Cikipédia 14/32 A Budai Ifjúsági Park majdnem teljes története – 1974

1974-ben is csicseregtek a madarak, zöldeltek a fák és dalolt a világ. Minden úgy indult, ahogyan a mesékben is szokott.  Szóval minden úgy kezdődött, mint egy őszinte, tiszta, ártatlan szerelem hatalmasra fújt rózsaszín lufikkal, de hirtelen kipukkantak a lufik, mert töke volt a menyasszonynak. Na jó, engedjük el a metaforákat és rébuszokat, nagy értékű csalás ügyében őrizetbe vették a Budai Ifjúsági Park három vezetőjét. De bemelegítésként azért maradjunk a hagyományoknál és kezdjük a szokásos történettel, a Magyar Ifjúság ajánlójával…

Május elsejétől várja a fiatalokat a budai Ifjúsági Park. Az első napon Omega koncertet rendeznek a Beatrice és a P. Mobil közreműködésével, május 2-án, s a következő csütörtöki napokon a Gemini és a Woods együttesek szerepelnek, 2-án, 16-án és 30-án ismerkedés a dzsessz – és beatzene kérdéseivel. A pénteki napokon a Kék Csillag együttes az állandó szereplő, s 10-én, 17-én a Theátrum, 24-én, 31-én a Pege együttest hallgathatják a fiatalok. Szombatonként az M7 együttes lép a Ki nyer ma? címmel szellemi vetélkedőt tartanak, amelynek házigazdája Dévényi Tibor. Vasárnaponként a Gemini és a Woods együttes szerepel. A keddi napokon 7-én, 21-én a Wanderers együttes, 28-án a Syconor együttes lép fel, s ezek az esték szolgálnak amatőrzenekarok bemutatkozására. A szerdai napokon kerül sor érdekes emberek bemutatkozására. A zenekarok közül 8-án, 15-én és 22-én a P. Mobil, 8 -á n , 22-én a Mini, 15-én a Beton és 22-én a Kolumbus együttes szerepel.

Tulajdonképpen az Omega Parknyitó koncertjén kívül újdonság nem volt. Ez még nem az a Beatrice és nem az a P. Mobil volt, akikért pár évvel később megőrült az új nemzedék, de már közel volt a felismerés. A Ricse javában kereste az útját, de ekkor még a diszkóig sem értek el, a Mobil rengeteg klubbulit csinált az országban, de a nagy tömeg csak előzenekarként ismerhette leginkább a Skorpió előtt.

A Mérleg című újság – mert ilyen is volt - kétsoros írásban fogalmazta meg azokat a tényeket, amelyeknek egyébként semmi hírértéke nem volt, de hasonló jellegű próbálkozás már eddig is volt. Mindig besült.

A Budai Ifjúsági Parkban ezen a nyáron nem szolgáltak ki sört, csak üdítőket a fiataloknak. Kellemesebbé vált a hangulat, szóváltás, összetűzés nem fordult elő.

Úgy három évente vetődik fel a kérdés, hogy jó helyen van-e a fiatalok kulturális központja. Erről értekezik a Műemlékvédelem című lap újságírója. Minden pusztán nézőpont kérdése, hiszen, ha pozitív jellegű történetet kell hangsúlyozni, akkor jó helyen van és minden csodálatos, ilyenkor szárnyalnak a hangjegyek a város felett, gyönyörű a kilátás, remekül érzi magát kicsi-nagy és még balhé sincs. Ez nem az a cikk.

