Cikipédia 14/49 Cirkusz és rács - A felrobbant Pokolgép 1.rész

2023.11.09

1987 december 28-ra nagyszabású metál-karácsony koncertet hirdetett meg a Petőfi Csarnok. Budapestieken kívül az ország szinte összes vidéki településéről áradt a tömeg, a rajongók nagy izgalommal várták a fő attrakciót. Az első sorokban állók minden egyes talpalatnyi helyért kemény harcot vívtak egymással, hogy a produkció összes másodpercét testközelből élvezhessék végig. Este 8 óra után néhány perccel kirobbant a színpadra a zenekar és látványos tűzijáték kíséretében megdörrentek a metál első ütemei. Néhányan zenészek és bennfentesek a színpad mögötti backstage-ben maradtak beszélgetni, lazulni. Tisztán hallották, ahogy felsikítanak a gitárok, rápörög a dob, felüvölt a basszus, amikor hirtelen óriási csattanásra lettek figyelmesek – mintha valaki kalapáccsal ütött volna egy fémajtóra. Aztán hosszú, néma csend…

A következő fejezetekben egy 1987 december 28-án történt, néhány másodpercig tartó metál-koncertre emlékezünk. A Petőfi Csarnokban egy karácsonyi és egyben évbúcsúztató buli keretein belül a sikerei csúcsán álló Pokolgép együttes lépett fel telt ház előtt, azaz, csak fellépett volna, mert a közel félpercig tartó mulatság "műszaki okok" miatt elmaradt.

Az első akkordok kíséretében egy hatalmas detonáció, majd hirtelen csend és sötét. Elszállt minden. Senki nem értette, hogy mi történhetett, mi volt az a robbanás a színpadon, amitől elhallgatott és elsötétedett a teljes technika. Mert robbanás volt. Az első sorokban állók kapták a szilánkokat, ketten súlyosan, tízen könnyebben sérültek meg, a többieket a repeszek helyett szerencsére csak a frász kerülgette. 

Mire kitisztult a kép, rendőrök és mentősök lepték el a termet. Hogy mi történt, azt biztosan még senki sem tudta. A PeCsa vezetője első felindulásában azonnal a fellépő zenekart jelölte meg vétkesnek és határozottan kijelentette, hogy soha többé nem engedi be a csarnok területére a renitens társaságot, talán még nézőnek sem. A többit meg oldja meg a rendőrség. A súlyosan sérült gyerekek szülei, rokonai és még jónéhányan szintén az együttest okolta és lincselésre készültek. Az egyik édesapa - hogy ne történjen újabb baj - minden lépését egy posztos rendőr kísérte. Az esemény akkora vihart kavart, hogy az ország összes lapja beszámolt a maga módján az incidensről. 

A félelemkeltéssel a sajtó sem fukarkodott: "Akkora volt a robbanás, mintha egy II. világháborús bomba robbant volna", "A zenekar tagjai a teljes sötétséget kihasználva lopta fel a detonátort a színpadra", "A Pokolgép soha többé nem léphet fel a Petőfi Csarnokban", "Ha kimonda rá a bíró, hogy bűnös, az minimum 3 év fegyház"... Sokáig úgy tűnt, hogy ez volt a Pokolgép zenekarnak az utolsó fellépése. 

Akkor kezdjük az elején! A Pokolgép zenészei – a közönséggel együtt - nagyon várták ezt az évadzáró estét. Ennek érdekében a látványhoz kapcsolódó - talán a megszokottnál kicsit ünnepibb - pirotechnikát terveztek. Mi, hogyan és miért robbant? Végül ki vitte el a balhét – egyáltalán elvitte-e valaki -, azt még nem árulom el. Érdemes lesz a hajdani ezzel a történettel kapcsolatos írásokat végig olvasni. Garantálom, hogy tanulságos történet.

