Cikipédia 14/41 A Budai Ifjúsági Park majdnem teljes története – 1982

Sokáig tartó várakozások után végre felröppentek az első hírek, majd egyre több újság számolt be arról, hogy a hosszú távollét után újra a Piramis nyitja meg az Ifiparkot. Ez persze így magában is külön érdekesség, de ennél sokkal többről volt szó. Az előző évben egy külföldi turnén, az egyik koncert végén, a színpadon jelentette be Révész Sándor, hogy megválik a zenekartól. Ez persze hatalmas felháborodást keltett a többi zenészben, teljesen tehetetlenek voltak. Mindenki arról beszélt, vajon folytatja-e egyáltalán Sanyika nélkül a zenekar és ha igen, akkor lesz-e méltó utódja. A lehetőségek között felmerült Vikidál Gyula, Nagy Feró, Takáts Tamás, Tzortzoglou  Jorgosz sőt Kudella Aladár, a kevésbé híres, ám az akkori egyik legjobb torkú énekes (Fanyúl) neve is. Mind ettől függetlenül a rajongók nem hitték el, hogy Révész valóban kiszállt a bandából, mindenki csak reklámfogásnak gondolta. Elsőként a Hétfői Hírek jelentette be röviden a hírt, hogy jön a Piramis, a rajongók pedig tovább találgattak. Az igazságra már nem kellett sokáig várni.

A PIRAMIS együttes koncertje nyitja meg pénteken a Budai Ifjúsági Park nyári szezonját. A hangversenyen elhangzanak azok a dalok is, amelyek a Piramis együttesnek a hét elején megjelenő új nagylemezén szerepelnek.

A Piramis koncertjét hatalmas érdeklődés várta, a tét a csúcson maradás, vagy csúfos bukás volt. Az alábbi írás az Igaz Szó oldalán jelent meg. Mint írtam már, senki nem hitte el, hogy Sanyika valóban lepattant az ország legsikeresebb zenekarából, mindenki abban reménykedett, hogy a Kölyök az intro után úgyis kitáncol a színpad közepére, vagy egy ládában kitolják, amin lángoló felirat hirdeti, hogy a Piramis él. Révész kiugrik belőle és akkor minden meg van bocsájtva. Nem így történt.

Talpig fehérben lépett a színpadra a megfogyatkozott Piramis együttes, körülbelül egy év kényszerszünet után, a Budai Ifjúsági Parkban. És persze a Becsület című számukkal indítottak, groteszk fintorként mindazoknak, akik még esetleg emlékeztek a legendássá növesztett eredeti Piramis utolsó "nagy" attrakciójára; a pécsi "jótékonyságé koncertre, ahol dupla gázsiért játszottak. Mondanám, hagyjuk a múltat, de a bemutatkozó koncert után úgy tűnik, inkább múltja van a Révész Sándor nélküli Piramisnak, mint az előző periódusához mérhető jövője. Még akkor is, ha a koncert vége felé a zenekarvezető, Som Lajos éppen az ellenkezőjét kiabálta a mikrofonba, két szám között. De lássuk, mire alapozom a véleményemet. Látványban igen nagy csalódást okozott az együttes, hiszen a beharangozó nyilatkozatokban baohausi színpadképet Ígértek. Az utolsó pillanatig reménykedtünk, hátha megtörténik a csoda, de nem, a Piramis bent ragadt az "őszinte kőkemény korszak" díszleteiben, ahol egyedül Závodi János talált élettel teli szerepre. Ez azonban az elektronizált alapú, újhullámosított zenével került összeütközésbe, éppen úgy nem harmonizált, mint Som Lajos csinos öltönyével, a nyakában villogó nikkelezett zsilettpenge. Az "új" szólóénekes, Gallal Péter szimpatikus igyekezettel próbált megfelelni kényszerű szerepkörében,.' de ez sajnos meghaladja az ő adottságait. Legélesebben a régi dalokban jött elő mennyire erőtlen Révész gesztusai, kamaszos virgoncsága nélkül a zenekar. Pedig Gallai becsülettel megpróbált mindent, igyekezett új imágóját minél tökéletesebben megvalósítani arckifejezésében, mozgásában, ez azonban a szándék ellenére inkább egy groteszk előadásmód, mint egy. szupersztár magával sodró lendülete. A beharangozó írások siettek tudatni velünk, hogy a Piramis megszabadul korábbi — véleményem szerint demagóg - szövegeitől, kiérteltebb mondanivaló hangzik majd el a színpadról. Hogy így történt-e, aligha tudhatták meg a nézők, erre tökéletesen alkalmatlan volt a hangosítás. Mindent egybevetve tehát egyelőre nem sikerült fölfedezni azt, amit az új lemezük címe, a Piramis Plusz igyekszik sugallani.