Valóban van tudomásunk arról, hogy a műemlék-lakóház panaszolt állapota ügyében a lakók már korábban orvoslást kerestek. Mi is megengedhetetlennek tartjuk, hogy az Ybl Miklósról, Operaházunk tervezőjéről elnevezett téren, az általa épített műemlék ilyen állapota éveken át fennmaradhasson. Még a hatvanas évek elején az Ifjúsági Park idehelyezésével sem tudtunk egyetérteni. Nem tudjuk, a Park mai látogatói kapcsolatban voltak-e a Déli Nagy Rondella előtti szép és hatalmas japán-akác fa körüli társasággal, az ún. Nagyfa Galerival. Mindenesetre megnyugtató, hogy rendőrségünk idejében történt beavatkozását követően a Galeri-tagok működési körét elég szűk keretekre korlátozta a bíróság. Azóta is azonban az Ifjúsági Park nyári szórakozásai olyan nagy hangerővel folynak, ami a Dunán keresztül, még a túlsó parton is zavaró. A dunaparti egyik legkellemesebb, nyílt téren, árnyas fák alatt üzemelő régi vendéglőt, a budai kioszk-ot sokan kedvelték. Most ezt is megszüntették, nem utolsó sorban a közvetlen szomszéd kibírhatatlan zajossága miatt. Nem lenne-e itt az ideje, hogy az itt kialakult állapotot, a kifogásolt műszaki kérdésekkel, a parkot látogató közönséggel együtt a főváros felülvizsgálná?

Amikor olyan cikket kell rittyenteni, hogy az negatív felhangú legyen, akkor tönkre mennek a műemlék falai, a zaj miatt nem lehet pihenni, az állandó a verekedések miatt félelemben élnek a lakók és ha belefér, akkor a több évvel korábbi sérelmeket is felhánytorgatnak. A fenti írás erről szól és nem többről és hiába minden igyekezet, a Parkot csak 10 évvel később költöztetik el.

Amennyiben az éves kötelező kört letudtuk, jöjjön 1974 szenzációja, beszéljünk a mindenkit foglalkoztató Budai Ifjúsági Park vezetőségének napvilágra került bűncselekményeiről. Ezért foglalkoztam annyit az előző fejezetekben Rajnákkal, mert valljuk be, nem hétköznapi esemény történt. A Nagyfa galeri kalandok után újabb kődarab verte fel az állóvizet és ezt elsőként a Magyar Ifjúság közölte. Az a Magyar Ifjúság, amelyik immár megkapta a felsőbb utasítást, hogy robbantsa ki a balhét és ehhez minden támogatást megkapott. Eddig mégis csak ők mosdatták a górét...

Tavaly ősszel még csak egyik csápjának a csücske látszott ki a tömegből, amelyet láthatatlanul sok karjával fojtogatott. Sokan azt mondták, giliszta csak, kár miatta nagy felfordulást csinálni. Már akkor is meggyőződésem volt, hogy nem szabványgiliszta, hiszen hiába húztam kifelé, nem akart vége szakadni. S minél inkább próbáltam kérdezősködéssel körül szurkálni, annál inkább éreztem, hogy egy láthatatlan, kiterjedt és megszemélyesíthetetlen polip igyekszik visszamenekíteni a rejtekébe egyik megcsípett gilisztacsápját. A riporteri kérdezősködést, s a Magyar Ifjúságban megjelent "Kincskeresők parkja" című szatirikus viharjelzést előbb a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, majd a rendőrség I. kerületi kapitányságának vizsgálata követte. Ez utóbbiba a Budapesti Rendőrfőkapitányság apparátusa is bekapcsolódott. A munka még nem fejeződött be teljesen, bár az aprólékos figyelemmel összegyűjtött bizonyítékok, a száznál több tanúvallomás és a tucatnyi beismerő vallomás eredményeként sikerült láthatóvá és tehetetlenné tenni egy jókora, sok csápú polipot.