A lapok a legapróbb részletességig közölték a félelmetes detonáció hírét, azonban egyetlen sajtótermékben nem olvastam az ugyanekkor és ugyanitt történt mellékes(?) eseményről, miszerint a tömeg – mint '84-ben Pusztavacson -, a kiérkező és intézkedő rendőrök ellen fordult. Repültek az üvegek, merev ellenállás, harci kiáltások, a "lázadókat" kiemelték a tömegből. Persze, ha 150.000 embert egy óra alatt helyre pofoz 80 rendőr, akkor ez a kb 2.500 meg se kottyan nekik. Én őszintén megértem, hogy ez a mellékszál elhalványul a robbanás következményei mellett, de azt gondolom, ahogyan annak idején a pusztavacsi eseményeket, úgy ezt is titokban tartotta a hatalom. Vajon miért?

A kérdés természetesen csak költői volt. A haldokló rendszernek nem volt oka sem gyengének, sem erőszakosnak mutatnia magát, ráadásul mindenkit lefoglalt, hogy robbanás történt egy metál koncerten. A hírt azonnal szájára vette a napi sajtó és hozta a kötelezőt félinformációval, első konklúzióval és természetesen az ügyeletes bűnbakkal. A Népszava az elsők között volt a tájékoztatásban.

Három lyuk a színpad padlóján — a Petőfi Csarnokban kedden délután már csak ennyi jelezte annak a robbanásnak a nyomát, amely hétfőn este a Pokolgép együttes koncertjén történt. A közönség két tagján azonban maradandóbb — talán beláthatatlan következményekkel járó — sebeket ejtett a meggondolatlanság, a felelőtlen hatásvadászat. Hogyan is történt a baleset? A részletekről az intézmény igazgatóját kérdeztük. — Az együtteshez tartozó személyek a Petőfi Csarnok illetékeseinek az ellenőrzését kijátszva, a koncerten nem engedélyezett petárdát robbantottak, így a felelősség kizárólag a Pokolgép együttest terheli — mondja felháborodását alig leplezve Lehel László. — Hogyan játszhatták ki az ellenőrzést? — Minden koncert előtt a tűzrendészeti felelősünk és a Mafilm pirotechnikai szakembere ellenőrzi, hogy a színpadon az engedélyezett eszközöket a megállapodásnak megfelelően helyezték-e el. Így történt ez a Pokolgép koncert előtt is, s mindent rendben találtak. Ezt követően a zenekar tagjai — a technikusaik által keltett sötétben — olyan robbanó eszközöket vittek a színpadra, amelyek felállítására engedélyük nem volt. Ha kérik az engedélyt, természetesen nem kapták volna meg. Én ekkora repeszeket csak a második világháborúban láttam. Jellemző a detonáció erejére, hogy fotóriporterünk hallás-károsodást szenvedett, most az Árpád Kórházban ápolják. — A közönség hogyan viselte a történteket? — A robbanás után munkatársaink higgadtan, hibátlanul látták el feladataikat. Ennek köszönhetően nem tört ki pánik, a hallgatóság nagyon fegyelmezetten távozott az azonnal berekesztett koncertről.

"Ezt követően a zenekar tagjai — a technikusaik által keltett sötétben — olyan robbanó eszközöket vittek a színpadra, amelyek felállítására engedélyük nem volt." Gondolom, ezért is viseltek maszkot a zenekar tagjai, nehogy felismerje valaki köztük azt a renitenst, aki tudatosan, merő rosszindulatból a sötétség leple alatt elhelyezte a nagy magyar "atombombát". A heavy metal amúgy sem volt a rendszer által kedvelt jelenség, de ezúttal végre lehetett "fürdeni a vérben", fröcsögni a bandára és országosan követelni egy olyan igazságot, amit csak egy oldal képviselt. A Magyar Nemzetben viszont már megszólalt a "megátalkodott" zenekar egyik zenésze, Nagyfi Laci is.