A Piramis – a teltház ellenére – megbukott. Nem csak Révész hiánya miatt, a közönség az új hangokra nem volt még felkészülve, ráadásul a dalok szövegei végzős egyetemistáknak íródtak. Nem. Az addigi szövegek nem voltak demagógok, csak annyira érthetők, hogy azokat mindenki megértse. Nem voltak kétértelmű kifejezések, mint Bródy szövegeiben, de ez a Piramis volt, nem az Illés. A magyar Led Zeppelin a kelleténél korábban lovagolt át a magyar Ultravoxba úgy, hogy a rockosabb elemeket megtartotta, de ez annyit jelentett, hogy ott bukott meg a zenekar, ahol felemelkedett. A Budai Ifjúsági Parkot a Piramis tette országos rock-központtá és a siker ezzel a Piramis koncerttel ért véget. Az Ifipark ezen túl fél házzal üzemelt bezárásáig.

Egy picit visszatérve a parknyitó bulira, érdekes volt látni, hogy a közönség milyen tisztelettel és tapssal fogadta Pege Aladár együttesét, amikor éppen az előzenekarok fikázásának, pfujolásának és kidobálásának reneszánszát éltük.  A Rolls Frakció a nagyszínpaddal szemben felállított kisszínpadon meglepőan nagy sikert aratott - nem csoda, ez volt a Rolls csúcs éve. A sajtótermékekből ömlöttek a Piramis visszatérésről szóló megalázó írások, még a Szabadföld hasábjain is megemlékeztek a koncertről, de ebben sem volt köszönet. 

A Piramis túlhaladta a korát, nem jó időben és nem megfelelően váltottak stílust. Ha azt nézzük, hogy a Queen, vagy akár a Rolling Stones milyen profin tudott manőverezni a modern stílusok irányába a túlélés érdekében, vagy itthon az Omega, akkor elmondhatjuk, a Som Lajos vezette társulat már az első kanyarban bedőlt az árokba. A felsoroltak mellett még nagy hiba volt Gallai Péterre osztani a frontember súlyos feladatát, amit egyébként képes lett volna megoldani, ha nem kezdi el utánozni Sanyika hangját és stílusát, mert innentől hiteltelenné váltak még a kultikus számok is. (Ugyanezzel a problémával küzd a Piramixból új Piramissá alakult frontember, Csoki is, bár Gallainak legalább volt hangja). A Révész utánzás inkább paródia, mint művészet. Sajnálom, mert szerintem a Piramis Plusz lemez magasszínvonalú jó anyag, de ez még így sem Piramis muzsika, noha ők írták a dalokat és ők zenélnek a lemezen. Sajnálom.