A felszolgáló lerakott az asztalra egy fél szelet zsíros kenyeret, amelyen hártyavékony szalámi és egy paprikadarab díszelgett, majd eltette a négy forintot. Kíváncsi hangulatban voltam, megkérdeztem hát: mennyi a szendvics ára. — Három ötven — mondta. — Talán visszaadjak? Gúnyosan megnézett, aztán tovább sétált. A fotóriporter sem értette, hogy mi a csoda kerülhet az előttünk szerénykedő kenyéren annyiba. Számolgatni kezdtünk, aztán nézelődni. Végre felfedeztünk a megközelíthetetlen kiszolgálópult fölött egy táblázatot, s mivel a fényképezőgép teleobjektívje nagyít is, sikerült elolvasni a nevezetes szendvics valódi árát. Kiderült, hogy a felszolgáló az ötvenfilléres "borravaló" mellett még hetven fillért keresett rajtunk, annyit csapott hozzá ellentmondást nem tűrő hangon a kenyérszelet árához. Ez volt a "banánhéj". Hamarosan kiderült, hogy nem egyetlen felszolgáló foglalkozik árdrágítással a budai Ifjúsági Parkban, hogy nem egyetlen vendéget csaptak be, s hogy nem csak a szendvicsekkel csalnak. A sörnek, az üdítő italoknak, a kolbásznak, egyszóval mindennek két ára volt. Egy hivatalos és egy 25—30 százalékkal magasabb és valóságosabb. A fiatalok tucatjai, akiket megkértünk, hogy ne csak vásároljanak, de jegyezzék meg azt is, hogy kitől, mit és mennyiért vesznek, bizonyították később a kollektív árdrágítást. A Dél Budai Vendéglátóipari Vállalat 132. számú helybeli üzemegységének vezetője látszólag meglepődött, amikor nemcsak kérdeztünk, de bizonyítottunk is. Két felszolgálót azonnal és látványosan elbocsátott. Másnap azonban ugyanazt tapasztaltuk, amit korábban. s az "elbocsátottak" egyikét is felfedeztük a pult környékén. Ismét "dolgozni kezdtünk, s percek múlva nem volt a parkban kiszolgálás. Eltűntek a pincérek, Tóth Ferenc pedig már nem mosolygott, nem sajnálkozott, hanem segítségül hívta az Ifjúsági Park volt vezetőit, Rajnák Lászlót és Petrecz Bélát, hogy mint a Fővárosi Ifjúsági Szórakoztatási Központ irányítói, az illetékes "felettes szervek" egyikeként, magyarázzák meg a helyzet "szükségszerű voltát", és tessékeljenek kívülre bennünket. Mielőtt erre sor került volna, megemlítettük, hogy sok egyéb sem tetszik a parkban. Rajnák László ekkor ígéretet tett, hogy "felülvizsgálja" észrevételeinket. Három hónappal ezelőtt mindhármukat őrizetbe vették. "Mezítlábas" pincérek hada Az Ifjúsági Parkba hétköznaponként is sok száz, hétvégeken pedig több ezer fiatal járt, kiszolgálásukat néhány pincérrel nem lehetett biztosítani. Tóth Ferenc nem kért hivatalos utánpótlást, inkább "mezítlábas pincéreket" foglalkoztatott. A pincérek és különböző jó barátok jó barátait, rokonait alkalmazta úgy, hogy nem alkalmazta. A "segítőhad" nem kapott fizetést, csak lehetőséget. Az volt az övék, amit megszereztek: a borravaló és a kollektív árdrágítás haszna. Hogy mennyien lopták a parkban szórakozó fiatalok pénzét az elmúlt évek alatt, azt nem lehet kiszámítani. Tóth Ferenc kevés feljegyzést készített, s azok zömét is rendszeresen megsemmisítette. Bizonyítékok és vallomások alapján így csak tizenhárom árdrágító ellen indulhatott eljárás. Hogy mennyit loptak ki ők és a többiek a fiatalok zsebéből, azt még kevésbé lehet körvonalazni. Említettem, hogy az árdrágítás mértéke 25—30 százalékos volt. Ebből nem bizonyíthatóan, de sejthetően következik, hogy a teljes bevétel összegének egyharmadát "megszerzett többletként" ugyancsak kifizettették a felszolgálók vendégeikkel. — Mennyi volt a körülbelüli bevétel? — Nem tudom azt pontosan — tétovázik Tóth Ferenc őrizetes, akit a fogdából kísértek fel. — Állandóan emelkedett a bevételünk. 1969-ben hat-hétszázezer forint körül volt, 1973-ban meghaladta a kétmilliót. Ebből bárki kiszámolhatja-megsejtheti, mennyi lehetett ezen kívül a "szabad rablás" zsákmánya. Az üzletvezető azonban nem ezért, nem elsősorban ezért kerül bíróság elé. Hanem azért, mert ő is kiegészítette a fizetését. Persze, nem ilyen "filléres" alapon, s nem a vendégektől, ő a kasszához ült közelebb, s mert felfedezte, hogy — a sörhab, a súlycsonkítás és a többi révén — rendszeresen többlet keletkezik, ebből emelte le a maga "járandóságát". — Mennyit? A vizsgálatot vezető rendőrtiszt csak hozzávetőleges adatot tud mondani. — Szakértői becslés szerint több mint 230 ezer forintot. A módszer viszonylag egyszerű volt, a nyilvántartásban nem szereplő pincérek forgalmából feltűnés nélkül lecsíphette a "többlet" egy részét. S ezért kénytelen volt alkalmazni a "mezítlábas pincéreket", s tűrnie kellett, hogy ők is ügyeskedjenek...

