Tóth Csaba és Tóth Miklós kivált, helyettük az Átmeneti Kabát zenészei fognak közreműködni…

A Rolls Frakció méltánytalanul tűnt el a névtelenség homályában, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a siker kapujában buktak el, egy a kapuból kiálló parányi szögben. A banda gondolatvilágát és dalainak nagy részét a Bikini vitte tovább, ami azért jó, mert a Rolls Frakció hangulatjelentése mégsem veszett az örök ködbe, de rossz, mert a társaság neve, lehetősége és igaz története a semmibe párolgott.

Minden reggel kelek, délben ebédelek

Egész nap iszom az iskolatejet

Iskolába járok, otthon vacsorázok

Állva pisilek és ülve kakálok

Mégis úgy érzem, hogy tisztesség dolgában elég szarul állok

Előre köszönök, én nem kiabálok

Esküszöm, vasárnap még templomba is járok

Úgy élek, mint egy gép, anyám csak egy emlék

Úgy élek, mint egy gép, apám csak egy fénykép

Kisvárosi közhely, nagyvárosi lárma

Szembekötősdi, egy ország mutatványa…

Vége.

Készítette: Fiery

Foto: Fortepan