Tavasz van és itt az igazi rockszezon lehet bulit a szabadban rendezni. Április utolsó napján a környéken lakók nagy bánatára ismét megnyílt a Budai Ifjúsági Park. Elképzelhető, hogy az idén még a falak sem omlanak le, mint tavaly az Edda Művek koncertjén, de ez egyáltalán nem biztos, hiszen annak idején Ybl Miklós érthetően nem számolt azzal a sok decibelnyi hangerővel és természetesen az isten tudja hány kíváncsi ifjúval sem. Sőt: eszébe sem jutott, hogy majdan éppen itt lesz a rockközpont. Vita vitát követett, de hiába volt minden ellenérv, mert a park megnyílt. Pege Aladárék társulata, a Rolls együttes és a Piramis lépett fel. Vitathatatlan, hogy a Piramis látott már szebb napokat is, de a sztárként elkönyvelt Révész Sándor az Erotika című nagylemez megjelenése után elment. Az biztos, Som Lajos zenekarvezető meglehetősen kínos helyzetbe került, hiszen ott állt a társulat "frontember" nélkül. De jelentkezett, sőt néhány próbára is elment Nagy Feró, miután a Beatrice föloszlott. Ebből a fura "házasságból" végül nem lett semmi. Akkor született meg az ötlet, hogy a kéznél lévő, s ráadásul jól is éneklő Gallai Péter lesz az igazi. Szereztek neki egy nyakba akasztható, hordozható szintetizátort, hadd állhasson ki a pódium közepére. Mondhatni minden rendben is lenne, az újonnan igazolt két fúvóssal megint el lehetne kezdeni a csillagok felé vezető utat. Ez már régen sem volt egyszerű és ma sem, pedig a hajdani ál-botránysorozatra senki sem emlékszik, sőt sikerült bűnbocsánatot nyerni. Igaz, egyelőre még csak az illetékeseknél, mert a rajongók — nem is ok nélkül — hiányolják Révészt.

Most engedjük el a Piramis vonalat és koncentráljunk a Budai Ifjúsági Park aktuális nehézségeire, mert azzal, hogy néhány forintos gyorssegéllyel újra indulhattak a programok a Parkban, még nem oldódott meg semmi. A Magyar Ifjúság az Ifipark aktuális állapotáról ír és kimondja végre azt, amiről mi már a '70-es évek óta beszélünk, hogy csak a rockzene – korábban a beat – szívja be a közönséget, a többi mind hazugság.

A Budai Ifjúsági Park időszakos ifjúsági szórakozóhely, a kevésbé igényesek törzshelye. — Minket jobbára a tizennégy-húsz évesek kedvelnek. Egyszerre hatezren szoronghatnak a nézőtéren, de akkor már a "megtelt" táblának sem jut hely. A hét hat napján görög táncháztól a dzsesszen át a kemény rockig mindenki kedvére válogathat — mutatja be birodalmát Plainter Tibor igazgatóhelyettes. — Sajnos, a koncerteken kívül szinte alig van látogatónk, legjobb esetben is öt- hatszázan, ha összejönnek. Pedig hozzánk csak belépőjegy szükséges. Lássuk, most mennyien vannak. Úgy tetszik, kétszer ekkora terület is kevés lenne, mint ahol a kopott farmeres, kockás inges fiatalok préselődnek. A párok összekapaszkodva, nyújtózva hullámzanak a zene ütemére. Karok emelkednek a magasba. A földön, asztalokon, kerítésen már minden hely elkelt. Szemet szúr egy rendező, aki pórázon vezeti borjúnyi kutyáját. Vajon a kint rekedteket vagy a bent szorongókat védelmezi? — tűnődőm és eszembe jut az igazgatóhelyettes büszke mondata: "Nálunk az idén még nem volt verekedés"

Aki elejétől olvassa a sorozatot, az talán emlékszik a kezdetekre, amikor maximum ezer embert engedhettek be a szervezők, majd a beatzene berobbanásával ez a létszám duplájára, néha triplájára emelkedett. 1976-tól a Piramis koncertjeire már tízezren látogattak, sőt, az ominózus P. Mobil-Piramis bulin még többen voltak bent és ugyanannyian rekedtek kint. A fal leomlása után a főváros már csak négyezer látogatót engedélyezett, miközben fent olvashatunk a hatezerről is. Ez csak azért volt lehetséges, mert akkoriban még nem vették szigorúan a biztonsági előírásokat. Persze, nem is voltak komolyabb balesetek a túlzsúfoltság miatt. Érdekes, hogy ez inkább a rendszerváltás után lett jellemző.

Érezhető volt és egyre közelibbnek tűnt a változás. A Budai Ifjúsági Parknak már csak percei voltak hátra. A Városligetben megkezdődött az építkezés, de a szocialista tempó miatt a határidő folyamatosan csúszott, a Park sorsa megpecsételődött és a vezetőség már csak arra koncentrált, nehogy egy újabb szerencsétlenség történjen. Persze többet már nem költöttek rá. A Szabadföld is erre a problémára koncentrált.