Évekig ment a reklámkampány, hogy a fővárosban az Ifipark az egyetlen olyan szórakozóhely, ahol I. osztályú árukat III. osztályú árakért adnak, a dolgozók kedvesek, becsületesek. Utólag lehet tény-riportokat közölni és látszólagosan a "nép mellé" állni, de 1974-ig a sajtó is támogató írásokkal segített a bűncselekmények eltussolásában. Ezúttal valakinél kiverte a biztosítékot az egyre látványosabb rablás. Ha tippelnem kéne, szerintem az egyik elégedetlen, idő előtt elbocsájtott pincér, vagy egy nyitott szemű beosztott, akit kihagytak a buliból jelezte, mondjuk egy III/III-as ügynöki jelentésben, hogy mi történik a Parkban. 

Ha a vizsgálat a példázott polip valamennyi csápját láthatóvá tette volna, helyhiány miatt akkor sem tudnám pontosan megrajzolni az alakját. — Rettenetesen szégyellem magam — könnyezik Rajnák László őrizetes, az Ifjúsági Park egykori igazgatója, akit nemrégiben a Fővárosi Ifjúsági Szórakoztatási Központ éléről kísértek helyettesével és barátjával együtt vizsgálati fogságba. — A gyerekek, a fiatalok előtt nagyon-nagyon...

Mit kell most — alighanem valóban őszintén — szégyellnie? Például: negyvenezer belépőjegyet csináltatott egy nyomdász ismerősével, ezeket Petrecz Béla "gazdasági igazgató" és Asztalos László pénztáros közreműködésével forgalomba dobta. Az ügyeskedés haszna négyszázezer forint volt, kapott állítólag a nyomdász is harmincezret, a többit felosztották maguk között. Rajnák László ötven százalékot, Petrecz Béla harminc százalékot, Asztalos László húsz százalékot tett zsebre általában a "pluszjövedelemből".