Elterjedt, hogy a robbanást követően előzetes letartóztatásba helyezték az együttes vezetőjét, Kukovecz Gábort. A hír téves, a zenekarvezetővel telefonon beszéltünk, majd felkereste szerkesztőségünket a gitáros Nagyfi László. — Végtelenül megrendített minket is az eset. Nem számítottunk balesetre. A sérültekért mi is aggódunk. Folyamatos kapcsolatot tartunk orvosaikkal. Nekünk írásos szerződésünk van a MAFILM-mel és szóbeli megállapodásunk az ORI egyik technikusával, akinek a nevét azért nem mondom, mert jelenleg még tart a vizsgálat, és nem akarom megelőzni a hivatalos szakvéleményt. Már korábbi koncertjeinken is használtuk az ORI technikusa által készített pirotechnikai eszközöket. Soha nem volt velük probléma. A koncert előtti délután is tartottak pirotechnikai próbát Minden rendben zajlott le. Az előzenekarok után a technikusok átszerelték a színpadot. Akkor kerültek a helyükre a pirotechnikai eszközök is. A MAFILM és a Petőfi Csarnok szakembere láthatta, hogy nemcsak a MAFILM fény- és hangeffektusait építették a hangfalak és hangszerek közé. Mi ebben az időben az öltözőben készültünk a koncertre. Ezért sem értjük, hogyan hangozhatott el a vád, mi csempésztük a színpadra a kérdéses eszközöket. Bízunk benne és nagyon reméljük, hogy a rendőrség mihamarabb megtalálja a felelősöket.

A Nagyfival készült beszélgetés némi megnyugvásra adhatott okot. 1988 januárjára végre kezdett körvonalazódni a történet. Szintén a Magyar Nemzet oldalán jelent meg az alábbi írás a BRFK képviselőjének az esetről tartott sajtótájékoztatójáról:

A Petőfi Csarnokban megkezdődött a Pokolgép együttes koncertje. Az első zenekari akkordok elhangzása utána K. László zenekari technikus megnyomta a gombot, hogy a már terjengő füstfüggönyt a görögtűzhöz hasonlatos fényhatással egészítsék ki. A pódium előtt tolongó fiatalokat valósággal hanyatt lökte a detonáció. 1987. december 28-án, 20 óra 10 perckor történt mindez. Sokan azt hitték, hogy valamelyik hatalmas hangfal robbant fel. A sűrűn gomolygó füstben, amely a rockegyüttesek koncertjeinek immár nélkülözhetetlen kelléke, fiatalok fetrengtek a földön, ami szintén nem meglepő a koncertek világában, ám itt a Petőfi Csarnokban ezen az estén egészen másról volt szó. Hogy valójában miről, arról csütörtökön délelőtt tartott tájékoztatót az újságíróknak a BRFK vizsgálati osztályának életvédelmi és üzemi baleseti osztályvezetője. Bútora Ferenc rendőr őrnagy.

Aznap az est főműsorát két délutáni koncert előzte meg. A Pokolgép fellépésére füst- és fényeffektusokat is terveztek, ezért tartózkodott a helyszínen a Mafilm két vizsgázott pirotechnikusa, akik bengáli tüzet és szikraesőt varázsoltak volna a pódiumra. A hivatásos pirotechnikusok helyett viszont egy amatőr lett a tragikus főszereplő. Mint a nyomozás kiderítette, a Pokolgép egyik "kísérője", Vona Károly 30 éves szobafestő és mázoló korábban is gyártott fény és hangeffektusokat az együttes koncertjei alatt. A felrobbant berendezés egy 50 centiméter magas. 20 centi átmérőjű barkácsolt fémhenger volt, amelybe házilag készült port helyezett a fiatalember. Mint utóbb a rendőrségen vallotta, a keveréket 1987 nyarán Nyíregyházán vásárolta külföldiektől. A por összetételét a rendőrség pirotechnikai szakértői megvizsgálták: alumínium pigment, kénpor és kálium-klorát volt. Együttesen ütésre, dörzsölésre robbanásveszélyes, kezeléséhez pirotechnikai végzettségre lett volna szükség. Vona Károly ORI engedélyében viszont csupán a technikusi képesítés volt feltűntetve. A két fémágyút délután vitték a színpadra és kétoldalt a pódium elején állították fel. A délutáni koncertek szünetében ki is próbálták, baleset nélkül. A koncert előtt az ismételten megtöltött két hengert 220 voltos feszültségre kapcsolták, holott azok csak törpeárammal, maximum 24 volttal működhettek volna. A terv szerint az első akkordok elhangzása után áramot kapcsoltak a vezetékekbe.