Alighanem Európa egyik leglátványosabb ifjúsági szórakozó helye a BIP, azaz a Budai Ifjúsági Park. Természetesen Ybl Miklós terveiben nem szerepelt az, hogy rockegyüttesek fognak itt koncertezni, talán még forgolódik is emiatt a sírjában. Persze mindegy, hisz oly sok létesítmény van, amit nem az eredeti céljára használunk, például csak három budapesti épület: a parktól nem messze levő kioszkban van a Budapest Táncegyüttes próbaterme, tehát már nem szórakozó hely, a királyi várban színház működik, s az egykori Lovardában filmeket vetítenek, ez az Alfa mozi. A parknak az országhatáron túl is jó híre van. Kitűnő levegő, gyönyörű panoráma, s a lehető legváltozatosabb zenés programok. Megfér itt egymás mellett a legkeményebb rock, a táncház és a dzsessz. A külföldi utazási irodák sokszor a program ajánlatukba is beveszik a park egy-egy műsorának megtekintését. Természetesen a környékbeliek, no meg a Duna túlsó partján lakók, az új szállodák vendégei nem örülnek túlságosan. A rocknapokon például hat órakor elkezdődik a zene, s berezonálnak az ablakok, így megy ez fél tíz-tízig. Minden évadnyitáskor megszokott dolog a feljelentéssorozat. Van, aki a hangzavaron túl rosszalja, hogy sok srác részegen, vagy olykor józanul is ilyen-olyan mértékben garázdálkodik, letapossa a füvet, összetéveszti a szomszédos házak falát a vécével, mindenhová felkerül a felirat, hogy ki a legjobb: itt a Mobilt éltetik, ott a Karthágót, amott pedig a Rolls Frakciót.

Fő is a feje emiatt Plajner Tibor igazgatónak: — Velünk mindig baj van, s legtöbbször csak egy hajszál választ el a komoly botránytól. Kígyót-békát kiabáltak amikor két évvel ezelőtt leomlott a park főbejáratánál egy jó darab a falból. Nyilván a sok látogató, no meg a hangerő siettette a folyamatot, de azért mégis csak az idő a "bűnös". A park több mint húszéves fennállása alatt (de előtte se nagyon) nem vitték túlzásba a műemlékvédelmet. Egyébként ez az esemény volt az, ami után az illetékesek nyilatkoztak: — Ilyen jellegű szórakozóhelyre a jövőben is szükség van. Ám a Budai Ifjúsági Parknak a várból Pestre, a Városligetbe kell költöznie. Az idén már hallhattuk azt, hogy a BIP jövőre költözik. Ebből persze semmi nem lesz. A vezetők újabb két évre kértek ideiglenes működési engedélyt, s a búcsú előtti napokat-heteket-hónapokat igyekeznek minél jobban kihasználni, mert az egy pillanatig sem kétséges, hogy a városligeti park más lesz. Meglehet, minden berendezést korszerűsítenek, talán még kacsalábra is építhetik a mulatót, de az biztos, hogy valami hiányozni fog. Valami, amit pontosan meg sem lehet fogalmazni, alkalmasint a "hangulat" szó a legmegfelelőbb.

Ez bizony igaz. A Petőfi Csarnok sok mindenben modernebb, erősebb koncertaréna lett, de ez már nem a Park volt. A mérnökök megalkották az utódot téli-nyári használatra, mégis annyira más volt. A Park bezárásával a rockzenével együtt kiöregedett generáció eltűnt a koncerthelyszínekről, de csak a nagy visszatérésekig. Az új hullám nem pörgött, az alternatív klubszinten maradt, egyedül a metál zene hozott volna vérfrissülést, de azt a rendszer nem támogatta sokáig. Nyilvánvalóvá vált a később PeCsa néven elhíresült intézmény már a következő generáció részére készült, ahol az Első Emelet, a KFT és a Pokolgép zenekar volt már a sztár.