Más: 1970-ben megmaradt körülbelül 25 ezer 15 forintos belépőjegy. Nem volt szívük elégetni... amíg Rajnák konyakozott a selejtező bizottság tagjaival, Petrecz őrségben állt, Asztalos pedig húszezer jegyet megmentett a lángoktól. Nem volt ugyan a következő nyáron 15 forintos rendezvény, de "rugalmasan" megoldották: az 5 forintos rendezvényekre 3 fiatal kapott egy jegyet, a tízforintos rendezvényre 2 belépővel mentek be hárman. - A haszon: 300 ezer forint. Időközben meghalt a nyomdász, nem volt, aki hamis jegyet készítsen. Következett a tombola ötlete. Tizenháromezer 2 forintos tombolajegyet nyomattak, amelynek felső részét 10 forintos belépőjegyként kezelték. A nagykönyvbe csak a kétforintokat kellett beírni, a három zsebben pedig eltűntek a tízforintok. A haszon: 130 ezer forint. A kis pénzeket sem vetették meg. Villa, öröklakás, gépkocsi Rajnák László a közelmúltban emeletes villát épített magának Velencefürdőn, ahol közvetlen szomszédai szerint gyakorta rendezett népes társaságával hangos duhajkodásokat. Csak közvetlen barátai tudtak új szerzeményéről, nem verte nagydobra gyarapodását. Sőt: felettes szerveinél időnként párszáz forintos segélyekért kilincselt. — Én az öröklakást nem abból a pénzből vettem — mentegetőzik Petrecz Béla őrizetes. — Azt a pénzt nagyrészt elszórtam, és abból vásároltam a Polski Fiatot. — Nem tűnt fel senkinek, hogy a fizetéséhez képest nagylábon él? — Eleinte nem mertem hazavinni a pénzt, a takarékkönyveimet a Laci őrizte. Aztán lassacskán megszokta mindenki, hogy jól élek. — Azt is, hogy a házban lakókat is Napóleon-konyakkal kínálta, ha valamiért felkeresték? — Mindenki tudta, hogy - a vendéglátóipar közelében dolgozom, bár főállásom hosszú ideig a Fővárosi Köztisztasági Hivatalban volt. És hát... azokban a körökben ilyen ital számít ajándéknak. Rajnák László a főállásban 5050 forintot keresett havonta, jó barátja pedig, a csaknem húsz évvel fiatalabb Petrecz Béla 4400-at. Petrecz háromszobás öröklakást vett huszonöt éves korában. Rajnák is beköltözött ugyanabba a házba hamarosan. És érdekes, hogy a több mint ötszázezer forintot érő villa, a gépkocsi, a külföldi turistautak — nemegyszer együtt mentek nyaralni —, a gyakori ivászatok és nagyvonalú ajándékozások senkinek sem tűntek legalább különösnek. — Lacitól többször kaptam értékes ajándékokat, csak úgy — vallotta Petrecz Béla —, arany ékszert, porcelánt, ilyesmit. Körülbelül nyolcvanezer forint értékű ajándéksorozat nem csekélység. Ez is elkerülte az ismerősök figyelmét? Valamennyien illetékesek vagyunk Sokáig tartana a felsorolás, miből és miképpen csináltak még pénzt együtt is, külön-külön is. Tóth 6 ezer forintot "keresett" Rajnákéknál "tanácsadóként". Rajnák 40 ezret, Petrecz 30 ezret Tóthnál "felíróként". — Nem is én kötöttem velük szerződést — mentegetőzik Tóth —, nincs is szerződés. A fölötteseim állapodtak meg velük, ők látták ezeknek a fiktív másodállásoknak a fontosságát. Mindkettejüknek népes a rokonsága, s a rokonok közül többen "alkalmazottaik voltak. Nagyobb rendezvények idején jelentős mennyiségű fiktív munkalapra is felvettek pénzt, s olyankor igazolták egymásnak, hogy a vendégek száma magasabb volt, mint a valóságban. A többletből pénz is jutott, ital is maradt, jöhettek az ellenőrök, a felettesek, a jó barátok.

Mindezt nem szívesen mondták el az őrizetesek, s mindezt joggal szégyenli Rajnák László. Van azonban, amit még inkább szégyellnie kell. Csak a legfontosabbat hadd említse: — Én, aki régi ember vagyok az ifjúsági mozgalomban, aki annyit beszéltem a becsületről... nem tudom, hogyan nézzek az emberek szemébe. Rettenetes, hogy megtévedtem, hogy eldobtam a becsületem, és hogy most joggal zártak ki a mozgalomból is, a pártból is. És a legnehezebb, hogy kevés időm van. Negyvenhat éves vagyok, mi marad, ha kijövök a börtönből? Hány év marad ahhoz, hogy bebizonyítsam: nem vagyok lelkem mélyéig bűnöző? Be kell bizonyítanom, hogy szembenéztem magammal, hogy én súlyosabban ítélem meg a tetteimet, mint majd a bíróság, és hogy tisztességes szeretnék megint lenni...