Percekig senki nem tudta, mi történt. A zenekar látva a hatalmas zűrzavart, levonult a színpadról, majd két zenész röviddel később visszatért és tovább játszott. Talán ennek köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia, nem tört ki pánik a nézőtéren, még súlyosabb következményekkel. Tíz sérült fiatalembert szállítottak el a mentők a helyszínről. Közülük ketten, Varga Lajos és Bozóki István 15 éves diákok jelenleg is életveszélyes állapotban fekszenek a Központi Honvéd Kórházban. Eddig jutott a rendőri vizsgálat Vona Károlyt 24 órai őrizet után szabadlábra helyezték, ellene foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak. A Btk. szerint ennek a bűncselekménynek legmagasabb büntetési tétele 3 évi szabadságvesztés. Az ügyben szakértők bevonásával tovább folytatják a vizsgálatot.

"Két zenész röviddel később visszatért és tovább játszott. Talán ennek köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia, nem tört ki pánik a nézőtéren." Végre az első pozitív kritika a Pokolgép zenészeivel kapcsolatban. Persze, ahogy múlt az idő és ismertebbek lettek a körülmények, ez várható, sőt, elvárható is volt a sajtó részéről. A Népszabadság munkatársa viszont egy másik aspektusból közelítette meg az esetet, a sérültek állapotáról érdeklődött a Honvéd kórházban:

Mint korábban közöltük, a múlt év végén, december 28-án este a városligeti Petőfi Csarnokban felrobbant egy szabálytalanul alkalmazott pirotechnikai anyag a Pokolgép együttes koncertjén. Két fiatal életveszélyesen megsérült, ketten súlyos, négyen könnyebb sérüléseket szenvedtek. Tegnap a Központi Honvéd Kórházban érdeklődtünk, s megtudtuk, az életveszélyesen sérült fiatalok közül a 16 éves V. Lajos állapota két műtét után is sokáig válságos volt, napokig lázasan, eszméletlenül feküdt az idegsebészeti őrzőben. Az ügyeletes orvos elmondása szerint a beteg egy-két napja jobban van, írni tud, képes kommunikálni a környezetével. A 15 éves B. Imre, aki a baleseti őrzőben feküdt, s most a szájsebészeten ápolják, szintén túl van az életveszélyen.

A kedélyek kezdtek végre valamennyire lecsillapodni. Mindenki elképzelheti, hogy a szörnyű tragédia és vádaskodások után hogyan érezték magukat a zenészek, akik a fenyegetések miatt még a sérült fiúkat sem látogathatták meg. Ahogy tisztult a kép, az eredeti állás és nézőpontok is változni kezdtek a Népszava hasábjain jelentek meg a korábban megjelent információra az első cáfolat:

Csak a rendőrségi vizsgálat deríthet rá fényt december 30-i számunkban hírt adtunk arról a balesetről, amely 28-án a Petőfi Csarnokban a Pokolgép együttes koncertjén történt. A cikkben a Petőfi Csarnok igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a zenekar tagjai vitték a színpadra azokat a petárdákat, amelyek felrobbantak. Az együttes jogi képviselője szerkesztőségünknek írott levelében cáfolja, hogy az együttes tagjai okozták a balesetet. Ennek kapcsán ismét megkérdeztük Lehel Lászlót, aki a korábban elmondottakat a következőképpen módosította: — Miután a zenészek az öltözőben tartózkodtak, valóban nem ők helyezték el a robbanóeszközöket, de mint az egyik napilapban közölt nyilatkozatukból értesültem róla, szerződésük van egy nem Petőfi Csarnok-beli technikussal, akitől a szabálytalanul alkalmazott pirotechnikát rendelték.