Ne sirassuk még el a parkot, hiszen itt van még ez a két év. A mostani idényzáró sem a végső búcsúzás jegyében zajlott le. Mindenesetre kétszer három -három együttes műsorával rendezték meg a szezonbúcsúztatást. Arató András kezdte, a rocknapok gazdája, majd jött a Prognózis, Vikidál Gyula Kugli és a Karthágó. Két nappal később a Spenót, a Rolls Frakció és a Hobo Blues Band folytatta. A Prognózis feltörekvő éveiben levő együttes, van már tábora — nem túl nagy — van egy kislemeze is, szóval akár be is törhetne az élvonalba. Mindez feltételes módban, mert a jelek szerint a Prognózisra vonatkozóan prognózisunk szerint még érniük kell. A Kuglinak és főleg Vikidál Gyulának népesebb a tábora, amit csinálnak, azt úgy is jellemezhetjük, hogy "prolishow". Kugliék egy házibulira visznek el minket. Eléneklik a Villa negra románcát azt, hogy ők az alsó határ, pontosabban az "alsó tízezer", majd jön az Intézeti srác balladája, ezt a közönség térden állva, mély áhítattal hallgatja, aztán egy fura dal következik, ami ha belegondolunk, illik is a Kugli-házibuliba: szóval elkövetnek egy "szentségtörést" az A csitári hegyek alatt kezdetű dalt a Black Sabbath együttes Paranoid című számának a dallamára éneklik.

A Karthágó a nagyok közé tartozik a közönség szemében. Úgy tűnik a hallgatók egy fokkal többre értékelik az elefántdübörgést a kelleténél. Oka lehet ennek például egy jól kiválasztott közhely. Az egyik slágerdalban az énekes tudtul adja: "Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek, am íg élek!" De ugyanígy oka lehet a Requiem című dal is, amit egy Karthagó barát emlékére írtak. Az ifjút egy koncerten agyontaposták. A Beatrice által bevezetett rituális térden állás elveszítve eredeti tartalmát és funkcióját a Karthágónál folytatódik, a rajongók gyertyát gyújtanak áldozatuk emlékére.

Szegény Spenót! A hat csapat közül ez a legfiatalabb társulat. Alighanem erre mondják, hogy új hullám. Szokatlan a zene és szokatlanul hangzik a két énekes lány hangja is. Szó, ami szó a közönség nem őrjöngött. Azaz: negatívan őrjöngött. Repült a társulat felé minden, ami csak könnyen mozdítható volt. Gyufaskatulya, ceruza, papírgalacsin stb. Á Spenót hősiesen állta a rohamot, végigjátszotta a műsorát, majd az öltözőbe vonult. Az omegás Molnár György eközben megjegyezte: látta-hallotta, az egyik lány már délben sírt, mert le akarták beszélni a fellépésről. Szipogva mondta, hogy mennyit készültek. Mindenesetre dicséretes a bátorság, hogy az önbizalomról ne is szóljunk. A Spenót tagjai a következőként értékelték önmagukat a koncert után: — Engem eltaláltak. Téged is? — Azért jó volt, láttátok, hogy a végén már táncoltak is. — Hát valahol el kell kezdeni... — Az utolsó számoknál már nem is dobált senki. — Persze, hogy nem, hiszen akkorra már mindent hozzánk vágtak.

A szocializmus fejesei akkoriban állandóan keverték a stílusokat, hogy az általuk erősen támogatott új műfaj minél több érdeklődőhöz eljusson. Ez meg is történt, csak nem úgy, ahogy azt szerették volna. Egy szabadtéri fesztiválon a KFT-t dobálták meg, mert egy "korabeli celeb" azt nyilatkozta, hogy a KFT az egyetlen jó zenekar a fellépők között és ezt az írást "valaki" felolvasta a közönség előtt. Az 1982-es Sportcsarnokban tartott Popmajálison a GM-49 és a KFT volt az áldozat, a fenti történetben pedig a Spenót. A rock közönségének nem kellett a nem annyira igényes muzsika (finom voltam, de azért akadtak itt is pozitív kivételek) a nem őszinte kőkemény gondolatok helyett abszurd dalszöveg. A bőr, a szűk farmer helyett nem akartak a rajongók rózsaszínbe öltözni, azt már az újabb generáció teszi meg.