Asztalos László, a számlájára rótt 117 ezer forintot kifizette, szabadlábon védekezhet. Rajnák László, Petrecz Béla, Tóth Ferenc és a sokad rendű gyanúsítottak bizonyított "tartozásukat" ingó és ingatlan vagyonukból kénytelen-kelletlen fedezni fogják. A kár egy része tehát — elsősorban a fiatal vendégek megkárosítása kivételével — megtérül. Tőlük, a láthatóvá tett csápoktól nem kell már tartanunk. A tanulságokat és a következtetéseket az illetékes felettes hatóságok és szervezetek sem eltussolni, sem elfelejteni nem akarják. Társadalmi rendünktől, elveinktől idegen mindaz a módszer, szemlélet és cselekmény, amelyre a rendőrségi vizsgálat fényt derített, s amelyről a későbbiekben a bíróság ítéletet mond. A többi, a hasonló polipok megszületésénekmegerősödésének lehetetlenné tétele közös érdekünk, s közös dolgunk. Valamennyien "illetékesek" vagyunk, s mindenütt. Fontos tanulságnak gondolom: eleinte a legnagyobb polip is parányi gilisztának látszik.

Nézzük, a történetet mennyiben írja másképp az Élet És Irodalom. Hozzá tesz, vagy elvesz belőle?

A Magyar Ifjúság tanulságos riportja szerint letartóztatták a budai Ifjúsági Park egykori igazgatóját és néhány társát. Csaltak és sikkasztottak, nem is lehet pontosan tudni, hogy mennyit, több százezer forintot. Diadalmaskodhatnánk most, hivatkozhatnánk régebbi glosszáinkra, melyekben tiltakoztunk a néhai igazgató erkölcsnemesítő túlbuzgalma ellen, amikor kötelezővé tette a nyakkendőt, kitiltotta a farmernadrágot, vagy kidobatta (kidobatta? megverette!) a neki nem tetsző fiatalokat. De nincs kedvünk diadalmaskodni, s még ahhoz sincs, hogy közvetlen összefüggést konstruáljunk az ifjúságnevelési drill meg a pénzkezelési lazaság között. Liberális nevelési elvekkel is lehet valaki sikkasztó. Azon tűnődünk inkább, hogy a letartóztatott férfiú, mint olvassuk, magába szállt most. "Be kell bizonyítanom — mondta a kiszabadulása utáni időkre gondolva a riporternek —, hogy szembenéztem magammal, hogy én súlyosabban ítélem meg a tetteimet, mint majd a bíróság..." Ezt mondta a néhai igazgató, mi pedig úgy véljük: fityinget sem ér, amit mondott. És nem azért, mert kételkedünk egy ember hirtelen megjavulásának lehetőségében. Hanem azért, mert kételkedünk egy ember hirtelen megromlásának lehetőségében. Hamis belépőjegyeket nyomatni, az egész kéz kezet mos szisztémát kigondolni — ehhez idő kell. Sok idő, sok olyan pillanattal, amelyben megtorpanhat valaki és szembenézhet önmagával, ha akar. Miért utólag, miért nem előbb? Szocialista társadalomban élünk, szinte mindnyájunkra közvagyon van bízva, túlságosan sok a csábító alkalom, nem akkor kéne szem benézni magunkkal, amikor még nem késő? Van valami kenetes-papos ebben a kérdésföltevésben, elismerjük. Fordítsuk hát szikárabbra, parancsolom a mondatot: kedves igazgatók és osztályvezetők, nagy ügyvezetők és kis ügyintézők, akikre közvagyon, közbizalom, közpénz bízatott, nézzenek szem be önmagukkal, rengeteg idejük van rá! Egy egész emberélet. De mert úgyis lebukik, aki sikkaszt, fordíthatjuk végül ironikusra is: kedves mindnyájan, akik közvagyonőrzők vagyunk, indítsunk harcot a lebukás ellen! Ne sikkasszunk.

Ezzel a cikkel egyetlen bajom van, hogy visszagondolva korábbi írásokra úgy istenigazából egyszer sem szaladtak Rajnáknak. Amikor kellett volna, inkább előre mentegették a Parkvezetőt. A farmer, hosszú haj  vitában is érveltek és ellenérveltek, de a határozott fellépés továbbra is elmaradt. Könnyű a földön fekvőbe belerúgni és bizonygatni, hogy "én megmondtam". Ugyanezek az újságírók 1982 környékén megismétlik hadjáratukat, az általuk addig istenített Som Lajossal szemben. De a nagy megmondáshoz mindig kellett egy felsőbb engedély…

Akinek van még türelme és érdekli a téma, annak szívesen ajánlom a Hétfői Hírek írását is. Mindig van új a nap alatt.