S mit mond az együttes vezetője, Kukovecz Gábor? — Nincs szerződésünk technikussal. Rajtunk kívül nagyon sokan voltak — mint minden ilyen koncerten, akik a hangot, a fényt, a látványelemeket szolgáltatják, s hogy ki követte el a hibát, nem tudhatjuk. A rendőrség dolga, hogy ezt kiderítse. Nem akarok alaptalanul vádaskodni, a történtekről bővebben a rendőrségi vizsgálat lezárása után szeretnék beszélni.

Persze, már az is meglepő, hogy ezek az egyébként politikai napilapok talán 20 év alatt összesen nem foglalkoztak ennyit a rockzenével, mint most. Jó, tudom, most sem a rockzenével foglalkoztak, de beszéltek róla, mégha elrettentő példaként is. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy mindez eltántorítja a fiatalokat a koncertre járástól, vagy marad minden a régiben. A Népszavában megjelentek további információk arról, hogy hogyan és miért történt a detonáció, valamint pár szó a súlyosabb sérültek állapotáról:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán az életvédelmi és üzemi baleseti alosztály vezetője, Bútora Ferenc rendőr őrnagy tájékoztatta a sajtó képviselőit csütörtökön az eddig megismert részletekről. Egyebek között elmondta: a zenekarvezetője kérte fel a technikust, hogy koncertjük alatt a szokásos fényeffektusok színesítsék a műsort. Vona Károly az általában használt kellékek mellett egy, már a korábbi koncerteken többször baj nélkül kipróbált pirotechnikai eljárást is alkalmazni akart. Két vascsövet töltött meg valamilyen, számára ismeretlen, szürkés porral, ami a bajt okozta. A csöveket a színpad két szélén helyezte el, de a "begyújtásuk" már nem az ő dolga volt. A koncert elkezdődött, a gépek okádták a füstöt, a csarnokban félhomály volt, amikor az együttes elektroműszerésze lenyomta azt a gombot, ami működésbe hozta a házilagos készítésű szerkezetet is. A két vascső úgy robbant fel, mint a gránát, repeszek repültek a színpad közelében állók felé. Az elsődleges szakértői vélemények szerint a vascsőben robbanásveszélyes pirotechnikai anyag volt. A technikus vallomása szerint ezt Nyíregyházán vásárolta egy külföldi állampolgártól, és nem ismerte az összetételét. A szakértők megállapították azt is, hogy a szerkezetet 24 volttal és nem — ahogy történt — 220 volttal kellett volna működtetni. Kiderült még az is, hogy Vona Károly az ORI alkalmazottja, személyigazolványában technikusként jegyzik, bár eredeti foglalkozása festő és mázoló. Technikusi feladatköre azonban nem jogosította volna pirotechnikai műveletek elvégzésére. Ismertté vált az is, hogy a koncerten a Mafilm két pirotechnikusa is jelen volt, az ő feladatuk lett volna, hogy bengáli tüzet és szikraesőt csináljanak. Erre a korán bekövetkezett robbanás miatt nem kerülhetett sor. Vona Károly egyébként 72 óráig volt bűnügyi őrizetben. Most további szakértői vizsgálatokkal folytatódik a büntetőeljárás. A Honvéd Kórházban, az MTI munkatársának érdeklődésére a koncerten életveszélyesen megsérült két fiúról elmondták: V. Lajos tudata — ha nem is teljes mértékben — visszatért, táplálkozik, lehet vele kommunikálni. Jelenleg nem tudható, hogy agyi sérülése miatt nem szenved-e maradandó károsodást. Az idegsebészetről január 27-én áthelyezték az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe. B. Imre még a szájsebészeten fekszik, de február első napjaiban elhagyhatja a kórházat. Arckoponya-sérülést szenvedett, jobb felső állkapcsa hiányzik. Arcsérülését majd plasztikai műtéttel hozzák helyre.

Szóval, volt egy sajtótájékoztató, amin mindenki azt hallott, amit akart. A Magyar Nemzet munkatársa 24 órás, a Népszava sajtósa 72 órás előzetest hallott és akadt, aki azt mondta, hogy egyetlen perc sem volt. Nem fontos, csak érdekes. Az Esti Hírlap újságírója is – nehogy már kimaradjon, az egyetlen délután megjelenő napilap - igyekezett megtalálni a felelősöket, de nem járt sikerrel.