A Rolls Frakció műsora megint siker volt. Valószínűleg év végén, amikor ismét megrendezik a közvéleménykutatást a szakmáról, Trunkos Andrásék elnyerik az Év meglepetése titulust. Elég csak végig nézni a tinédzsereken, s máris feltűnik, hogy milyen sokan viselnek a nyakukban sípot, ami a Rolls műsorok elmaradhatatlan kelléke. A legtöbb ígéret a Rollsban van, nem véletlen, hogy a Hanglemezgyártó Vállalat jövő évi tervében már szerepel első nagylemezük kiadása.

A Hobo Blues Bánd felállása megváltozott. Az együttes új gitárosa Lugosy László, aki nem más, mint a Beatrice balkezes Lacikája. Az Oly sokáig voltam lenn című műsor különleges attrakciója volt Mata Hari fellépése egy igen csinos táncosnő személyében. Hobóék budapesti körsétára hívták a közönséget, egy pillanatig sem hisszük véletlennek, hogy mindig egy-egy aluljáró felett álltak meg (Batthyány tér-blues és Moszkva tér-blues.) A társulat születésnapot ünnepelt, ez alkalom ból a közönség közé dobtak néhány tortát és — Stan és Pan filmeket megszégyenítve — egymáshoz is. A Budai Ifjúsági Park 1982-es évadjának utolsó dalát tetőtől-talpig tejszínhabosan adták elő. Aztán: II silencio.

Mint tudjuk, semmi nem történik véletlenül. Az újságok egyre többet foglalkoznak a Park állapotával, a hibákkal, hiányosságokkal és a problémákkal. Abban az időben így lehetett felgyorsítani például a Petőfi Csarnok építését. A Park kereszttűzbe került és már az is kérdés volt, vajon nem zárják be előbb. Szóval az Esti Hírlap is belerúgott egyet a beat- és a rockzene bölcsőjébe.