Vádiratot adott ki a Fővárosi Ügyészség a budai Ifjúsági Park, majd a Fővárosi Ifjúsági Művelődési Központ egykori igazgatója és két munkatársa, valamint még 14 társuk ellen. A 46 éves Rajnák László, a 29 éves Petrecz Béla és a 33 éves Asztalos László neve bizonyára ismerősen cseng sokak számára (kiváltképp a tizenéveseknek!), hiszen ők voltak az Ifjúsági Park korlátlan urai. Miközben nyilatkozataikban kikeltek a hosszú haj, a farmernadrág, a színes ing ellen, ők maguk a legarcátlanabbul csaltak, loptak, sikkasztottak. Elsősorban a belépő-, majd a tombolajegyekkel manipuláltak.

Kellő abszurditással megjegyezném, hogy azokat a csöveseket, akiket nem engedtek be a Parkba, legalább nem károsította meg a parkvezetőség.

A dolog úgy kezdődött, hogy az 1970-es idénykezdet előtt Rajnák László húszezer darab tízforintos és harmincezer darab tizenöt forintos belépőjegyet rendelt az Ifjúsági Nyomda (azóta már elhunyt) vezetőjétől, G. Lászlótól. A megrendelést követő napokban a nyomda vezetője 15 ezer forintot kért kölcsön Rajnáktól, majd rövid idő múlva újabb 15 ezret. Fedezetként azt ajánlotta: illegálisan készíthető parkbelépőjegyekből nemcsak játszva visszafizethetné a pénzt, hanem még keresni is lehetne az üzleten. Rajnák elfogadta az ajánlatát, s mikor áprilisban a "valódi" jegyekért ment, átvette a fusi jegyeket is. A jegyeladáshoz azonban társak is kellettek. Rajnák a pénzszerzési lehetőséget elmesélte Petrecz Bélának, aki ezt "bombaüzletnek" tartotta. de megjegyezte, hogy Asztalos László pénztáros bevonása nélkül lebonyolíthatatlan a manőver. Ami a felosztást illeti, úgy állapodtak meg, hogy ezer jár a nyomdásznak, 50 százalék Rajnáknak, mert ő hozta az üzletet, 30 százalék Petrecznek és 20 százalék Asztalosnak. Szezonzáráskor 200 ezer forintot osztottak! Ám, ahogy az már lenni szokott. evés közben jött meg az étvágy! Petrecz és Asztalos kieszelte, hogy a selejtezésre váró jegyekkel is lehetne keresni. Összesen 28 ezer darab 15 forintos jegyet kellett volna elégetni a hivatalos bizottság előtt. Miközben a jegyek egy része a park udvarán levő hordóban égett, Rajnák megterített az irodában és odainvitálta a bizottság tagjait. S míg Petrecz falazott, Asztalos 10 ezer darab jegyet átmentett a következő szezonra, A tombolajegyekkel hasonló módon először az 1971. évi szüreti bálon, majd a következő évben a május elsejei nyitóünnepségen és az Anna-bálon csaltak. A trió így 430 ezer forintot sikkasztott. Rajnák velencei nyaralót épített, Petrecz gépkocsit vásárolt és külföldi utazásokat tett. Asztalos bútorokat vett és kiöltözködött. A nyomozóhatóság gyors intézkedése folytán zár alá vették Rajnák velencei ingatlanát, Petrecz öröklakását (és annak berendezését), valamint gépkocsiját. Asztalosnak pedig százezer forintos takarékbetétkönyvét. Rajnákékkal együtt letartóztatta a rendőrség a 43 éves Tóth Ferencet, az Ifjúsági Park Bisztró vezetőjét is. Az ő és bűntársai ügyéről később számolunk be