Ma reggel Lehel Lászlótól, a Petőfi Csarnok igazgatójától kértünk nyilatkozatot. — Minden a szokásoknak megfelelően kezdődött. A zenekar megrendelte intézményünktől a pirotechnikai szolgáltatást, mi azonnal megkerestük a Mafilmet, ugyanis csak ők végezhetnek ilyesfajta tevékenységet. Megkaptuk a hatósági engedélyt, s joggal bíztunk benne: semmi probléma nem lesz. — Mégis bekövetkezett a pokoli robbanás.

Ma reggel szerkesztőségünkben járt Tarcza László, a Pokolgép egyik zenésze, elmondása szerint őket nem terheli felelősség. — Ezt nem tudom, az én szememben egyértelműen szerződést szegett a társaság, hiszen tudomásunk és hozzájárulásunk nélkül, a már meglévő három pirotechnikai rendszer mellé még egyet szereltek fel. S azért tettek így, mert nem kaptak volna engedélyt az ilyen működtetéshez. — ön azt nyilatkozta, a Pokolgép együttessel többet nem szerződik. — Ez így igaz. Nem változtatom meg a szavam. Rólam köztudott, hogy szeretem a keményzenét, de az egész műfajt érte most övön aluli ütés. Különben valamennyi programunkat szerencsére meg tudjuk tartani.

"Ön azt nyilatkozta, a Pokolgép együttessel többet nem szerződik." Mi tagadás, továbbra is elég szarul ált az együttes szénája. A Magyar Nemzet szerkesztője még a biztosítótársaságot is megkérdezte arról, hogy mi alapján és hogyan kötnek biztosítást érdekes esetekre, de ez a cikk inkább csak bulvár szinten érdekes.

Kinek mi a legértékesebb, azt maga dönti el. Az utóbbi hónapokban mindenesetre egyre különlegesebb ötletekkel találkoznak a biztosítók. — Volt olyan kívánság, amelyet nem tudtak teljesíteni? — Egy szegedi kosárlabdázó az első négy fogát akarta biztosítani pár ezer forintra. Amikor közöltük vele a várható biztosítási díjat, azt mondta, hogy inkább félretesz pénzt fogorvosra. — mondja Szendi Miklós, az Állami Biztosító operatív osztályának vezetője. — Mennyi volt a legmagasabb összegű életbiztosítás, amelyet megkötöttek? — Ha jól emlékszem, ötmillió forintos. Felső határ itt nincsen, a kötelező orvosi vizsgálat után megkötjük a biztosítást. — Melyek a veszélyes foglalkozások? — A legveszélyesebb mesterség ma — biztosítási szempontból — a rendőrség terroristaellenes kommandójánál dolgozni. De nem tartozik a biztosító "álmai" közé a tűzszerész, az alpinista vagy az ejtőernyős sem. — A nyugati sajtó gyakran tudósit csillagászati összegű biztositásokról, amelyeket világhírű filmsztárok. zongoraművészek, futballisták kötnek, többnyire egyes testrészeikre; arcukra, kezükre vagy lábukra. Létezik-e ilyen Magyarországon? — Az utóbbi időben egyre gyakrabban. Neves balettművészünk a lábát, zongoristánk a kezét biztosította hazai viszonyok szerint nem kis, öt-tízmilliós forintos összegre. Ha a magyar futball fejlődése nem torpan meg, néhány év múlva ügyfeleink között labdarúgókat is találhat majd. — Milyen biztosítóst kötöttek legutóbb? — Az egyik a kulturális és sportesemények élet- és balesetbiztosítása. A brüsszeli labdarúgóstadionban vagy ne menjünk messzire, a Petőfi Csarnokban a Pokolgép együttes koncertjén történt tragédia, sajnos új biztosítás bevezetését tette szükségessé. A pár filléres díj benne lesz a belépőjegy árában. Ha minden jól megy, ezt néhány hónap múlva bevezetjük.

Folytatjuk... (2023.11.16.)

Készítette: Fiery