Régi képek. Tabán és Víziváros találkozása. Séta a parti fák alatt. Csend, pompás kilátás Pestre. Hátunk mögött az Ybl Miklós tér, a Mayer által bronzba foglalt építőművész tüneményt; együttesével: a Kioszk a bazár és a bazársor közepén, a két oroszlán őrizte kaputól teraszokkal tagolt korlátos lépcsősor vezet fel a várfalig nyúló kertbe. Másfél évtizedes kép. Ma nincs itt nyugalom. Előttünk az alsó rakpart forgalma dübörög — a távolra tartó autók —, a téren keresztül pedig a Várhegyet kerülők száguldanak. A bazársor előtti járda szegélye vastagon sáros. E tér ma nem több, mint a metró alagútja két állomás között. Az imént jártam végig a híres lépcsősort, látva a lassan ötödik éve ledőlt korlátot, s fent a parkban, a neoreneszánsz" fal mögötti új, elefántostromot is kibíró vaskorlátot, amellyel e megroggyant térséget védik az illetéktelen behatolók ellen. Műemlék kontra fiatalság? Tovább. A Kioszk készséges gondnoka mutatja hol eredeti a fal, milyen a parketta a linóleum alatt, kinyitja az egykori kávéházi terem ajtaját és zseblámpával megy előre a pincelejárón, hogy lent látni lehessen az itt-ott feltört alapbetont (a magasabb Duna-vízálláskor amúgy is feljövő víz így tud könnyen visszahúzódni a földbe az ár elvonultával). A nagyteremben a Budapest Táncegyüttes próbál; amint lehet, megy a Várba fel (a Hess András téri volt pénzügyminisztérium, majd kollégium épületébe). A múlt évtizedekben az épületnek több gazdája volt, de egyik sem törődött vele igazán. Csak használni (kihasználni) lehessen. Lesz-e még egyszer Kioszk, kertvendéglő? Az Országos Műemléki Felügyelőség készített egy kalkulációt, mennyibe kerülne elegáns étteremmé alakítani. Kevesebbe, mint egy új nyitása. Határozottabb elképzelésben is szerepel. Az Építőipari Tudományos Egyesülete székhazának szeretné. Az ÉPBER elkészíttette a terveket, amely az egyesületi élethez szükséges helyiségek mellett tartalmaz nyilvános büfét, amelyből kiszolgálható lenne a kerthelyiség — és természetesen kiállítóterme is a közönségé. És a pénz? Azt még elő kell teremteni... Van-e cél a parkkal, a bazársorral? A Fővárosi Tanács a korlátomlást követően készíttetett egy helyreállítási javaslatot, de az alapos munkát végző tervező most értetlenül áll: közvetlenül a befejezés előtt — amikor szinte az egész díjat úgyis ki kell már fizetni — leállíttatták, megköszönték — megijedve a ráfordítandó összeg mértékétől! Pedig éppen ezt nem tudták még megmondani! Hiszen az elmúlt két évtizedben annyi toldozgatást végeztek az ifjúsági parkban (némelyik hatása minden bizonnyal a műtermek beázása), hogy sok minden egyszerűen csak munka — például a bazársor mögött egy 8—10 méteres árok kiásása — közben derülhet ki. Van, ami pedig minden esetben elengedhetetlen. (A park csatornáját egykoron például a szomszédos lakóházéba kötötték be, persze, hogy nem tudja időnként fogadni a szennyvizet.) Szerteágazó és különleges tevékenységre lesz szükség a helyreállításhoz! De szabad-e ma ezzel a térséggel foglalkozni — amikor rendbetételére kétségkívül százmilliók kellenek? Nem volna-e jobb hallgatni még egy ideig, amíg jobban állunk ezekkel a milliókkal? A kérdés felvetését nem szabad halogatni tovább. Olyan rossz az épületek állapota — hozzájuk kell nyúlni. Bontsunk vagy építsünk? Ez a térség a főváros szabályozásának első hatalmas eredménye volt — a Sugár út még csak készült —, amelyen helybeliek, s a Budapestre érkezők egyaránt lemérhették, mit fejez ki a szó: tudatos városrendezés. A gazdaságosságról akkor sem lehetett megfeledkezni. Ezért vették rá Yblt, hogy a nyitott árkádsorból üzletsort formáljon a sétányon. De vevő híján aztán kereskedő sem maradt itt — előbb történelmi szoborcsarnokká, majd műtermekké alakították. (A pesti part — a korzó — mai sétálói számára látványos még e táj, a távolból, a Dunán keresztül. De érdemes lesz-e még egyszer át is sétálni ide és ismét békés környezetből visszanézni a folyón? El lehet-e érni, ne csak keresztül hajtsanak az erre járók, hanem le is szánjanak a buszról, a villamosról? Igen, a nagy kérdés: mire lenne jó a Várkert — a Kioszkkal, a bazárral? Mi éri meg a rendbehozásával járó milliókat? Lehet-e, vagy milyen mértékben kell megtérüléssel számolni — forintban? És mennyit ér az a tudat: neoreneszánsz boltív alatt suttognak először szerelmes szavakat kamaszlányok fülébe, s nem egy kietlen acél- vagy betonvázú csarnokban, ahová esetleg e helyről elűzve járnak majd a fiatalok? Lehet-e itt a várpalota előcsarnoka? — bevezetője a múzeumoknak, a színháznak, a leendő könyvtárnak. Ekként vagy ettől függetlenül — legyen egy ifjúsági kultúrközpont? Bontsunk vagy építsünk? Bontásról badarság csak beszélni is. De akkor miként építsünk?

A csatában persze boldog-boldogtalan beleszállt a Parkba, pontosan így tett a Magyar Hírlap is. Minek is szépíteni, már mindenki sürgette a költözést, még ha nem is volt aktuális. No de miért nem beszéltek a sikeresebb koncertekről? Talán azért, mert a sajtóban ekkor már javában terjedtek a hírek a rock haláláról, hülyeség lett volna sikerekről beszélni.