"Szemérmetlen, trió" címmel számoltunk be múlt heti számunkban a Budai Ifjúsági Park volt vezetőinek Rajnák Lászlónak, Petrecz Bélának és Asztalos Lászlónak — csalássorozatáról, a Fővárosi Főügyészség vádirata alapján. Rajtuk kívül még tizennégyen kerülnek a vádlottak padjára, ugyanis nem csak ők hárman csaltak és sikkasztottak, hanem a parkban működő bisztró vezetője és egyes felszolgálói is. Az ifjúsági park bisztrójának vezetőjét, a 44 éves Tóth Ferencet idén február 19-én helyezte előzetes letartóztatásba a rendőrség. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint "Tóth Ferencet felettesei átlagon felüli képességekkel rendelkező, kellemes modorú, beosztottjaiban bizalmat gerjesztő, kiegyensúlyozott, energikus vezetőnek, beosztottainak jó része viszont magas összeköttetésekre és állítólagos belügyi kapcsolataira hivatkozó, ellentmondást nem tűrő személynek ismerték, aki drága külföldi italok és cigaretták rendszeres, térítés nélküli fogyasztásával állandó rossz példát mutatott". A beosztottak ugyan többször éltek ellene panasszal, ám a Délbudai Vendéglátóipari Vállalat ezzel mit sem törődött, az volt a fontos, hogy a többletet mutató leltáreredmény rendben legyen. A leltározásokról Tóth Ferenc mindig időben értesült, tételes vizsgálatot pedig egyetlen egyszer sem tartottak a bisztróban. A vádirat leszögezi: Tóth Ferenc az adminisztrációs anyagokat, a blokkokat, felíróleveleket, kalkulációs lapokat és az elszámolási, úgynevezett standkönyveket megsemmisítette, így az igazságügyi könyvszakértő csak megbecsülhette a sikkasztással elkövetett kárt, ami minimálisan 170—200 ezer forintot tesz ki. Tóth főként a sörrel, a fasírozottal és a szendvicsekkel követett el visszaéléseket. (Egy példa: Kolesánszky Józsefné főszakács segítségével egy kilogramm húsból száz darab fasírtot állították elő. Minden volt ebben, még hús is: darabonként 10 gramm! Tóth azután megparancsolta a pincéreknek, hogy sört, amin kereshettek, csak a fasírt eladása után árusíthatnak. De nem csak a fasírttal manipuláltak: a szakácsnő a pincérek által visszahozott ételmaradékot újból feldolgozta, a kisebb húsdarabokból brassói aprópecsenyét, a kész, megmaradt rántott szeletből pedig — eltávolítva róla a panírt — cigánypecsenyét készített. Azt már egészen természetesnek tartották, hogy a savanyúságmaradékokat is újból eladják. Tóth Ferenc elsősorban kisegítő felszolgálókat alkalmazott, akiknek egy részét be sem jelentette a központban. Ezek nem kaptak fizetést, kizárólag borravalóért dolgoztak. A vezető manipulációiról persze valamennyien tudtak, sőt, ahol csak tehették, maguk is csaltak. Az üveges sört 8,20 helyett 9,70-ért, a fasírtot 4,10 helyett 5-ért, a főtt kolbászt 5 forint helyett 6-ért árusították, hogy csak néhány példát említsünk. A Fővárosi Főügyészség Tóth Ferenc egész vagyonára bűnügyi zárlatot rendelt el. A tárgyalásra a közeljövőben kerül sor.

A tanulság, hogy nem feltétlenül kell hinni annak, aki a becsületről papol. Mint tudjuk van, aki mondja és van, aki csinálja, attól meg az isten óvjon, aki tanítani akarja. Hosszú éveken keresztül a pártvezetés szárnyai alatt rabolták el a gyerekek pénzét és nem utolsó sorban magát a magyar államot úgy, hogy közben az újságok támogatták a rablókat. Rajnák készíttetett magáról egy szentképet, csak a vászonra a glória helyett pénzeszsákokat festettek. Ehhez kellett pofa. A történet után mindenki lefagyva állt és nem tudták, hogy mi legyen a következő lépés, ezért inkább hosszas, mély hallgatásba burkolództak. Mi lesz veled 1975?

Folytatjuk…

Készítette: Fiery