Két éve egy májusi kora este minden előzetes bejelentés nélkül a Budai Ifjúsági Parkba vezető sétány mellől kidőlt néhány kőkorlát-elem. Riadalom, később készültség követte. s néhány könnyebb sérült bánta. Az Ybl-tervek alapján faragott balluszterbabák végleges kidőlését ideiglenes parkbezárás követte. Aztán fúrás, mérés, tárgyalás, egyeztetés és noha egy másik kapu igénybevételével, de ismét nyitás. Egyszerű ember arra gondol, azóta talán helyreállították, megerősítették a korlátokat. Helyette: — A veszélyes kőkorlátok elé csaknem kétmillió forintért csináltattak egy újat, de vasból — mutatja a park megbízott vezetője Plainer Tibor, — mert a helyreállításra már akkor sem volt elegendő pénz. Lett tehát és van most is egymástól alig méternyire két korlát, egy a régi, és még veszélyesebb. mint volt. valamint vele párhuzamosán az új, amely vas, beton kompozíció és csúnya. Még korlátok között is jól működött azonban az ifjúság "magaslati" szórakozóhelye. Az idén hozta a tervét, ráadásul nagyobb verekedés, rendbontás nélkül. Viszont két esztendeje a műemlék épület riadalmat keltő figyelmeztetése arra ösztönözte az illetékeseket, hogy még új korláttal együtt is csak két évre adjanak működési engedélyt. Kedden zárt a park. ami azt is jelenti, lejárt az engedély határideje. A vizsgálat azonban, amelyet természetesen ismét fúrások, mérések, számítások egészítenek ki, még javában tart. Megint friss vélemény készül tehát, amelytől nem kevesebb, mint az függ: meghosszabbítják-e újabb két esztendőre a park engedélyét. vagy tényleg becsukják. Döntés még nincs, de a jelek biztatóak, ugyanis csak néhány kilazult oszlopot kell "megtámogatni", és akkor talán 1984-ig nem dől ki újabb "baba", s egyetlen foszlófélben csüngő díszítőelem sem pottyan le. Persze a meghosszabbítás nem az alkotóelemek állapotától, hanem a szakemberek véleményétől függ. A parkban (az idén utoljára) vasárnap este még különösebb zavar nélkül játszott a Rolls és a Hobó-együttes. Sőt, minden esélyük megvan rá, hogy jövőre is, ha a közönség úgy akarja. Tovább avul viszont a várkertnek ez a része függetlenül attól, hogy kinek mi az akarata. Ybl, alkotásán ugyanis már nem segíthet a jóakarat, hanem csak a pénz. S minél több esztendő telik el beavatkozás nélkül, annál több pénz. De mi történik a kétmilliós új korláttal, ha egyszer mégis összejön az a pénz a régi teljes helyreállítására? — Akkor természetesen le kell bontani, mert nem odavaló — mondja Mészáros Tamás, az I. kerületi tanács műszaki osztályvezetője. Mikszáth Kálmán 100 esztendeje írta Korlátfa című karcolatét. (Idéztük már két évvel ezelőtti cikkünkben.) Tanulságai most is igazak: .......mert noha a legrövidebb eljárást vettük, annyi idő telt ebbe bele, hogy azóta ismét elkorhadt, s ezt ismét jelenti a bíró a szolgabírónak, a szolgabíró az alispánnak, az alispán az állam épitészeti hivatalnak és így tovább-tovább ... örökkön-örökké. Ámen."

1982-ben a sajtó hazugságai ellenére itthon - bár már nem volt az a fényes, de - a rockzene még mindig verhetetlen volt, a többiek próbálkoztak, de általában csak a klubokig jutottak el. Az Ifiparkban szinte az összes új hullámos banda megbukott párszáz, vagy néhány tíz érdeklődővel. A hatalom igyekezett megszüntetni az egyeduralmat, mint írtam, a sajtó folyamatosan a rock vergődéséről, haláláról jelentett, a rock generáció is kezdett kiöregedni a koncertre járásból, nem csoda, hogy lassan valóban kezdett kifulladni a dolog. Azért a rockzenekaroknak még egy éve maradt, 1983, amikor az István a királlyal egy évre visszarobbant, hogy '84-től teljesen háttérbe szoruljon…

Folytatjuk…

Készítette: Fiery